A nők nem mondtak semmit. Hallgattak. Pedig megkérdeztem őket, esküszöm, ahogy ígértem, a legutóbbi cikkem kapcsán arról; hogy mit tennének a férfiak túlzott teljesítményszorongásának csökkentése érdekében, már ami az ágyjeleneteket illeti. Néhány férfiember jó néven vette volna, ha javaslatokat gyűjtök a nők körében, mert úgy gondolták, ha már kritizálták a magatartási mintáikat, igazán mondhatnak valamit arra vonatkozóan, mit kellene tenni, hogy ne feszüljön be a helyzet.
Nekik voltak ötleteik! Egyikük például úgy gondolta, ha a kapcsolat nem a szexszel indul, van esély rá, hogy a barátnő jobban megismeri annál, semmint egy félsikerű éjszaka miatt rögtön hibáztassa vagy elmenjen tőle a kedve, hiszen már szoros köztük az érzelmi kötelék. Például a lány tudja, ha párja este fáradt – és ha mást nem is –, de még mindig kiválóan tud a káoszelméletről vitatkozni, vagy megszerelni az eldugult WC-t, ami adott esetben még jobb is lehet, mint egy élőben előadott Kámaszutra, de legalábbis helyettesítheti azt (vagy nem?). Azt hiszem, ha a kapcsolat már meg van alapozva: elmentünk ide-oda, beszélgettünk, megismertük egymást, sőt, egymásba szerettünk… akkor nem kell stresszelni, mert a másik úgysem azt nézi, milyen "teljesítményt" nyújtunk, hanem annak örül, hogy együtt vagyunk. Egy pár éjszakás kaland egy bombanővel már máshogy fest, ott az embernek csak egyetlen oldalát kell kidomborítania, és szeretné, ha az minél hatásosabban domborodna ki.
Ha a férfi – nyilatkozta egy másik fiú – azt gondolja, hogy egy szexéhes démonnal áll szemben, akinek csak nyolcvan kiló hús kell, ami megdöngeti, akkor önkéntelenül is bevillan az agyába, képes-e ilyen akcióra, és egyáltalán, akar-e pusztán nyolcvan kiló hús lenni, amit felfal egy vadmacska, aztán annyi. Azért a férfi is ember, aki szereti, ha annak is tekintik. Mert adott esetben ez a férfiember olyan ember, aki egész nap a főnökével vitatkozik, aktahegyeket rág, vagy harminc gyerek fejébe próbál nyelvtani szabályokat verni, s az ilyen nem könnyen alakítható este lávavérű gorillává. Ha a nő azt várja, hogy a párja negyvenkétszer élvezzen el egy éjszaka, és szünet nélkül álljon készenlétben, s vigye el vacsorázni, akkor ne csodálkozzon, ha a férfi teljesítményigénye miatt befeszül az együttlét. A média, a sorozatok meg a reklámok tele vannak baromságokkal. Mind azt sugározzák, hogy csak az az igazi, aki szünet nélkül bírja, és ha az ilyen szuperpasi normatívvá válik, akkor nincs abban meglepő, hogy a nők sokat várnak, a pasasok meg sokat stresszelnek.
Ez kérem, biológia -mondta a harmadik- a férfi és a nő izgalmi görbéje ugyanis meglehetősen eltérő, ugyebár. A férfi gyorsan ível a tetőpont felé, aztán ha elérte, rohamosan zuhan vissza a nyugalmi állapotba. A nő lassan melegedik, viszont sokáig forró marad, és tovább bírja. Ha ezt nem fejti ki nyíltan vagy utalásokkal, a férfi akkor is érzi, hogy a nőben még maradt igény, és ezt néha erején felül is megpróbálja kielégíteni, több-kevesebb sikerrel, már csak büszkeségből is. A kudarctól pedig jobban fél, mert egyrészt tisztában van saját határaival, másrészt nem tudja megjátszani magát. A nőnek csak annyi a dolga, hogy ha nem jut el odáig, azt eltitkolja, de a férfi mit titkoljon?
A női passzivitás nagyon gyakori – jelentette ki a negyedik, a tapasztal t – rengeteg nő van, aki a párjától várja el, hogy hozza meg a kedvét, vegye rá, aztán elégítse ki. De többnyire nem ad támpontokat, hogyan vigye véghez. Vagy mert szégyenlős vagy mert azt hiszi, ezt a férfinak eleve tudnia kéne. Pedig minden nő más, és a fantáziálásával hogyan lehetne tisztában a párja, ha egy nyikket nem szól róluk? És különben is a szexben egyenlőség kell, mindkét félnek meg kell hoznia a kedvet önmagához, ne csak a pasas izzadjon!
A szexológusok hozzáteszik ehhez, hogy a teljesítményszorongás és a félreértések egyik alapját az adhatja, ha a férfiak (és a nők is!) a hüvelyi orgazmust várják el, és nem tudatosítják, hogy a hüvelyben egy fia érzőideg sincs, és aki hüvelyi orgazmusra képes, az is csak agyilag produkálja (ami az élményből persze nem von le). Mivel az anatómiai tudás nem mindig a megfelelő ezen a területen, és mivel a fantáziák általában a hüvelyi történésekhez kapcsolódnak, sok nő maga se érti, miért nem képes elérni a csúcspontot szeretkezés közben. Rossz esetben előfordulhat, hogy azt gondolja, valamit nem jól csinál, illetve a partnere nem felel meg neki. Ha már sokadik próbálkozásra se jön össze, ami amúgy biológiai képtelenség (az agy szerepét leszámítva), akkor megeshet, hogy valamelyik fél (vagy mindkettő) szorongani kezd. A szexológusok megoldása az úgynevezett áttanítás, amikor kondicionáltatják a nőt a hüvelyi orgazmusra a férfi segítségével. (Nagyon hatásos módszer ez a kondicionálás, már Pavlov is alkalmazta bizonyos kutyáknál, a csengő és a nyálelválasztás kapcsán.) Néhány élelmes ember persze felteszi a kérdést, miért ne élvezhetné a szexet a nő azon a testrészén keresztül, ahol az érzőidegei vannak, de ez valószínűleg már mélyfilozófiai megoldásokat igényelne, amikre ezeken a hasábokon most nincs lehetőség.
A fiúk (és a szexológusok) tehát sok mindenről szóltak, de mit mondtak a nők?
A nők nem mondtak semmit. Hallgattak. Persze megemlítettek néhány olvasmányt, kutatást, ismerős ismerősének a véleményét, de saját életükről nem szóltak egy szót sem. Szóval csodálkoztam. Utána rájöttem, és meglepődtem, és ez jó érzés volt. Nem adták ki a párjukat!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
Nekik voltak ötleteik! Egyikük például úgy gondolta, ha a kapcsolat nem a szexszel indul, van esély rá, hogy a barátnő jobban megismeri annál, semmint egy félsikerű éjszaka miatt rögtön hibáztassa vagy elmenjen tőle a kedve, hiszen már szoros köztük az érzelmi kötelék. Például a lány tudja, ha párja este fáradt – és ha mást nem is –, de még mindig kiválóan tud a káoszelméletről vitatkozni, vagy megszerelni az eldugult WC-t, ami adott esetben még jobb is lehet, mint egy élőben előadott Kámaszutra, de legalábbis helyettesítheti azt (vagy nem?). Azt hiszem, ha a kapcsolat már meg van alapozva: elmentünk ide-oda, beszélgettünk, megismertük egymást, sőt, egymásba szerettünk… akkor nem kell stresszelni, mert a másik úgysem azt nézi, milyen "teljesítményt" nyújtunk, hanem annak örül, hogy együtt vagyunk. Egy pár éjszakás kaland egy bombanővel már máshogy fest, ott az embernek csak egyetlen oldalát kell kidomborítania, és szeretné, ha az minél hatásosabban domborodna ki.
Ha a férfi – nyilatkozta egy másik fiú – azt gondolja, hogy egy szexéhes démonnal áll szemben, akinek csak nyolcvan kiló hús kell, ami megdöngeti, akkor önkéntelenül is bevillan az agyába, képes-e ilyen akcióra, és egyáltalán, akar-e pusztán nyolcvan kiló hús lenni, amit felfal egy vadmacska, aztán annyi. Azért a férfi is ember, aki szereti, ha annak is tekintik. Mert adott esetben ez a férfiember olyan ember, aki egész nap a főnökével vitatkozik, aktahegyeket rág, vagy harminc gyerek fejébe próbál nyelvtani szabályokat verni, s az ilyen nem könnyen alakítható este lávavérű gorillává. Ha a nő azt várja, hogy a párja negyvenkétszer élvezzen el egy éjszaka, és szünet nélkül álljon készenlétben, s vigye el vacsorázni, akkor ne csodálkozzon, ha a férfi teljesítményigénye miatt befeszül az együttlét. A média, a sorozatok meg a reklámok tele vannak baromságokkal. Mind azt sugározzák, hogy csak az az igazi, aki szünet nélkül bírja, és ha az ilyen szuperpasi normatívvá válik, akkor nincs abban meglepő, hogy a nők sokat várnak, a pasasok meg sokat stresszelnek.
Ez kérem, biológia -mondta a harmadik- a férfi és a nő izgalmi görbéje ugyanis meglehetősen eltérő, ugyebár. A férfi gyorsan ível a tetőpont felé, aztán ha elérte, rohamosan zuhan vissza a nyugalmi állapotba. A nő lassan melegedik, viszont sokáig forró marad, és tovább bírja. Ha ezt nem fejti ki nyíltan vagy utalásokkal, a férfi akkor is érzi, hogy a nőben még maradt igény, és ezt néha erején felül is megpróbálja kielégíteni, több-kevesebb sikerrel, már csak büszkeségből is. A kudarctól pedig jobban fél, mert egyrészt tisztában van saját határaival, másrészt nem tudja megjátszani magát. A nőnek csak annyi a dolga, hogy ha nem jut el odáig, azt eltitkolja, de a férfi mit titkoljon?
A női passzivitás nagyon gyakori – jelentette ki a negyedik, a tapasztal t – rengeteg nő van, aki a párjától várja el, hogy hozza meg a kedvét, vegye rá, aztán elégítse ki. De többnyire nem ad támpontokat, hogyan vigye véghez. Vagy mert szégyenlős vagy mert azt hiszi, ezt a férfinak eleve tudnia kéne. Pedig minden nő más, és a fantáziálásával hogyan lehetne tisztában a párja, ha egy nyikket nem szól róluk? És különben is a szexben egyenlőség kell, mindkét félnek meg kell hoznia a kedvet önmagához, ne csak a pasas izzadjon!
A szexológusok hozzáteszik ehhez, hogy a teljesítményszorongás és a félreértések egyik alapját az adhatja, ha a férfiak (és a nők is!) a hüvelyi orgazmust várják el, és nem tudatosítják, hogy a hüvelyben egy fia érzőideg sincs, és aki hüvelyi orgazmusra képes, az is csak agyilag produkálja (ami az élményből persze nem von le). Mivel az anatómiai tudás nem mindig a megfelelő ezen a területen, és mivel a fantáziák általában a hüvelyi történésekhez kapcsolódnak, sok nő maga se érti, miért nem képes elérni a csúcspontot szeretkezés közben. Rossz esetben előfordulhat, hogy azt gondolja, valamit nem jól csinál, illetve a partnere nem felel meg neki. Ha már sokadik próbálkozásra se jön össze, ami amúgy biológiai képtelenség (az agy szerepét leszámítva), akkor megeshet, hogy valamelyik fél (vagy mindkettő) szorongani kezd. A szexológusok megoldása az úgynevezett áttanítás, amikor kondicionáltatják a nőt a hüvelyi orgazmusra a férfi segítségével. (Nagyon hatásos módszer ez a kondicionálás, már Pavlov is alkalmazta bizonyos kutyáknál, a csengő és a nyálelválasztás kapcsán.) Néhány élelmes ember persze felteszi a kérdést, miért ne élvezhetné a szexet a nő azon a testrészén keresztül, ahol az érzőidegei vannak, de ez valószínűleg már mélyfilozófiai megoldásokat igényelne, amikre ezeken a hasábokon most nincs lehetőség.
A fiúk (és a szexológusok) tehát sok mindenről szóltak, de mit mondtak a nők?
A nők nem mondtak semmit. Hallgattak. Persze megemlítettek néhány olvasmányt, kutatást, ismerős ismerősének a véleményét, de saját életükről nem szóltak egy szót sem. Szóval csodálkoztam. Utána rájöttem, és meglepődtem, és ez jó érzés volt. Nem adták ki a párjukat!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
