Ezt láttuk a Daciából
Budapest-Bamako, 2008. január 15.
Ötnapos kitekintés a Bamako Rali kezdetéről - a Dacia ablakain át.
Január 12. szombat (I):
A rajt napja. Ha minden a tervek szerint zajlott volna, akkor kipihenten, szépen berakodva, nyugodtan indultunk volna el a Nagy Afrikai Futamra. Ezzel szemben reggel nyolckor még a kísérő autónk be se volt pakolva, a társunk, akinél természetesen a kulcs volt, kissé elkésett. Miki a csapatfőnök idegesen szaladgált, igyekezett mindenki kedvére tenni, riportot adott számos újságnak, tv-nek, szervezte a csapat elindulását. A nagy káoszban egyszer csak eljött a rajt pillanata. Miki beugrott a Daciába, és mielőtt még beszálltunk volna, füstölgő kerekekkel elrajtolt. Ugyanis a versenykuplunggal nehéz araszolgatni. Nem kis derültségre gyalogszerrel eredtünk utána.
Kis keveredés után egymásra találtunk. Kísérő autónkkal együtt utolsóként ismét elrajtolhattunk az első rajtunkról lemaradók legnagyobb örömére. A napi feladatokat problémamentesen megoldottuk. A kocsi terepen nagyon jól ment, két feladat is a néhai tankgyakorlópályára (tankdrom) esett. Úgy hasított a Dacia, mint egy terepjáró. Sajnos aszfaltúton már az első műszaki probléma is megjelent. Csúszik a versenykuplung. Folyamatosan állítgattuk, de még most is bizonyos terhelésnél csúszik. Az azonnali szervizelést nem sikerült megszervezni, ezért úgy döntöttünk, tovább megyünk. Egyszer csak szól a telefon, a kísérőautónknak kattog a jobb hátsó kereke. Eltört a kerékagycsapágy – este hétkor. A rengeteg adomány és a mi felszereléseink is benne vannak. Na, most mi legyen? Rengeteg telefonálással sikerült elérni, hogy az autót felkészítő Nyírpetrolosok eljöjjenek, és kijavítsák a hibát, amelyet az ő hanyagságuk okozott. Bár nehéz szívvel, kétségek között, bízva abban, hogy a srácok megoldják, otthagytuk őket Rábafüzesnél, és elindultunk a napi cél felé, hogy versenypontjainkat ne veszítsük el.
Január 13. vasárnap (I):
Velencébe (ami nem tévesztendő össze a Budapesttől nem messze lévő, még Gárdony előtt elhelyezkedő kis településsel) hajnali háromkor értünk, kis alvás a kocsiban, reggel hétkor eligazítás, indulás tovább. A szervizautónkról kevés a hír: "nem tudják leszedni a csapágyat". Bízunk bennük, és továbbindulunk.
Hosszú lesz a nap, a cél Mayreuil, 705 km nettó. Nehezen haladunk, emelkedőn nagyon csúszik a kuplung. Folyamatosan állítgatjuk, de hiába. Valószínűleg a szerkezet gyenge. Az autópályán azért jó a hangulat. Megelőzzük a leálló sávban filmező szervezői vezérkart. CB-n szólnak, hogy várjuk meg őket: minket is szeretnének a "celluloidszalagra" rögzíteni az utókor számára. A versenyfeladatok megoldása miatt le kell mondanunk a készülő film további színesítéséről, ezért elválunk tőlük. Már így is lemaradásban vagyunk. Újabb kincskeresés, ládanyitogatás,hegymászás, "álmodozás siklóernyőzésről" … A pontokat szerencsére a körülmények ellenére gyorsan megtaláljuk.
Cannes-ban megnézzük, kire mutat Walker (Chuck Norris), a texasi kopó kisujja – ravasz feladat, de nem jövünk zavarba. Már sötét este van, mire az utolsó hegymászóst is begyűjtjük.
