Cotton Club-imádóként nyilatkozom:
Próbáljuk meg olyan finoman megközelíteni az együttest, amilyen finom alázattal ők közelítenek a műfaj felé, amelynek szakértői. A megjelenés tökéletes, frakk és klakk, ahogy azt megszokhattuk. Méltóságot parancsoló bevonulás. Alázat, finomság. A dalokat nyilvánvalóan áthangszerelték, amitől még szvingesebb, "kávéházibb" érzése volt a nézőnek. Vittek bele egy kis Cotton Club-os bolondságot, töredezettséget, ami ezt a műfajt erősen jellemzi, ezzel tették Hofi dalait magukévá, de ettől nem lett kevésbé "hofis" az este. Az énekesek hálásak lehetnek zenekaruknak, akik olyan hibátlanul dolgoznak az ének alá, hogy a közönség hajlamos nem észrevenni őket. Ezzel a zenekart dicsérném, a közönséget pedig elmarasztalnám, akik nem átallottak nem tapsolni a szólóhangszerek után. Megrökönyödésemre.
Kedvenceim közé tartozott az "Egy kiöregedett vadászkutya". Szívszorító és hibátlan volt, mint egy szellemidézés. A dal hallatán biztosak lehettünk benne, hogy Hofi Géza szelleme ott lebeg a fejünk felett és mosolyog. Érdekesnek tartottam a "Felmegyek hozzád" című dal új feldolgozását is, így talán még testhezállóbb volt eléneklése. "Az utcaseprők" dalának seprű-mikrofon megoldása kicsit erőltetettnek tűnt. Éppen elég lett volna a kivetítőn látni. Filmen és élőben is túlzás volt. A kivetítő kisfilmjei ezen kívül nagyon szépen "játszottak együtt" a zenekarral. Záródalnak megfelelt volna a "Piál a föld", nem volt szükség másodikra, a zárás emiatt vesztett értékéből.
A meghívott vendégek közül ki kell emelnem Kovács Katit, akiben pozitívan csalódtam. Ahogy Louis Armstrong hangján megszólalt, majd kiestem a székből. A rekedtes-dörmögős férfihang és a finom női hang is az övé. Fantasztikus élmény. Lovasi András igazi meglepetésnek bizonyult. Nem elég, hogy rendesen fel volt öltözve, nem volt sör a kezében, de a "Ne sírj kislány" előadásával egyenesen megdöbbentett. "Kicsi lány, csacsi kislány…", atyám. Soha életemben nem felejtem el. Gitár nélküli koordinálatlan mozgásával jól illett a koncepcióba. Az új tagok (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella) megállták a helyüket. Szűcs Gabriella és Kozma Orsi után nem kis feladat.
Fehér Gábor és László Boldizsár. Szívszerelmeim. Mindketten hozták a formájukat. A Cotton Club Singers elsősorban a zenétől, másodsorban pedig miattuk az, ami. Boldizsár elképesztő a szórakoztató műfajban is. Sosem értettem, hogyan tud az egyik pillanatban megríkatni, a másikban szintén – csak a nevetéstől. És mégis elegáns és finom marad, nem esik ki a szerepéből, a humora is olyan, amilyen a hangja. Dzsesszes.
Fehér Gáborról először mindig a cinizmus jut eszembe. Mintha minden dal előtt azt kiabálná: "Mindenki hülye, na, énekeljünk!" És lám…
Véres szájjal nyilatkozom:
Ellenségek ide vagy oda: Koós Jánost és Solymos Tónit nem szeretném még egyszer együtt látni a Cotton Club Singers-szel! Az egész este finomságát összetörte Koós vég nélküli sztorizgatása. A záró képet is összerondította, ahelyett, hogy a többiekkel énekelt volna, az első sorban ülő fiatal lányoknak "cuppogott". A mellettem ülő jól fogalmazott: Azzal, hogy az este Hofiról szólt, a szervezők a vendégek tekintetében is megkötötték a saját kezüket. A Macska-duettet szeretem, de ennyi éppen elég lett volna.
Összefoglalóan azt mondhatnám, hogy az este szlogenje a humor is lehetett volna. Hofi Géza meg lenne elégedve, nemcsak a dalok, hanem az egész előadás hangulata kapcsán is. Méltó emléket állítottak neki.
