Elhagytak a támaszaim (III. évfolyam, harmadik BIT, 2005. november)

Hamis nosztalgiák verme, 2009. január 4.

A novemberi szám elkészítése azért tűnt az előző kettőnél is nehezebb feladatnak, mert nem számíthattam októberi jobb kezemre, Inezre sem, így már két héttel a lapzárta előtt az idegbaj kerülgetett, miközben próbáltam megfelelő utódot találni.
Persze a jelöltem már megvolt a novellista HáCsé személyében, de hiába nyúztam, nagyon sok dolga volt akkoriban (is) és nem tudta vállalni az egy-másfél hetes kőkemény cumit, persze hétvégézéssel együtt.

Viszont látva szorult helyzetemet, beajánlotta kedvesét, aki akkoriban nagyon ráért, de ezzel ki is merült a mellette felhozható érvek listája. Vele és Mannával mint olvasószerkesztővel kellett megoldani a novembert (Lovas Julcsi, a másik olvszerkjelölt bemondta az unalmast), ami enyhén szólva rázósnak ígérkezett.

Manna mosolyát szabadalmaztatni kellene mint természetes feszültségoldót
Manna mosolyát szabadalmaztatni kellene mint természetes feszültségoldót

A feszültség tapintható volt a levegőben. A Balázs-féle címlappal valami történt a feldolgozás során és a viszkispohár alja az IK HÖK logók felett "kikockásodott", viszont Szu-c nagyon belejött a tördelésbe és piszok jó témákból egy sor fantasztikus cikk született. Pusztán újságírói szempontok alapján ez a harmadik lett az addigi legnívósabb BIT, sok-sok nagy dobással.

A címlap sem rossz, de a lényeg belül van!
A címlap sem rossz, de a lényeg belül van!

Indulok hátulról előre, ahogy a lapot tördelni szoktuk: a sportrovatban szokás szerint fociról írtam, de Manna is, mégpedig a női változatáról! Sipikatát sikerült "ráeresztenem" egy érdekes sportágra, a bandy-re, amit szépen dolgozott fel egy oldalon. Azt hiszem ekkor szerettem meg végleg Katát, kivéve, ha rosszul emlékszem és már előbb. A Másvilág igazi nagy durranás lett, felvettem a kapcsolatot Szöllősi "Vagabund" Péterrel, ő állította össze és adta ki Jim Morrison Indián varázsló című verseskötetét. Annyit kért, hogy írjuk oda a forrást és küldjünk neki példányt a végeredményből, aminek persze semmi akadálya nem volt és kijött egy szép oldalpár az akkori kedvenc Jim Morrison-verseimmel. Örültem neki.

Szu-c a tördelés mellett megint írt egy jót a Szektorba és megjelent Cinege: remek kollégát ismertem meg benne, aki azonban azóta is "felbukkanok-eltűnök" jelleggel működik, most épp az utóbbinál jár, több mint egy éve nem láttam, jó üzleti érzékét bizonyítva jelenleg pókerasztalokkal bizniszel Monoron.

Cinege a kiváló riporter és pókercsászár
Cinege a kiváló riporter és pókercsászár

Szóval ő intézett egy kétoldalas interjút Forgó Melindával, Polgár Peti pedig szintén összehozott egy oldalpárt, három érdekes cikkel. Végre lett normális Infó-rovatunk! Jééka is alkotott megint, ismét a negyedik oldalra, ismét programajánlót, abból is a rendhagyó fajtát, a Jeges Est 4.-ről. És micsoda buli volt! Volt mit levezetni rajta az igencsak nemegyszerű szerkesztés miatt, amit most már nem elemeznék ki bővebben, olyan lett, kész.

Mannával siklunk a műjégen
Mannával siklunk a műjégen

Az érdemi cikkek természetesen megvannak az online archívumban.

Mk Max


Mit szólsz hozzá?

Tíz évvel később
Hamis nosztalgiák verme
Fregoli főoldal