Prológus
Nyáron moziba járni őrültség. Se egy jó film (tisztelet a kivételnek), no és persze a mozi végén, este 10-11 órakor az arcba csapó meleg is el tudja tántorítani még a legelszántabbakat is. Moziba járni talán művészet. Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a körülöttem lévő emberek moziba járási szokásai gyökeresen megváltoztak. Egyre többen mennek egyedül, vagy formálnak különböző társaságokat, hogy egy-egy filmet más-más emberekkel, társasággal nézzenek meg.
Mivel köbö tudtam, hogy miről fog szólni a film, a pénztárnál szemtelenül tudakoltam, hogy "mekdonáldzos kaját bevihetek-e". Egy megvetéstől sem mentes félmosoly után a büfé felé vettem az irányt, és a szokásos perec, popkorn, kóla (gyűjtőnéven kellékek) után izgatottan vártam a filmet. És igen. Elkezdődik. Bekezd. Morgan Spurlock, a film kitalálója, rendezője és egyben főszereplője rettentően bekezd. Fanyar humor, hahotázó publikum, fergeteges animációk, isteni zene. Megjegyzem, egy dokumentumfilmről van szó, mely eme minőségében páratlan sikernek örvend külföldön és idehaza egyaránt. Falcao itt mindenféle díjakat szokott emlegetni. Nos, a mi esetünkben a Sundance-i fesztivál legjobb rendezés díját, az MTV Full Frame díját és még vagy egy tucat kisebb pálmát is kiérdemelt a Super Size Me.
A hazai bemutatóra viszonylag nagy csinnadrattát varázsoltak: az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kivonult sorbertnorbistül, hogy a szokásos nyári állóvizet (sültkrumplistul, gyrosostul, kólástul) felkavarják, és az egészséges táplálkozásra hívják fel mindannyiunk figyelmét. Olyannyira, hogy a film bemutatóját követő pár napban ingyenesen látogathattuk – szigorúan diákigazolvánnyal – azon filmszínházakat, melyek műsorra tűzték. A számok tükrében ez azt jelenti, hogy ezzel a lehetőséggel körülbelül ötezren éltek, azóta pedig közel tizenkétezer ember láthatta, hallhatta, mit is jelent a "hízókúra" kifejezés. Dokumentumfilm, Magyarország. Nagy számok ezek. Már-már Super Size.
Nem, nem, nem elírás, valóban hízókúráról van szó. A film legelején főhősünk kétségbeesetten rohan orvosaihoz, mondván, túl egészséges, és valamit muszáj kezdenie magával. Vizsgálatok hosszú sora (utálom a vérvételt szélesvásznú mozin nézni!) után rögzítik, hogy Morgan már-már egy makk ász, és ezt kiküszöbölendő harmincnapos beutalót kap. Ebben kikötik: naponta háromszor csak és kizárólag McDonald’s-ban étkezhet, és az egy hónap leforgása alatt legalább egyszer ki kell próbálnia mindent az étlapról. Egész jól hangzik, huh?
Innentől kezdve borzasztóan egyszerűnek tűnik a recept, hogy mivel is tölti ki a rendező a rendelkezésre álló maradék nyolcvan percet. Morgan eszik, Morgan hízik, mi először szörnyülködünk, majd nevetünk. De nem. Van kontra, szubkontra, és persze rekontra is. Minden, amiről csak utólag jut eszünkbe, hogy "ez is dejó ötlet" meg "pffu ezt is tényleg de jó, hogy belerakta". Vannak vicces csattanók, elgondolkodtató mélypontok, tanulsággal szolgáló lezárás, egyszóval minden, ami kell ahhoz, hogy egy kerek egésszé álljon össze a történet.
A film egy fontos kordokumentum is egyben. Egy népbetegségről szól, mely már nem csak az Egy(b)esült Államokra, hanem az ún. fejlett nyugati társadalmakra, így hazánkra is jellemző. Szomorú, de igaz, hogy ezek kontinensfüggő problémák. Afrikában az éhhalál, Észak-Amerikában a túlsúlyosság szedi áldozatait rekord számban. Fontos, életbevágóan fontos kérdéseket feszeget, és ez az, ahol számomra a film igazi értéke megmutatkozik. Ahogyan doktor Csernus mondaná: Morgan megtette. És Ön? Bevállalja, igen vagy nem?!
Epilógus
A Super Size Me-re egy supersize emberkével mentem. A film után a nyugati téri mekiben érdeklődtünk táplálkozási tanácsadók, szórólapok után. Végül egy eldugott fakkban leltünk pár darab, frissen nyomtatott kiadványt "Táplálkozzunk okosan!" címmel. A dolog iróniája, hogy minden, amit leírnak, biztosan megállja a helyét tudományos szempontból, erre látszik, hogy kínosan ügyeltek. A füzet üzenete számomra mégis inkább az volt, hogy "íme, ezt kellene tenned, ez az, ami jó neked, de Te most sem ezt teszed, és mi sem ezt adjuk neked". Kvázi a képünkbe röhögnek. Ugyanakkor jó volt megtudni, hogy a szokásos menümben húsz dekagramm cukor (ugye most mindenki vizualizál egy darab egykilós bolti cukrot, melynek most egyötödét látványosan benyaljuk), tíz dekagramm zsír, és közel nyolcvan gramm színtiszta koleszterin található. Tálalható?
