Még csak nem is savanyú és a MIÉNK! (A 37. Magyar Filmszemle terméseiből csemegéztünk)
Van úgy, hogy a fárasztó, ám sokszor bizony unalmas vizsgaidőszak után az ember kedvet kap nagy mennyiségű film rövid időn belüli megtekintéséhez. Csak hogy elszabadulhasson egy kicsit a sivár valóságtól. Erre adott kiváló alkalmat a január 31.-től február 7.-ig tartó 37. Magyar Filmszemle, amely kishazánk legjobb alkotásait igyekszik bemutatni az érdeklődőknek. Amellett, hogy a szemle egyfajta összegzése a 2005-ös évnek, arról is képet kaphatunk, hogy milyen hazai művek kerülnek majd a mozikba a közeljövőben. Ez pedig gondolom sokatokat érdekel. Álljon hát most itt egy rövid kedvcsináló három olyan filmről, melyeket szerintem mindenképp érdemes megtekintenetek.
Miraq
Az első alkotás, amit az idei szemlén megnéztem. Sokat nem hallottam róla előtte, így hát kíváncsian vártam mit láthatok. Nos, a mutató nálam pozitívba billent. A sztori ugyan nem valami különleges, annak prezentálása viszont meglehetősen egyedi. Nem is szeretném lelőni a poént, legyen annyi elég, hogy a történet egy furcsa, hibrid múltban játszódik, és egy bűncselekmény körül összpontosul. Egyike azoknak a filmeknek, aminek az elején fogalmad sincs, hogy mi történik, semmit sem értesz, és csak nagyon lassan esik le a tantusz. Ezt a részét szerintem igen jól megoldották az alkotók. A hirtelen befejezés viszont némi csalódást okozott nekem, talán még ki lehetett volna hozni egyet s mást ebből az ötletből. Mindenesetre egyszer mindenképp érdemes megnézni.
Sztornó
Ha a bevezetőben a sivár valóságtól való elszakadásról írtam, akkor ezt most tessék figyelmen kívül hagyni. Olcsó poénnal élve azt is mondhatnám: sztornó. Ez a film ugyanis maga a sivár magyar valóság, némileg felnagyítva meg persze megbolondítva egy-két fordulattal. Főhősünk egyszerű történelem tanár, mellesleg többgyermekes családapa, aki feleségével és a kis porontyokkal egy szűkös panelban éli mindennapjait. Egyszer csak azon kapja magát, hogy a nyakában liheg az adóhatóság, és lassan azt is megtudjuk, hogy miért. Ami viszont ezután történik, az már durva: börtön, gyilkossági vádak, elmegyógyintézet. Így aztán az üldözési mánia minimum érthető, az hogy van-e kiút azonban kérdéses. A főszerepet Lovasi András játssza, méghozzá remekül, igaz a szkeptikus, nihilista személyiség, akit hoznia kell valószínűleg nem áll túl távol tőle. Az Sztornó javarészt nyomasztó, ám azért mégiscsak pozitív üzenetet hordoz. Azt viszont ne kérdezzétek, hogy az APEH ("Látjátok? Ott vagyunk mindenütt!") vagy az APEH Üldözötteinek Szövetsége ("Látjátok, milyen kegyetlenek?") vallja-e majd inkább magáénak a filmet. Egy biztos: ott a helyetek a moziban, amint bemutatásra kerül!
Fehér tenyér
A kis kedvenc. Legalábbis az én kis kedvencem. De egyébként nagy kedvenc is, az idei filmszemle közönségdíjasa. A Fehér tenyér egy tornászról, Dongó Miklósról és az ő sorsáról, érzéseiről szól. Bemutatja őt 9 évesen a hetvenes évek végi Debrecenben, 13 évesen ugyanitt és felnőtt korában Kanadában és újra Debrecenben. Az életút képei ugrálnak az időben, az érzelmek azonban összekötik őket. Az emberi értékek, jellemek ábrázolása nagy értéke a filmnek. Ez azért is különösen érdekes, mert a tornászokat nem profi színészek, hanem sportolók játsszák. Az ő személyiségük viszont olyannyira magával ragadó, hogy nincs szükség arra, hogy mást alakítsanak. Ráadásul a sok a kézikamerás felvétel által szerintem még bensőségesebb kapcsolat jön létre a néző és a szereplők között. Node a rendezést és a vágást, azt hiszem, szükségtelen lenne méltatnom. Megtette már ezt a közönség és a szemlezsűri: Politzer Péter vágóé lett az idei Arany olló díj. Aki megtekinti a filmet, az rögtön tudni fogja, hogy miért. Rengeteg egyéb szépet tudnék még írni a Fehér tenyérről, a legjobb azonban az lesz, ha saját magatok győződtök meg kiválóságáról. Erre nem is kell sokat várni, hiszen február 23-tól már vetítik a mozik. Én egészen biztos, hogy újra megnézem majd!
