Világnézet-kereskedelem
karácsony, 2006. december
Közeleg a karácsony, minden évben eljön, nem menekülök, átmegy rajtam a szeretetdömping. A várost ellepik a giccses függő neonok, minden nagyon szép, minden nagyon jó. Addigra biztos lesz hónak csúfolt latyak is, lehet benne gázolni, hogy menjünk venni ajándékot, lehetőleg drágát, hadd lássák, mekkora a szeretetünk. Mondjuk, az ajándékozási mizériát megúszom, szerencsére. Senkinek nem veszek semmit ugyanis, nem azért, mert ennyire spúr vagyok, hanem mert szerintem ez marhaság. Akit szeretek, annak adok amúgy is, magamtól is, nem kell erre alkalom. A szeretet nem mérhető áruban. Meg miért kell feltétlenül az ajándéknak tárgyinak lennie? Szerintem az tök tuti ajándék, hogy karácsonykor a családommal jókat beszélgetünk, vidám filmeket nézünk együtt, jókat nevetünk, rengeteget kajálunk, egyszóval jól elvagyunk, nyugalomban, együtt. Kvázi egymást adjuk egymásnak. A fogyasztói társadalom meg gázoljon csak a latyakban, hajrá, hajrá.
Egyébként elgondolkodtató, hogy mennyire remekül rácuppant a kapitalizmus a kereszténység egyik legjelentősebb eseményére. A szeretet ünnepe mostanra az árufétis ünnepévé vált, illetve, remélem, azért még nem vált, csak ezt sugalmazzák jó ideje minden évben. Sőt, továbbmegyek, magában a kereszténységben is van valami üzletszerű, és most távol álljon tőlem, hogy bárkit is hitében megsértsek. Gondoljunk csak bele, mi is itt a nagy lényeg: legyél jó (tartsd be a tízparancsolatot, kövesd a Bibliát stb.), és elnyered méltó jutalmadat; azaz bekerülhetsz halálod után a tutiba, kortyolgathatod a nektárt, és az angyalok dalát hallgatva nézheted a sok szépséget (őszintén remélem, hogy a mennyország korszerűsödött valamit a régebbi leírások óta, mert ha nem, akkor veszedelmesen unalmas egy hely lehet ). Ez nem más, mint cserekereskedelem. Ha megfelelsz a pályázati feltételeknek, jöhetsz. Sőt, a dolog még egy, a hát mögé tett, de marokra fogott korbáccsal is súlyosbítva van. Mert ha nem felelsz meg (azaz nem keresztényi életet élsz, sőt, mondjuk Istennek roppantul nem tetsző dolgokat művelsz netalántán), akkor mész a pokolba, ahol az idők végezetéig kínoznak majd, de jobb esetben is egy súlyos purgatóriumi fegyház vár rád. A korok (látszólagos, de legalább is, gesztusbeli) finomodásával a fenyegetődzés dominanciáját átvette a mézesmadzagé, mostanában már nem divatosak azok a rémképek, amelyekkel például a szerencsétlen Stephen Dedalust ijesztette halálra a lelkigyakorlat prédikátora James Joyce Ifjúkori önarckép című regényében. De alapvetően nem változott semmi.
Tehát: jónak lenni azért érdemes, mert megéri. Mi ez, ha nem színtiszta biznisz?
A többi nagy világvallásnál sincsen ez másképpen, például az iszlám ilyetén felépítésében tök hasonló a kereszténységhez. A lélekvándorlós hitek nem túlvilágokat kínálnak/túlvilágokkal fenyegetnek. De biznisz ott is van. Ha jól viselkedsz, helyes, tisztességes életvitelt folytatsz, nagyobb az esélyed, hogy nem szúnyog, vagy mondjuk tetű testében születik újra a lelked. Másrészt azért sem tanácsos, mondjuk, ártanod a környezetednek, mert nem tudhatod, hogy éppen melyik letaposott bogárban született újjá valamelyik már elhunyt rokonod. Tehát itt is üzlet van: ha jó vagy, jobb lesz a következő életed. Ha rossz vagy, rosszabb (sőt, egyes verziók szerint a lelked vándorlása közben még mindenféle démonok fájdalmas dolgokat művelnek vele – és ezzel megint itt a korbács-pokol téma is). És így tovább. Vajon miért így alakult ki mindez? Ennyire nehéz rávenni az embereket a "jóra", hogy cserealap kell hozzá és fenyegetés? Gondoljunk csak bizonyos becsöngetős szektákra, amelyek egészen radikális és goromba fenyegetésekkel igyekeznek rábírni minket annak elfogadására, hogy csak az általuk hirdetett út az üdvös, és aki nem tart velük, az hihetetlen szenvedések közepette fog gyötrődni (akár már itt a földi lét alatt is).
De talán még ennél is érdekesebb, hogy mi van azokkal, akik, teszem azt, önzetlenül jók? Akik azért nem ártanak másoknak, mert nem akarnak. Azért nem verik át embertársaikat, mert egyenes jellemek, azért nem bántják, használják ki szűkebb és (amennyire lehetőségeik engedik) tágabb környezetüket, mert egyszerűen ilyen emberek. Főleg, ha az ilyen emberek ateisták, materiális alapúnak tudják a világot. Akkor ők most hova kerülnek? Az általam nagyrabecsült Dante szerint az ilyen ember szánnivaló, de a pokolra kerül. Hogy miért, az rejtély. Aki igazán önzetlenül, mindenféle cserealapra való tekintet nélkül, ateistaként él rendesen, azt hogyan kell kezelni?