Augusztus 26-án mutatják be Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmjét. Mondanom sem kell, a fentihez hasonlóan kötelező darab.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Nyáron moziba járni őrültség. Se egy jó film (tisztelet a kivételnek), no és persze a mozi végén, este 10-11 órakor az arcba csapó meleg is el tudja tántorítani még a legelszántabbakat is. Moziba járni talán művészet. Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a körülöttem lévő emberek moziba járási szokásai gyökeresen megváltoztak. Egyre többen mennek egyedül, vagy formálnak különböző társaságokat, hogy egy-egy filmet más-más emberekkel, társasággal nézzenek meg.
Mivel köbö tudtam, hogy miről fog szólni a film, a pénztárnál szemtelenül tudakoltam, hogy "mekdonáldzos kaját bevihetek-e". Egy megvetéstől sem mentes félmosoly után a büfé felé vettem az irányt, és a szokásos perec, popkorn, kóla (gyűjtőnéven kellékek) után izgatottan vártam a filmet. És igen. Elkezdődik. Bekezd. Morgan Spurlock, a film kitalálója, rendezője és egyben főszereplője rettentően bekezd. Fanyar humor, hahotázó publikum, fergeteges animációk, isteni zene. Megjegyzem, egy dokumentumfilmről van szó, mely eme minőségében páratlan sikernek örvend külföldön és idehaza egyaránt. Falcao itt mindenféle díjakat szokott emlegetni. Nos, a mi esetünkben a Sundance-i fesztivál legjobb rendezés díját, az MTV Full Frame díját és még vagy egy tucat kisebb pálmát is kiérdemelt a Super Size Me.
A hazai bemutatóra viszonylag nagy csinnadrattát varázsoltak: az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kivonult sorbertnorbistül, hogy a szokásos nyári állóvizet (sültkrumplistul, gyrosostul, kólástul) felkavarják, és az egészséges táplálkozásra hívják fel mindannyiunk figyelmét. Olyannyira, hogy a film bemutatóját követő pár napban ingyenesen látogathattuk – szigorúan diákigazolvánnyal – azon filmszínházakat, melyek műsorra tűzték. A számok tükrében ez azt jelenti, hogy ezzel a lehetőséggel körülbelül ötezren éltek, azóta pedig közel tizenkétezer ember láthatta, hallhatta, mit is jelent a "hízókúra" kifejezés. Dokumentumfilm, Magyarország. Nagy számok ezek. Már-már Super Size.
Nem, nem, nem elírás, valóban hízókúráról van szó. A film legelején főhősünk kétségbeesetten rohan orvosaihoz, mondván, túl egészséges, és valamit muszáj kezdenie magával. Vizsgálatok hosszú sora (utálom a vérvételt szélesvásznú mozin nézni!) után rögzítik, hogy Morgan már-már egy makk ász, és ezt kiküszöbölendő harmincnapos beutalót kap. Ebben kikötik: naponta háromszor csak és kizárólag McDonald’s-ban étkezhet, és az egy hónap leforgása alatt legalább egyszer ki kell próbálnia mindent az étlapról. Egész jól hangzik, huh?
Innentől kezdve borzasztóan egyszerűnek tűnik a recept, hogy mivel is tölti ki a rendező a rendelkezésre álló maradék nyolcvan percet. Morgan eszik, Morgan hízik, mi először szörnyülködünk, majd nevetünk. De nem. Van kontra, szubkontra, és persze rekontra is. Minden, amiről csak utólag jut eszünkbe, hogy "ez is dejó ötlet" meg "pffu ezt is tényleg de jó, hogy belerakta". Vannak vicces csattanók, elgondolkodtató mélypontok, tanulsággal szolgáló lezárás, egyszóval minden, ami kell ahhoz, hogy egy kerek egésszé álljon össze a történet.
A film egy fontos kordokumentum is egyben. Egy népbetegségről szól, mely már nem csak az Egy(b)esült Államokra, hanem az ún. fejlett nyugati társadalmakra, így hazánkra is jellemző. Szomorú, de igaz, hogy ezek kontinensfüggő problémák. Afrikában az éhhalál, Észak-Amerikában a túlsúlyosság szedi áldozatait rekord számban. Fontos, életbevágóan fontos kérdéseket feszeget, és ez az, ahol számomra a film igazi értéke megmutatkozik. Ahogyan doktor Csernus mondaná: Morgan megtette. És Ön? Bevállalja, igen vagy nem?!
Epilógus
A Super Size Me-re egy supersize emberkével mentem. A film után a nyugati téri mekiben érdeklődtünk táplálkozási tanácsadók, szórólapok után. Végül egy eldugott fakkban leltünk pár darab, frissen nyomtatott kiadványt "Táplálkozzunk okosan!" címmel. A dolog iróniája, hogy minden, amit leírnak, biztosan megállja a helyét tudományos szempontból, erre látszik, hogy kínosan ügyeltek. A füzet üzenete számomra mégis inkább az volt, hogy "íme, ezt kellene tenned, ez az, ami jó neked, de Te most sem ezt teszed, és mi sem ezt adjuk neked". Kvázi a képünkbe röhögnek. Ugyanakkor jó volt megtudni, hogy a szokásos menümben húsz dekagramm cukor (ugye most mindenki vizualizál egy darab egykilós bolti cukrot, melynek most egyötödét látványosan benyaljuk), tíz dekagramm zsír, és közel nyolcvan gramm színtiszta koleszterin található. Tálalható?
Augusztus 26-án mutatják be Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmjét. Mondanom sem kell, a fentihez hasonlóan kötelező darab.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
