Nagyjából egy hónap telt el az előző BIT megjelenése óta. Ez pont elég idő, hogy tíz kilót hízzunk és tönkretegyük a májunkat, úgyhogy remélem, mindenki figyelmesen elolvasta Andy múlt havi cikkét (különös tekintettel az epilógusra), nehogy aztán úgy jártjunk, mint Európából elszármazott testvéreink "odaát". Ha pedig már kedves kollégáim górcsövünket az új kontinensre irányította, maradjunk is ott még egy alkotás erejéig. Ezúttal nem egy dokumentumfilmet, hanem egy politikai thrillert ajánlunk nektek. Tesszük ezt elsősorban azért, mert jó film, másodsorban pedig azért, mert a közelgő elnökválasztás még a politikát messze elkerülők figyelmét is óhatatlanul az USA-ra irányítja, ebből pedig közvetve valószínűleg ez az alkotás is hasznot fog húzni.
Gondolom ebből már kiderült, hogy a választás fontos momentuma a történetnek, de haladjunk csak szépen sorjában! A filmben először Bennett Marco (Denzel Washington) öbölháborús veteránnal ismerkedhetünk meg. Marco egy élménybeszámolón találkozik egy régi bajtársával, aki beszámol neki furcsa álmairól és vízióiról. Bár Marco nem mondja el, de őt is hasonlók gyötrik. Raymond Prentiss Shaw (Liev Schreiber), aki szintén egy alakulatban szolgált Marcóval, eközben alelnökjelölti megmérettetésére készül. Shaw igazi hősnek számít hazájában, ugyanis a szakaszát ért váratlan tánadás során ő volt az, aki társait (köztük a harcképtelenné vált Marcót) kimentette a vérfürdőből, amiért megkapta a lehető legmagasabb katonai kitűntetést. A történetet Marco őrnagy is ismeri, azonban álmaiban mást lát, így aztán, ahogy az lenni szokott, elkezd kutakodni. Sőt, elutazik New Yorkba, hogy találkozzon Shaw-val, aki egyébként mindenben úgy cselekszik, ahogy azt édesanyja, Eleanor Prentiss Shaw szenátor (Meryl Streep) jónak látja. Az őrnagy lassan rájön, hogy manipulálták, ám az, hogy ki és miért tette, csak a kampány legvégén és a választások napján válik világossá számára.
A történet első olvasatra nem tűnhet túl bonyolultnak, valójában nem is az. A film a rendezőnek és a színészeknek köszönhetően lett élvezetes. Jonathan Demme direktor – aki A bárányok hallgatnak című filmjével vált ismertté – olyan hangulatot teremtett, amely az első perctől megfogja az embert. A háborús jeleneteknél olyan, mintha mi is a harcmezőn lennénk. Amikor kampányjelenetekbe csöppenünk, olyan, mintha bepillanthatnánk egy amerikai párt kulisszái mögé, láthatnánk, ahogy ez a hatalmas gépezet mozog. Amikor pedig a személyes drámán van a hangsúly, a feszültség szinte tapintható. Ez utóbbihoz persze jelentősen hozzájárulnak a színészek is. Denzel Washington Oscar-díjashoz méltóan játsza a pozitív hős szerepét, noha ez korántsem könnyű feladat, hisezn olyan embert kell alakítania, akit folyamatosan kétségek gyötörnek és sokszor már saját magának sem hisz. Karaktere az egész filmben feszült, mosolyt pedig egyetlen alkalommal sem láthatunk az arcán. Szintén ragyogó Meryl Streep, aki a hatalommániás édesanyát testesíti meg. Ő már-már a nézőkkel is elhiteti azt, amit filmbeli fiával is, azaz hogy mindent az ő érdekében, az ő boldogságáért tesz; ugyanakkor félreérthetetlenül tudtunkra adja azt is, hogy ő a film valódi negatív figurája. Ray Shaw pedig egyszerre áldozat és gonosztevő. E kettősséget Liev Schreibernek kellett a nézők felé prezentálnia, amit sikerrrel vitt véghez, így aztán szerepével könnyen azonosulni tud a néző. Dícséret illeti az "epizodistákat" is, akik a rövid, ámde fontos mellékszerepekben hozták a kívánt szintet. Tehát a stáb jól teljesített, pedig biztosan jelentett némi plussz terhet a vállukon, hogy a film feldolgozás, és már az ugyanezen a néven 1962-ben készült eredeti verziót is sokan a filmtörténet egyik legjobb politikai szatírájának tartották. Azt egyébként John Frankenheimer rendezte és Frank Sinatra volt a főszereplő.
Jómagam sajnos nem tudom összehasonlítani a két filmet, mert a korábbit még nem volt szerencsém látni, de a 2004-es változatnak egy nagy előnye biztosan van. Ez pedig, hogy van aktualitása. Az USA-ban július végén mutatták be, nálunk pedig november legelején fogják. Amerikában akkor már javában folyt a kampány, nálunk pedig éppen akkortájt fog kiderülni, hogy ki nyerte a választást. Az emberek ilyenkor vevők az összeesküvés-elméletekre. Az pedig, hogy a kitalált történet és a valóság között milyen párhuzamokat vél felfedezni, mindenkinek a saját vérmérsékletére van bízva. Annak pedig, aki már a képzelet szintjén is irtózik a politikától és a cikk csak megerősítette őt e hitvallásában, ajánlom a Bálnalovas című filmet, amit e hónap 28-án végre Magyarországon is bemutatnak. Egy a fontos: menjetek moziba októberben is!
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
Gondolom ebből már kiderült, hogy a választás fontos momentuma a történetnek, de haladjunk csak szépen sorjában! A filmben először Bennett Marco (Denzel Washington) öbölháborús veteránnal ismerkedhetünk meg. Marco egy élménybeszámolón találkozik egy régi bajtársával, aki beszámol neki furcsa álmairól és vízióiról. Bár Marco nem mondja el, de őt is hasonlók gyötrik. Raymond Prentiss Shaw (Liev Schreiber), aki szintén egy alakulatban szolgált Marcóval, eközben alelnökjelölti megmérettetésére készül. Shaw igazi hősnek számít hazájában, ugyanis a szakaszát ért váratlan tánadás során ő volt az, aki társait (köztük a harcképtelenné vált Marcót) kimentette a vérfürdőből, amiért megkapta a lehető legmagasabb katonai kitűntetést. A történetet Marco őrnagy is ismeri, azonban álmaiban mást lát, így aztán, ahogy az lenni szokott, elkezd kutakodni. Sőt, elutazik New Yorkba, hogy találkozzon Shaw-val, aki egyébként mindenben úgy cselekszik, ahogy azt édesanyja, Eleanor Prentiss Shaw szenátor (Meryl Streep) jónak látja. Az őrnagy lassan rájön, hogy manipulálták, ám az, hogy ki és miért tette, csak a kampány legvégén és a választások napján válik világossá számára.
A történet első olvasatra nem tűnhet túl bonyolultnak, valójában nem is az. A film a rendezőnek és a színészeknek köszönhetően lett élvezetes. Jonathan Demme direktor – aki A bárányok hallgatnak című filmjével vált ismertté – olyan hangulatot teremtett, amely az első perctől megfogja az embert. A háborús jeleneteknél olyan, mintha mi is a harcmezőn lennénk. Amikor kampányjelenetekbe csöppenünk, olyan, mintha bepillanthatnánk egy amerikai párt kulisszái mögé, láthatnánk, ahogy ez a hatalmas gépezet mozog. Amikor pedig a személyes drámán van a hangsúly, a feszültség szinte tapintható. Ez utóbbihoz persze jelentősen hozzájárulnak a színészek is. Denzel Washington Oscar-díjashoz méltóan játsza a pozitív hős szerepét, noha ez korántsem könnyű feladat, hisezn olyan embert kell alakítania, akit folyamatosan kétségek gyötörnek és sokszor már saját magának sem hisz. Karaktere az egész filmben feszült, mosolyt pedig egyetlen alkalommal sem láthatunk az arcán. Szintén ragyogó Meryl Streep, aki a hatalommániás édesanyát testesíti meg. Ő már-már a nézőkkel is elhiteti azt, amit filmbeli fiával is, azaz hogy mindent az ő érdekében, az ő boldogságáért tesz; ugyanakkor félreérthetetlenül tudtunkra adja azt is, hogy ő a film valódi negatív figurája. Ray Shaw pedig egyszerre áldozat és gonosztevő. E kettősséget Liev Schreibernek kellett a nézők felé prezentálnia, amit sikerrrel vitt véghez, így aztán szerepével könnyen azonosulni tud a néző. Dícséret illeti az "epizodistákat" is, akik a rövid, ámde fontos mellékszerepekben hozták a kívánt szintet. Tehát a stáb jól teljesített, pedig biztosan jelentett némi plussz terhet a vállukon, hogy a film feldolgozás, és már az ugyanezen a néven 1962-ben készült eredeti verziót is sokan a filmtörténet egyik legjobb politikai szatírájának tartották. Azt egyébként John Frankenheimer rendezte és Frank Sinatra volt a főszereplő.
Jómagam sajnos nem tudom összehasonlítani a két filmet, mert a korábbit még nem volt szerencsém látni, de a 2004-es változatnak egy nagy előnye biztosan van. Ez pedig, hogy van aktualitása. Az USA-ban július végén mutatták be, nálunk pedig november legelején fogják. Amerikában akkor már javában folyt a kampány, nálunk pedig éppen akkortájt fog kiderülni, hogy ki nyerte a választást. Az emberek ilyenkor vevők az összeesküvés-elméletekre. Az pedig, hogy a kitalált történet és a valóság között milyen párhuzamokat vél felfedezni, mindenkinek a saját vérmérsékletére van bízva. Annak pedig, aki már a képzelet szintjén is irtózik a politikától és a cikk csak megerősítette őt e hitvallásában, ajánlom a Bálnalovas című filmet, amit e hónap 28-án végre Magyarországon is bemutatnak. Egy a fontos: menjetek moziba októberben is!
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
