Debütálás, kis hibákkal (III. évfolyam, első BIT, 2005. szeptember)
Hamis nosztalgiák verme, 2009. január 2.
Az első általam főszerkesztett BIT magazint tartom a kezemben - már az sem volt egyszerű történet, ahogy ebbe a pozícióba kerültem, kezdődjön a sztorizás.
Mondjuk azzal, hogy kerültem egyáltalán oda, merthogy a történet nem nélkülözi a szokatlan elemeket. Mint döntéseim általában, ez is egy másik ember hatására született meg, aki nem más mint Hajni, a lap előző főfőfője, akivel mindig öröm volt az együtt töltött idő és jó ötletnek tűnt azt ezzel a manőverrel megnövelni. Éppen a Balaton partján süttettem a hasam amikor felhívott, hogy mindjárt lejár a határidő és döntsem már el, mi legyen. Még aznap este megírtam a többnyire unalmas általánosságokat tartalmazó pályázatot. A személyes meghallgatásra is úgy mentem el, hogy semmi konkrétum nem volt a kezemben: se csapat, se kész, mutogatható prezentáció, címlapterv, pusztán egy elképzelés a fejemben arról, hogy miről kellene szólnia a hallgatói újságírásnak.
A címlapon egy érdekes szögben elkapott horgonyzó jacht: Hajni javasolta Molnár Balázst címlapfotósnak, tuti tipp volt. Balázs egyrészt profi fotós, másrészt, mint a közös munka során kiderült, jó arc is, ez a címlap egy hosszú és gyümölcsöző együttműködés kezdete volt – csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam megfelelően honorálni a munkáját, erről beszélgettünk többször, a lelkesedés azért hajtott mindkettőnket.
Az impresszumba Hajni végül mint főmunkatárs került be, ez a titulus először és utoljára szerepelt a lapban – azért kellett kitalálni, mert valóban sok feladatot átvállalt tőlem mint kezdőtől az újság elkészítése során, tördelt és kreatívkodott, például a főszerki bevezető alcíme is tőle származik (a Pop, csajok, satöbbi című kultkönyvvel pedig csak évekkel később találkoztam, lásd itt).
Az első nagyobb dobás a 8.-9. oldal anyaga volt (ezen most kellett pár másodpercet gondolkoznom, mert a számozás 2-es számrendszerben van, ezt aztán gyorsan elvetettük, illetve kiegészítettük a 10-essel a továbbiakban), a büfénél nagy félénken odasunnyogtam Fekete István a dékánhelyetteshez, hogy ugyan már adjon a magazinnak egy interjút, aztán Trychydtsre bíztam a feladatot, aki a szokásos profizmussal oldotta meg. Egy pont ide.
Mint már említettem, Hajni tördelt, több-kevesebb sikerrel (ebbe persze az anyagok minősége is belejátszott), ráadásul távmunkában, gyerek mellett, úgyhogy véget nem érő telefonálás és e-mailezés töltötte ki napjainkat így egymás közt – ment, ment, de ezt a módszert azért gyorsan megútáltam és a továbbiakban igyekeztem kerülni. A távmunka csak bajt okozhat. És a baj meg is lett, mondjuk nem úgy, ahogy arra számítani lehetett: Szatmári Petinek a flickrről szóló cikke fölé Hajni az eredeti, gyengébb minőségű képek helyett a sajátjait illesztette be, én rábólintottam (miért ne? szépek!), Peti pedig megsértődött és többé nem dolgozott a lapnak, de előtte még vitáztunk egy csúnyát a szerkesztőségi levlistán, csak hogy megadjuk az alaphangot és egyúttal bemutassam működés közben két fontos tulajdonságomat, az ostobaságot és az arroganciát. Egyből kijött tehát, amit már előre tudtam és közöltem is Hajnival, hogy akkor lesz a baj, ha valakivel véleménykülönbség adódik a szerkesztőségből, mert én nem vitatkozom, nekem igazam van. Aztán persze kiderült, hogy egy tetszőleges konfliktusnál teljesen mindegy, kinek van igaza, Hammer Ferenc Fekete & fehér gyűjteményében ez így hangzik:
"... én meg szégyenkeztem, hogy az igazságot hoztam fel a fájdalom ellen, hogy egyáltalán igazságos voltam, s megálltam és odasúgtam ezt, mindketten vigyorogtunk rajta, most már minden rendbe jött, a csizma is sokkal jobb volt a vastag zokni nélkül, én pedig utáltam minden, igazával kérkedő ronda frátert, különösen egyik távollévő amerikai barátomat, mivel épp az imént vettem ki magam ebből a kategóriából, azzal a végső elhatározással, hogy soha többé nem kérkedem az igazammal;"
A Kernel jól sikerült, a háttéreben Kozik vicsorog, a képeken feltűnik a Queen Tribute Fun Band, Lacka cikke pedig jó. Még egy pont. Lóri külügyes cikkével szokás szerint megszenvedett a két olvasószerkesztő, nagyon érdekesen tud kinézni, amikor egy német anyanyelvű ember német szórenddel és helyesírási szabályokkal ír cikket magyar nyelven. Szerettem nagyon és ragaszkodtam is hozzá a későbbiekben, az olvszerkek kevésbé.