Fáradtak vagyunk, de vidámak: a szervizautónk elkészült, már jönnek utánunk, mi pedig maximum 40 perc múlva zuhanyozunk, ágyban alszunk. Vagy mégsem? Ahogy elindulunk, a töltéslámpa erőteljesen, sárgán az arcunkba világít. Baj van. Ékszíj? Nem! Sajnos a vízpumpa csapágy tönkrement, állandóan leesik az ékszíj. Már mindenki a célban van, éjjel 11. Ki segítene nekünk? Hátunk mögött feltűnik az utolsó kinn kóborló csapat, a K-team, Kevin & Kevin, apró Polski Fiatja. Ők nyerték a Travel Channel pályázatát, így lehetnek itt – a hozzáállásuk alapján méltóak rá. Nagyon rendesek, beülhetek hozzájuk – legalább a csapatból egy ember érkezzen meg reggelig, hogy a feladatlapot leadhassuk, és versenypontjaink megmaradjanak. A szardíniák a dobozban jakuzziban érezhetik magukat ahhoz képest, ahogy én ültem a kispolákban, de a lényeg, hogy megérkeztem a célba. A sors iróniája, hogy az egyetlen csapat, amely felajánlotta, hogy "féktelen tempóban" a sötét éjszakában kint rekedtek segítségére siet, a TEAM MALIBUS volt. A "féktelent" szó szerint kell érteni, hiszen három- (eredendően négy-) hengeres Pajerojuk féke már megszámlálhatatlan kilométer óta nem működött. Már készen álltak a mentésre, amikor megpillantottam parkolóban egy gyönyörű narancssárga overallt. Befutott a Dacia. Az ékszíj már nem esett le többet, csak a szállás előtt két kilométerrel egyszer elszakadt. Átmenetileg megmenekültünk. Alvás, holnap szerelés.
Január 14. hétfő (gy):
Sikerült időben felébrednem a hosszúnak csak az elmúlt napokhoz képest nevezhető alvás után, és még időben leadni a feladatlapot. 50 pontunk van, a versenyben vezető egységnek 60, hiszen ők mindkét nap beértek szintidőn belül. Amíg a többi egység továbbindul a maratoni 3 napos etapra, mi a környék szervizeit térképezzük fel, hogy nyitásra ott legyünk. A kiválasztott szervizből egy laza fél mondattal továbbküldenek, majd ugyan ez ismétlődik mindenhol. Egy ideig együtt tartunk a Malibusszal, akik fékjüket szeretnék megjavíttatni. Lassan megismerjük a környék összes autóbontóját és szervizét. Egy francia licens autóhoz, ami a maga idejében népautónak számított, nem lehet alkatrész szerezni Franciaországban. Magyarországon ez nem lenne probléma. Felvesszük a kapcsolatot az Egy gatyában Bamakóba csapattal, legyenek a Dacia hivatalos SAFETY CAR-ja. Ők még Budapesten vannak, mert nem teljesítették az indulás egyetlen kritériumát: nincs érvényes műszaki vizsgája a Mininek. Otthon maradt tartalék alkatrészeinket gond nélkül sikerül beszerezniük Budapesten. Utánunk hozzák, de nekünk ennek ellenére tovább kell indulnunk. Kora délután nekivágunk, bízva a megbuherált vízpumpánkban, és abban, hogy útközben esetleg sikerül egyet szerezni. Menni kell, mert versenyfeladatok sokasága áll még előttünk, nem beszélve a kompig lévő több mint 1300 km-es távolságtól. Az első feladatot kicsit nehezen oldjuk meg, bár néhány méterre parkolunk le tőle. Persze minden utunkba eső autóbontóba, autósüzletbe és szervizbe bemegyünk, de eredménytelenül.