Aki kicsit is figyelemmel követte a szemlét, az most nyilván felfigyet arra, hogy nem írtam a Taxidermiáról. Ennek prózai oka van: mire feleszméltem, az összes jegyet elkapkodták előlem. Előfordulhat viszont, hogy az idei szemle fődíjasa még terítékére kerül e hasábokon. Szót érdemelt volna még az első filmes Kocsis Ágnes Friss levegő című alkotása is, valamint egy-két jobbra sikerült 2005-ös honi film is, de hát a mi terjedelmünk is véges. Aki további érdekességekre vágyik, annak javaslom a http://szemle.film.hu/ oldalt. Egy a lényeg: ha nem is tömegével, de igenis születnek igényes magyar filmek. Ezekre pedig érdemes figyelmet szentelni.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Miraq
Az első alkotás, amit az idei szemlén megnéztem. Sokat nem hallottam róla előtte, így hát kíváncsian vártam mit láthatok. Nos, a mutató nálam pozitívba billent. A sztori ugyan nem valami különleges, annak prezentálása viszont meglehetősen egyedi. Nem is szeretném lelőni a poént, legyen annyi elég, hogy a történet egy furcsa, hibrid múltban játszódik, és egy bűncselekmény körül összpontosul. Egyike azoknak a filmeknek, aminek az elején fogalmad sincs, hogy mi történik, semmit sem értesz, és csak nagyon lassan esik le a tantusz. Ezt a részét szerintem igen jól megoldották az alkotók. A hirtelen befejezés viszont némi csalódást okozott nekem, talán még ki lehetett volna hozni egyet s mást ebből az ötletből. Mindenesetre egyszer mindenképp érdemes megnézni.
Sztornó
Ha a bevezetőben a sivár valóságtól való elszakadásról írtam, akkor ezt most tessék figyelmen kívül hagyni. Olcsó poénnal élve azt is mondhatnám: sztornó. Ez a film ugyanis maga a sivár magyar valóság, némileg felnagyítva meg persze megbolondítva egy-két fordulattal. Főhősünk egyszerű történelem tanár, mellesleg többgyermekes családapa, aki feleségével és a kis porontyokkal egy szűkös panelban éli mindennapjait. Egyszer csak azon kapja magát, hogy a nyakában liheg az adóhatóság, és lassan azt is megtudjuk, hogy miért. Ami viszont ezután történik, az már durva: börtön, gyilkossági vádak, elmegyógyintézet. Így aztán az üldözési mánia minimum érthető, az hogy van-e kiút azonban kérdéses. A főszerepet Lovasi András játssza, méghozzá remekül, igaz a szkeptikus, nihilista személyiség, akit hoznia kell valószínűleg nem áll túl távol tőle. Az Sztornó javarészt nyomasztó, ám azért mégiscsak pozitív üzenetet hordoz. Azt viszont ne kérdezzétek, hogy az APEH ("Látjátok? Ott vagyunk mindenütt!") vagy az APEH Üldözötteinek Szövetsége ("Látjátok, milyen kegyetlenek?") vallja-e majd inkább magáénak a filmet. Egy biztos: ott a helyetek a moziban, amint bemutatásra kerül!
Fehér tenyér
A kis kedvenc. Legalábbis az én kis kedvencem. De egyébként nagy kedvenc is, az idei filmszemle közönségdíjasa. A Fehér tenyér egy tornászról, Dongó Miklósról és az ő sorsáról, érzéseiről szól. Bemutatja őt 9 évesen a hetvenes évek végi Debrecenben, 13 évesen ugyanitt és felnőtt korában Kanadában és újra Debrecenben. Az életút képei ugrálnak az időben, az érzelmek azonban összekötik őket. Az emberi értékek, jellemek ábrázolása nagy értéke a filmnek. Ez azért is különösen érdekes, mert a tornászokat nem profi színészek, hanem sportolók játsszák. Az ő személyiségük viszont olyannyira magával ragadó, hogy nincs szükség arra, hogy mást alakítsanak. Ráadásul a sok a kézikamerás felvétel által szerintem még bensőségesebb kapcsolat jön létre a néző és a szereplők között. Node a rendezést és a vágást, azt hiszem, szükségtelen lenne méltatnom. Megtette már ezt a közönség és a szemlezsűri: Politzer Péter vágóé lett az idei Arany olló díj. Aki megtekinti a filmet, az rögtön tudni fogja, hogy miért. Rengeteg egyéb szépet tudnék még írni a Fehér tenyérről, a legjobb azonban az lesz, ha saját magatok győződtök meg kiválóságáról. Erre nem is kell sokat várni, hiszen február 23-tól már vetítik a mozik. Én egészen biztos, hogy újra megnézem majd!
Aki kicsit is figyelemmel követte a szemlét, az most nyilván felfigyet arra, hogy nem írtam a Taxidermiáról. Ennek prózai oka van: mire feleszméltem, az összes jegyet elkapkodták előlem. Előfordulhat viszont, hogy az idei szemle fődíjasa még terítékére kerül e hasábokon. Szót érdemelt volna még az első filmes Kocsis Ágnes Friss levegő című alkotása is, valamint egy-két jobbra sikerült 2005-ös honi film is, de hát a mi terjedelmünk is véges. Aki további érdekességekre vágyik, annak javaslom a http://szemle.film.hu/ oldalt. Egy a lényeg: ha nem is tömegével, de igenis születnek igényes magyar filmek. Ezekre pedig érdemes figyelmet szentelni.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