A lap érdemi része innentől olvasható az online archívumban, remek cikkek, nagyon örültem nekik annak idején. Melvin st(r)éheres cikke később a filmes vállalkozása nevét szolgáltatta (Stréherfilm), én pedig szintén később kölcsönkaptam Hajnitól egy Coelho-könyvet. Rettenetes volt, soha többet nem veszek ilyesmit a kezembe, fujj – de most már legalább tudok róla érdemben nyilatkozni, ezért (is) köszönet Hajninak! Meg az Algernon-projekt cikkért is, ami igen klasszul néz ki betördelve. Ő intézte a LOL-rovat képregény-magyarításait is, mármint hogy én lefordítottam németről, ő pedig odaillesztette a szöveget a buborékokba. A Nichtlustig fantasztikus dolog.
A maradék négy nagy dobás közül az egyik szintén a LOL-rovathoz kötődik, a Fóthi-dal leközléséhez levélben engedélyt kértem Fóthi Ákostól, nem akartam már az első számmal elvágni magam az oktatóknál. Beleegyezett, kiment, nagyon örültem! (mellesleg már akkor együtt fociztam a fiával az egyetemi bajnokságban, ahogy a mai napig is)
A Karizom rovat is jól sikerült, régóta terveztem már írni az ötlabdáról, de az igazi nagy szám mégis Lözsö barátom cikke volt, amit az ő díjnyertes TDK-jából ollóztunk össze: Fizetési sapka a magyar labdarúgásban. A gyakorlatban azóta sem került bevezetésre, az ott leírtak máig érvényesek.
Itt volt még az új rovat, az irodalmi, én találtam ki, Másvilág lett a neve hosszas ötletelés után (persze Hajnival, azt hiszem végülis az ő javaslata volt), egy másik jó haver, HáCsé egyik legjobb novellája került be.
Eszetlen nagy meló volt összehozni ezt a számot, nagyon megszenvedtünk Hajnival, a végére ki is buktunk kissé és összecsaptunk néhány dolgot, de nagyon jó gárdával dolgoztunk (végignézek az impresszumon, micsoda nevek, micsoda emberek – dicsőség volt velük dolgozni!) és a végeredmény jobb lett, mint arra szerintem számítani lehetett.
Kezdetnek tehát jól odatettük magunkat, amit Queue alapító atya is elismert, majd jól összefirkált kék filccel egy példányt ott, ahol szerinte hibáztunk – ezt aztán a következő számtól magam tettem meg, szép hagyomány lett belőle és minden számból megvan a filces verzió, beleértve az eredetit is.
Hajni benéz
A címlapon egy érdekes szögben elkapott horgonyzó jacht: Hajni javasolta Molnár Balázst címlapfotósnak, tuti tipp volt. Balázs egyrészt profi fotós, másrészt, mint a közös munka során kiderült, jó arc is, ez a címlap egy hosszú és gyümölcsöző együttműködés kezdete volt – csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam megfelelően honorálni a munkáját, erről beszélgettünk többször, a lelkesedés azért hajtott mindkettőnket.
Ez lett a címlapunk
Az impresszumba Hajni végül mint főmunkatárs került be, ez a titulus először és utoljára szerepelt a lapban – azért kellett kitalálni, mert valóban sok feladatot átvállalt tőlem mint kezdőtől az újság elkészítése során, tördelt és kreatívkodott, például a főszerki bevezető alcíme is tőle származik (a Pop, csajok, satöbbi című kultkönyvvel pedig csak évekkel később találkoztam, lásd itt).
Az első nagyobb dobás a 8.-9. oldal anyaga volt (ezen most kellett pár másodpercet gondolkoznom, mert a számozás 2-es számrendszerben van, ezt aztán gyorsan elvetettük, illetve kiegészítettük a 10-essel a továbbiakban), a büfénél nagy félénken odasunnyogtam Fekete István a dékánhelyetteshez, hogy ugyan már adjon a magazinnak egy interjút, aztán Trychydtsre bíztam a feladatot, aki a szokásos profizmussal oldotta meg. Egy pont ide.