Közben jó hír, hogy csapatunk másik autója, a Dacia postát és az orvosi felszerelést szállító "rohamosztag" lassan, de folyamatosan nyomul utánunk. A csapágyat hosszú küzdelemben kicserélték, és most hasítanak úgy max. 80-as tempóban. A második feladathoz már sötétben érkezünk. Ez egy tipikusan csak világosban megoldható feladat. Némi ingázás után sikerük lokalizálnunk a helyszínt, majd az "arcot" is megtaláljuk, akivel farkasszemet kell nézni. Innen balra öt méter, és ott a geoláda. De nincs ott! Van egy nyilvánvalónak tűnő sziklaüreg, de az üres. Míg Miki visszamegy az 55 wattos, akkumulátoros lámpáért, én fejlámpámmal szisztematikusan egyre nagyobb körökben végigkutatom a helyszínt. Már bőven túl járok a 10 méteren is, amikor rám világít a "vakító" fénycsóva. Ennek örülök, hisz ez egy régen elhagyott, növényzettel sűrűn benőtt egykori mészkőbánya. Függőleges sziklafalak sűrűjében vagyok, most már legalább látom a szakadékok alját is. Rövid tanácskozás, talán több "arc" is van itt a köbe faragva, falra festve, és rossz helyen keresünk? Nézzük meg újra az egyértelműnek tűnőt – az alján vízszintesre tömörített talajú sziklaüreget. Bár a földet kopogtatva üreget feltételezek, a tíz körömmel kaparás nem hoz eredményt. Miki ekkor tréfásan megjegyzi: most nézzük meg a geofizikai kutatás után milyen eredményt hoz az optikai vizsgálat. Az erős lámpával rávilágít valamire a bozótban. "Az csak szemét, átnéztem ott már minden szóba jöhető helyet" – mondom, de azért benyúlok érte. Megvan!! De hogy kerülhetett ide?? Nem vagyok geocachingos, de mivel az eligazításon mondták, hogy ilyen feladatok is lesznek, utánanéztem pontosan, mi is ez az egyre népszerűbb szabadidős tevékenység. (www.geocaching.hu) Hát itt valami nem stimmel. A kért információ sincs a ládában. Nem szeretnénk messzemenő következtetést levonni, de felmerülnek bennem emlékek, még a tavalyi versenyről is. Sőt, időben nem is kell olyan messze menni. Bízom benne, nem fog elterjedni, hogy a Budapest-Bamako végigtarolta az útvonalának geocaching-pontjait. Ennek úgy próbáljuk elejét venni, hogy igyekezetünk szerint és tapasztalataink alapján próbáljuk a feladatokban rögzítettek szerint helyreállítani az eredeti állapotot. Persze nem biztos, hogy minden ponton mi jártunk utoljára a mezőnyből… De azért erre jó esélyünk van – szerintünk.
Örömmel halljuk, hogy rohamosztagunk már előttünk jár, még ha aggódunk is értük. Huba rémülten telefonált: eltűnni látszik az erő az Isuzuból. Amikor találkozunk a spanyol határnál, rövid helyzetelemzés után eláruljuk nekik, hogy egy ekkora úton, ilyen és ennyire megterhelt járműben illik időnként ellenőrizni az olaj-, és vízszintet. Egyikük kétütemű Trabanttal, másikuk az utóbbi évtizedben új autókkal jár, így eszükbe sem jutott ez az apróság. Hullafáradtan, tök sötétben azt sem vették észre, hogy nem az erő fogy az autóból, hanem csak a Pireneusokon keltek át éppen. Pótoljuk az ismeret-, és folyadékhiányaikat, és együtt megyünk tovább.
