1956. október 23. Szovjet segítség, avagy szovjet elnyomás?!
történelem, 2007. október
A szovjet csapatok 1944. szeptember 22. és 1990. június 16. között tartózkodtak hazánk területén. Az 1947-es békeszerződés megkötéséig a hadi jog alapján voltak itt, attól kezdve az Ausztria megszállási övezetében tartózkodó szovjet katonaság összeköttetési, közlekedési útvonalainak biztosítására maradtak a katonai egységek Magyarországon. Ennek jogi alapját az 1955. május 15-i megállapodás megszüntette ugyan, de az előző napon létrehozott Varsói Szerződés formailag ismét törvényessé tette. Az egyezmény ugyanis kölcsönös katonai segítségnyújtást írt elő, és a szovjet fegyveres erők parancsnoksága határozta meg a csapatok elhelyezkedését a volt Szovjetunió országaiban. Ami azt jelenthette, hogy a szovjet hadsereg támaszpontokat tarthatott fenn ezekben az államokban.
A magyar belpolitikai helyzet nyugtalansággal töltötte el a szovjet vezetést. Több katonai egységet már az október 23. előtti napokban mozgósítottak térségben. Az 1956. október 23-án kitört forradalom idején nem kellett behívni az ország területére szovjet hadsereget, mert eleve itt voltak.
Mi is történt valójában?
Október 22-én hírek érkeztek Budapestre a lengyel párt élén végrehajtott személycseréről: a sztálinista vezetéssel folytatott harcból a Nagy Imréhez hasonló irányzatot képviselő Wladyslaw Gomulka került ki győztesen. A hírek hallatára a budapesti Műszaki Egyetem diáksága 16 pontos programot fogalmazott meg. Tüntetésre hívott fel a követelések teljesítése érdekében, és a lengyel néppel való szolidaritás kifejezésére.
Október 23-án a pártvezetés előbb betiltotta, majd engedélyezte a tüntetést. A diáktüntetés néhány óra alatt kiterjedt a munkásságra, majd a főváros egész népére. A több helyről érkező tömeg egy helyre özönlött, Bem József szobrához. Késő délután több, egyenként is tízezres tömegre szakadtak szét: mintegy kétszázezren Nagy Imre beszédére vártak a Parlament előtt, mások ledöntötték a Sztálin szobrot, ismét mások a Rádió épülete előtt követeléseik azonnali bemondását akarták elérni.
Hruscsov Moszkvába hívta Gerő Ernőt, az MDP első titkárát. Viszont ő a budapesti zavargásokra hivatkozva elutasította azt, de még nem kért katonai segítséget. A tüntetés méretei azonban arra késztették, hogy a szovjet nagykövetséghez forduljon fegyveres beavatkozást kérve. Hivatalos írásos forma hiányában ezt nem teljesítette a szovjet kormány. Majd a szovjet pártelnökség október 23-án az esti órákban - nem várva tovább a hivatalos magyar kérésre - felhatalmazta G. K. Zsukov hadügyminisztert, hogy adjon parancsot a Magyarország határain belül és kívül tartózkodó csapatoknak a katonai beavatkozásra. Lőparancsot ekkor még nem kaptak, eleinte csak erőfitogtatásnak szánták. Azonban 24-én délelőtt a tűzparancsot is kiadta P. N. Lascsenko altábornagy, a Különleges Hadtest parancsnoka.
A szovjet intervenció a magyar forradalomnak új dimenziót adott: a nemzeti függetlenségért vívott szabadságharccá is vált. Felszította a szovjetellenességet, oly mértékben elmérgesítette a helyzetet, amilyenre sem a szovjet, sem a magyar politikai vezetés nem számított.
A Kossuth Rádióban 24-én reggel a következő közleményt olvasták be: "A kormányzati szervek nem számoltak a véres orvtámadásokkal, s ezért segítségért fordultak a Varsói Szerződés értelmében a Magyarországon tartózkodó szovjet alakulatokhoz. A szovjet alakulatok a kormány kérését teljesítve részt vesznek a rend helyreállításában."
A Központi Vezetőség ülésén Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek, aki a rádióban 25-én bejelentette, a magyar kormány tárgyalásokat kíván kezdeni a szovjet a haderő visszavonásáról. A miniszterelnök 28-án nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította az eseményeket, ezzel méginkább maga ellen hangolta a szovjet a vezetést. A Szovjetunió vezetői arra az elhatározásra jutottak, hogy a szocializmust veszélyeztető forradalmat fegyveres erővel kell leverni.
Az SZKP elnöksége október 31-e reggelén Zsukovot bízta meg a Forgószél fedőnevű haditerv kidolgozásával. Október 31-én és november 1-jén újabb csapatok özönlöttek az országba, így az itt tartózkodó katonai csapatok száma elérte a 60 000 főt.
A szovjetek a katonai előkészületek biztosítására taktikai céllal időhúzó tárgyalásokat kezdeményeztek a magyarokkal. A felkészülés befejezésekor tőrbe csalták a szovjet csapatok kivonulásáról tárgyaló magyar felet. November 3-án éjfél előtt Tökölön, a tárgyalás közben J. A. Szerov KGB elnök letartóztatta a magyar küldöttséget.