No de messzire szaladtunk a karácsonytól. Rövid távú túlélési tanácsaim a következők volnának, kedves olvasó: tegyél nagyívben a bizniszre, és feltétlenül egyél sok bejglit, hiszen az a világ egyik legzseniálisabb találmánya. Ha jelentős hatalommal bírnék, első intézkedéseim között lenne, hogy egész évben lehessen kapni. Hogy az ingyen sörről ne is beszéljünk.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Egyébként elgondolkodtató, hogy mennyire remekül rácuppant a kapitalizmus a kereszténység egyik legjelentősebb eseményére. A szeretet ünnepe mostanra az árufétis ünnepévé vált, illetve, remélem, azért még nem vált, csak ezt sugalmazzák jó ideje minden évben. Sőt, továbbmegyek, magában a kereszténységben is van valami üzletszerű, és most távol álljon tőlem, hogy bárkit is hitében megsértsek. Gondoljunk csak bele, mi is itt a nagy lényeg: legyél jó (tartsd be a tízparancsolatot, kövesd a Bibliát stb.), és elnyered méltó jutalmadat; azaz bekerülhetsz halálod után a tutiba, kortyolgathatod a nektárt, és az angyalok dalát hallgatva nézheted a sok szépséget (őszintén remélem, hogy a mennyország korszerűsödött valamit a régebbi leírások óta, mert ha nem, akkor veszedelmesen unalmas egy hely lehet ). Ez nem más, mint cserekereskedelem. Ha megfelelsz a pályázati feltételeknek, jöhetsz. Sőt, a dolog még egy, a hát mögé tett, de marokra fogott korbáccsal is súlyosbítva van. Mert ha nem felelsz meg (azaz nem keresztényi életet élsz, sőt, mondjuk Istennek roppantul nem tetsző dolgokat művelsz netalántán), akkor mész a pokolba, ahol az idők végezetéig kínoznak majd, de jobb esetben is egy súlyos purgatóriumi fegyház vár rád. A korok (látszólagos, de legalább is, gesztusbeli) finomodásával a fenyegetődzés dominanciáját átvette a mézesmadzagé, mostanában már nem divatosak azok a rémképek, amelyekkel például a szerencsétlen Stephen Dedalust ijesztette halálra a lelkigyakorlat prédikátora James Joyce Ifjúkori önarckép című regényében. De alapvetően nem változott semmi.
Tehát: jónak lenni azért érdemes, mert megéri. Mi ez, ha nem színtiszta biznisz?
A többi nagy világvallásnál sincsen ez másképpen, például az iszlám ilyetén felépítésében tök hasonló a kereszténységhez. A lélekvándorlós hitek nem túlvilágokat kínálnak/túlvilágokkal fenyegetnek. De biznisz ott is van. Ha jól viselkedsz, helyes, tisztességes életvitelt folytatsz, nagyobb az esélyed, hogy nem szúnyog, vagy mondjuk tetű testében születik újra a lelked. Másrészt azért sem tanácsos, mondjuk, ártanod a környezetednek, mert nem tudhatod, hogy éppen melyik letaposott bogárban született újjá valamelyik már elhunyt rokonod. Tehát itt is üzlet van: ha jó vagy, jobb lesz a következő életed. Ha rossz vagy, rosszabb (sőt, egyes verziók szerint a lelked vándorlása közben még mindenféle démonok fájdalmas dolgokat művelnek vele – és ezzel megint itt a korbács-pokol téma is). És így tovább. Vajon miért így alakult ki mindez? Ennyire nehéz rávenni az embereket a "jóra", hogy cserealap kell hozzá és fenyegetés? Gondoljunk csak bizonyos becsöngetős szektákra, amelyek egészen radikális és goromba fenyegetésekkel igyekeznek rábírni minket annak elfogadására, hogy csak az általuk hirdetett út az üdvös, és aki nem tart velük, az hihetetlen szenvedések közepette fog gyötrődni (akár már itt a földi lét alatt is).
De talán még ennél is érdekesebb, hogy mi van azokkal, akik, teszem azt, önzetlenül jók? Akik azért nem ártanak másoknak, mert nem akarnak. Azért nem verik át embertársaikat, mert egyenes jellemek, azért nem bántják, használják ki szűkebb és (amennyire lehetőségeik engedik) tágabb környezetüket, mert egyszerűen ilyen emberek. Főleg, ha az ilyen emberek ateisták, materiális alapúnak tudják a világot. Akkor ők most hova kerülnek? Az általam nagyrabecsült Dante szerint az ilyen ember szánnivaló, de a pokolra kerül. Hogy miért, az rejtély. Aki igazán önzetlenül, mindenféle cserealapra való tekintet nélkül, ateistaként él rendesen, azt hogyan kell kezelni?
No de messzire szaladtunk a karácsonytól. Rövid távú túlélési tanácsaim a következők volnának, kedves olvasó: tegyél nagyívben a bizniszre, és feltétlenül egyél sok bejglit, hiszen az a világ egyik legzseniálisabb találmánya. Ha jelentős hatalommal bírnék, első intézkedéseim között lenne, hogy egész évben lehessen kapni. Hogy az ingyen sörről ne is beszéljünk.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