Január 15. kedd (gy):
Hajnali fél egykor, Barcelonától 86 km-re hosszú vajúdás és rövid haláltusa után a vízpumpa végleg megadja magát. Nem forog tovább, és az ékszíjat is magával rántja a halálba. Szerencsére még be tudtunk gurulni egy parkolóba. Itt várjuk a reggeli munkakezdést. Még kiszerelem az elhalálozott vízpumpát, hátha segít rajta egy újabb "sufnitunung", de reménytelen. Mire befejezem, már mindenki alszik a kocsikban, nem zavarom őket, a betonon ágyazok meg magamnak. Háromkor közeli "tank" dübörgésre ébredek, és látom, hogy valaki eszeveszetten veri mellettem a Dacia ablakát. Miután magamhoz tértem, és csapattársaim is felébredtek, ismerős arcokat pillantok meg. Az Árvay család hatalmas Patrolja, valamint Lakiék bocinak álcázott, hathengeres szörnyetege üvölt a fejem mellett. Az ismerős arcokat, gondolom, már nem kell részleteznem. Vasárnap éjjel indultak, és megállás nélkül tolják a kompig. Egy gyors kávéra álltak csak meg. Beszélgetés közben arra lettek figyelmesek, hogy a nagyképernyős TV-ben többször is a Daciat mutatják. Lassan ráeszméltek (a lassan jelző lényeges), hogy a biztonsági kamera képeit látják. Azonnal izzítottak, és kocsival tették meg a mintegy 53 méteres(!) távot. Felajánlották segítségüket, de számunkra érthetelen (számukra érthető) módon nem volt náluk R12-es vízpumpa. Tovább indultak, így visszaállt a nyugalom a parkolóban. De ez nem tartott sokáig. 6-kor Miklós általában kellemes – most kifejezetten kellemetlen – baritonjára ébredek. A mai nap is vízpumpabeszerző-akcióval indul. Spanyolországban nyilván sokkal nagyobb az esélyünk, hiszen ebben az országban sosem gyártottak ilyet. Ha délig nem tudunk elindulni, minden reményünk elszáll a verseny tekintetében. Miki és Imola a "rohamkocsival" negyed hétkor elindul Barcelona irányába. A katalánok híresek a koránkelésről. Errefelé az élet általában délután indul. Megpróbálok kicsit felmelegedni a szabadban töltött éjszaka (-részlet) után a benzinkút bárjában. Huba megissza velem élete első kávéját. A várakozás nehéz perceiben (óráiban) igyekszem hasznos dolgokat csinálni. Már régóta nem működik az index. Valószínűleg valahol valami szét- (be-ki-le-fel-át-rá …) csúszott de nem találom a hibát, valamint az átalakítás utáni kapcsolási rajzot. Lehet, hogy nem is létezik?
Negyed tízkor megszólal a telefonom. Nem hiszem el, amit hallok. (Lehet, túl sok Soproni sört ittam meg izgalmamban reggel óta?) Miklós utasít: készüljek elő a vízpumpa beszerelésére, mert ott van a kezében. Mellékesen megjegyzi, ha már Barcelona határárában kellett várakozniuk a nyitásra, begyűjtötték a Columbusszal kapcsolatos feladat megoldását. Hamarabb visszaérnek, mielőtt az indexet befejezném, ezért az továbbra se fog működni. A pumpa megszerzése egy igazi globalizációs történet. Spanyolországban magyar versenyzők francia tervezésű, román gyártmányú autójukhoz alkatrészért egy japán gyártmányú autóval mennek. Problémájukat egy gambiai származású, angolul beszélő, fekete bőrű kereskedő oldja meg. Pici késéssel 12:25-kor indulunk. Ez még behozható, ha a geocach ládákat hamar megtaláljuk. Ez nem csak rajtunk múlik. Hosszú autózás áll előttünk. Szinte az összes feladatot éjszaka kell majd megoldanunk. De ezt már megszoktuk. Minden esélyünk megvan a reggeli komp elérésére. A vízpumpa remekül muzsikál, ellenben a kuplung egyre rosszabb.
Január 16. szerda (gy):
A hajnali eseményeket most nem részletezem, pedig mozgalmas és érdekes volt az éjszakánk. A versenyfeladatok megoldása után volt egy nyugodt óránk is a komp indulásáig. Ennyit már rég aludtunk egyben. Becsekkolás előtt befut a Team Malibus is, pedig azt hittük, utánunk már nincs senki. Az ígért "bamakós" kedvezményt ugyan nem kapjuk meg, de legalább elérhető közelségben van már Afrika. Max. 16 óránk lesz rá, hogy utolérjük a mezőnyt, és versenypontjainkat se veszítsük el. Jó a hangulat tervezgetjük első afrikai etapunkat. A komp 55 km/h sebességgel hasít. Aztán lelassul. 10-15 percet zötyögünk így. Aztán közlik: az időjárási viszonyok miatt visszafordulunk. Miki már alszik. Ő vezetett idáig végig. Ráfér a pihenés. Mindennek vége. A természet közbeszólt.