A többi szocialista ország vezetőinek tájékoztatása és azok támogatása biztosította az intervenciót. Elsőként október 31-én Liu Sao-csi kínai vezető egyetértését sikerült megnyerni. November 2-án Bukarestben a románokkal és csehszlovákokkal, valamint Szófiában a bolgárokkal ismertették a terveket. Hruscsov és Malenkov másodikán este 7 órától reggel 5-ig tárgyalt Titóval, aki szintén egyetértett a katonai beavatkozással.
A támadás november 4-én hajnali fél ötkör kezdődött meg.
Forrás: Halmos Ferenc (szerk.): Száz rejtély a magyar történelemből
Képek: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája
A magyar belpolitikai helyzet nyugtalansággal töltötte el a szovjet vezetést. Több katonai egységet már az október 23. előtti napokban mozgósítottak térségben. Az 1956. október 23-án kitört forradalom idején nem kellett behívni az ország területére szovjet hadsereget, mert eleve itt voltak.
Mi is történt valójában?
Október 22-én hírek érkeztek Budapestre a lengyel párt élén végrehajtott személycseréről: a sztálinista vezetéssel folytatott harcból a Nagy Imréhez hasonló irányzatot képviselő Wladyslaw Gomulka került ki győztesen. A hírek hallatára a budapesti Műszaki Egyetem diáksága 16 pontos programot fogalmazott meg. Tüntetésre hívott fel a követelések teljesítése érdekében, és a lengyel néppel való szolidaritás kifejezésére.
Petőfi tér: 1956. október 23.
Október 23-án a pártvezetés előbb betiltotta, majd engedélyezte a tüntetést. A diáktüntetés néhány óra alatt kiterjedt a munkásságra, majd a főváros egész népére. A több helyről érkező tömeg egy helyre özönlött, Bem József szobrához. Késő délután több, egyenként is tízezres tömegre szakadtak szét: mintegy kétszázezren Nagy Imre beszédére vártak a Parlament előtt, mások ledöntötték a Sztálin szobrot, ismét mások a Rádió épülete előtt követeléseik azonnali bemondását akarták elérni.
Hruscsov Moszkvába hívta Gerő Ernőt, az MDP első titkárát. Viszont ő a budapesti zavargásokra hivatkozva elutasította azt, de még nem kért katonai segítséget. A tüntetés méretei azonban arra késztették, hogy a szovjet nagykövetséghez forduljon fegyveres beavatkozást kérve. Hivatalos írásos forma hiányában ezt nem teljesítette a szovjet kormány. Majd a szovjet pártelnökség október 23-án az esti órákban - nem várva tovább a hivatalos magyar kérésre - felhatalmazta G. K. Zsukov hadügyminisztert, hogy adjon parancsot a Magyarország határain belül és kívül tartózkodó csapatoknak a katonai beavatkozásra. Lőparancsot ekkor még nem kaptak, eleinte csak erőfitogtatásnak szánták. Azonban 24-én délelőtt a tűzparancsot is kiadta P. N. Lascsenko altábornagy, a Különleges Hadtest parancsnoka.
A szovjet intervenció a magyar forradalomnak új dimenziót adott: a nemzeti függetlenségért vívott szabadságharccá is vált. Felszította a szovjetellenességet, oly mértékben elmérgesítette a helyzetet, amilyenre sem a szovjet, sem a magyar politikai vezetés nem számított.
A Kossuth Rádióban 24-én reggel a következő közleményt olvasták be: "A kormányzati szervek nem számoltak a véres orvtámadásokkal, s ezért segítségért fordultak a Varsói Szerződés értelmében a Magyarországon tartózkodó szovjet alakulatokhoz. A szovjet alakulatok a kormány kérését teljesítve részt vesznek a rend helyreállításában."
A Központi Vezetőség ülésén Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek, aki a rádióban 25-én bejelentette, a magyar kormány tárgyalásokat kíván kezdeni a szovjet a haderő visszavonásáról. A miniszterelnök 28-án nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította az eseményeket, ezzel méginkább maga ellen hangolta a szovjet a vezetést. A Szovjetunió vezetői arra az elhatározásra jutottak, hogy a szocializmust veszélyeztető forradalmat fegyveres erővel kell leverni.
Az SZKP elnöksége október 31-e reggelén Zsukovot bízta meg a Forgószél fedőnevű haditerv kidolgozásával. Október 31-én és november 1-jén újabb csapatok özönlöttek az országba, így az itt tartózkodó katonai csapatok száma elérte a 60 000 főt.
A szovjetek a katonai előkészületek biztosítására taktikai céllal időhúzó tárgyalásokat kezdeményeztek a magyarokkal. A felkészülés befejezésekor tőrbe csalták a szovjet csapatok kivonulásáról tárgyaló magyar felet. November 3-án éjfél előtt Tökölön, a tárgyalás közben J. A. Szerov KGB elnök letartóztatta a magyar küldöttséget.
A többi szocialista ország vezetőinek tájékoztatása és azok támogatása biztosította az intervenciót. Elsőként október 31-én Liu Sao-csi kínai vezető egyetértését sikerült megnyerni. November 2-án Bukarestben a románokkal és csehszlovákokkal, valamint Szófiában a bolgárokkal ismertették a terveket. Hruscsov és Malenkov másodikán este 7 órától reggel 5-ig tárgyalt Titóval, aki szintén egyetértett a katonai beavatkozással.
A támadás november 4-én hajnali fél ötkör kezdődött meg.
Forrás: Halmos Ferenc (szerk.): Száz rejtély a magyar történelemből
Képek: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája
Az íráshoz képgaléria is tartozik.
Ezt megosztom Facebook-on!
