Extra körítés a végjátékban (Hegyalja Fesztivál, harmadik nap)

Napközben láthatóan a pályaudvar felé igyekvő csoportok kerülnek szembe a valamivel kevesebb befelé haladóval, "ma este már csak Tankcsapda, az meg nem érdekel", hangzik az ítélet, délután pedig tényleg határozottan üresebbnek tűnik a terület a szokásosnál, és nem, nem a civil sátrakban üldögélnek a hiányzók. Azok egy része már le is húzta volna a rolót, ha lett volna, Aberrált atya csinálja jól: ahogy tavaly az ő zenekarát, most a Malacka és a Tahót tették lehetetlenül korai időpontra, a Yellow Spots énekese pedig maradt az előző hajnali koncert után, és a színpaddal szembeni árnyékban fekve hallgatja a kollégák produkcióját, ha egyáltalán.

Közönség maroknyi, szembesül ezzel még pár együttes (pl. Jurij), akik pedig tavaly, hajjaj… A The 69 Eyesra azért előkerül egy "félháznyi" csoport, fekete-fehér buliba csöppenünk, gyors menekülés. Lehetőségeink finoman fogalmazva korlátozottak, a születésnapos D. kedvéért megejtjük a kérdezősködést, megnyugodhat, nem találkoztunk olyannal, aki evett már majmot; jellemző, hogy az est folyamán a Zagar és a német N.O.H.A. (Noise of Human Art) az egész hallgatható kategóriába kerül, persze a fénypont még hátravan.

Tankcsapda ugyan volt tavaly is, ám ha lehet, most még többen gyűltek össze a nagyszínpad elé az ottani utolsó koncertre, és még több régi szám kerül elő, a hozzájuk fűződő viszonyról már volt szó korábban, több ragozást csak az alkalmazott látványelemek érnek meg, ez ugyanis újdonság. Az ismertebb magyar bandák közül eddig csak a Zoralltól szoktuk meg a pirót, most azonban Lukácsék is csatlakoztak, nem egy Rammstein persze, de valahogy beleillik az idei képbe. Lángnyelvek csapnak a magasba, füst- és konfettifelhő száll a holdfényben – inkább ez, mint az orosz Woodstock.

Fotó: Goór Gábor