Teknős, DBT.
A rajt napja. Ha minden a tervek szerint zajlott volna, akkor kipihenten, szépen berakodva, nyugodtan indultunk volna el a Nagy Afrikai Futamra. Ezzel szemben reggel nyolckor még a kísérő autónk be se volt pakolva, a társunk, akinél természetesen a kulcs volt, kissé elkésett. Miki a csapatfőnök idegesen szaladgált, igyekezett mindenki kedvére tenni, riportot adott számos újságnak, tv-nek, szervezte a csapat elindulását. A nagy káoszban egyszer csak eljött a rajt pillanata. Miki beugrott a Daciába, és mielőtt még beszálltunk volna, füstölgő kerekekkel elrajtolt. Ugyanis a versenykuplunggal nehéz araszolgatni. Nem kis derültségre gyalogszerrel eredtünk utána.
Kis keveredés után egymásra találtunk. Kísérő autónkkal együtt utolsóként ismét elrajtolhattunk az első rajtunkról lemaradók legnagyobb örömére. A napi feladatokat problémamentesen megoldottuk. A kocsi terepen nagyon jól ment, két feladat is a néhai tankgyakorlópályára (tankdrom) esett. Úgy hasított a Dacia, mint egy terepjáró. Sajnos aszfaltúton már az első műszaki probléma is megjelent. Csúszik a versenykuplung. Folyamatosan állítgattuk, de még most is bizonyos terhelésnél csúszik. Az azonnali szervizelést nem sikerült megszervezni, ezért úgy döntöttünk, tovább megyünk. Egyszer csak szól a telefon, a kísérőautónknak kattog a jobb hátsó kereke. Eltört a kerékagycsapágy – este hétkor. A rengeteg adomány és a mi felszereléseink is benne vannak. Na, most mi legyen? Rengeteg telefonálással sikerült elérni, hogy az autót felkészítő Nyírpetrolosok eljöjjenek, és kijavítsák a hibát, amelyet az ő hanyagságuk okozott. Bár nehéz szívvel, kétségek között, bízva abban, hogy a srácok megoldják, otthagytuk őket Rábafüzesnél, és elindultunk a napi cél felé, hogy versenypontjainkat ne veszítsük el.
Január 13. vasárnap (I):
Velencébe (ami nem tévesztendő össze a Budapesttől nem messze lévő, még Gárdony előtt elhelyezkedő kis településsel) hajnali háromkor értünk, kis alvás a kocsiban, reggel hétkor eligazítás, indulás tovább. A szervizautónkról kevés a hír: "nem tudják leszedni a csapágyat". Bízunk bennük, és továbbindulunk.
Hosszú lesz a nap, a cél Mayreuil, 705 km nettó. Nehezen haladunk, emelkedőn nagyon csúszik a kuplung. Folyamatosan állítgatjuk, de hiába. Valószínűleg a szerkezet gyenge. Az autópályán azért jó a hangulat. Megelőzzük a leálló sávban filmező szervezői vezérkart. CB-n szólnak, hogy várjuk meg őket: minket is szeretnének a "celluloidszalagra" rögzíteni az utókor számára. A versenyfeladatok megoldása miatt le kell mondanunk a készülő film további színesítéséről, ezért elválunk tőlük. Már így is lemaradásban vagyunk. Újabb kincskeresés, ládanyitogatás,hegymászás, "álmodozás siklóernyőzésről" … A pontokat szerencsére a körülmények ellenére gyorsan megtaláljuk.
Cannes-ban megnézzük, kire mutat Walker (Chuck Norris), a texasi kopó kisujja – ravasz feladat, de nem jövünk zavarba. Már sötét este van, mire az utolsó hegymászóst is begyűjtjük.
Fáradtak vagyunk, de vidámak: a szervizautónk elkészült, már jönnek utánunk, mi pedig maximum 40 perc múlva zuhanyozunk, ágyban alszunk. Vagy mégsem? Ahogy elindulunk, a töltéslámpa erőteljesen, sárgán az arcunkba világít. Baj van. Ékszíj? Nem! Sajnos a vízpumpa csapágy tönkrement, állandóan leesik az ékszíj. Már mindenki a célban van, éjjel 11. Ki segítene nekünk? Hátunk mögött feltűnik az utolsó kinn kóborló csapat, a K-team, Kevin & Kevin, apró Polski Fiatja. Ők nyerték a Travel Channel pályázatát, így lehetnek itt – a hozzáállásuk alapján méltóak rá. Nagyon rendesek, beülhetek hozzájuk – legalább a csapatból egy ember érkezzen meg reggelig, hogy a feladatlapot leadhassuk, és versenypontjaink megmaradjanak. A szardíniák a dobozban jakuzziban érezhetik magukat ahhoz képest, ahogy én ültem a kispolákban, de a lényeg, hogy megérkeztem a célba. A sors iróniája, hogy az egyetlen csapat, amely felajánlotta, hogy "féktelen tempóban" a sötét éjszakában kint rekedtek segítségére siet, a TEAM MALIBUS volt. A "féktelent" szó szerint kell érteni, hiszen három- (eredendően négy-) hengeres Pajerojuk féke már megszámlálhatatlan kilométer óta nem működött. Már készen álltak a mentésre, amikor megpillantottam parkolóban egy gyönyörű narancssárga overallt. Befutott a Dacia. Az ékszíj már nem esett le többet, csak a szállás előtt két kilométerrel egyszer elszakadt. Átmenetileg megmenekültünk. Alvás, holnap szerelés.
Január 14. hétfő (gy):
Sikerült időben felébrednem a hosszúnak csak az elmúlt napokhoz képest nevezhető alvás után, és még időben leadni a feladatlapot. 50 pontunk van, a versenyben vezető egységnek 60, hiszen ők mindkét nap beértek szintidőn belül. Amíg a többi egység továbbindul a maratoni 3 napos etapra, mi a környék szervizeit térképezzük fel, hogy nyitásra ott legyünk. A kiválasztott szervizből egy laza fél mondattal továbbküldenek, majd ugyan ez ismétlődik mindenhol. Egy ideig együtt tartunk a Malibusszal, akik fékjüket szeretnék megjavíttatni. Lassan megismerjük a környék összes autóbontóját és szervizét. Egy francia licens autóhoz, ami a maga idejében népautónak számított, nem lehet alkatrész szerezni Franciaországban. Magyarországon ez nem lenne probléma. Felvesszük a kapcsolatot az Egy gatyában Bamakóba csapattal, legyenek a Dacia hivatalos SAFETY CAR-ja. Ők még Budapesten vannak, mert nem teljesítették az indulás egyetlen kritériumát: nincs érvényes műszaki vizsgája a Mininek. Otthon maradt tartalék alkatrészeinket gond nélkül sikerül beszerezniük Budapesten. Utánunk hozzák, de nekünk ennek ellenére tovább kell indulnunk. Kora délután nekivágunk, bízva a megbuherált vízpumpánkban, és abban, hogy útközben esetleg sikerül egyet szerezni. Menni kell, mert versenyfeladatok sokasága áll még előttünk, nem beszélve a kompig lévő több mint 1300 km-es távolságtól. Az első feladatot kicsit nehezen oldjuk meg, bár néhány méterre parkolunk le tőle. Persze minden utunkba eső autóbontóba, autósüzletbe és szervizbe bemegyünk, de eredménytelenül.
