Kaland, szórakozás, lesből támadó rendőrjárőr (III. évfolyam, hatodik BIT, 2006. március)
Hamis nosztalgiák verme, 2009. január 7.
A hatodik szám elkészítéséről sokat tudok mesélni, különleges élményekkel sikerült gazdagodni a munkálatok során, így, majd' három évvel későbbről visszagondolva alapvetően pozitív lenne az "ítélet".
Mivel Queue másodszorra már nem vállalkozott a tördelésre, megint, hatodszorra is a szerkesztőcsapat átszervezésével kellett kezdeni a felkészülést. Éppen a Focivilág szerkesztőségében üldögélve keseregtem a vészes tördelőhiányon, amikor Harmos kolléga egyszer csak közli, hogy az ő húga egészen véletlenül ért a tördeléshez – halleluja! (UPDATE: Tévedtem, náluk néztünk meccset, amikor szóba került a dolog.) Rövidre zárva a sztorit: Kajsziban, akit Queue egy gyorstalpalóval kiokosított a BIT-es specialitásokról, remek embert és egyben munkatársat ismertem meg, innentől kezdve egészen a Fregoli elindulásáig (amikor is a magazin fotósává avanzsált, online lapot tördelni nem kell) együtt szerkesztettük a BIT-eket egyetértésben, békében és nyugalomban – persze viszonylag és relatíve, a korábbiakhoz képest.
Olvasószerkesztőnek két kipróbált, tapasztalt kolléga, Manna és Andy jelentkezett, és ez a – hangsúlyozom: viszonylagos – nyugalom mindenképpen használt ennek a számnak.
Tartalmilag akadt azért egy-két gyengébb cikk, de azok nincsenek bent az online archívumban (értsd: nem fregolis szerzőink követték el), ahol számos fontos témában (nőnap, hajléktalanok, egészségügy, párkapcsolatok...) találhatók most is első osztályú írások.
És ami ott nincs bent, de örültem neki: a LOL rovatba ismét saját gyűjtésből kerültek be anyagok (nyuszikás képregény és matekos humor), a sportrovatot Schuszter Ágival ketten oldottuk meg, ő kedvenc sportágáról, a kézilabdáról írt egy érdekeset, én pedig a női rugby-ről, megint küldött anyagot a lap legnevesebb munkatársa, Cserna-Szabó András, Woody és Sasy egyhónapos késéssel leszállította az interjút a Stormregion játékszoftver-fejlesztő cég munkatársaival (azt ígérték sorozat lesz, mennek máshova is, aztán úgy maradtak), NZSB pedig a Challenge24-ről számolt be. Szóval felnőtt a magazin a feladathoz, zsinórban másodszor is.
Azért ne gondoljuk azt a fentiek alapján, hogy a szerkesztés zökkenőmentesen zajlott: Kajszival helyenként erősen szenvedtünk a tördeléssel, egyes cikkek hosszú napokat késtek és a hétvégézés-éjszakázás sem maradt el, ami plusz kalandokkal tetézte amúgy is eléggé leterhelt idegeinket.
Az egyik ilyen kaland a címlap körül zajlott. Miután megtudtam, hogy Trychydts fotózással is foglalkozik, megbíztam a címlapképünk elkészítésével, ezzel párhuzamosan rávettem Sipikatát, hogy álljon modellt – célként egy fiatalos, tavaszias, szép címlapot tűztem ki, azzal viszont nem számoltam, hogy mire Try és Sipi nekiáll a dolognak, leesik a nagy hó. Így hát szegény világszép Kata fagyoskodhatott egy darabig ott a hidegben, a kép viszont tényleg jó lett – a színek a nyomdából ellenben már rosszul jöttek vissza, a kromalinon túltengtek a lilás árnyalatok és az igéző zöld szemek is inkább valami feketés-lilás színezetet kaptak, úgyhogy feszült telefonálgatás kezdodött Try-Sipi-nyomda-én négyszögben, több órába telt, mire valamennyire megnyugtatóan sikerült rendezni a helyzetet.
Aztán úgy alakult, hogy egy nap késő éjjel végeztünk a dolgainkkal (vagy csak abbahagytuk?), valahogy Queue is csatlakozott a társasághoz (hát persze, ő innentől kezdve szintén a végéig vállalta a borítóív tördelését, legnagyobb örömömre), úgyhogy négyen (Kajszi, Andy, Queue, én) taxit hívtunk és kitaláltunk egy kompromisszumos útvonalat. Én szálltam ki először, aztán folytattam az utat immár egyedül hazafelé; már csak egy zebrán kellett átjutnom, égtek a szemeim, minden bajom volt az egész napos monitornézéstől és stressztől, hajnali egy-kettő tájékán, hidegben, sötétben és tökéletes csendben a déli pályaudvarnál (sehol egy járókelő, nemhogy autó) úgy gondoltam, nem várom meg, amíg zöldre vált a lámpa – hiba volt: kb. öt méterre lehettem a járdától, amikor nagy fékezéssel beállt elém egy rendőrautó. Igazoltatás, tudom-e hogy miért (tudtam), mit keresek én ott egyáltalán, sokezer forintos csekk, ami kell.
Azóta sem értem: ezek ott kuksoltak tök sötétben az út szélén a parkoló autók között és arra vártak, hogy arra járjon egy ilyen szerencsétlen, akit jól megbüntethetnek? Saját elhatározásból, vagy parancsra? Hehh, mindegy.
