Kötetlen érdeklődésem alapvetően metaforikus csápjaival hadd sodorjak az olvasó elébe némi elegyet – szigorúan kötetlenül –, emlékezve és gyertyát tartva 2007 képében egy olyan évnek, amely nyilvánvaló bizarrságával kiérdemelte, hogy a japánok pont most találjanak egy görögdinnyét, mely ha ravaszul a megfelelő körökben mozog, ismerte volna Krisztust.
Esélytelen kapálózása a modern gondolat kikeletjének, ha azt a közvetlen, mi több, egyenes következtetést vonjuk le végül – személyes tapasztalatainkra hivatkozva –, hogy a világ normális. Ez az év, mint itt látható, bővelkedett borzalmakban és "agyfaszban" egyaránt. Hullattunk vért, verejtéket és könyveket. De ahogy Vian mondta: "Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe." Tegyünk erre egy kísérletet!
...
Üdvözöllek a túlélők között! Bizony ez a kínai srác nem semmi anyag. Megbízható forrásból tudom, hogy 2007 azért volt ilyen középtisztán szemlélve is pocsék, mert rájaült a Szaturnusz, ami – mint most már valószínűleg mindenki tisztában van vele – a leglúzerebb bolygó mind közül. Nyomorúságot és hajhullást hoz, de a fáma szerint ha szembenézünk félelmeinkkel, erősebbek lehetünk jövőre. Hogy hol tart már a tudomány?! Amúgy itt.
Ami az én félelmeimet illeti, itt van például ez az igen ijesztő-jellegű kutyus. (A vidámkodó idegenszerű-lény-fiú-popcsillag nem fontos.)
Kicsi hazánk a recesszió peremén egyensúlyosbítva tapicskolt egész éveben (hogy vigye el a kánya! Hammer For President!), pedig eddig egész példásan tartottuk magunkat. Node sebaj, majd idén villantunk. Remélhetőleg megtanultuk, hogy az EU-ba menet "nem szabad az ütközőn utazni", és hogy egy kedves ismerősömet idézzem: "Nem a szerelem, a pénz, netalán a szex mozgatja a világot, hanem a világgazdaság."
Kicsi szívünk bújával nyikorgott bennünk a lélek idén más miatt is sajnos. Remek, személyiséggel-majdnem-bizonyítottan-rendelkező-életünket-csodával-és
határtalan-többlettel-pocakon-pusszantó-egyedeket veszítettünk el. Elment:
– Bam Bam Bigelow, aki zseniális pankrátor volt, nem mellesleg gyerekkorom egyik hőse (nyüssz...)
– Kitty Carlise Hart énekesnő, színésznő és tévés személyiség
– Kurt Vonnegut, akit remélhetőleg nem kell bemutatnom senkinek
– Jean Baudrillard filozófus, értője a posztmodernnek és kritikusa a világnak
– Joey Sadler, a New Zealand All Blacks rögbicsapat egy remek játékosa
– Mr. Butch, aki zenész volt és a világ egyik leghíresebb csövese
– Kovács László, az Easy Rider és más nagyszerű filmek alkotója
– Luciano Pavarotti, remélem, őt sem kell bemutatni
– Marcel Marceau, a világ egyik legnagyobb pantomimese
Azért volt örömködnivalónk is bőven. A Simpson család négyszázadik részét adták le idén, Doris Lessing megkapta a Nobelt, mert irodalmi munkásságával epikus módon ábrázolta a női létet (és nem mellesleg kinevelt több generációnyi feministát), India megválasztotta első női elnökét, Pratibha Patilt, volt új Transformers-film, és annyira nem is lett rossz, mint a Pókember, és Yokozuna Asashoryu nyerte a Császári Kupát. Jah, és kijött az utolsó Harry Potter.
Esélytelen kapálózása a modern gondolat kikeletjének, ha azt a közvetlen, mi több, egyenes következtetést vonjuk le végül – személyes tapasztalatainkra hivatkozva –, hogy a világ normális. Ez az év, mint itt látható, bővelkedett borzalmakban és "agyfaszban" egyaránt. Hullattunk vért, verejtéket és könyveket. De ahogy Vian mondta: "Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe." Tegyünk erre egy kísérletet!
...
Üdvözöllek a túlélők között! Bizony ez a kínai srác nem semmi anyag. Megbízható forrásból tudom, hogy 2007 azért volt ilyen középtisztán szemlélve is pocsék, mert rájaült a Szaturnusz, ami – mint most már valószínűleg mindenki tisztában van vele – a leglúzerebb bolygó mind közül. Nyomorúságot és hajhullást hoz, de a fáma szerint ha szembenézünk félelmeinkkel, erősebbek lehetünk jövőre. Hogy hol tart már a tudomány?! Amúgy itt.
Ami az én félelmeimet illeti, itt van például ez az igen ijesztő-jellegű kutyus. (A vidámkodó idegenszerű-lény-fiú-popcsillag nem fontos.)
Kicsi hazánk a recesszió peremén egyensúlyosbítva tapicskolt egész éveben (hogy vigye el a kánya! Hammer For President!), pedig eddig egész példásan tartottuk magunkat. Node sebaj, majd idén villantunk. Remélhetőleg megtanultuk, hogy az EU-ba menet "nem szabad az ütközőn utazni", és hogy egy kedves ismerősömet idézzem: "Nem a szerelem, a pénz, netalán a szex mozgatja a világot, hanem a világgazdaság."
Kicsi szívünk bújával nyikorgott bennünk a lélek idén más miatt is sajnos. Remek, személyiséggel-majdnem-bizonyítottan-rendelkező-életünket-csodával-és
határtalan-többlettel-pocakon-pusszantó-egyedeket veszítettünk el. Elment:
– Bam Bam Bigelow, aki zseniális pankrátor volt, nem mellesleg gyerekkorom egyik hőse (nyüssz...)
– Kitty Carlise Hart énekesnő, színésznő és tévés személyiség
– Kurt Vonnegut, akit remélhetőleg nem kell bemutatnom senkinek
– Jean Baudrillard filozófus, értője a posztmodernnek és kritikusa a világnak
– Joey Sadler, a New Zealand All Blacks rögbicsapat egy remek játékosa
– Mr. Butch, aki zenész volt és a világ egyik leghíresebb csövese
– Kovács László, az Easy Rider és más nagyszerű filmek alkotója
– Luciano Pavarotti, remélem, őt sem kell bemutatni
– Marcel Marceau, a világ egyik legnagyobb pantomimese
Azért volt örömködnivalónk is bőven. A Simpson család négyszázadik részét adták le idén, Doris Lessing megkapta a Nobelt, mert irodalmi munkásságával epikus módon ábrázolta a női létet (és nem mellesleg kinevelt több generációnyi feministát), India megválasztotta első női elnökét, Pratibha Patilt, volt új Transformers-film, és annyira nem is lett rossz, mint a Pókember, és Yokozuna Asashoryu nyerte a Császári Kupát. Jah, és kijött az utolsó Harry Potter.
Ezt megosztom Facebook-on!
