Összecsaptuk (IV. évfolyam, második BIT, 2006. október)

Amikor nincs idő és energia a tisztességes munkára, a rutin és a kitűnő alapanyag viszont adott, akkor szoktak a konyhaművészek csak úgy összehajigálni valami egyszerűt és gyorsat.

Ugyanezt próbáltuk összehozni az újságszerkesztés műfajában Petrával, Györgyivel és Jéékával - eredménye olyan lett, hogy úgy éreztem, a főszerkesztői bevezetőmben előre bocsánatot kell kérnem érte az olvasóktól.

Pedig a tartalom erős volt, majd' szétfeszítette a borítóívet: Stavros Tüntet a magyar... címmel megírta a lényeget a főváros szétverésére tett kísérletek totális értelmetlenségéről, cinege pedig a HÖOK és mások által szervezett tandíjellenes megmozdulások teljes kudarcáról értekezett. Melvin fel-feltörő mizantrópiája újabb szórakoztató leírását adta, Csernabandi Keith Floydról, a piás szakácsról írt, Linda párkapcsolati borzalmak mélyére ásott, Falcao az amerikai zenebohóc Weird Al Yankovicot mutatta be. A Kretén magazinnal való együttműködés révén Puller István bölcsész-magyar szótára került be az utolsó oldalra. Az éppen rutint gyűjteni igyekvő Sipikatának a zenei ajánlóhoz a Yellow Spots-ot adtam témának:

2006.11.01. 10:14, Sipőcz Kata
Kedves fönök, remélem adtal a sarga pettyeknek bitet,h lassak:médiasztarok lettek!Fenekük a cimlapon éljen a bulvar!Remélem,jo volt:)szellemesen szép napot!Kata

Akadnak viszont olyan oldalak, sőt egész oldalpárok is a 32-ből, amik szégyenletesen, gyalázatosan rosszul szerkesztettek. Magyarázkodni már akkor is késő volt, most, majd' hét évvel később pedig tényleg felesleges lenne. Az adott lapszám szöveges értékelésében szereplő, jellemző mondat sem lehet mentség az összecsapott munkára:

Ketten eltűntek a radarernyőről a szerkesztési héten, remélem Feles és cinege is jól van, ha valaki tud valamit a hol- és hogylétükről, tájékoztasson.

Inkább a címlapfotó elkészülésének körülményeit vázolom, mert rávilágít, miért kapartam rendszeresen az arcom a munkatársakkal való együttműködés során. Kajszi tördelőkisasszony a szeptemberi szám készítése közben elmesélte, hogy vett egy drága, okos, új fényképezőgépet, erre rávágtam, hogy jó, akkor a következő címlapot te fotózod. A mimózalelkű bölcsészlány erre rögtön beijedt, de nem hagytam, hogy kihátráljon a feladatból: találtam neki témát, kézen fogtam és elvittem a helyszínre. Tessék, dolgozz. Egészen a döntő pillanatig - az exponálógomb megnyomása - bírta cérnával, erre azonban már nem volt képes, ott omlott össze a szemem előtt. Nem merem. Végül kivettem az eszközt kezéből, és elkattintottam.

Cikkarchívum itt.