A szigetországra vessük vigyázó távirányítónk sugarát
média, 2006. november
Hiába igyekszem elkerülni, néha balesetszerűen előfordul, hogy tévét kell néznem (egyedül eszem, nem tudok aludni, ilyesmi). Ha éppen nincs híradó (hogy azok is milyenek, arról most ne is beszéljünk), kénytelen vagyok szörfözni ama népi ópiumok között, ez pedig általában komoly fájdalommal járó tevékenység. Zenecsatornát ugye nem lehet nézni, mivel fényévente egyszer megy le rajta valami emészthető klip, de annak is a vizuális megoldásai döntően kimerülnek ideges kamera- és zoomrángatásban, valamint a stoboszkóp-nevezetű kínzóeszköz bevetésében. Kapcs tovább; valami rekettyéssel befuttatott lugas-imitáció a stúdióban, háttérben látszanak a derítőernyők. Ül a műsorvezető néni, minden műsort ő vezet – az időjárás-jelentéstől kezdve az ezoterikáig. Vele szemben jól szituáltnak kevéssé mondható jelenségek váltják egymást, az egyik egy színes fényű elemlámpával hadonászik, amibe szerinte valami tutkó hegyi kristály van, amely fényével (sic!) gyógyítható a rák. Tovább, tovább, jut eszembe a ballagási igitur. Ezen a következő csatornán mindig borzalmakat mutogatnak, tornádókat vagy gyilkosokat, a másik hasonszőrűn pedig néha talán érdekességekbe is botolhatunk, de most őszintén: hosszabb távon érdekel-e bárkit is mondjuk a gazellák táplálkozása? Ugye. Kapcsford. Ez valami brazil lesz, vagy mexikói. Ki lehet találni a világításból. Ilyen fények nincsenek természetes körülmények közt ezen a bolygón. A "színészek" rettentő ripacsok egytől egyig. Vagy kiabálnak, vagy suttognak, miközben a végtagjaikkal eszement módon hadonásznak. Másfél perc múlva ismét üvöltve nyúlok a távkapcsolóért. Odébb. Itt nindzsák röpködnek a levegőben idióta grimasszal és elképesztő hangeffektekkel, tovább innen is. A rajzfilmcsatornák, na azok külön regék. Van egy teóriám, miszerint a nagyja rajzfilmet vagy lsd-függők, vagy gyakorló elmebetegek rajzolják-írják, mivel ép ésszel ennyi és ilyen bántóan debil dolgot nem lehet kitalálni. Aztán kapcsolok is tovább, nehogy a szörnyen irritáló hangú, tónustalan színű, ugrabugráló lények leszívják a maradék életerőmet is.
És kapcsolgaták vala tévelyegve a virtuális térben örökkön-örökké, amíg csak meg nem ebédelek, el nem álmosodom, vagy fel nem mérgesítem magam annyira, hogy kioltsam a doboznak szeme világát.
Sokszor elgondolkodom ilyenkor, hogy van-e egyáltalán nézhető televíziós csatorna. És van. Jelen ismereteim szerint úgy hívják, hogy BBC. Ezen belül is a Prime. Nem, egyáltalán nem folyósítanak ők nekem semmilyen összeget, és ez nem píárcikk, egész egyszerűen az a helyzet, hogy az angolok lemosnak majd’ mindenkit szórakoztató televíziózásban. Ez van. Talán még a franciák lehetnek jók, de azt nem tudom megítélni, mert nem tudok franciául. Angolul viszont igen, így állíthatom, hogy BBC Prime az a tévécsatona, amely szinte a nap bármely szakában nézhető. A sorozatok valahogy az életről szólnak: a kórházsorozat sztorijában meghalnak, elvetélnek, műhibáznak, korrumpálódnak, egyszóval életszaga van a dolognak. A krimi olyan izgi, mint egy jobb mozifilm. És valahogy itten még a sorozatokba is jut színész. Nagybetűvel mondom, SZÍNÉSZ, aki el is tud játszani valamit, nem barátokközt-szinten, hanem annál egy kicsit jobban. Sokkal. A több műsornak pedig, legyen az autósmagazin, lakberendezéses téma vagy akár kertépítéssel foglalkozó, van egy nagy, közös titka, ami nemhogy elviselhetővé, hanem egyenesen élvezhetővé teszi ezeket a műsorokat olyanok számára is, akiknek a kertépítés vagy a lakberendezés nem kifejezetten az érdeklődési körük, hogy finoman fogalmazzak. Ez pedig a humor. Méghozzá az a kifinomult, nem bántó fajta, amelyik pont ott és annyit bukkan föl, hogy egy társalgás ne üljön le, ne legyen túl patetikus. Ez mindenkit, aki kamera elé áll, önkéntelenül is szerénységre ösztökél, hiszen nagyarcúskodni nem lehet, mert valaki úgyis tesz rá egy csípő, de jópofa megjegyzést. És, ami talán még fontosabb, a műsorvezetőkön, riportereken látszik, hogy egyrészt élvezik, amit csinálnak, másrészt nincsenek elájulva maguktól. Sőt, szerintem kötelező felvételi kritérium a tévécsatornánál az egészséges önirónia. Nem működhet enélkül műsorvezető náluk. Képzeljük csak el, nálunk, ha "kulturális műsor" van, két lehetőség szokott lenni: egyik, hogy beülnek szemmel láthatóan unott fejek egy nyomasztóan megvilágított szobába egy asztal köré, és ott fátyolos hangon beszélgetnek. A másik, hogy önmagukat trendinek és fiatalnak gondoló pocakos harmincasok próbálnak szellemeskedni vérgáz-erőltetetten.
Ott valahogy van arra pénz, és energia, hogy egy műsorhoz készítsenek külső anyagokat, bátran, szellemesen, modernül vágva össze, jó zenékkel, pörgősen, animációkkal – de ezektől, és ez a másik fő dolog – nem válik a műsor felületessé. A műsorvezetők/szerkesztők nemcsak simán jó humorú és jó kommunikációs képességű emberek, hanem területük szakértői is. Vagy ha nem, akkor a műsor úgy van előadva, hogy a szándékosan hülye műsorvezető bukdácsol a terepen, mi pedig mulatunk. Mindenképpen mulatunk. Ahogy azt egy szórakoztató csatornától el is várnánk. És az sem feltétlenül hátrány, ha nem beszélünk angolul, a Prime műsorai nagy részét magyar felirattal foghatjuk.
Van mit tanulni a britektől. És most csak a televíziózásról beszéltünk...
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
És kapcsolgaták vala tévelyegve a virtuális térben örökkön-örökké, amíg csak meg nem ebédelek, el nem álmosodom, vagy fel nem mérgesítem magam annyira, hogy kioltsam a doboznak szeme világát.
Sokszor elgondolkodom ilyenkor, hogy van-e egyáltalán nézhető televíziós csatorna. És van. Jelen ismereteim szerint úgy hívják, hogy BBC. Ezen belül is a Prime. Nem, egyáltalán nem folyósítanak ők nekem semmilyen összeget, és ez nem píárcikk, egész egyszerűen az a helyzet, hogy az angolok lemosnak majd’ mindenkit szórakoztató televíziózásban. Ez van. Talán még a franciák lehetnek jók, de azt nem tudom megítélni, mert nem tudok franciául. Angolul viszont igen, így állíthatom, hogy BBC Prime az a tévécsatona, amely szinte a nap bármely szakában nézhető. A sorozatok valahogy az életről szólnak: a kórházsorozat sztorijában meghalnak, elvetélnek, műhibáznak, korrumpálódnak, egyszóval életszaga van a dolognak. A krimi olyan izgi, mint egy jobb mozifilm. És valahogy itten még a sorozatokba is jut színész. Nagybetűvel mondom, SZÍNÉSZ, aki el is tud játszani valamit, nem barátokközt-szinten, hanem annál egy kicsit jobban. Sokkal. A több műsornak pedig, legyen az autósmagazin, lakberendezéses téma vagy akár kertépítéssel foglalkozó, van egy nagy, közös titka, ami nemhogy elviselhetővé, hanem egyenesen élvezhetővé teszi ezeket a műsorokat olyanok számára is, akiknek a kertépítés vagy a lakberendezés nem kifejezetten az érdeklődési körük, hogy finoman fogalmazzak. Ez pedig a humor. Méghozzá az a kifinomult, nem bántó fajta, amelyik pont ott és annyit bukkan föl, hogy egy társalgás ne üljön le, ne legyen túl patetikus. Ez mindenkit, aki kamera elé áll, önkéntelenül is szerénységre ösztökél, hiszen nagyarcúskodni nem lehet, mert valaki úgyis tesz rá egy csípő, de jópofa megjegyzést. És, ami talán még fontosabb, a műsorvezetőkön, riportereken látszik, hogy egyrészt élvezik, amit csinálnak, másrészt nincsenek elájulva maguktól. Sőt, szerintem kötelező felvételi kritérium a tévécsatornánál az egészséges önirónia. Nem működhet enélkül műsorvezető náluk. Képzeljük csak el, nálunk, ha "kulturális műsor" van, két lehetőség szokott lenni: egyik, hogy beülnek szemmel láthatóan unott fejek egy nyomasztóan megvilágított szobába egy asztal köré, és ott fátyolos hangon beszélgetnek. A másik, hogy önmagukat trendinek és fiatalnak gondoló pocakos harmincasok próbálnak szellemeskedni vérgáz-erőltetetten.
Ott valahogy van arra pénz, és energia, hogy egy műsorhoz készítsenek külső anyagokat, bátran, szellemesen, modernül vágva össze, jó zenékkel, pörgősen, animációkkal – de ezektől, és ez a másik fő dolog – nem válik a műsor felületessé. A műsorvezetők/szerkesztők nemcsak simán jó humorú és jó kommunikációs képességű emberek, hanem területük szakértői is. Vagy ha nem, akkor a műsor úgy van előadva, hogy a szándékosan hülye műsorvezető bukdácsol a terepen, mi pedig mulatunk. Mindenképpen mulatunk. Ahogy azt egy szórakoztató csatornától el is várnánk. És az sem feltétlenül hátrány, ha nem beszélünk angolul, a Prime műsorai nagy részét magyar felirattal foghatjuk.
Van mit tanulni a britektől. És most csak a televíziózásról beszéltünk...
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
