Nos, igen... Mi lesz új a nap alatt, morfondíroztunk, miközben egyik kezünkben jófajta négyórai kolbásszal (mely harapva fogyasztandó), másik kezünkben friss zsömlével táplálkozva szeltük a kilómétereket a helyszín felé. Mégiscsak 10. Hegyalja fesztivál ez, mégiscsak az első kétszámjegyű, kerek érték, melynek már önmagában is valami hüdehüde dolgot illik magával hordoznia.
Az érkezés után meglepésünkre a pass felvételi sor rövidebbnek tűnt, bár a nappal vert út és a hozzá tartozó 35 felé tendáló hőmérséklet azért igencsak hosszúvá tette a beléptetéshez szükséges procedúrát. De minden jó ha a vége jó, így örömmel próbáltunk tovább hasítani a már megszerzett passokkal. Egy kis forgalmi dugó és sátorhelyvadászat kezdődött, mert idén – gondolva a 10-es jubíleumra – mi magunk is megpróbáltuk igazán testközelivé tenni a fesztivált: sátorban, a mindennapi homo sátrazók között fészkelve be kétszerkettes birodalmunkat éljük át a fesztivált.
Gépgéppokolgép-mi más is visszhagozhatott volna a DeWalt sátorhoz közeledve? Póka Egon és csapata lendületes, robbanékony koncerttel lepte meg (vagy inkább ismételte meg) a rockzene kedvelőit. Itt találkoztam kapásból azzal a meglepetéssel hogy a sátorban a meleg és a pára hatására minden szinte kicsúszott a kezünkböl. Azon már meg sem lepődtünk hogy a közönség ezerrel ordítja a haza rock nagyjainak dalait önfeledt eufóriával hatalmas fílinget kovácsolva a sátorba.
A szauna első futama után elrugaszkodtunk a Nagyszínpad felé, ahol éppen Nagy Feró és a Beatrice próbálta sikerrel régi letünt korok nemzeti ópuszait énekeltetni a volt szoc, kisz, úttörökort nem megért fiatalok tömegével meglepő sikerrel. Eközben van Running man jelleget kelett felvennünk, hiszen a különböző szinpadokon közel egyidőben kezdődő programok fotózása bizony megkísérelhetetlenül lehetetlen vállalkozásnak tünt, de hellyel-közzel sikerült megoldani, így volt szerencsénk az A38as sátorban Neo-ékat meghallgatni, akik energikus zenéjükkel jelentős jumpolásra bírták a hallgatóságot.
Kilépve a sátorból a távolból ska zenére utaló hangfoszlányokat hallva elindultunk a Pepsi színpad felé, ahol a Ska Funderz húzta a talpalávalót, nem kis mennyiségű embert sarkallva némi táncizomfejlesztő tréningre.
Gyors futás, Szauna második felvonás: az amcsi Death Angel a hardrock egyik avatatlan királyaként hatalmas zúzdával hasított bele a párától és emberektől telített sátorba. Keményen, iszonyú hitelességgel tolták zenéjüket, s a zenekar frontembere folyamatosan, energikusan vándorolt a színpadon es az elötte levő hangszórók tetején, melynek gyümölcse egy hatalmas handbangelő tömegként viszonzódott.
Futásfutásfutás – hiszen a Nagyszínpadon vajonmi izé vajonki játszik? Nincs olyan fesztivál szinte kis hazánkban ahol a Kispál ne lenne elvárt vendég. Lovasi művész úr és kis zenekara a már várt kispálos hangulatot hozták össze azzal a soksok jólismert és kedvelt dallal.
Futam az A38ra: Parov Stellar & Band a színpadon. Kellemes dallamok, jó beatek, szépséges-egzotikus énekesnő – mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy szemezgessen belölük a Tecsőn (YouTube).
A hazai hiphopvilág egyik érdekes csoportosulása, a Belga nyomul éppen a Pepsi színpadon, s meglepetésemre két igencsak fiatalkorú leányzó egymást versenyezve ordítják az alábbi dal szövegét is: 1-2-3 a k*rva anyád, 4-5-6 sz*pd le a f*szt... természetesen a már ismert MR2s dalokat is viszonthallhatta a nagyérdemű.
Szauna again, mintha hiányozna: a kanadai Kataklysm a gitárhúrokat és dobbőröket nem kímélve kegyetlenül zúzos anyagot dob a Hegyalja közönségének.
Mi is kell még egy jó naphoz? A szintén jubiláló 20 éves Tankcsapda. Lukácsék a megszokott profizmusukkal jöttek, bár senki sem tökéletes, Lukácsunk is kihagyott az egyik evangéliumából egy sort, de a lelkes tömeg a Nagyszínpad elött úgyis ordítva skandálta az összes dalszöveget. Na é itt jött az első leglegleg: hallottam már jónéhány szokolrádiós hangerőt, de a Nagyszínpad brutálisat szólt. A fotozásra beengedésnél a libasor 5m-re a hangfalaktól az orrom belsejében néminemű összekalimpálásokat produkált, nem befogott füllel egyszerűen halálos dózisunak tűnt. De hatalmas dinamikával és jó beállításával az egyik legjobb hangosítás edig nálam a nagyszínpad (Üdv és grat a technikusoknak!).