Közben jó hír, hogy csapatunk másik autója, a Dacia postát és az orvosi felszerelést szállító "rohamosztag" lassan, de folyamatosan nyomul utánunk. A csapágyat hosszú küzdelemben kicserélték, és most hasítanak úgy max. 80-as tempóban. A második feladathoz már sötétben érkezünk. Ez egy tipikusan csak világosban megoldható feladat. Némi ingázás után sikerük lokalizálnunk a helyszínt, majd az "arcot" is megtaláljuk, akivel farkasszemet kell nézni. Innen balra öt méter, és ott a geoláda. De nincs ott! Van egy nyilvánvalónak tűnő sziklaüreg, de az üres. Míg Miki visszamegy az 55 wattos, akkumulátoros lámpáért, én fejlámpámmal szisztematikusan egyre nagyobb körökben végigkutatom a helyszínt. Már bőven túl járok a 10 méteren is, amikor rám világít a "vakító" fénycsóva. Ennek örülök, hisz ez egy régen elhagyott, növényzettel sűrűn benőtt egykori mészkőbánya. Függőleges sziklafalak sűrűjében vagyok, most már legalább látom a szakadékok alját is. Rövid tanácskozás, talán több "arc" is van itt a köbe faragva, falra festve, és rossz helyen keresünk? Nézzük meg újra az egyértelműnek tűnőt – az alján vízszintesre tömörített talajú sziklaüreget. Bár a földet kopogtatva üreget feltételezek, a tíz körömmel kaparás nem hoz eredményt. Miki ekkor tréfásan megjegyzi: most nézzük meg a geofizikai kutatás után milyen eredményt hoz az optikai vizsgálat. Az erős lámpával rávilágít valamire a bozótban. "Az csak szemét, átnéztem ott már minden szóba jöhető helyet" – mondom, de azért benyúlok érte. Megvan!! De hogy kerülhetett ide?? Nem vagyok geocachingos, de mivel az eligazításon mondták, hogy ilyen feladatok is lesznek, utánanéztem pontosan, mi is ez az egyre népszerűbb szabadidős tevékenység. (www.geocaching.hu) Hát itt valami nem stimmel. A kért információ sincs a ládában. Nem szeretnénk messzemenő következtetést levonni, de felmerülnek bennem emlékek, még a tavalyi versenyről is. Sőt, időben nem is kell olyan messze menni. Bízom benne, nem fog elterjedni, hogy a Budapest-Bamako végigtarolta az útvonalának geocaching-pontjait. Ennek úgy próbáljuk elejét venni, hogy igyekezetünk szerint és tapasztalataink alapján próbáljuk a feladatokban rögzítettek szerint helyreállítani az eredeti állapotot. Persze nem biztos, hogy minden ponton mi jártunk utoljára a mezőnyből… De azért erre jó esélyünk van – szerintünk.
Örömmel halljuk, hogy rohamosztagunk már előttünk jár, még ha aggódunk is értük. Huba rémülten telefonált: eltűnni látszik az erő az Isuzuból. Amikor találkozunk a spanyol határnál, rövid helyzetelemzés után eláruljuk nekik, hogy egy ekkora úton, ilyen és ennyire megterhelt járműben illik időnként ellenőrizni az olaj-, és vízszintet. Egyikük kétütemű Trabanttal, másikuk az utóbbi évtizedben új autókkal jár, így eszükbe sem jutott ez az apróság. Hullafáradtan, tök sötétben azt sem vették észre, hogy nem az erő fogy az autóból, hanem csak a Pireneusokon keltek át éppen. Pótoljuk az ismeret-, és folyadékhiányaikat, és együtt megyünk tovább.
