Tíz évvel később: gondolatok felsőoktatásról, tanárképzésről
diploma, egyetem, tanárképzés, 2013. augusztus
Tíz éve annak, hogy megszüntették a Tanárképző Főiskolai Kar-t az ELTE-n. Mindez a 'Bolognai folyamat' részeként történt, amikor is szervilis módon, kötelező jelleggel defenesztrálták a klasszikus főiskolai (négy éves) és egyetemi (öt éves) képzéseket. Ezek helyébe lépett a három éves alapképzés (Bachelor's Programme), és az azt követő két éves mesterképzés (Master's Programme). A kettő közt nem hagytak semmit, ennek pedig számos korábbi szak(ma) képzése látta kárát, így a tanárképzés is.
Aki 2003 után kívánt felvételizni, csupa olyan 'lehetőség' közül választhatott alapképzés címén, melyek sok jóval nem kecsegtettek. Akik ezeket elvégezték, és nem léptek tovább mesterképzésre, hat könnyített félév után (Az imbecillis kreditrendszernek hála, party-egyetem jelleggel ez további félévekre is kihúzható volt.) tulajdonképpen egy 'szuperérettségivel' a zsebükben távozhattak a felsőoktatásból. Otthon elmondhatták: "Lediplomáztam!" E trendet kezdte el hűen tükrözni a hallgatók nyelvhasználata is: egyetem helyett egyre inkább 'suliba' jártak, noha az egyetemi és az iskolarendszerű képzés más tészta.
Az ilyen képzés, az ilyen 'diploma' valójában sem az egyén, sem a közösség számára nem bír valódi értékkel, de legalább drága mulatság előbbinek, utóbbinak egyaránt. Azoknak pedig, akik eleve a mesterlevelet célozták meg választott hivatásuk okán (pl. mérnökök), a bontott jellegű képzés teljesen értelmetlen volt.
Mást jelentett a diploma régen, és mást jelent ma, mindeközben a szakmunka elvesztette vonzerejét, pedig ezek output-ja sokszor közvetlenebb hatással van életünkre, mint a multiknál elkövetett diploma-köteles elvont irodai szám- és papírtologatás, 'riportolás' stb. Végeredményben mindenki rosszul járt: hiány van jó szakemberből, technikusból, tömegek sprickoltak feleslegesen a felsőoktatásban, a diploma értéke pedig szép lassan elinflálódott.
A tanárképzés szempontjából mindez csak még rosszabbul sült el. Az öt éves tanárképzés eredetileg a gimnáziumi tanárok képzését jelentette, míg a négy éves képzés az általános iskolai tanárok (és tanítók) sajátja volt. Mivel a négy éves képzés kategorikusan megszűnt, tanár csak az lehetett, aki elvégezte a teljes mesterképzést. Feleslegesen 'képeztek túl' tehát általános iskolai tanárokat, más szemszögből nézve pedig miért menne el általános iskolába tanítani az, aki végül csak kiszendvedett magából egy mesterlevelet, és nyitva áll előtte a gimnáziumok kapuja? Van is hiány általános iskolai tanárból, főleg a természettudományok területén.
A legrosszabb viszont, hogy mivel alapképzések esetén szó sem eshetett tanárképzésről, az érettségiző-felvételizőkben a lehetőség ("Tanár leszek!") fel sem merülhetett, hisz az előttük soha nem is kínálkozott. Ahhoz már valamilyen alapszakos képzésben kellett részt venni, hogy a bölcsész vagy természettudós hallgató olyat lásson: 'tanári modul'.
A tanárképzés azonban nem lehet moduláris. A tanárképzésben a szakos részek (legyen az magyar vagy matematika) és a módszertani részek (pedagógia és pszichológia) csakis szervesen, egymással összefüggésben sajátíthatóak el, az iskola és a gyerek valódi világát pedig a tanárjelölt előtt már a legelső félévben be kell mutatni (hospitálás) – a jelenlegi tízkredites alapszakos bemelegítő kör fabatkát nem ér.
Az elmúlt tíz év 'gyakorlata' a korábbi képzési modellel tehát szembement, a tanárképzés korábbi bástyáit, szakmai műhelyeit, kultúráit és közösségeit pedig nem csak Budapesten, de Egerben, Nyíregyházán és más városokban is hamar lerombolták.
Tíz évvel később
2013 szeptemberében indul újra útjára az osztatlan tanárképzés, amelyet nagyon helyesen még egy teljesen gyakorlati, plusz egy évvel is megtoldottak. A felvételi tájékoztatóba ezzel visszakerült a kínálat, s ha a képzést meg is tartották a jelenlegi intézményi keretek közt (noha újfent disztingválnak általános és gimnáziumi tanárok közt), azért a remény felcsillant: ha ez a trend folytatódik, újabb tíz év múlva a tanárképzés újra önálló egységként intézményesülhet.
