Puding próbája az evés (III. évfolyam, első BYTE, 2006. június)
Hamis nosztalgiák verme, 2009. január 27.
Max engem kért fel az új jövevény megformálására. Örültem. Igen. Valószínűleg azért, mert fogalmam sem volt mire vállalkozom.
"Végre! Eljött az én időm!" – kiáltottam nagyot magamban, amikor a 2005/2006-os tanév utolsó (vagy utolsóelőtti) BIT-jének előkészületein dolgoztunk. Az öröm oka az volt, hogy megszületett a döntés, miszerint elkészítjük az első BYTE-ot. Ez a kiadvány már régóta érlelődött főszerkesztői fejekben, de nehézkesen jutottunk el a megvalósításig. És, hogy ez mért az én időm? Mert kedves és nagyra becsült főszerkesztőnk, Max engem kért fel az új jövevény megformálására. Örültem. Igen. Valószínűleg azért, mert fogalmam sem volt mire vállalkozom.
Kezdeti nehézségek: emberhiány, ötlethiány, együttműködési képtelenség. Gyors kétségbeesés következett, aztán pedig megpróbáltam a határozottabb énemet előbányászni a süllyesztőből. Már eljutottam odáig, hogy milyen témákat kellene érintenünk a lapban, de a kinézetről és munkaerő beszerzésről még komoly egyeztetések folytak, amikor is elkezdtem Istenhez fohászkodni. Mivel ez nem szokott túl sok sikerrel járni, így jött a következő lépcsőfok. Telefont ragadtam és "S.O.S.! Help!" felkiáltásokkal hívtam fel Hajnit és Max-ot. Összeültünk és átbeszéltük az ötleteimet és a munkamenetet, majd embereket kerestünk az aktuális feladatokra. Szerencsémre Hajni bevállalta a tördelést, így a felől megnyugodhattam, hogy ha a cikkek beérkeznek, már sok gond nem lehet. Mivel azonban egy teljesen új lapot kellet kitalálni, így nem volt elég a cikkek bekérése, olvasószerkesztése, tördelése. Új design, új rovatstruktúra, új rovatcímek… ÁÁÁÁÁÁÁÁ…
Ez volt a mélypont, Hajni pedig a megmentőm. Innentől kezdve csak jobb lehetett és jobb is lett. Kitaláltuk a lap felépítését, a design-t. Az emberek elkezdtek dolgozni. Alkottak, de még milyen remek dolgokat! Ugyan nem kapkodtak, de szépen lassan kezdtek töltődni az oldalak. A kezdetleges kis ötleteimből a cikkírók egyéniségét, kreativitását beleadva a tartalom egy egészen olvasmányos kis nyári útravaló lett. Nem tudom más mit szeretett volna elérni a BYTE-tal, de nekem éppen ez volt a célom.
Majd a végén mégis csak a tördeléssel akadtak a gondok. Persze nem a minőségével volt a baj, hanem Hajni gépével akadt probléma. Behalt a szerkesztő, majd az egész gép. Hajni idegei is lassan kezdték felmondani a szolgálatot. Arra már nem emlékszem hogy sikerült megmenekülnünk a teljes összeomlástól, de végül egy kisebb csúszással megúsztuk. A végerdmény: Happy End!
Itt és most meg is ragadnám a lehetőséget, hogy mindenkinek megköszönjem a kemény munkát, amivel ennek a számnak az előállítása járt. (Egyben bocsánat is azért, hogy erre ennyi évet kellett várni – nem rémlik, hogy ezt akkortájt megtettem volna.) Nem volt könnyű menet. Vizsgaidőszak is volt, meleg is volt, és eléggé problémásnak ígérkezett a feladat. Így három év után újra kézbe véve a lapot mégis azt gondolom, hogy megérte. Most is jót kacagtam Cinege kérdőíves szemelvényén és Linda felháborodásán az egészség-hajhászók miatt. Csodálom Györgyi írásának fordulatait, bár tudom, hogy ez csapatmunka volt.
Kezdeti nehézségek: emberhiány, ötlethiány, együttműködési képtelenség. Gyors kétségbeesés következett, aztán pedig megpróbáltam a határozottabb énemet előbányászni a süllyesztőből. Már eljutottam odáig, hogy milyen témákat kellene érintenünk a lapban, de a kinézetről és munkaerő beszerzésről még komoly egyeztetések folytak, amikor is elkezdtem Istenhez fohászkodni. Mivel ez nem szokott túl sok sikerrel járni, így jött a következő lépcsőfok. Telefont ragadtam és "S.O.S.! Help!" felkiáltásokkal hívtam fel Hajnit és Max-ot. Összeültünk és átbeszéltük az ötleteimet és a munkamenetet, majd embereket kerestünk az aktuális feladatokra. Szerencsémre Hajni bevállalta a tördelést, így a felől megnyugodhattam, hogy ha a cikkek beérkeznek, már sok gond nem lehet. Mivel azonban egy teljesen új lapot kellet kitalálni, így nem volt elég a cikkek bekérése, olvasószerkesztése, tördelése. Új design, új rovatstruktúra, új rovatcímek… ÁÁÁÁÁÁÁÁ…
Ez volt a mélypont, Hajni pedig a megmentőm. Innentől kezdve csak jobb lehetett és jobb is lett. Kitaláltuk a lap felépítését, a design-t. Az emberek elkezdtek dolgozni. Alkottak, de még milyen remek dolgokat! Ugyan nem kapkodtak, de szépen lassan kezdtek töltődni az oldalak. A kezdetleges kis ötleteimből a cikkírók egyéniségét, kreativitását beleadva a tartalom egy egészen olvasmányos kis nyári útravaló lett. Nem tudom más mit szeretett volna elérni a BYTE-tal, de nekem éppen ez volt a célom.
Majd a végén mégis csak a tördeléssel akadtak a gondok. Persze nem a minőségével volt a baj, hanem Hajni gépével akadt probléma. Behalt a szerkesztő, majd az egész gép. Hajni idegei is lassan kezdték felmondani a szolgálatot. Arra már nem emlékszem hogy sikerült megmenekülnünk a teljes összeomlástól, de végül egy kisebb csúszással megúsztuk. A végerdmény: Happy End!
Itt és most meg is ragadnám a lehetőséget, hogy mindenkinek megköszönjem a kemény munkát, amivel ennek a számnak az előállítása járt. (Egyben bocsánat is azért, hogy erre ennyi évet kellett várni – nem rémlik, hogy ezt akkortájt megtettem volna.) Nem volt könnyű menet. Vizsgaidőszak is volt, meleg is volt, és eléggé problémásnak ígérkezett a feladat. Így három év után újra kézbe véve a lapot mégis azt gondolom, hogy megérte. Most is jót kacagtam Cinege kérdőíves szemelvényén és Linda felháborodásán az egészség-hajhászók miatt. Csodálom Györgyi írásának fordulatait, bár tudom, hogy ez csapatmunka volt.
Manna
Ezt megosztom Facebook-on!
