ELTE Jeges Est (Egy sikamlós történet)
egyetem, 2004. február
Eccer megesett, hogy nem esett, és a forró rumos teán kívül az eséses eset is jól esett, az ELTE Jeges Est pedig mindenkinek, aki ott volt: nagyon jólesett.
A rendezvény a maga nemében páratlan, talán csak a híres angol egyetemek évszázados evezősversenyeihez hasonlítható. Az analógiát rögtön megtaláljuk, hogyha tudjuk: a február valahogy úgy alakult, hogy a nagyobb pösti egyetemek rendre kibérelték a befagyasztott Városligeti tavat: kacsástól, vajdástól, hunyadostól. A Mezőgazdasági Múzeum területének integrálása a jégvilágba, megjegyzem, csak és kizárólag a SOTE elvetemült hallgatóinak jutott eszükbe.
Az első benyomásom az volt a rendezvénnyel kapcsolatban, hogy "ez biza valami jó lesz", hiszen ezt súgta a plakát. Könnyed, vidám betűk, mosolygós, vizsgaidőszakot meg nem élt maci csúszkált szemünk előtt. Határozottan jó előjelnek tartottam, hogy egy ilyen léptékű rendezvény végre valóban a szemünk előtt volt. Jutott tehát idő mindenkinek, hogy rögzítse a hajónaplóba a neves dátumot, hogy megéleztesse korcsolyáját, kitalálja a jégre illő bölcsészdivatot.
A jeles nap előtt: hétfőn aztán beindult a zsongás, és akármelyik campuson jártam, márpedig aznap hármon is jártam, mindenhol kérdezték, "Ugyejösszajegesestre?!" Aki nemmel felelt, máris kiesett a pikszisből, aki pedig tudta, hogy ott a helye, az komolyan is gondolta.
Szervezői szemmel nézve a dolgot, meg kell jegyezzem, piszok nehéz dolog lehetett a békákat és egyéb vízi dolgokat lefagyasztani: amatőr korcsolyázókkal szemben ez felségárulással volt egyenlő: borzasztóan rögös volt a pálya – főleg a jég és a beton találkozásánál –, vékony a korcsolya éle, és ráadásul nagyon csúszott is. De ne szaladjunk ennyire előre.
Anélkül, hogy Mátyás király krónikásaként mindent egzakt módon adnék vissza, úgy történt, hogy a nyolcharmincas meghirdetett kapunyitás előtt jóval megjelent cirka ötszáz ember, fele jeggyel, fele anélkül. Egyes rosszindulatú pletykák szerint a Monet-kiállításra sorban állók nemes egyszerűséggel kikiáltották magukat eltés ismerősnek, és igazi impresszionista módot alkalmaztak, bevetették az úgynevezett plein air-t, azaz a motívum ábrázolását a szabadban. Ergo fagyoskodó motívumot vettek fel, minden irányban a bejárattól. A beléptetés gyorsan, gond nélkül megvolt, kötélidegrendszer-cserét Szu-C és FlevenTe kért a procedúra után. A sorbaállás persze megérte, pláne azoknak, akik ismeretségeiket kihasználva a 150 méteres sor előtt a láthatatlan vörös szőnyegen végighaladva nem ízlelték annak zamatát.
Ice ice baby!
Aki volt már a Fővárosi Műjégpályán, tudja, mi következik ezután: korcsolyabérlős procedúra, a szaglószervek elleni terrortámadás, esetleg helyszíni élezés, ruhatár, majd irány a jég! No, csak ne olyan hevesen! Az addig magabiztosan mozgó homo sapiens sapiens sutba veti az evolúciós utat megjárt "talp"-nak nevezett járófelületet és visszafejlődik a gerincesek törzsén belül a madarak osztályába. A pingvinjárást élvédőn egyébiránt nem sorolták a Microsoft-ellenes mozgalmak körébe, és legalább akkora mulatság, mint a busójárás.
No, innét számítjuk az "ereszd el a hajam" kezdetét: a csetlő-botló szüzektől a vérprofi gyorskorisokon át, a forgalommal szándékosan szembeközveszélyes Sanyiig, és persze a BIT teljes szerkesztősége: mindenki egy téren, egy jégen. Jó hangulatban és vidámságban. Volt, aki negyed százados "pályafutása" során először húzott éleket, láthattunk pici emberkéket, akik kétméteres óriásokat tanítgattak, voltak szép párok, és a "VIP szoba" ablakában politizáló HÖK-ösököt is. Ha elfáradtál, a jég szélén lehetett kokettálni, ismerkedni, vagy csak úgy lenni, és élvezni a társaságot, az éjszakát. A fiatalságot, az összetartást, esetleg a rumos teát: kilencvenért decijét.
Sajnos balesetből is volt három, mert Magyar Vándor, Magyar Igazság. Egy komolyabb, két könnyebb sérült, ilyen téren vittük a pálmát a SOTE-sok előtt. Náluk legalább nem kellett mentőt hívni... Ezúton kívánunk Timinek jobbulást!
A hangulat már-már ünnepi volt: az ügyességi versenyre rengetegen neveztek, és a résztvevők számára elkülönített kordonon túl lelkes kis szurkolótábor gyűlt össze. A tenyerek tompa pufogása vastag téli kesztyűben amolyan bölcsészesre sikeredett. Mire észbekapott a siklani vágyó publikum, mire Sanyi is fél óráról 29.50-re gyúrta a köridőt: már el is ütötte a tizenegyet az óra, jött a tombola. A jég közepén gyűlt össze a vásárlási utalványra, ajándékra szomjazó egyetemi hallgatók kisebb serege: mindenki nyertesnek érezte és érezhette magát.
