Haszontalan Internet

internet, ketyere, youtube, 2007. szeptember

Jól tudjuk, hogy a Naprendszer elmegyógyintézete a Föld. A kezeltek kórlapja, pedig nem más, mint maga az Internet. Ezért ha mégis normálisnak éreznéd magadat, érdemes csak belelapoznod és azonnal te is a beutaltak közé kerülhetsz. És ha jól olvasunk a sorok között, megtalálhatjuk azokat a "hasznos" tanácsokat, amik nélkül meg sem tudnánk lenni a hétköznapi életben. Ezekből a sárban megbúvó smaragddal cizellált csodákból szemezgettem ki néhány igazi gyöngyszemet.

Urbanizált lelkünk túl távol repdes már a vad és zord tundrák világától. Ezért már azokra az apró trükkökre sem vagyunk képesek minden különleges segédeszköz nélkül, amit egy cro-magnoni ősember egy rosszul kezdődött délután is a kisujjából rázott ki. Nem másról beszélek, mint a tűzgyújtás tudományáról. Tegyük fel éppen csokit majszolsz, és kólát iszol egy kis Cessna repülőgépen kb. 10 méter magasságban. Valamilyen oknál fogva megnyílik alattad a padlólemez, kiesel a gépből, a példa kedvéért túl is éled kisebb karcolásokkal. Hogyan hívnád életre a kezedben lévő eszközökből a tűz megváltó erejét? Álljon itt egy lehetséges megoldás.

Gyerekkoromban volt egy kék pólóm mindenféle szuperhőssel meg robottal a mellkasán. Imádtam. Anyám már nem annyira. Mert ő mosott, vasalt, hajtogatott a család teljes kompániájára. Mindig a Disney mesedélután volt az az alkalom, amikor minket is próbált bevonni eme rabszolgamunka rejtelmeibe. Hátha jobban ösztönöz majd minket az a vágy, hogy a sok kivasalt ruhától látni akarjuk a Csipet csapat aktuális részét. Kínkeserves meló volt a hajtogatás. Bár már akkor lett volna Internet, és láttam volna azt a 3 másodperces módszert, amit Kínában több évtizedes kutatómunkával fejleszthettek ki.

Aztán persze felcseperedtem. Elkezdtem körbenézni a körülöttem lévő világban és megoldásokat próbáltam találni az élet nagy problémáira. Egyik hajnalban fátyolos tekintetem megpihent egy kecsesen ívelt, áttetsző ördöglakaton. Az enigma, ami előttem állt az egy boros üveg, és a benne raboskodó dugó formájában testesült meg. Azt tudtam, hogy a bor hol veszett el, lassan arra is rájöttem, hogy ki volt az a barbár, aki így próbált a nemes nedűhöz hozzáférni. Nem tudtam megbékélni azzal a gondolattal, hogy ily igénytelenül viselkedtem, ezért hozzáfogtam a dugó kiszabadításához. Nem sikerült a küldetést mindenféle károsodás nélkül véghez vinnem, mert nem ismertem az igaz utat.

A kollégiumi élet mindenkiből kihoz valamit. De legtöbbször az állatot, mely félti, s védi a zsákmányát. Hogyan védenéd meg társaidtól a kajádat, ha ők már olyan cifra fegyverek használatától sem riadnak vissza, mint a machete, vállról indítható rakéta, idomított Alien arctámadók. Hát elkészíted a saját, működő lézerkardodat elemlámpából, és egy régi rossz CD meghajtóból. Csak a jogdíjakkal vigyáz, mert Lucas bácsi ügyvédeit semmilyen mágia nem képes legyőzni!

Az élet a legnehezebb, legkifinomultabb technikáit igénylő feladata nem más, mint a kiszemelt hölgy becserkészése. Sok rostán kell keresztül mennünk, míg végre sikerül annyira a közelébe férkőznünk, hogy meg tudjuk neki mutatni, mégis milyen komoly képességekkel rendelkezünk. Először is érdemes tánctudásunkkal felhívni magunkra a figyelmet. Ha elég meggyőzőek voltunk, látványosan szemléltessük, hogy az érzékiség csak úgy szikrázik, füstöl közöttünk. És ha másnap reggel még mindig elbűvölő tehetségünkre kíváncsi, bizonyítsunk főzőtudásunkkal, mely akár egy alufólia flambírozására is képes holmi egyszerű mobiltelefonnal.

Sok megoldatlan, mélyen szántó kérdés maradt a körülöttünk nyüzsgő világegyetemben. Mindenre a választ még a mindenható Net sem adhatja meg. Pedig egyszer, jó eséllyel mindannyian nagyszülővé válunk, és unokánk csillogó szemmel fogja feltenni butábbnál, ostobább kérdéseit. Nekünk meg tudni kell a helyes választ! Végezetül álljon itt két pótolhatatlan gyűjtemény WTF1 és WTF2 címmel.

Mi lenne a konklúzió? Had osszam meg veletek egyik kedvenc mondásomat: Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: "Legyen világosság!" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.

Mit szólsz hozzá?

Lacka

Lacka

Technikatanár, rendezvény-szervező, animátor. Zolnai Lászlót jellemzően sokan ismerik, de a polgári nevét kevesen tudják. Szeret rollerrel közlekedni (akár épületeken belül is). Embereket szórakoztat, minél többet, annál jobb.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal