Ördög és pakol
Budapest-Bamako, 2008. január 8.
A végtelen számú elintéznivalóból sikerült letudni párat ma is: repjegy, maradék oltás - ennyi szúrás után már két lábon járó tűpárnának érzem magam. Van még mára egy leutazás Kiskunmajsára csapat- és vezetőtársamhoz, Hubához.
Lázasan készülődünk, ez sajnos szó szerint is elmondható a csapat egy-két tagjára (Mikire as. FourFinger és Teknősre), mivel nekünk sem sikerült elkerülni ezt az influenzás, náthás nyavalyát. A sokáig tartó, egymás közelében végzett autószerelések sajnos jó terepnek számítanak a baciknak is, így szépen átadogatjuk egymásnak. Én még kitartok (kopp-kopp-kopp), és remélem, a többiek is minél hamarabb rendbe jönnek, vagy ha nem, akkor majd a már kellemes hőmérsékletű Afrikában, ahol kevesebb mint egy hét múlva tartani fogunk.
A végtelen számú elintéznivalóból sikerült letudni párat ma is: repjegy, maradék oltás – ennyi szúrás után már két lábon járó tűpárnának érzem magam, de megnyugtatok mindenkit, hogy a tetanuszt kivéve egyik sem jár fájdalommal, sőt, még a tűt sem éreztem, egyiknél sem! Hátra van még mára egy leutazás Kiskunmajsára csapat- és vezetőtársamhoz, Hubához (akivel együtt fogjuk nyüstölni a kisbuszt), hogy a nála fellelhető, jelentős mennyiségű orvosi műszert bepakoljuk, és felhozzam Budapestre. Ott vár még rám egy rádiós szereplés, csak jusson eszembe valami értelmes gondolat, amit elmondhatok! Egyre hamarabb le kellene tudni a kaják beszerzését is. Szerencsére a jól ismert hipermarketek 0-24-ig nyitva tartása miatt rajtuk nem múlik, már csak nekem kell valahogy beleszorítani az időmbe – ami csak fogy és fogy...
Apropó bepakolás: bár nem ma kezdtem az utazgatást/kirándulást/táborozást, azért ez a mostani mégiscsak nagyobb kihívást jelent számomra egy bizonyos szempontból. Tudniillik lefelé menet minden "Hawaii", azaz rendelkezésre áll több köbméternyi raktér, vihetünk több száz kiló felszerelést, csakhogy visszafelé a csapat öt tagja közül három: Imola (ő Teknős párja, as. Kisteknős), Huba és én repülővel jövünk! Szóval szinte bármit vihetek, de csak annyi dolgot bírok visszahozni, amennyi egy bőröndbe és egy táskába belefér. Maximum még annyit, amennyit valamely lábon hazajövő csapathoz be tudok könyörögni, bár erre nem nagyon szeretnék építeni. Elmondhatom, hogy mindez elég nagy taktikázásra kényszerít, mindent át kell gondolni, "Mi az, ami már nem kell és otthagyható?", "Mi az, ami az út végére úgyis annyira amortizálódik, hogy már eldobható, és nem kell vele törődni?" (pl. alsónemű – nem hiszem, hogy szeretnék szennyes holmikat hazareptetni két kontinensen keresztül, mikor azok helyére sokkal értékesebb dolgokat is lehet majd tenni), vagy nézni kell azt is, hogy: "Mi az, amit nem lenne szerencsés otthagyni?" – drágább kütyük, szuvenírek; és a kérdések sorát még folytathatnám.
Egyszóval nem vagyok könnyű helyzetben, de azt hiszem, ennél sokkal könnyebben nem is leszek mindvégig, míg haza nem térek. Az indulás előtti utolsó (péntek) estére hagyom ruhák a bepakolását. Gondosan, mérlegelve, megtervezve... ajh, de ahogy magamat ismerem, úgyis kifutok az időből, és csak egyszerűen, mint egy markológép: benyúlok a szekrénybe, és átmarkolok belőle egy jó nagy mennyiségű ömlesztett ruhát a bőröndökbe. Így aztán vagy lesz mindenből minden, vagy nem. Legfeljebb a zoknicserét megoldom úgy, hogy a jobbat kicserélem a ballal, amennyiben mondjuk ezekből mellényúlnék számszakilag.
