(Az is megbaszhatja...) Nyomul a sötét oldal
MINEK?, 2013. április 22.
Újabb fordítást közlünk a bölcsesség tárházaként is működő Despair, Inc. szellemi műhelyéből.
Írta: Mark Straub - thepessimist.com
Gondolom a thepessimist.com olvasóit nem lepi meg, hogy mi nem azok a pohár félig tele van típusú emberek vagyunk. Először is, mert nem vagyunk idióták. Másrészt pedig működő üzleti vállakozást is építettünk a pesszimizmusra. (Mindig, amikor rendelsz tőlünk egy poharat vagy egy bögrét, nekünk is jut egy-egy feles! Köszönjük!)
A pesszimizmusunkat őszintén kezeljük. (Kérdezz majd meg valamikor a gyerekkorunkról. Rajta, nyugodtan! Csak aztán meg ne bánd...) Azoknak, akik optimista családi miliőben nőttek fel, az átállás a sötét oldalra valóban kemény dió lehet. Vegyük például Carl Richards-t, a New York Times újságíróját, aki lassan-lassan megérti, hogy a határtalan optimizmus egy szellemi vakvágány, egy intellektuális zsákutca, mégsem tudja teljes mértékben elvetni.
Lássuk a poharat félig telinek, de ne nagyon telinek című blogbejegyzésében megpróbálja menteni a menthetőt - kétes eredménnyel: Belátható, hogy a pozitív gondolkodás bizonyos formái problémákat okozhatnak. (...) Határtalanul optimistának lenni valóban veszélyes, de azt is megfigyeltem, hogy a dolgok egy kicsit javulni látszanak, ha pozitívan viszonyulok hozzájuk.
Szegény Carl. Igazából csatlakozni szeretne hozzánk! Tényleg ezt akarja! De egyszerűen nem tudja elszánni magát erre a nagy lépésre. Hezitálása, ha nem is meggyőző, de azért megbocsájtható: Nyűglődünk, aggódunk, parázunk olyan dolgokon, amik felett nincs befolyásunk, aztán problémának nevezzük őket. Valójában ezek, amiket problémának nevezünk, nem mások, mint a jövőben esetlegesen bekövetkező események visszavetülései a jelenünkre. Ha belegondolunk, a mostani problémáink igazából csak lehetséges jövőbeli problémák.
Ez így korrekt. Teszem azt, kirúgnak a melóból és te hirtelen az utcára kerülsz. Ez nem a jelen problémája - csak egy lehetséges jövőé, amiben lóvé nélkül éhen veszel. Úgyhogy minek aggódsz rajta most, vagy tíz perc múlva, a gyomrod miért rándul már most görcsbe, miért parázol már a jelenben? Bőven lesz időd akkor aggódni, ha már megtörtént! Addig is: buli vaaaaaan!
Nem szeretnénk Carlt cseszegetni. Ahogy mi itt az irodában mondani szoktuk: Több legyet foghatsz cukorral, mint ecettel, de mi a faszért fogdosnál legyeket, amikor az élet értelmetlen és a rovargyűjteményed bővítése csak egy felesleges elterelés, haszontalan állomás a végromláshoz vezető nyílegyenes úton. (Nos igen, a mi irodai szólás-mondásaink néha hosszúra nyúlnak.) Rá személyesen tényleg igaz lehet, hogy a dolgok egy kicsit javulni látszanak, ha pozitívan viszonyulok hozzájuk.
Csak annyit kérünk, adjon egy esélyt a pesszimizmusnak. Rengeteg előnye van! Például:
És ez csak a jéghegy csúcsa! Carl, számodra még van remény! Keress fel minket, beszéljük meg! Légy őszinte magadhoz! A pohár nincs félig tele. Még csak nem is félig üres.
Nincs pohár. És ezt te is pontosan tudod.
Gondolom a thepessimist.com olvasóit nem lepi meg, hogy mi nem azok a pohár félig tele van típusú emberek vagyunk. Először is, mert nem vagyunk idióták. Másrészt pedig működő üzleti vállakozást is építettünk a pesszimizmusra. (Mindig, amikor rendelsz tőlünk egy poharat vagy egy bögrét, nekünk is jut egy-egy feles! Köszönjük!)
A pesszimizmusunkat őszintén kezeljük. (Kérdezz majd meg valamikor a gyerekkorunkról. Rajta, nyugodtan! Csak aztán meg ne bánd...) Azoknak, akik optimista családi miliőben nőttek fel, az átállás a sötét oldalra valóban kemény dió lehet. Vegyük például Carl Richards-t, a New York Times újságíróját, aki lassan-lassan megérti, hogy a határtalan optimizmus egy szellemi vakvágány, egy intellektuális zsákutca, mégsem tudja teljes mértékben elvetni.
Lássuk a poharat félig telinek, de ne nagyon telinek című blogbejegyzésében megpróbálja menteni a menthetőt - kétes eredménnyel: Belátható, hogy a pozitív gondolkodás bizonyos formái problémákat okozhatnak. (...) Határtalanul optimistának lenni valóban veszélyes, de azt is megfigyeltem, hogy a dolgok egy kicsit javulni látszanak, ha pozitívan viszonyulok hozzájuk.
Szegény Carl. Igazából csatlakozni szeretne hozzánk! Tényleg ezt akarja! De egyszerűen nem tudja elszánni magát erre a nagy lépésre. Hezitálása, ha nem is meggyőző, de azért megbocsájtható: Nyűglődünk, aggódunk, parázunk olyan dolgokon, amik felett nincs befolyásunk, aztán problémának nevezzük őket. Valójában ezek, amiket problémának nevezünk, nem mások, mint a jövőben esetlegesen bekövetkező események visszavetülései a jelenünkre. Ha belegondolunk, a mostani problémáink igazából csak lehetséges jövőbeli problémák.
Ez így korrekt. Teszem azt, kirúgnak a melóból és te hirtelen az utcára kerülsz. Ez nem a jelen problémája - csak egy lehetséges jövőé, amiben lóvé nélkül éhen veszel. Úgyhogy minek aggódsz rajta most, vagy tíz perc múlva, a gyomrod miért rándul már most görcsbe, miért parázol már a jelenben? Bőven lesz időd akkor aggódni, ha már megtörtént! Addig is: buli vaaaaaan!
Nem szeretnénk Carlt cseszegetni. Ahogy mi itt az irodában mondani szoktuk: Több legyet foghatsz cukorral, mint ecettel, de mi a faszért fogdosnál legyeket, amikor az élet értelmetlen és a rovargyűjteményed bővítése csak egy felesleges elterelés, haszontalan állomás a végromláshoz vezető nyílegyenes úton. (Nos igen, a mi irodai szólás-mondásaink néha hosszúra nyúlnak.) Rá személyesen tényleg igaz lehet, hogy a dolgok egy kicsit javulni látszanak, ha pozitívan viszonyulok hozzájuk.
Csak annyit kérünk, adjon egy esélyt a pesszimizmusnak. Rengeteg előnye van! Például:
|
|
|
|
És ez csak a jéghegy csúcsa! Carl, számodra még van remény! Keress fel minket, beszéljük meg! Légy őszinte magadhoz! A pohár nincs félig tele. Még csak nem is félig üres.
Nincs pohár. És ezt te is pontosan tudod.
Ezt megosztom Facebook-on!