S hogyha már Lukácsék és a Fesztivál is jubilál, hát jöjjön a hab a tortára, illetve maga a torta: a fesztivál egy hatalmas tortával ajándékozta meg a látogatókat, így ünnepelve együtt a kettős jubileumot.
Az érkezés után meglepésünkre a pass felvételi sor rövidebbnek tűnt, bár a nappal vert út és a hozzá tartozó 35 felé tendáló hőmérséklet azért igencsak hosszúvá tette a beléptetéshez szükséges procedúrát. De minden jó ha a vége jó, így örömmel próbáltunk tovább hasítani a már megszerzett passokkal. Egy kis forgalmi dugó és sátorhelyvadászat kezdődött, mert idén – gondolva a 10-es jubíleumra – mi magunk is megpróbáltuk igazán testközelivé tenni a fesztivált: sátorban, a mindennapi homo sátrazók között fészkelve be kétszerkettes birodalmunkat éljük át a fesztivált.
Gépgéppokolgép-mi más is visszhagozhatott volna a DeWalt sátorhoz közeledve? Póka Egon és csapata lendületes, robbanékony koncerttel lepte meg (vagy inkább ismételte meg) a rockzene kedvelőit. Itt találkoztam kapásból azzal a meglepetéssel hogy a sátorban a meleg és a pára hatására minden szinte kicsúszott a kezünkböl. Azon már meg sem lepődtünk hogy a közönség ezerrel ordítja a haza rock nagyjainak dalait önfeledt eufóriával hatalmas fílinget kovácsolva a sátorba.
A szauna első futama után elrugaszkodtunk a Nagyszínpad felé, ahol éppen Nagy Feró és a Beatrice próbálta sikerrel régi letünt korok nemzeti ópuszait énekeltetni a volt szoc, kisz, úttörökort nem megért fiatalok tömegével meglepő sikerrel. Eközben van Running man jelleget kelett felvennünk, hiszen a különböző szinpadokon közel egyidőben kezdődő programok fotózása bizony megkísérelhetetlenül lehetetlen vállalkozásnak tünt, de hellyel-közzel sikerült megoldani, így volt szerencsénk az A38as sátorban Neo-ékat meghallgatni, akik energikus zenéjükkel jelentős jumpolásra bírták a hallgatóságot.
Kilépve a sátorból a távolból ska zenére utaló hangfoszlányokat hallva elindultunk a Pepsi színpad felé, ahol a Ska Funderz húzta a talpalávalót, nem kis mennyiségű embert sarkallva némi táncizomfejlesztő tréningre.
Gyors futás, Szauna második felvonás: az amcsi Death Angel a hardrock egyik avatatlan királyaként hatalmas zúzdával hasított bele a párától és emberektől telített sátorba. Keményen, iszonyú hitelességgel tolták zenéjüket, s a zenekar frontembere folyamatosan, energikusan vándorolt a színpadon es az elötte levő hangszórók tetején, melynek gyümölcse egy hatalmas handbangelő tömegként viszonzódott.
Futásfutásfutás – hiszen a Nagyszínpadon vajonmi izé vajonki játszik? Nincs olyan fesztivál szinte kis hazánkban ahol a Kispál ne lenne elvárt vendég. Lovasi művész úr és kis zenekara a már várt kispálos hangulatot hozták össze azzal a soksok jólismert és kedvelt dallal.
Futam az A38ra: Parov Stellar & Band a színpadon. Kellemes dallamok, jó beatek, szépséges-egzotikus énekesnő – mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy szemezgessen belölük a Tecsőn (YouTube).
A hazai hiphopvilág egyik érdekes csoportosulása, a Belga nyomul éppen a Pepsi színpadon, s meglepetésemre két igencsak fiatalkorú leányzó egymást versenyezve ordítják az alábbi dal szövegét is: 1-2-3 a k*rva anyád, 4-5-6 sz*pd le a f*szt... természetesen a már ismert MR2s dalokat is viszonthallhatta a nagyérdemű.
Szauna again, mintha hiányozna: a kanadai Kataklysm a gitárhúrokat és dobbőröket nem kímélve kegyetlenül zúzos anyagot dob a Hegyalja közönségének.
Mi is kell még egy jó naphoz? A szintén jubiláló 20 éves Tankcsapda. Lukácsék a megszokott profizmusukkal jöttek, bár senki sem tökéletes, Lukácsunk is kihagyott az egyik evangéliumából egy sort, de a lelkes tömeg a Nagyszínpad elött úgyis ordítva skandálta az összes dalszöveget. Na é itt jött az első leglegleg: hallottam már jónéhány szokolrádiós hangerőt, de a Nagyszínpad brutálisat szólt. A fotozásra beengedésnél a libasor 5m-re a hangfalaktól az orrom belsejében néminemű összekalimpálásokat produkált, nem befogott füllel egyszerűen halálos dózisunak tűnt. De hatalmas dinamikával és jó beállításával az egyik legjobb hangosítás edig nálam a nagyszínpad (Üdv és grat a technikusoknak!).
S hogyha már Lukácsék és a Fesztivál is jubilál, hát jöjjön a hab a tortára, illetve maga a torta: a fesztivál egy hatalmas tortával ajándékozta meg a látogatókat, így ünnepelve együtt a kettős jubileumot.
Az íráshoz képgaléria is tartozik.
Ezt megosztom Facebook-on!