Márk, aki jó újságíró és pocsék celeb
Mint már említettem, Hajni tördelt, több-kevesebb sikerrel (ebbe persze az anyagok minősége is belejátszott), ráadásul távmunkában, gyerek mellett, úgyhogy véget nem érő telefonálás és e-mailezés töltötte ki napjainkat így egymás közt – ment, ment, de ezt a módszert azért gyorsan megútáltam és a továbbiakban igyekeztem kerülni. A távmunka csak bajt okozhat. És a baj meg is lett, mondjuk nem úgy, ahogy arra számítani lehetett: Szatmári Petinek a flickrről szóló cikke fölé Hajni az eredeti, gyengébb minőségű képek helyett a sajátjait illesztette be, én rábólintottam (miért ne? szépek!), Peti pedig megsértődött és többé nem dolgozott a lapnak, de előtte még vitáztunk egy csúnyát a szerkesztőségi levlistán, csak hogy megadjuk az alaphangot és egyúttal bemutassam működés közben két fontos tulajdonságomat, az ostobaságot és az arroganciát. Egyből kijött tehát, amit már előre tudtam és közöltem is Hajnival, hogy akkor lesz a baj, ha valakivel véleménykülönbség adódik a szerkesztőségből, mert én nem vitatkozom, nekem igazam van. Aztán persze kiderült, hogy egy tetszőleges konfliktusnál teljesen mindegy, kinek van igaza, Hammer Ferenc Fekete & fehér gyűjteményében ez így hangzik:
"... én meg szégyenkeztem, hogy az igazságot hoztam fel a fájdalom ellen, hogy egyáltalán igazságos voltam, s megálltam és odasúgtam ezt, mindketten vigyorogtunk rajta, most már minden rendbe jött, a csizma is sokkal jobb volt a vastag zokni nélkül, én pedig utáltam minden, igazával kérkedő ronda frátert, különösen egyik távollévő amerikai barátomat, mivel épp az imént vettem ki magam ebből a kategóriából, azzal a végső elhatározással, hogy soha többé nem kérkedem az igazammal;"
A csodálatos Flash együttest figyeljük a majdnemtévéelnök punkszakértővel
A Kernel jól sikerült, a háttéreben Kozik vicsorog, a képeken feltűnik a Queen Tribute Fun Band, Lacka cikke pedig jó. Még egy pont. Lóri külügyes cikkével szokás szerint megszenvedett a két olvasószerkesztő, nagyon érdekesen tud kinézni, amikor egy német anyanyelvű ember német szórenddel és helyesírási szabályokkal ír cikket magyar nyelven. Szerettem nagyon és ragaszkodtam is hozzá a későbbiekben, az olvszerkek kevésbé.
Lóri itt éppen ronda
A lap érdemi része innentől olvasható az online archívumban, remek cikkek, nagyon örültem nekik annak idején. Melvin st(r)éheres cikke később a filmes vállalkozása nevét szolgáltatta (Stréherfilm), én pedig szintén később kölcsönkaptam Hajnitól egy Coelho-könyvet. Rettenetes volt, soha többet nem veszek ilyesmit a kezembe, fujj – de most már legalább tudok róla érdemben nyilatkozni, ezért (is) köszönet Hajninak! Meg az Algernon-projekt cikkért is, ami igen klasszul néz ki betördelve. Ő intézte a LOL-rovat képregény-magyarításait is, mármint hogy én lefordítottam németről, ő pedig odaillesztette a szöveget a buborékokba. A Nichtlustig fantasztikus dolog.
A maradék négy nagy dobás közül az egyik szintén a LOL-rovathoz kötődik, a Fóthi-dal leközléséhez levélben engedélyt kértem Fóthi Ákostól, nem akartam már az első számmal elvágni magam az oktatóknál. Beleegyezett, kiment, nagyon örültem! (mellesleg már akkor együtt fociztam a fiával az egyetemi bajnokságban, ahogy a mai napig is)
A Karizom rovat is jól sikerült, régóta terveztem már írni az ötlabdáról, de az igazi nagy szám mégis Lözsö barátom cikke volt, amit az ő díjnyertes TDK-jából ollóztunk össze: Fizetési sapka a magyar labdarúgásban. A gyakorlatban azóta sem került bevezetésre, az ott leírtak máig érvényesek.
Itt volt még az új rovat, az irodalmi, én találtam ki, Másvilág lett a neve hosszas ötletelés után (persze Hajnival, azt hiszem végülis az ő javaslata volt), egy másik jó haver, HáCsé egyik legjobb novellája került be.
Eszetlen nagy meló volt összehozni ezt a számot, nagyon megszenvedtünk Hajnival, a végére ki is buktunk kissé és összecsaptunk néhány dolgot, de nagyon jó gárdával dolgoztunk (végignézek az impresszumon, micsoda nevek, micsoda emberek – dicsőség volt velük dolgozni!) és a végeredmény jobb lett, mint arra szerintem számítani lehetett.
Kezdetnek tehát jól odatettük magunkat, amit Queue alapító atya is elismert, majd jól összefirkált kék filccel egy példányt ott, ahol szerinte hibáztunk – ezt aztán a következő számtól magam tettem meg, szép hagyomány lett belőle és minden számból megvan a filces verzió, beleértve az eredetit is.
Ezt megosztom Facebook-on!