Jucigabi már-már szopránba szökő hangja visszhangzott a ligeten túl, a Széchenyi fürdőnél a hajléktalanok kicsit összébb bújtak.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
A rendezvény a maga nemében páratlan, talán csak a híres angol egyetemek évszázados evezősversenyeihez hasonlítható. Az analógiát rögtön megtaláljuk, hogyha tudjuk: a február valahogy úgy alakult, hogy a nagyobb pösti egyetemek rendre kibérelték a befagyasztott Városligeti tavat: kacsástól, vajdástól, hunyadostól. A Mezőgazdasági Múzeum területének integrálása a jégvilágba, megjegyzem, csak és kizárólag a SOTE elvetemült hallgatóinak jutott eszükbe.
Az első benyomásom az volt a rendezvénnyel kapcsolatban, hogy "ez biza valami jó lesz", hiszen ezt súgta a plakát. Könnyed, vidám betűk, mosolygós, vizsgaidőszakot meg nem élt maci csúszkált szemünk előtt. Határozottan jó előjelnek tartottam, hogy egy ilyen léptékű rendezvény végre valóban a szemünk előtt volt. Jutott tehát idő mindenkinek, hogy rögzítse a hajónaplóba a neves dátumot, hogy megéleztesse korcsolyáját, kitalálja a jégre illő bölcsészdivatot.
A jeles nap előtt: hétfőn aztán beindult a zsongás, és akármelyik campuson jártam, márpedig aznap hármon is jártam, mindenhol kérdezték, "Ugyejösszajegesestre?!" Aki nemmel felelt, máris kiesett a pikszisből, aki pedig tudta, hogy ott a helye, az komolyan is gondolta.
Szervezői szemmel nézve a dolgot, meg kell jegyezzem, piszok nehéz dolog lehetett a békákat és egyéb vízi dolgokat lefagyasztani: amatőr korcsolyázókkal szemben ez felségárulással volt egyenlő: borzasztóan rögös volt a pálya – főleg a jég és a beton találkozásánál –, vékony a korcsolya éle, és ráadásul nagyon csúszott is. De ne szaladjunk ennyire előre.
Anélkül, hogy Mátyás király krónikásaként mindent egzakt módon adnék vissza, úgy történt, hogy a nyolcharmincas meghirdetett kapunyitás előtt jóval megjelent cirka ötszáz ember, fele jeggyel, fele anélkül. Egyes rosszindulatú pletykák szerint a Monet-kiállításra sorban állók nemes egyszerűséggel kikiáltották magukat eltés ismerősnek, és igazi impresszionista módot alkalmaztak, bevetették az úgynevezett plein air-t, azaz a motívum ábrázolását a szabadban. Ergo fagyoskodó motívumot vettek fel, minden irányban a bejárattól. A beléptetés gyorsan, gond nélkül megvolt, kötélidegrendszer-cserét Szu-C és FlevenTe kért a procedúra után. A sorbaállás persze megérte, pláne azoknak, akik ismeretségeiket kihasználva a 150 méteres sor előtt a láthatatlan vörös szőnyegen végighaladva nem ízlelték annak zamatát.
Ice ice baby!
Aki volt már a Fővárosi Műjégpályán, tudja, mi következik ezután: korcsolyabérlős procedúra, a szaglószervek elleni terrortámadás, esetleg helyszíni élezés, ruhatár, majd irány a jég! No, csak ne olyan hevesen! Az addig magabiztosan mozgó homo sapiens sapiens sutba veti az evolúciós utat megjárt "talp"-nak nevezett járófelületet és visszafejlődik a gerincesek törzsén belül a madarak osztályába. A pingvinjárást élvédőn egyébiránt nem sorolták a Microsoft-ellenes mozgalmak körébe, és legalább akkora mulatság, mint a busójárás.
No, innét számítjuk az "ereszd el a hajam" kezdetét: a csetlő-botló szüzektől a vérprofi gyorskorisokon át, a forgalommal szándékosan szembeközveszélyes Sanyiig, és persze a BIT teljes szerkesztősége: mindenki egy téren, egy jégen. Jó hangulatban és vidámságban. Volt, aki negyed százados "pályafutása" során először húzott éleket, láthattunk pici emberkéket, akik kétméteres óriásokat tanítgattak, voltak szép párok, és a "VIP szoba" ablakában politizáló HÖK-ösököt is. Ha elfáradtál, a jég szélén lehetett kokettálni, ismerkedni, vagy csak úgy lenni, és élvezni a társaságot, az éjszakát. A fiatalságot, az összetartást, esetleg a rumos teát: kilencvenért decijét.
Sajnos balesetből is volt három, mert Magyar Vándor, Magyar Igazság. Egy komolyabb, két könnyebb sérült, ilyen téren vittük a pálmát a SOTE-sok előtt. Náluk legalább nem kellett mentőt hívni... Ezúton kívánunk Timinek jobbulást!
A hangulat már-már ünnepi volt: az ügyességi versenyre rengetegen neveztek, és a résztvevők számára elkülönített kordonon túl lelkes kis szurkolótábor gyűlt össze. A tenyerek tompa pufogása vastag téli kesztyűben amolyan bölcsészesre sikeredett. Mire észbekapott a siklani vágyó publikum, mire Sanyi is fél óráról 29.50-re gyúrta a köridőt: már el is ütötte a tizenegyet az óra, jött a tombola. A jég közepén gyűlt össze a vásárlási utalványra, ajándékra szomjazó egyetemi hallgatók kisebb serege: mindenki nyertesnek érezte és érezhette magát.
Jucigabi már-már szopránba szökő hangja visszhangzott a ligeten túl, a Széchenyi fürdőnél a hajléktalanok kicsit összébb bújtak.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
