...érzi ezt a szelet? (Paulo Coelho: A Zahir)
könyv, 2005. szeptember
Olvastam. Letettem. Gondolkodtam és töprengtem. Néha percekig ültem a fotelben, nem néztem semerre. Tűnődtem. Mi ez a folyamat, mely bennem végbemegy? Amitől üvöltenék, sikítanék és eldobnám rendbejött életem. Már egy hónapja olvastam, de még mindig érzem, igaza van. El kell térnem a 143 és fél cm-től.
Esther újságíró, aki néha hónapokig nem tér haza. Most viszont nem egyszerűen elment. "Mindene megvolt, mégis boldogtalan volt, s bár színlelhette volna egész életében, hogy ez a boldogtalanság nem létezik, rettenetesen félt, hogy ha így folytatja, depressziós lesz, és soha többé nem tudja összeszedni magát." Coelho önéletrajzi ihletésű művében a férj egy sikeres író. Az első hónapokban nem érti miért ment el a hitvese. Csak ül és vár. Mikhail segítségével – aki megígéri neki, hogy elvezeti feleségéhez –, rádöbben, hogy neje azért ment el, hogy megmentse a házasságukat. Mikhail nem egy hétköznapi fiatalember. Az orvosok szerint egyszerűen epilepsziás, de az ismerősei szerint azért jött a Földre, hogy elterjessze az igaz hitet.
Nem egy elutazásról, megtalálásról, "jaj de örülök, hogy megjöttél!"-ről szól a mű. Egyáltalán nem. Ez egy folyamat, melyben fejlődik a főhős, a szereplők, az író és Te magad is. Van egy cselekmény, mely azért kell, hogy egy szálból aranyfonál legyen. Bármi lehetne ez a szál. Ami mögötte van, az érzékenység, spiritualitás, bölcsesség, lenyűgöző és magával ragadó. Feltárja előttünk boldogtalanságunkat, korlátainkat, melyeket a társadalmi normák mozgatnak. A sínek távolságának rabjai vagyunk: 143 és fél centi, s aki ettől eltér, azt ellökjük, kiközösítjük, és bolondnak tituláljuk. Miért? Mert valaki régen azt mondta. Miközben olvastam, rájöttem, sztereotípiák szerint élem az életem, pedig egyesek szerint öntörvényű vagyok. Rájöttem, nem akarok úgy élni, mint más. Nem akarok bezárkózni vagy kinyílni, mert elvárják, hogy beszéljek. Nem akarok férjhez menni, és utána másra rá sem nézni, mert azt nem fogadják el. Nem akarok hisztizni vagy bántani, mert nem ugyanúgy szeret, mint ahogy önmagamat szeretem. A sikerben, csodában, gazdagságban is barát akarok lenni, nemcsak a bajban.
Ez a mű egy lázadás. Az élet ellen, a világ ellen. Úgy érzed, valamit most azonnal tenned kell, mert különben véged van. Hihetetlen erőt érzel magadban. Majd elérsz a mű végére. Megnyugszol. Talán arra gondolsz, amire én.
Egyszer az egyik barátom a következőket mondta: "Az alkimista az én könyvem. Ha baj van, vagy nem tudom, mit tegyek, előveszem, olvasgatom, s egyszeriben úgy érzem, meg tudom oldani a dolgokat. Olyan, mint a hívőknek a Biblia." Már tudom, A Zahir az én Bibliám.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Esther újságíró, aki néha hónapokig nem tér haza. Most viszont nem egyszerűen elment. "Mindene megvolt, mégis boldogtalan volt, s bár színlelhette volna egész életében, hogy ez a boldogtalanság nem létezik, rettenetesen félt, hogy ha így folytatja, depressziós lesz, és soha többé nem tudja összeszedni magát." Coelho önéletrajzi ihletésű művében a férj egy sikeres író. Az első hónapokban nem érti miért ment el a hitvese. Csak ül és vár. Mikhail segítségével – aki megígéri neki, hogy elvezeti feleségéhez –, rádöbben, hogy neje azért ment el, hogy megmentse a házasságukat. Mikhail nem egy hétköznapi fiatalember. Az orvosok szerint egyszerűen epilepsziás, de az ismerősei szerint azért jött a Földre, hogy elterjessze az igaz hitet.
Nem egy elutazásról, megtalálásról, "jaj de örülök, hogy megjöttél!"-ről szól a mű. Egyáltalán nem. Ez egy folyamat, melyben fejlődik a főhős, a szereplők, az író és Te magad is. Van egy cselekmény, mely azért kell, hogy egy szálból aranyfonál legyen. Bármi lehetne ez a szál. Ami mögötte van, az érzékenység, spiritualitás, bölcsesség, lenyűgöző és magával ragadó. Feltárja előttünk boldogtalanságunkat, korlátainkat, melyeket a társadalmi normák mozgatnak. A sínek távolságának rabjai vagyunk: 143 és fél centi, s aki ettől eltér, azt ellökjük, kiközösítjük, és bolondnak tituláljuk. Miért? Mert valaki régen azt mondta. Miközben olvastam, rájöttem, sztereotípiák szerint élem az életem, pedig egyesek szerint öntörvényű vagyok. Rájöttem, nem akarok úgy élni, mint más. Nem akarok bezárkózni vagy kinyílni, mert elvárják, hogy beszéljek. Nem akarok férjhez menni, és utána másra rá sem nézni, mert azt nem fogadják el. Nem akarok hisztizni vagy bántani, mert nem ugyanúgy szeret, mint ahogy önmagamat szeretem. A sikerben, csodában, gazdagságban is barát akarok lenni, nemcsak a bajban.
Ez a mű egy lázadás. Az élet ellen, a világ ellen. Úgy érzed, valamit most azonnal tenned kell, mert különben véged van. Hihetetlen erőt érzel magadban. Majd elérsz a mű végére. Megnyugszol. Talán arra gondolsz, amire én.
Egyszer az egyik barátom a következőket mondta: "Az alkimista az én könyvem. Ha baj van, vagy nem tudom, mit tegyek, előveszem, olvasgatom, s egyszeriben úgy érzem, meg tudom oldani a dolgokat. Olyan, mint a hívőknek a Biblia." Már tudom, A Zahir az én Bibliám.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