Ha az ELTE-n ez bekövetkezik, ahogy ígértük, a táblát visszük. Addig pedig lebeg még egymagában a Fekete-erdő szélén.
Aki 2003 után kívánt felvételizni, csupa olyan 'lehetőség' közül választhatott alapképzés címén, melyek sok jóval nem kecsegtettek. Akik ezeket elvégezték, és nem léptek tovább mesterképzésre, hat könnyített félév után (Az imbecillis kreditrendszernek hála, party-egyetem jelleggel ez további félévekre is kihúzható volt.) tulajdonképpen egy 'szuperérettségivel' a zsebükben távozhattak a felsőoktatásból. Otthon elmondhatták: "Lediplomáztam!" E trendet kezdte el hűen tükrözni a hallgatók nyelvhasználata is: egyetem helyett egyre inkább 'suliba' jártak, noha az egyetemi és az iskolarendszerű képzés más tészta.
Az ilyen képzés, az ilyen 'diploma' valójában sem az egyén, sem a közösség számára nem bír valódi értékkel, de legalább drága mulatság előbbinek, utóbbinak egyaránt. Azoknak pedig, akik eleve a mesterlevelet célozták meg választott hivatásuk okán (pl. mérnökök), a bontott jellegű képzés teljesen értelmetlen volt.
Mást jelentett a diploma régen, és mást jelent ma, mindeközben a szakmunka elvesztette vonzerejét, pedig ezek output-ja sokszor közvetlenebb hatással van életünkre, mint a multiknál elkövetett diploma-köteles elvont irodai szám- és papírtologatás, 'riportolás' stb. Végeredményben mindenki rosszul járt: hiány van jó szakemberből, technikusból, tömegek sprickoltak feleslegesen a felsőoktatásban, a diploma értéke pedig szép lassan elinflálódott.
A tanárképzés szempontjából mindez csak még rosszabbul sült el. Az öt éves tanárképzés eredetileg a gimnáziumi tanárok képzését jelentette, míg a négy éves képzés az általános iskolai tanárok (és tanítók) sajátja volt. Mivel a négy éves képzés kategorikusan megszűnt, tanár csak az lehetett, aki elvégezte a teljes mesterképzést. Feleslegesen 'képeztek túl' tehát általános iskolai tanárokat, más szemszögből nézve pedig miért menne el általános iskolába tanítani az, aki végül csak kiszendvedett magából egy mesterlevelet, és nyitva áll előtte a gimnáziumok kapuja? Van is hiány általános iskolai tanárból, főleg a természettudományok területén.
A legrosszabb viszont, hogy mivel alapképzések esetén szó sem eshetett tanárképzésről, az érettségiző-felvételizőkben a lehetőség ("Tanár leszek!") fel sem merülhetett, hisz az előttük soha nem is kínálkozott. Ahhoz már valamilyen alapszakos képzésben kellett részt venni, hogy a bölcsész vagy természettudós hallgató olyat lásson: 'tanári modul'.
A tanárképzés azonban nem lehet moduláris. A tanárképzésben a szakos részek (legyen az magyar vagy matematika) és a módszertani részek (pedagógia és pszichológia) csakis szervesen, egymással összefüggésben sajátíthatóak el, az iskola és a gyerek valódi világát pedig a tanárjelölt előtt már a legelső félévben be kell mutatni (hospitálás) – a jelenlegi tízkredites alapszakos bemelegítő kör fabatkát nem ér.
Az elmúlt tíz év 'gyakorlata' a korábbi képzési modellel tehát szembement, a tanárképzés korábbi bástyáit, szakmai műhelyeit, kultúráit és közösségeit pedig nem csak Budapesten, de Egerben, Nyíregyházán és más városokban is hamar lerombolták.
Tíz évvel később
2013 szeptemberében indul újra útjára az osztatlan tanárképzés, amelyet nagyon helyesen még egy teljesen gyakorlati, plusz egy évvel is megtoldottak. A felvételi tájékoztatóba ezzel visszakerült a kínálat, s ha a képzést meg is tartották a jelenlegi intézményi keretek közt (noha újfent disztingválnak általános és gimnáziumi tanárok közt), azért a remény felcsillant: ha ez a trend folytatódik, újabb tíz év múlva a tanárképzés újra önálló egységként intézményesülhet.
Tábla az erdő szélén
Ha az ELTE-n ez bekövetkezik, ahogy ígértük, a táblát visszük. Addig pedig lebeg még egymagában a Fekete-erdő szélén.
Az íráshoz képgaléria is tartozik.
Ezt megosztom Facebook-on!