Január 15. kedd (gy):
Hajnali fél egykor, Barcelonától 86 km-re hosszú vajúdás és rövid haláltusa után a vízpumpa végleg megadja magát. Nem forog tovább, és az ékszíjat is magával rántja a halálba. Szerencsére még be tudtunk gurulni egy parkolóba. Itt várjuk a reggeli munkakezdést. Még kiszerelem az elhalálozott vízpumpát, hátha segít rajta egy újabb "sufnitunung", de reménytelen. Mire befejezem, már mindenki alszik a kocsikban, nem zavarom őket, a betonon ágyazok meg magamnak. Háromkor közeli "tank" dübörgésre ébredek, és látom, hogy valaki eszeveszetten veri mellettem a Dacia ablakát. Miután magamhoz tértem, és csapattársaim is felébredtek, ismerős arcokat pillantok meg. Az Árvay család hatalmas Patrolja, valamint Lakiék bocinak álcázott, hathengeres szörnyetege üvölt a fejem mellett. Az ismerős arcokat, gondolom, már nem kell részleteznem. Vasárnap éjjel indultak, és megállás nélkül tolják a kompig. Egy gyors kávéra álltak csak meg. Beszélgetés közben arra lettek figyelmesek, hogy a nagyképernyős TV-ben többször is a Daciat mutatják. Lassan ráeszméltek (a lassan jelző lényeges), hogy a biztonsági kamera képeit látják. Azonnal izzítottak, és kocsival tették meg a mintegy 53 méteres(!) távot. Felajánlották segítségüket, de számunkra érthetelen (számukra érthető) módon nem volt náluk R12-es vízpumpa. Tovább indultak, így visszaállt a nyugalom a parkolóban. De ez nem tartott sokáig. 6-kor Miklós általában kellemes – most kifejezetten kellemetlen – baritonjára ébredek. A mai nap is vízpumpabeszerző-akcióval indul. Spanyolországban nyilván sokkal nagyobb az esélyünk, hiszen ebben az országban sosem gyártottak ilyet. Ha délig nem tudunk elindulni, minden reményünk elszáll a verseny tekintetében. Miki és Imola a "rohamkocsival" negyed hétkor elindul Barcelona irányába. A katalánok híresek a koránkelésről. Errefelé az élet általában délután indul. Megpróbálok kicsit felmelegedni a szabadban töltött éjszaka (-részlet) után a benzinkút bárjában. Huba megissza velem élete első kávéját. A várakozás nehéz perceiben (óráiban) igyekszem hasznos dolgokat csinálni. Már régóta nem működik az index. Valószínűleg valahol valami szét- (be-ki-le-fel-át-rá …) csúszott de nem találom a hibát, valamint az átalakítás utáni kapcsolási rajzot. Lehet, hogy nem is létezik?
Negyed tízkor megszólal a telefonom. Nem hiszem el, amit hallok. (Lehet, túl sok Soproni sört ittam meg izgalmamban reggel óta?) Miklós utasít: készüljek elő a vízpumpa beszerelésére, mert ott van a kezében. Mellékesen megjegyzi, ha már Barcelona határárában kellett várakozniuk a nyitásra, begyűjtötték a Columbusszal kapcsolatos feladat megoldását. Hamarabb visszaérnek, mielőtt az indexet befejezném, ezért az továbbra se fog működni. A pumpa megszerzése egy igazi globalizációs történet. Spanyolországban magyar versenyzők francia tervezésű, román gyártmányú autójukhoz alkatrészért egy japán gyártmányú autóval mennek. Problémájukat egy gambiai származású, angolul beszélő, fekete bőrű kereskedő oldja meg. Pici késéssel 12:25-kor indulunk. Ez még behozható, ha a geocach ládákat hamar megtaláljuk. Ez nem csak rajtunk múlik. Hosszú autózás áll előttünk. Szinte az összes feladatot éjszaka kell majd megoldanunk. De ezt már megszoktuk. Minden esélyünk megvan a reggeli komp elérésére. A vízpumpa remekül muzsikál, ellenben a kuplung egyre rosszabb.
Január 16. szerda (gy):
A hajnali eseményeket most nem részletezem, pedig mozgalmas és érdekes volt az éjszakánk. A versenyfeladatok megoldása után volt egy nyugodt óránk is a komp indulásáig. Ennyit már rég aludtunk egyben. Becsekkolás előtt befut a Team Malibus is, pedig azt hittük, utánunk már nincs senki. Az ígért "bamakós" kedvezményt ugyan nem kapjuk meg, de legalább elérhető közelségben van már Afrika. Max. 16 óránk lesz rá, hogy utolérjük a mezőnyt, és versenypontjainkat se veszítsük el. Jó a hangulat tervezgetjük első afrikai etapunkat. A komp 55 km/h sebességgel hasít. Aztán lelassul. 10-15 percet zötyögünk így. Aztán közlik: az időjárási viszonyok miatt visszafordulunk. Miki már alszik. Ő vezetett idáig végig. Ráfér a pihenés. Mindennek vége. A természet közbeszólt.
Teknős, DBT.
Ezt megosztom Facebook-on!