Eközben a taxiban... nem tudom pontosan, mi történt, de Kajszit a srácok az utazás ideje alatt úgy kiakasztották, hogy azóta is fél tőlük, vagy legalábbis nem szándékozik egy helységben tartózkodni velük, ha nem muszáj – ha tehát nem szeretném, hogy valahova eljöjjön (tegyük fel, csak a játék kedvéért), mindössze annyit kell vele mellesleg közölnöm, hogy például Queue is ott lesz...
Kajszival is megütöttem a főnyereményt
Olvasószerkesztőnek két kipróbált, tapasztalt kolléga, Manna és Andy jelentkezett, és ez a – hangsúlyozom: viszonylagos – nyugalom mindenképpen használt ennek a számnak.
Tartalmilag akadt azért egy-két gyengébb cikk, de azok nincsenek bent az online archívumban (értsd: nem fregolis szerzőink követték el), ahol számos fontos témában (nőnap, hajléktalanok, egészségügy, párkapcsolatok...) találhatók most is első osztályú írások.
És ami ott nincs bent, de örültem neki: a LOL rovatba ismét saját gyűjtésből kerültek be anyagok (nyuszikás képregény és matekos humor), a sportrovatot Schuszter Ágival ketten oldottuk meg, ő kedvenc sportágáról, a kézilabdáról írt egy érdekeset, én pedig a női rugby-ről, megint küldött anyagot a lap legnevesebb munkatársa, Cserna-Szabó András, Woody és Sasy egyhónapos késéssel leszállította az interjút a Stormregion játékszoftver-fejlesztő cég munkatársaival (azt ígérték sorozat lesz, mennek máshova is, aztán úgy maradtak), NZSB pedig a Challenge24-ről számolt be. Szóval felnőtt a magazin a feladathoz, zsinórban másodszor is.
NZSB itt éppen előadni készül
Azért ne gondoljuk azt a fentiek alapján, hogy a szerkesztés zökkenőmentesen zajlott: Kajszival helyenként erősen szenvedtünk a tördeléssel, egyes cikkek hosszú napokat késtek és a hétvégézés-éjszakázás sem maradt el, ami plusz kalandokkal tetézte amúgy is eléggé leterhelt idegeinket.
Az egyik ilyen kaland a címlap körül zajlott. Miután megtudtam, hogy Trychydts fotózással is foglalkozik, megbíztam a címlapképünk elkészítésével, ezzel párhuzamosan rávettem Sipikatát, hogy álljon modellt – célként egy fiatalos, tavaszias, szép címlapot tűztem ki, azzal viszont nem számoltam, hogy mire Try és Sipi nekiáll a dolognak, leesik a nagy hó. Így hát szegény világszép Kata fagyoskodhatott egy darabig ott a hidegben, a kép viszont tényleg jó lett – a színek a nyomdából ellenben már rosszul jöttek vissza, a kromalinon túltengtek a lilás árnyalatok és az igéző zöld szemek is inkább valami feketés-lilás színezetet kaptak, úgyhogy feszült telefonálgatás kezdodött Try-Sipi-nyomda-én négyszögben, több órába telt, mire valamennyire megnyugtatóan sikerült rendezni a helyzetet.
Bájos. Na ugye.
Aztán úgy alakult, hogy egy nap késő éjjel végeztünk a dolgainkkal (vagy csak abbahagytuk?), valahogy Queue is csatlakozott a társasághoz (hát persze, ő innentől kezdve szintén a végéig vállalta a borítóív tördelését, legnagyobb örömömre), úgyhogy négyen (Kajszi, Andy, Queue, én) taxit hívtunk és kitaláltunk egy kompromisszumos útvonalat. Én szálltam ki először, aztán folytattam az utat immár egyedül hazafelé; már csak egy zebrán kellett átjutnom, égtek a szemeim, minden bajom volt az egész napos monitornézéstől és stressztől, hajnali egy-kettő tájékán, hidegben, sötétben és tökéletes csendben a déli pályaudvarnál (sehol egy járókelő, nemhogy autó) úgy gondoltam, nem várom meg, amíg zöldre vált a lámpa – hiba volt: kb. öt méterre lehettem a járdától, amikor nagy fékezéssel beállt elém egy rendőrautó. Igazoltatás, tudom-e hogy miért (tudtam), mit keresek én ott egyáltalán, sokezer forintos csekk, ami kell.
Bezzeg ha akkor is ez lett volna rajtam!
Azóta sem értem: ezek ott kuksoltak tök sötétben az út szélén a parkoló autók között és arra vártak, hogy arra járjon egy ilyen szerencsétlen, akit jól megbüntethetnek? Saját elhatározásból, vagy parancsra? Hehh, mindegy.
Egy fantasztikus páros, de érzékeny lelkűeknek nem ajánlott!
Eközben a taxiban... nem tudom pontosan, mi történt, de Kajszit a srácok az utazás ideje alatt úgy kiakasztották, hogy azóta is fél tőlük, vagy legalábbis nem szándékozik egy helységben tartózkodni velük, ha nem muszáj – ha tehát nem szeretném, hogy valahova eljöjjön (tegyük fel, csak a játék kedvéért), mindössze annyit kell vele mellesleg közölnöm, hogy például Queue is ott lesz...
Ezt megosztom Facebook-on!
