Friss szellő a pop zenei piacon (Mattafix: Signs Of A Struggle)

pop, rádió, zene, 2005. december

Egy megrögzött zenerajongó szeret minél tájékozottabb lenni a stílusok rengetegében. Így vagyok ezzel én is, igyekszem keresni az újdonságokat, megismerni új ötleteket és hangzásokat. Így aztán a legújabb rádióbarát zenéket csak a tájékozottság szintjén követem, és általában nem is érzem úgy, hogy emiatt bármiből kimaradtam volna. Néha viszont előfordul, hogy egy-egy szám felkelti az érdeklődésemet. Ilyenkor, ha van albuma az illető előadónak vagy együttesnek, beszerzem, és meghallgatom, mert kíváncsi vagyok rá, hogy vajon csak egyszerűen összejött neki(k) a dolog, esetleg egyéb érdekességeket is tartogat-e a lemez. Így tettem azután is, hogy néhány hete először meghallottam a Big City Life című, fülbemászó dalt a Mattafix nevű formációtól. És mi lett a vége? A nemrégiben megjelent debütáló album került be decemberi CD-ajánlónkba, vagyis kitalálhatjátok: nem csalódtam a lemezben.

A duót két londoni fiatalember, Preetesh Hirji és Marlon Roudette alkotja. Előbbi szülei Indiából települtek át az angol fővárosba, míg utóbbi gyerekkorának egy részét Saint Vincent szigetén töltötte mielőtt visszaköltözött a metropoliszba. Az együttes nevének története is e szigetre vezethető vissza, ahol a "matter fixed" kifejezés (szabadfordításban: semmi probléma) szerves része az élő nyelvnek. A tagok néhány éve dolgoznak együtt, Marlon a hangszerelésért, Preetesh pedig a technikai dolgokért felel. Életútjuknak köszönhetően mindketten széles zenei kultúrkörben mozognak otthonosan, valószínűleg ez lehet sikerük záloga is.

A Signs Of A Struggle egy nagyon igényes poplemez. A dalszövegek talán nem emelnék átlag fölé, de a számok kidolgozottsága nagyon korrekt. Többnyire hip-hop alapokkal operálnak a fiúk, amikre remek érzékkel helyezik rá a rengeteg különböző stílusból (reggae, rock, dub stb.) vett elemeket. A legtöbb számban rövid gitár vagy zongora riff is található, sokszor a kettő együtt. Egyszóval előtérbe helyezik a dallamot. Minden szám, legyen az vidám vagy szomorú, nagyon "egyben" van. Ha több hasonló zenét is játszanának, biztosan gyakrabban hallgatnék rádiót.

Tehát aki szeretne magának ötvenegynéhány kellemes percet okozni a decemberi hidegben, az szerezze be a Mattafix első korongját. Érdemes.

Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Falcao

Falcao

Mindig érdemes odafigyelni, milyen filmeket néz és milyen zenéket hallgat Olejnik Árpád, mert ebben a két témakörben nagyon otthon van. Írni is szokott róla. Le sem tagadhatná lengyel származását, még szerencse, hogy nem is akarja...

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal