Nincs mit szépíteni rajta, a Hegyalja Fesztivál az utóbbi években megbabonázott, és már alig várom, hogy ismét a tiszaparton, napszaktól függően a júliusi napfényben vagy a csillagos ég alatt tölthessek némi időt, szellemi felfrissülés céljából. Mit nekem te túlzsúfolt Sziget, ismerősök hadával megpakolt EFOTT, szomszédos országok rockfesztiváljaira vezető kalandtúrák – a nyár egyetlen igazán biztos pontja újra Tokaj lesz!
Körülbelül egy esztendővel ezelőtt kerítettem sort arra, hogy közöljem a 2005-ös Hegyalján beszerzett élményanyagot, épp itt van tehát az ideje, hogy a tavalyi sztorikkal kedvet csináljak a rendezvénysorozat következő állomásához.
Kezdődött azzal, hogy érkezésemkor a súlyos kialvatlanság állapotában a kínálkozó programok sokasága nemigen foglalkoztatott volna – hacsak fel nem fedezem a sorban az imént említett cikkben méltatott Nefogazz! együttest és a hozzájuk hasonlóan fetrengve hahotázásra sarkalló Aljas Kúszóbabot. Utóbbi a Térdelj le és szeress! című számmal lopta be magát az emberi szívekbe, és a Hegyalja 2007-en minden jel szerint új felállással és új albummal jelentkezik majd, az első nyilvánosság elé tárt friss szerzemény (Azt akarom, hogy sikítsál) mindenesetre bizakodásra ad okot.
Csütörtöktől kezdve sűrűsödtek igazán az események, nem kis részben a helyi fiatalsággal való intenzív ismerkedésnek köszönhetően. Ez azért is ajánlatos, mert közben könnyedén megismerhetőek a környék azon helyei, ahol a Tisza Kemping területét elhagyva is jókat lehet szórakozni. Közben persze hajtott a kíváncsiság, akkor éppen a Kiscsillag zenekart volt muszáj meghallgatni, majd – bár egyszer megfogadtam, hogy többet nem megyek – a Tankcsapda szereplése okozott kellemes meglepetést, felidézve a "régi (szép?) idők" emlékeit.
Valahogy úgy alakult, hogy bár pénteken olyan fantasztikus bandák is színpadra léptek, mint a Humorfesztiválon sikerrel szerepelt Malacka és a Tahó, illetve a Cool Head Clan, a legnagyobb várakozás mégis a Motörhead-koncertet előzte meg. Nos, azt kaptuk az arcunkba amit vártunk, a világ leghangosabb rockzenekarát – ami szerencsére még mindig nem veszi fel a verseny a Galaxis Útikalauzban emlegetett Katasztrófasújtotta Területtel: "… a Katasztrófasújtotta Terület, ez a Gagrakaki Elmezónából származó plutóniumrock-együttes, általánosan elfogadott vélemény szerint nemcsak a Galaxis leghangosabb rockegyüttese, de minden zajforrások leghangosabbika is egyúttal. Tapasztalt koncertlátogatók szerint a hangegyensúly a színpadtól harminchét mérföldnyire elhelyezett betonbunkerek belsejében a legoptimálisabb. A zenészek távirányítással szólaltatják meg hangszereiket vastag hangszigetelésű űrhajójukból, amely ilyenkor a bolygó – sokszor egy egész másik bolygó – körül kering." Idén a nagy szám a Sepultura lesz, nincs kétségem afelől, hogy jól fogunk szórakozni.
Azt gondoltam, miközben erősen sípoló fülekkel álomra hajtottam a fejem, hogy a legerősebb napon vagyok túl, minden ami ezután következik, már csak laza levezetés lehet. És így is kezdődött az utolsó etap, üldögélés és némi beszélgetés a napfényben, miközben fél szemmel azt figyeltünk, mit művel a szomszéd asztalnál Hajós András és társasága (vagy éppen Kiss Tibiék), mert ha kollektíve eltűnnek a színről, az az Emil.Rulez! (illetve a Quimby) koncertjének közelgő kezdetét vetíti előre. Ilyen jellegű pihentető programok vezették fel az éjszakai hatalmas banzájt, merthogy az lett belőle. A Pepsi Max színpadon először a Panksapka indította be igazán a közönséget, muszáj volt néhány refrént együtt énekelni velük (pl. az emlékezetes "Hol a rendőrség?"-et), és az a dal is kihagyhatatlannak tetszett, amelyben az alábbi négysoros hangzik el: "Ha egy pisztolyt kaphatnék, mindig azzal járkálnék, nem félnék én az utcán, hatlövetű vigyáz rám." Az ezt követő Prosectura-előadásról hat lóval sem lehetett volna elrángatni (tudjátok, hétvégenként punk vagyok), és végül következett az est fénypontja, a Gyurcsány Ferenc-emlékkoncert, a HétköznaPI CSAlódások előadásában. Lehetett járni a maligán-keringőt, az alkohol-tangót, közben szapulni kicsit a fogyasztói koncentrációs tábort. Pedig még azt is sikerült elkövetnem, hogy enyhén militarista öltözékben jelentem meg, ami egy ideológiailag képzett punknak érthető módon csípi a szemét; érdeklődött is szép illedelmesen (!) néhány srác a gúnya felől, mire a szokásos türelmes-nyugodt stílusban előadtam, hogy a katonai pulcsi minden más, hasonló funkciójú ruhadarabnál tisztább, szárazabb, biztonságosabb viselet, nem vagyok egy militarista állat-típus. Elég az hozzá, néhány percnyi ismerkedés után már sörrel kínáltak...
Sztorik még lennének, de lelógok a lapról, ha nem vigyázok – zárásként annyit, hogy valami nehezen szavakba önthetőt otthagytam Hegyalján, és vissza kell menni érte. Csatlakozzatok!
(A szerk. további ajánlata: Hegyalja 2007 összefoglaló és napló – minden napra egy mese!)
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Körülbelül egy esztendővel ezelőtt kerítettem sort arra, hogy közöljem a 2005-ös Hegyalján beszerzett élményanyagot, épp itt van tehát az ideje, hogy a tavalyi sztorikkal kedvet csináljak a rendezvénysorozat következő állomásához.
Kezdődött azzal, hogy érkezésemkor a súlyos kialvatlanság állapotában a kínálkozó programok sokasága nemigen foglalkoztatott volna – hacsak fel nem fedezem a sorban az imént említett cikkben méltatott Nefogazz! együttest és a hozzájuk hasonlóan fetrengve hahotázásra sarkalló Aljas Kúszóbabot. Utóbbi a Térdelj le és szeress! című számmal lopta be magát az emberi szívekbe, és a Hegyalja 2007-en minden jel szerint új felállással és új albummal jelentkezik majd, az első nyilvánosság elé tárt friss szerzemény (Azt akarom, hogy sikítsál) mindenesetre bizakodásra ad okot.
Csütörtöktől kezdve sűrűsödtek igazán az események, nem kis részben a helyi fiatalsággal való intenzív ismerkedésnek köszönhetően. Ez azért is ajánlatos, mert közben könnyedén megismerhetőek a környék azon helyei, ahol a Tisza Kemping területét elhagyva is jókat lehet szórakozni. Közben persze hajtott a kíváncsiság, akkor éppen a Kiscsillag zenekart volt muszáj meghallgatni, majd – bár egyszer megfogadtam, hogy többet nem megyek – a Tankcsapda szereplése okozott kellemes meglepetést, felidézve a "régi (szép?) idők" emlékeit.
Valahogy úgy alakult, hogy bár pénteken olyan fantasztikus bandák is színpadra léptek, mint a Humorfesztiválon sikerrel szerepelt Malacka és a Tahó, illetve a Cool Head Clan, a legnagyobb várakozás mégis a Motörhead-koncertet előzte meg. Nos, azt kaptuk az arcunkba amit vártunk, a világ leghangosabb rockzenekarát – ami szerencsére még mindig nem veszi fel a verseny a Galaxis Útikalauzban emlegetett Katasztrófasújtotta Területtel: "… a Katasztrófasújtotta Terület, ez a Gagrakaki Elmezónából származó plutóniumrock-együttes, általánosan elfogadott vélemény szerint nemcsak a Galaxis leghangosabb rockegyüttese, de minden zajforrások leghangosabbika is egyúttal. Tapasztalt koncertlátogatók szerint a hangegyensúly a színpadtól harminchét mérföldnyire elhelyezett betonbunkerek belsejében a legoptimálisabb. A zenészek távirányítással szólaltatják meg hangszereiket vastag hangszigetelésű űrhajójukból, amely ilyenkor a bolygó – sokszor egy egész másik bolygó – körül kering." Idén a nagy szám a Sepultura lesz, nincs kétségem afelől, hogy jól fogunk szórakozni.
Azt gondoltam, miközben erősen sípoló fülekkel álomra hajtottam a fejem, hogy a legerősebb napon vagyok túl, minden ami ezután következik, már csak laza levezetés lehet. És így is kezdődött az utolsó etap, üldögélés és némi beszélgetés a napfényben, miközben fél szemmel azt figyeltünk, mit művel a szomszéd asztalnál Hajós András és társasága (vagy éppen Kiss Tibiék), mert ha kollektíve eltűnnek a színről, az az Emil.Rulez! (illetve a Quimby) koncertjének közelgő kezdetét vetíti előre. Ilyen jellegű pihentető programok vezették fel az éjszakai hatalmas banzájt, merthogy az lett belőle. A Pepsi Max színpadon először a Panksapka indította be igazán a közönséget, muszáj volt néhány refrént együtt énekelni velük (pl. az emlékezetes "Hol a rendőrség?"-et), és az a dal is kihagyhatatlannak tetszett, amelyben az alábbi négysoros hangzik el: "Ha egy pisztolyt kaphatnék, mindig azzal járkálnék, nem félnék én az utcán, hatlövetű vigyáz rám." Az ezt követő Prosectura-előadásról hat lóval sem lehetett volna elrángatni (tudjátok, hétvégenként punk vagyok), és végül következett az est fénypontja, a Gyurcsány Ferenc-emlékkoncert, a HétköznaPI CSAlódások előadásában. Lehetett járni a maligán-keringőt, az alkohol-tangót, közben szapulni kicsit a fogyasztói koncentrációs tábort. Pedig még azt is sikerült elkövetnem, hogy enyhén militarista öltözékben jelentem meg, ami egy ideológiailag képzett punknak érthető módon csípi a szemét; érdeklődött is szép illedelmesen (!) néhány srác a gúnya felől, mire a szokásos türelmes-nyugodt stílusban előadtam, hogy a katonai pulcsi minden más, hasonló funkciójú ruhadarabnál tisztább, szárazabb, biztonságosabb viselet, nem vagyok egy militarista állat-típus. Elég az hozzá, néhány percnyi ismerkedés után már sörrel kínáltak...
Sztorik még lennének, de lelógok a lapról, ha nem vigyázok – zárásként annyit, hogy valami nehezen szavakba önthetőt otthagytam Hegyalján, és vissza kell menni érte. Csatlakozzatok!
(A szerk. további ajánlata: Hegyalja 2007 összefoglaló és napló – minden napra egy mese!)
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