Most mennem kell Hubához, jó lenne hatra odaérni, mert addig várnak a rádióban. Most 3 óra van és köd, sok szerencsét nekem!
Császár Péter – bár már úton, de még mindig nem azon – útinaplója
Daciával Bamakoba Team
A végtelen számú elintéznivalóból sikerült letudni párat ma is: repjegy, maradék oltás – ennyi szúrás után már két lábon járó tűpárnának érzem magam, de megnyugtatok mindenkit, hogy a tetanuszt kivéve egyik sem jár fájdalommal, sőt, még a tűt sem éreztem, egyiknél sem! Hátra van még mára egy leutazás Kiskunmajsára csapat- és vezetőtársamhoz, Hubához (akivel együtt fogjuk nyüstölni a kisbuszt), hogy a nála fellelhető, jelentős mennyiségű orvosi műszert bepakoljuk, és felhozzam Budapestre. Ott vár még rám egy rádiós szereplés, csak jusson eszembe valami értelmes gondolat, amit elmondhatok! Egyre hamarabb le kellene tudni a kaják beszerzését is. Szerencsére a jól ismert hipermarketek 0-24-ig nyitva tartása miatt rajtuk nem múlik, már csak nekem kell valahogy beleszorítani az időmbe – ami csak fogy és fogy...
Apropó bepakolás: bár nem ma kezdtem az utazgatást/kirándulást/táborozást, azért ez a mostani mégiscsak nagyobb kihívást jelent számomra egy bizonyos szempontból. Tudniillik lefelé menet minden "Hawaii", azaz rendelkezésre áll több köbméternyi raktér, vihetünk több száz kiló felszerelést, csakhogy visszafelé a csapat öt tagja közül három: Imola (ő Teknős párja, as. Kisteknős), Huba és én repülővel jövünk! Szóval szinte bármit vihetek, de csak annyi dolgot bírok visszahozni, amennyi egy bőröndbe és egy táskába belefér. Maximum még annyit, amennyit valamely lábon hazajövő csapathoz be tudok könyörögni, bár erre nem nagyon szeretnék építeni. Elmondhatom, hogy mindez elég nagy taktikázásra kényszerít, mindent át kell gondolni, "Mi az, ami már nem kell és otthagyható?", "Mi az, ami az út végére úgyis annyira amortizálódik, hogy már eldobható, és nem kell vele törődni?" (pl. alsónemű – nem hiszem, hogy szeretnék szennyes holmikat hazareptetni két kontinensen keresztül, mikor azok helyére sokkal értékesebb dolgokat is lehet majd tenni), vagy nézni kell azt is, hogy: "Mi az, amit nem lenne szerencsés otthagyni?" – drágább kütyük, szuvenírek; és a kérdések sorát még folytathatnám.
Egyszóval nem vagyok könnyű helyzetben, de azt hiszem, ennél sokkal könnyebben nem is leszek mindvégig, míg haza nem térek. Az indulás előtti utolsó (péntek) estére hagyom ruhák a bepakolását. Gondosan, mérlegelve, megtervezve... ajh, de ahogy magamat ismerem, úgyis kifutok az időből, és csak egyszerűen, mint egy markológép: benyúlok a szekrénybe, és átmarkolok belőle egy jó nagy mennyiségű ömlesztett ruhát a bőröndökbe. Így aztán vagy lesz mindenből minden, vagy nem. Legfeljebb a zoknicserét megoldom úgy, hogy a jobbat kicserélem a ballal, amennyiben mondjuk ezekből mellényúlnék számszakilag.
Most mennem kell Hubához, jó lenne hatra odaérni, mert addig várnak a rádióban. Most 3 óra van és köd, sok szerencsét nekem!
Császár Péter – bár már úton, de még mindig nem azon – útinaplója
Daciával Bamakoba Team
Ezt megosztom Facebook-on!