Infó: http://www.cottonclubsingers.hu
Próbáljuk meg olyan finoman megközelíteni az együttest, amilyen finom alázattal ők közelítenek a műfaj felé, amelynek szakértői. A megjelenés tökéletes, frakk és klakk, ahogy azt megszokhattuk. Méltóságot parancsoló bevonulás. Alázat, finomság. A dalokat nyilvánvalóan áthangszerelték, amitől még szvingesebb, "kávéházibb" érzése volt a nézőnek. Vittek bele egy kis Cotton Club-os bolondságot, töredezettséget, ami ezt a műfajt erősen jellemzi, ezzel tették Hofi dalait magukévá, de ettől nem lett kevésbé "hofis" az este. Az énekesek hálásak lehetnek zenekaruknak, akik olyan hibátlanul dolgoznak az ének alá, hogy a közönség hajlamos nem észrevenni őket. Ezzel a zenekart dicsérném, a közönséget pedig elmarasztalnám, akik nem átallottak nem tapsolni a szólóhangszerek után. Megrökönyödésemre.
Kedvenceim közé tartozott az "Egy kiöregedett vadászkutya". Szívszorító és hibátlan volt, mint egy szellemidézés. A dal hallatán biztosak lehettünk benne, hogy Hofi Géza szelleme ott lebeg a fejünk felett és mosolyog. Érdekesnek tartottam a "Felmegyek hozzád" című dal új feldolgozását is, így talán még testhezállóbb volt eléneklése. "Az utcaseprők" dalának seprű-mikrofon megoldása kicsit erőltetettnek tűnt. Éppen elég lett volna a kivetítőn látni. Filmen és élőben is túlzás volt. A kivetítő kisfilmjei ezen kívül nagyon szépen "játszottak együtt" a zenekarral. Záródalnak megfelelt volna a "Piál a föld", nem volt szükség másodikra, a zárás emiatt vesztett értékéből.
A meghívott vendégek közül ki kell emelnem Kovács Katit, akiben pozitívan csalódtam. Ahogy Louis Armstrong hangján megszólalt, majd kiestem a székből. A rekedtes-dörmögős férfihang és a finom női hang is az övé. Fantasztikus élmény. Lovasi András igazi meglepetésnek bizonyult. Nem elég, hogy rendesen fel volt öltözve, nem volt sör a kezében, de a "Ne sírj kislány" előadásával egyenesen megdöbbentett. "Kicsi lány, csacsi kislány…", atyám. Soha életemben nem felejtem el. Gitár nélküli koordinálatlan mozgásával jól illett a koncepcióba. Az új tagok (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella) megállták a helyüket. Szűcs Gabriella és Kozma Orsi után nem kis feladat.
Fehér Gábor és László Boldizsár. Szívszerelmeim. Mindketten hozták a formájukat. A Cotton Club Singers elsősorban a zenétől, másodsorban pedig miattuk az, ami. Boldizsár elképesztő a szórakoztató műfajban is. Sosem értettem, hogyan tud az egyik pillanatban megríkatni, a másikban szintén – csak a nevetéstől. És mégis elegáns és finom marad, nem esik ki a szerepéből, a humora is olyan, amilyen a hangja. Dzsesszes.
Fehér Gáborról először mindig a cinizmus jut eszembe. Mintha minden dal előtt azt kiabálná: "Mindenki hülye, na, énekeljünk!" És lám…
Véres szájjal nyilatkozom:
Ellenségek ide vagy oda: Koós Jánost és Solymos Tónit nem szeretném még egyszer együtt látni a Cotton Club Singers-szel! Az egész este finomságát összetörte Koós vég nélküli sztorizgatása. A záró képet is összerondította, ahelyett, hogy a többiekkel énekelt volna, az első sorban ülő fiatal lányoknak "cuppogott". A mellettem ülő jól fogalmazott: Azzal, hogy az este Hofiról szólt, a szervezők a vendégek tekintetében is megkötötték a saját kezüket. A Macska-duettet szeretem, de ennyi éppen elég lett volna.
Összefoglalóan azt mondhatnám, hogy az este szlogenje a humor is lehetett volna. Hofi Géza meg lenne elégedve, nemcsak a dalok, hanem az egész előadás hangulata kapcsán is. Méltó emléket állítottak neki.
Infó: http://www.cottonclubsingers.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
