A nagyfőnök feleszmél
amerikai, multikulti, 2008. május
Andy úgy kezdte a múltkor, hogy "Szerencsére egy multinacionális vállalatnál vagyok munkavállaló." Bár én nem ugyanannak a cégnek hajtom a hasznot (még egy hónapig), de ott az első bekezdésben foglaltak a globális lefedettségtől a magyar cég által való tényleges alkalmazásig szóról szóra igazak esetemben is. Mint említettem, még egy hónapig, nem sokkal ezelőtt ugyanis aláírtam a felmondásomat, ezt az aktust, illetve az ezt előidéző döntési folyamatot szemléltetem a következőkben.
Szokott az úgy lenni, hogy egy nagyvállalat – ez speciel akkora, hogy még dal is szól róla, és az bizony nem klasszikus vállalati himnusz – költséghatékonysági szempontokból kihelyez bizonyos tevékenységeket olyan országokba, ahol olcsóbban elvégzik, mint ahol az anyacég székel. Igen ám, de az már furcsa, ha olyan, kis létszámú, ám nagyon fontos munkát végző részleget dob át a tengeren túlra, mi több, egy ilyen gyanús kis kelet-európai országba, amely az ügyfelek pénzének és egyéb értékeinek biztonságát, áttételesen pedig a cégben való általános bizalmat hivatott fenntartani.
Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az amerikai fejesek közül valaki betévedt múlt héten az irodájába (vagy éppen kilépett onnan, trécselni egyet a személyzet valamelyik tagjával) és mikor leesett neki a tantusz, közölte, hogy ez így nem mehet tovább, ügyfelek bizalmas adatait csakis elérhető közelségben szabad kezelnie elérhető közelségben élő és végletekig leinformálható kollégáknak. Bár láthatóan pánikban fogant, mégis logikus intézkedés az outsourcing megszűntetése ilyen és hasonló esetekben, viszont nyilvánvalóan rejt magában veszélyeket. Itt vannak például a minimum szomorú és morcos, mindemellett jól képzett kollégák, akiknek egy részét azért igyekeznek igazi, klasszikus outsourcing melókat végző, úgynevezett supportolással foglalkozó osztályokba átcsoportosítani, több-kevesebb sikerrel. (A supportot épp csak egy paraszthajszál választja el a mekis felszolgálástól és a teszkós árufeltöltéstől, a viszolygás az ügyfelekkel való direkt kapcsolattartástól nagy visszatartó erő.)
Ez viszont már a cég vélt, vagy valós problémája, a magam részéről igyekszem a department áthelyezésének napjáig tartani a színvonalat, nem vagyok egy klasszikus Irodai Patkány, egy öltönyös Rózsa Sándor, aki belülről bomlasztja a kapitalizmust és élvezi. Azért az idióta vállalati babazsúrokat, és az időről időre visszatérő kötelező ismerkedős bohóckodást nem fogom hiányolni.
Kiegészítésnek itt egy kis néznivaló a munka és az ember viszonyáról.
Szokott az úgy lenni, hogy egy nagyvállalat – ez speciel akkora, hogy még dal is szól róla, és az bizony nem klasszikus vállalati himnusz – költséghatékonysági szempontokból kihelyez bizonyos tevékenységeket olyan országokba, ahol olcsóbban elvégzik, mint ahol az anyacég székel. Igen ám, de az már furcsa, ha olyan, kis létszámú, ám nagyon fontos munkát végző részleget dob át a tengeren túlra, mi több, egy ilyen gyanús kis kelet-európai országba, amely az ügyfelek pénzének és egyéb értékeinek biztonságát, áttételesen pedig a cégben való általános bizalmat hivatott fenntartani.
Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az amerikai fejesek közül valaki betévedt múlt héten az irodájába (vagy éppen kilépett onnan, trécselni egyet a személyzet valamelyik tagjával) és mikor leesett neki a tantusz, közölte, hogy ez így nem mehet tovább, ügyfelek bizalmas adatait csakis elérhető közelségben szabad kezelnie elérhető közelségben élő és végletekig leinformálható kollégáknak. Bár láthatóan pánikban fogant, mégis logikus intézkedés az outsourcing megszűntetése ilyen és hasonló esetekben, viszont nyilvánvalóan rejt magában veszélyeket. Itt vannak például a minimum szomorú és morcos, mindemellett jól képzett kollégák, akiknek egy részét azért igyekeznek igazi, klasszikus outsourcing melókat végző, úgynevezett supportolással foglalkozó osztályokba átcsoportosítani, több-kevesebb sikerrel. (A supportot épp csak egy paraszthajszál választja el a mekis felszolgálástól és a teszkós árufeltöltéstől, a viszolygás az ügyfelekkel való direkt kapcsolattartástól nagy visszatartó erő.)
Ez viszont már a cég vélt, vagy valós problémája, a magam részéről igyekszem a department áthelyezésének napjáig tartani a színvonalat, nem vagyok egy klasszikus Irodai Patkány, egy öltönyös Rózsa Sándor, aki belülről bomlasztja a kapitalizmust és élvezi. Azért az idióta vállalati babazsúrokat, és az időről időre visszatérő kötelező ismerkedős bohóckodást nem fogom hiányolni.
Kiegészítésnek itt egy kis néznivaló a munka és az ember viszonyáról.
Ezt megosztom Facebook-on!
