Jeges Est 4 (Klasszikus buli új köntösben)
egyetem, 2005. december
Nem tudom ismeritek-e azt az érzést, amikor az ártatlan kém kúszik a dombon felfelé, kezében egy látcsővel, és próbálja kifürkészni az ellenség csapatainak helyzetét, létszámát, fekete gyémántos harci rövidnadrágjuknak a hosszát. És amint lassan átvált a kamera nagytotálra, feltűnik szeme előtt a sereg, ami a vártnál kétszer nagyobb, elszántabb, és korcsolyával a kezükben rontanak a frontvonal felé. Nem hiszem, hogy le kell rajzolni a szervezők ábrázatát, amikor a kém felvázolta, mégis mi a harci helyzet. Nem mintha nem lett volna már így is elég az, hogy a terep, ahol majd megütköznek, messze sincs még készen. Mert a pályabírók nem engednek senkit sem addig vízre szállni, amíg el nem tudják érni azt, hogy a terep termikus változója kb. 23-25 fokkal a szobahőmérséklet alá essen. Ennyit a jég fizikájáról.
Miután a közel 3000 fős tömeg földbe döngölte a jegyszedőket, elkezdődhetett végre az önfeledt szórakozás. Sajnos a kint rekedtek hadait nagyon nehezen sikerült felszámolni, pedig minden lehetséges dolgot megtettünk. Nem tudom, mi változott az előző évek átléphetetlennek hitt felső limitjéhez képest, de az tény, hogy az est háromnegyedénél mindkét kölcsönző kifogyott azon lehetséges eszközökből, amivel jégre ereszthették az embereket. Közel 1000 fővel voltak idén többen. Nade hagyjuk el a rendezvény grandiózusságát ajnározó szöveget, mert nehezen átadható az az érzés, amit a fenti ablakból letekintve láttam. Ahogyan ez az irdatlan embertömeg körbe-körbe hullámzott a pályán, tengeribetegséghez hasonló gyomorkavaró érzés fogott el. Megint megerősödött bennem az az elhatározás, hogy továbbra is távol tartom magamtól vízisportok egy újabb fajtáját.
A pálya két oldalán simára nyalt terep szolgált gyakorlásra azok számára, akik már megállnak a lábukon és nem egy Chaplin-börleszket akarnak előadni társaik szórakoztatására. Volt jégkorong, szlalomverseny, kapura lövés, bob. Röviden csupa klassz dolog, hosszabban az újság sportrovatában olvashatsz róluk.
A kihűlés és kiszáradás ellen többféleképpen is védekezhettünk. Lehetett válogatni forró Lipton teák armadájából, voltak kedvező árú energiaitalok, ami leginkább egy ismert ablakozó szoftver csökkentett módban használt 16 bites színeire emlékeztettek. Máig nem értem, mi visz rá valakit, hogy "magenta" színű italt vigyen be a szervezetébe... Természetesen a legkedveltebb frissítő a kellemesen fűszerezett, enyhe dehidratációt okozó, csodásan gőzölgő forralt bor volt. A büféknél kígyózó sor a hideg ellenére hamar átalakult lelkesen anekdotázó csoportok tömegévé, aminek a hangulatát nem az illuminált elmék sztorijai töltöttek meg, hanem jóízű baráti csevelyek duruzsolása. Közben a jég közepén egy lelkes csapat elevenítette fel gólyatábori élményeit, aminek eredménye fantasztikus közös performansz lett. Itt csatoljunk is át az est sztárvendégjeinek előadására!
A Queen Tribute Fun Band hírnevéhez méltóan ismét fenomenális bulit teremtett. Az addig didergő, lassan poroszkáló, kezdő korcsolyázok is hirtelen ott teremtek a pálya túlsó feléből, mintha valami mágia kerítette volna őket hatalmába, ami úgy repít előre, mint Dumbót az ő szerencsetolla. Miközben az összecsődült tömeg a zene ritmusát követő produkciót figyelte, lassan elkezdett esni a hó is. Perceken belül óriási hópaplan fedte be az egész pályát, ami igazán emlékezetessé tette az estet. Igazi békebeli idők érzés kezdte áthatni a befagyott tó környékét, ahol a hófüggöny mögött bujkáló Vajdahunyadvár megnyugtatóan harmonizált az új korok zenéire dzsesszelő lelkes fiatalokkal.
A koncert végével kezdődött meg az értékesebbnél értékesebb nyeremények kisorsolása. Egyszerűen nehéz szavakba önteni azt, milyen fantasztikus érzés lehet hazatérni azzal a tudattal, hogy végre vehetsz magadnak egy korcsolyát, hisz már a zsebedben lapul 10 darab belépő a jégpályára, s kezedben ott virít egy vadonatúj, türkizzöld élvédő (bármennyire is utálod a jeget, a hideget, azt, hogy kiröhögnek, ha hasra esel, és különben is te csak a haverokkal akartál egy jót bulizni).
Végig gondolva ezeket az élményeket azt hiszem, nem morfondíroznék sokáig azon, hogy mit kezdjek a február 16-i estémmel. Egy füstös kocsma Bristolban, vagy a Városligeti Jégpálya és ELTE Jeges Est 5? Hát... Azt hiszem én az utóbbira voksolok! Remélem ezt így gondolják azok is, akik kint voltak, és még egy ember, aki nem!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Miután a közel 3000 fős tömeg földbe döngölte a jegyszedőket, elkezdődhetett végre az önfeledt szórakozás. Sajnos a kint rekedtek hadait nagyon nehezen sikerült felszámolni, pedig minden lehetséges dolgot megtettünk. Nem tudom, mi változott az előző évek átléphetetlennek hitt felső limitjéhez képest, de az tény, hogy az est háromnegyedénél mindkét kölcsönző kifogyott azon lehetséges eszközökből, amivel jégre ereszthették az embereket. Közel 1000 fővel voltak idén többen. Nade hagyjuk el a rendezvény grandiózusságát ajnározó szöveget, mert nehezen átadható az az érzés, amit a fenti ablakból letekintve láttam. Ahogyan ez az irdatlan embertömeg körbe-körbe hullámzott a pályán, tengeribetegséghez hasonló gyomorkavaró érzés fogott el. Megint megerősödött bennem az az elhatározás, hogy továbbra is távol tartom magamtól vízisportok egy újabb fajtáját.
A pálya két oldalán simára nyalt terep szolgált gyakorlásra azok számára, akik már megállnak a lábukon és nem egy Chaplin-börleszket akarnak előadni társaik szórakoztatására. Volt jégkorong, szlalomverseny, kapura lövés, bob. Röviden csupa klassz dolog, hosszabban az újság sportrovatában olvashatsz róluk.
A kihűlés és kiszáradás ellen többféleképpen is védekezhettünk. Lehetett válogatni forró Lipton teák armadájából, voltak kedvező árú energiaitalok, ami leginkább egy ismert ablakozó szoftver csökkentett módban használt 16 bites színeire emlékeztettek. Máig nem értem, mi visz rá valakit, hogy "magenta" színű italt vigyen be a szervezetébe... Természetesen a legkedveltebb frissítő a kellemesen fűszerezett, enyhe dehidratációt okozó, csodásan gőzölgő forralt bor volt. A büféknél kígyózó sor a hideg ellenére hamar átalakult lelkesen anekdotázó csoportok tömegévé, aminek a hangulatát nem az illuminált elmék sztorijai töltöttek meg, hanem jóízű baráti csevelyek duruzsolása. Közben a jég közepén egy lelkes csapat elevenítette fel gólyatábori élményeit, aminek eredménye fantasztikus közös performansz lett. Itt csatoljunk is át az est sztárvendégjeinek előadására!
A Queen Tribute Fun Band hírnevéhez méltóan ismét fenomenális bulit teremtett. Az addig didergő, lassan poroszkáló, kezdő korcsolyázok is hirtelen ott teremtek a pálya túlsó feléből, mintha valami mágia kerítette volna őket hatalmába, ami úgy repít előre, mint Dumbót az ő szerencsetolla. Miközben az összecsődült tömeg a zene ritmusát követő produkciót figyelte, lassan elkezdett esni a hó is. Perceken belül óriási hópaplan fedte be az egész pályát, ami igazán emlékezetessé tette az estet. Igazi békebeli idők érzés kezdte áthatni a befagyott tó környékét, ahol a hófüggöny mögött bujkáló Vajdahunyadvár megnyugtatóan harmonizált az új korok zenéire dzsesszelő lelkes fiatalokkal.
A koncert végével kezdődött meg az értékesebbnél értékesebb nyeremények kisorsolása. Egyszerűen nehéz szavakba önteni azt, milyen fantasztikus érzés lehet hazatérni azzal a tudattal, hogy végre vehetsz magadnak egy korcsolyát, hisz már a zsebedben lapul 10 darab belépő a jégpályára, s kezedben ott virít egy vadonatúj, türkizzöld élvédő (bármennyire is utálod a jeget, a hideget, azt, hogy kiröhögnek, ha hasra esel, és különben is te csak a haverokkal akartál egy jót bulizni).
Végig gondolva ezeket az élményeket azt hiszem, nem morfondíroznék sokáig azon, hogy mit kezdjek a február 16-i estémmel. Egy füstös kocsma Bristolban, vagy a Városligeti Jégpálya és ELTE Jeges Est 5? Hát... Azt hiszem én az utóbbira voksolok! Remélem ezt így gondolják azok is, akik kint voltak, és még egy ember, aki nem!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
