MacVilág 2006

film, hírek, IT, 2006. február

Az utóbbi évek hagyományai szerint január első hétvégéjén San Francisco ad otthont a MacWorld Konferencia–, és Expónak. A rendezvény legérdekesebb része – a kiállított termékeken kívül –, Steve Jobs "vitaindítója", mely sokkal inkább egyfajta időszaki évértékelő és trend-meghatározó beszéd, show-szerű elemekkel tarkítva. A februári szektor elsősorban a beszédben felvázolt trendek, érdekességek, eredmények bemutatásával foglalkozik. Javaslom, hogy mindenki, aki teheti, nézze meg az előadásról készült közel másfél órás "webcast"-ot, mi itt kivonatolva és az izgalmasabb részeket kiemelve tudunk a kérdéskörrel foglalkozni.

HIStory

Kicsoda Steve Jobs valójában, és miért fontos odafigyelni évente egy-két alkalommal azokra a dolgokra, amiket felvázol prezentációiban? Nos, személy szerint én kevés olyan óriásvállalati vezetőről tudok, aki rendszeresen kiállna egyedül egy hatalmas színpadra farmerben, fekete garbóban és sportcipőben, mondanivalóját pedig gyakran humorral is tudja ötvözni. Mindezek mellett, vagy ellenére mégis hiteles, érdekes, tartalmas a beszéd, meghívott vendégei (más nagyvállalatok képviselői) pedig úgy tűnik, mintha csak a szomszédba ugrottak volna át, és amúgy egy baráti kapcsolatban lennének Steve-vel. Steve Jobs, az Apple egyik alapítója és az IT szektor talán máig egyik megmaradt "fenegyereke". Olyan fenegyerek, akit hosszú évekkel ezelőtt kvázi elüldöztek saját "gyermekétől", attól az Apple-től, mely kreativitásáról, jövőbe mutató megoldásairól volt híres. Ekkor következett Mr. Jobs életében a második nagy kiugrás: a Pixar megalapítása és felfuttatása. Azt gondolom, hogy senkinek sem kell bemutatni olyan egész estés animációs filmeket, mint a Toy Story, a Szörny Rt., vagy a rövidfilmek közül a Madarak, vagy a Gerry.

Alig pár évvel ezelőtt azonban az Apple komoly pénzügyi, strukturális válságban szenvedett, a korábbi hírnév, siker, csillogás erősen megkopott, a vállalat lassan, de biztosan a csőd felé sodródott. Ekkor a befektetők közül többen úgy gondolták, hogy ismét egy olyan jövőképpel rendelkező, karakán egyénre lenne szüksége a vállalatnak, mely ismét egyedivé, markánssá teheti azt az egyre élesedő versenyben. Steve Jobsra ma elsősorban azért érdemes odafigyelni, mert ebből a cégből uszkve négy-öt esztendő alatt egy áramvonalasabb, hatékonyabb, jobb termék-felhozatalú vállalatot hozott létre, miközben a teljes ágazat óriási átalakuláson, recesszión ment keresztül. Emellett számos újítás, innováció bevezetése fűződik a cég nevéhez, elég csak olyanokra gondolnunk, mint az iPod vagy az iTunes. Steve pár évvel ezelőtti "látomásai" mára már a valóságban működnek, trendeket szabnak meg, és új iparágakat hoznak létre.

Tények és számok

Egy-egy MacWorld beszámoló felépítése igen egyszerűnek vagy logikusnak tűnhet, megjegyzem az is. A vállalat működésének részterületei kerülnek sorban górcső alá, ezek rendre a Kiskereskedelem, Zene, Software és Hardware. Ezen területeken belül pénzügyi, és egyéb eredmények felsorolására, majd az aktuális helyzetképre, végül az újdonságok bemutatásra tevődik a hangsúly. Az egyszerűség kedvéért nem változtattam ezen, bár kétségtelen, hogy a hely hiánya miatt a hangsúlyokat eltoltuk egy picit.

Újdonságok

A júniusi fejlesztői konferencia (WWDC) óta tudjuk, hogy az Apple a harmadik nagy migrálására készül. Az első alkalommal a kilencvenes évek közepén Motoroláról IBM PowerPC architektúrára váltottak, majd az OS X bevezetése pár évvel ezelőtt volt radikális, és nagy volumenű változtatás. Elérkeztünk tehát a harmadik váltáshoz: az Apple Intel processzoros rendszerekre vált. Bár a kérdés legalább egy évtizede napirenden van spekulációk szintjén, mégis mindenki remélte, nem következik be, egyesek a "soha" szó használatától sem riadtak vissza. A váltás idejének és miértjének fő oka egyébként a központi feldolgozóegységek ún. "performance per watt" mutatója, vagyis adott áramfelvétel mellett nyújtott legoptimálisabb teljesítménye. Az IBM PowerPC 5 bemutatásakor legalább 40%-kal volt gyorsabb, mint a rivális Pentium4, de elég rosszul skálázódott az elmúlt 2 évben. Hőtermelése miatt a mai napig nem lehetett mobil számítógépben bemutatni, amely komoly fejfájást és egyben üzleti hátrányt jelentett az Apple számára (is). Az Inteles rendszerek júniusi bejelentéskor már pontos útitervvel (roadmap) állt elő az Apple, melynek első lépéseit az idei év közepére tervezték.

Óriási meglepetésként és kisebb technológiai csodaként érte a nagyérdeműt a bejelentés, miszerint mind az Intel, mind az Apple elkészült saját feladataival, így a megújult iMac már Intel DuoCore processzorokkal debütált 2006. januárjában, vagyis fél évvel a tervezett időpont előtt. Joggal merül fel a kérdés, hogy OS és alkalmazás szinten hogyan fog a migrálás végbemenni? Nos, a válasz részben megvan, hiszen maga az OS X debütálása óta platform-független, vagyis mind PowerPC, mind Intel platformon tökéletesen fut. A programok esetében már nehezebb a helyzet, itt a fejlesztőknek két választása van: az Xcode 2.1 fordítójával ún. Universal Binary kódot készítenek, mellyel az adott program mind Apple, mind Intel processzoros rendszeren fut. A másik lehetőség egy emuláló környezetet használata, mely Intel platforomon teszi lehetővé Apple binary kódban írt programok futtatását.

Kérdőjelek

Nyilvánvalóan a legfontosabb kérdés jelenleg az Apple számára, hogy a mostani váltás milyen eredménnyel zárul. Hardware-fronton egyelőre sokkal jobban áll a vállalat, mint azt korábban ők, vagy bárki remélte, de komoly csúszás tapasztalható már most a software-átírásokkal. A váltás sikerét nagyban befolyásolhatja ugyanis az ún. 3rd party, vagyis külső fejlesztők munkája, hiszen hiába van minden eddiginél erősebb, Intel alapú Macintoshunk, ha az erőforrások nagy részét egy emuláló környezet futtatására pazaroljuk. Az Apple 2006. április elsején ünnepli megalapításának harmincadik születésnapját, kíváncsian várjuk, milyen ajándékkal lepik meg a rajongókat ezúttal…

Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Andy

Andy

Horn András informatikus, középvezető egy multicégnél- pedig végzettsége szerint tanárnak kellene lennie. Kíméletlen kritikus és szinte legyőzhetetlen vitapartner. Folyamatosan követi az IT-világ eseményeit, cikkeit többnyire ebben a témakörben írja.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal