Október fest

hírek, IT, NSS, 2005. október

Miután becsapódott a külső ajtó, és a zsiliprendszerű kapu második tagja is a helyére csusszant, puskaropogásszerű hang hallatszott a második emeletről. Max nem tudta mire vélni a dolgot, az MK szindikátus uralta negyed szívében ritkaság volt mostanában az ilyesmi. Fülelni kezdett. Rövid helyzetértékelés után úgy döntött, holotelefonját használja, mert megint késett az átadás, és ez a hang még inkább nyugtalanította. A Magnez negyed bentlakói már követelték a szokásos havi adagjukat, a maró hatású, ám semmihez sem fogható agytágítókat. Lassú halál ez. Inez vette fel Max hívását, aki szerint az egyik tágító nem készült el időre a keverékkel, mivel ismét új recepten dolgozik, de az is lehet, hogy megint a transzporter késik. Max lecsapta a kijelzőt, majd rohanni kezdett felfelé. A szoba ajtaján, ahonnét a különös zaj jött: három betű kezdett izzani a sötétben, amint felért az emeletre. Lassan, magában betűzni kezdte: en, es es…

Burn Baby, Burn!

Az optikai meghajtók, írók különböző típusai ma már nyugodt szívvel kijelenthetjük: széles körben elterjedtek, mivel kiforrott technológiává értek. Jelenleg a következő lépcsőt jelentő szabványok harcából (Blu-Ray vs. High-Definition DVD), még nem teljesen nyilvánvaló, hogy melyik fog győztesként fennmaradni, ezért célszerű a régi technológiát egy kicsit kipofozni, kicsinosítani. Itt már nem is a CD-írókról, esetleg a többrétegű DVD-írókról, hanem az általuk megírt lemezekről, és az ún. LightScribe technológiáról van szó. Arról az eljárásról, amely során szöveget, képet lehet "égetni" a lemezek felszínére. A HP által nemrégiben bejelentett 1.2-es szabványnak köszönhetően már többszínű "címkék" is készíthetők, nevezetesen vörös, narancs, sárga, kék és zöld színekkel gazdagodhat a felégetett kép, illetve szöveg. Az amerikai premier után várhatóan 2006 tavaszán érkeznek Európába az első kompatibilis médiumok, a LightScribe-ot ismerő DVD-írók pedig firmware-frissítés útján képessé válhatnak az új lehetőségek kiaknázására is. Érdekesség, hogy a most bejelentett szabvány által a feliratozási eljárás időtartama is csökken: egy jó minőségű felület elkészítéséhez szükséges idő nagyjából a felére, tizenöt percre csökken.

http://www.hp.ca/portal/hho/dec/lightscribe/index.php

Túl jó páncél

Nemrégiben egy német portál munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy "eftépé" kiszolgálókról letöltött fájljaik sok esetben sérülten, használhatatlanul kerülnek PC-jük merevlemezére. Rövid nyomozás után az alaplapra terelődött a figyelem, azon belül is az NVIDIA nForce4 lapkakészletében található Active Armor hardveres tűzfalszolgáltatásra. A tesztek során mind Intel, mind AMD processzorokhoz készített alaplapokon hasonló volt az eredmény, így egyértelműen a meghajtóprogram hibájára lehetett következtetni. Érdekességképpen említem, meg, hogy csupán a checksum (ellenőrzőösszeg) segítségével volt kimutatható a hiba, mivel a letöltött fájlok mérete megegyezett az eredetivel, sőt, más eljárások protokolljait használva nem volt probléma. A hibát egyébként az NVIDIA későbbi közleményében elismerte, és igyekszik azt a "driver" következő verziójában orvosolni.

http://www.heise.de

Forradalom, távirányítóval

Várhatóan 2006-ban jelenik meg a Nintendo következő generációs konzolja, melyet szerényen Revolution-nak kereszteltek el. Ahogy a hivatalos bemutató napja egyre közelebb kerül, úgy tudunk meg egyre újabb részleteket magáról a konzolról, ám annak vezérlőjéről csupán a TGS-en (Tokyo Game Show) láthattunk először képeket. Sőt, maga Satoru Iwata, a Nintendo elnöke prezentálta a "forradalmi" játékvezérlőt, mely elsőre inkább hasonlít egy tévé távirányítójára, mintsem egy új generációs konzol kontrollerére. A koncepció lényege ugyanis az, hogy az irányítás elsősorban az eszköz mozgatásával történik, és nem a rajta elhelyezett gombokkal, mint azt korábban megszokhattuk. Így az irányítóval pisztolyként célozhatunk és lőhetünk, használhatjuk botkormányként vagy akár kardként is forgathatjuk nappalink közepén, ugyanis a játékvezérlő vezeték nélkül csatlakozik a konzolhoz, így akármilyen irányban mozoghatunk vele. Érdekesség, hogy a korábbi fotókon, melyek már többször bejárták a nemzetközi írt és elektronikus sajtót, a Revolution mindig a kontroller nélkül tűnt fel, Iwata úr szerint ugyanis ennyire tartottak attól, hogy vetélytársaik (Microsoft XBOX 360 és a Sony PS3) ellopják az ötletet. Akik forradalmi teljesítményt várnak a Nintendo új konzoljától, talán csalódni fognak, hiszen nem elsősorban a megjelenített poligonok számában, vagy az élsimítási eljárásokban, hanem a játékélmény fokozásában fog újabb lépést tenni a japán vállalat. Ahogyan a cég vezető játéktervezője fogalmazott: "…a lényeg olyan játékok megalkotása, amivel még anyád is jól érzi magát." Ehhez mindenesetre jó kezdet lehet egy ismerősen ható távirányító kézbe adása…

http://www.nintendo.com

Bajban a Nano

Alig egy hónap telt el az Apple új hordozható médialejátszójának, az iPod Nanonak san franciscói premierje óta, máris több panasz érkezett a kaliforniai gyártóhoz, mint eddig valaha. A sajtó és a vásárlók által is az egekig magasztalt termékkel szembeni fő kifogás az, hogy annak színes kijelzője indokolatlanul hamar és durván karcolódik, ami által az egyik fő funkciónak tekinthető képnézegetés is meghiúsul. A "lehetetlenül pici" névvel fémjelzett Nanoval kapcsolatos probléma futótűzként terjedt az Interneten, és az első jelzések alapján ez könnyen tiszavirág-életűvé teheti az amúgy nagyszerű lejátszót. Érdekes volt, hogy az Apple sajtófőnöke igyekezett elhárítani a panaszok többségét avval a tanáccsal, hogy "ne tartsunk egyszerre kulcsokat és a Nanot egy zsebben", mely nyilván nem nyugtatta meg a vásárlókat. A többség ugyanis megmagyarázhatatlannak nevezi, sőt, egyenesen "önmagát megkarcolónak" tartja a Nanot, mely az Apple legsikeresebb Mp3 lejátszóját, az iPod Minit hivatott leváltani. A panaszosok egyike által indított flawedmusicplayer.com oldal (korábban jogi okok miatt ipodnanoflaw.com-ról átnevezett oldal) felvetéseit azonban a cég komolyan vette, és vizsgálatot indított, addig is Phil Schiller, a vállalat marketingguruja a Nanohoz is kapható védőtokok használatát javasolta.

http://www.apple.com/ipodnano/

Betűkirakó

Azon vettem észre magam, hogy nincsen hónap – nincs NSS – olyan hír nélkül, mely valahogyan ne kapcsolódna a laptopok világához. Utána konstatáltam, hogy bár nem tudatos szerkesztésről van itt szó, mégsem lehet véletlen a hírözönben ennyi ilyen témájú cikkre, írásra, bejelentésre lelni. A notebook-piac ugyanis szárnyal, soha nem látott darabszámú terméket értékesítenek, és amíg korábban jól megfért egymás mellett a desktop PC és a notebook, mára a hordozhatóság, a praktikum az asztali számítógépek piacára is betör, érezteti hatását. Talán az egyik legfontosabb szempont, amikor hordozható számítógépet vásárolunk, hogy annak milyen minőségű, méretű kijelzője van, és ez bizony manapság elég ingoványos talaj. Ki tudná például kapásból megmondani, mi a különbség egy UXGA és egy WSXGA+ kijelző között? Vagy ki tudná esetleg, hogy hányféle bevonat van, amely alapján matt, vagy csillogó felszínt kapunk? Nos, a notebookreview.com munkatársai megelégelték ezt az áldatlan állapotot, és minden részre kitérő áttekintő írást tették közzé, melynek olvasását azok számára is nyugodt szívvel ajánlom, akik nem rendelkeznek komolyabb angoltudással.

http://www.notebookreview.com

MTH2k5

Minden szentnek maga felé, és tudom, de most mégsem ezért számolok be egy eseményről. Véget ért ugyanis a Budapesti Nemzetközi Vásár ideje alatt zajló negyedik Mod-Tech Hall kiállítás, amelyen a számítógépüket tuningolók, csinosítók műveit csodálhatta meg a nagyérdemű. A vasárnapi ún. modding döntőre negyvenhat géppel neveztek, melyek többsége lélegzetelállító volt, olyan egyedi megoldásokat láthattunk, melyeket külföldi siteokon csodáltunk meg utoljára. Az Informarket területén, a B pavilonban tartott rendezvényen nemcsak a szakmai kategória, de a közönség díjazottjai is szép számmal akadtak, volt, aki mátrixos vagy Alien-es témával indult, és akadt olyan versenyző is, aki komplett számítógépét egy kincses faládába csomagolta. A képek önmagukért beszélnek, látogassatok el az alábbi linkre, érdemes.

http://hardwareoc.hu/Roadside/mth2005/index.htm

Ne kérdezd

A világ negyedik legnagyobb keresőmotorja a Google, a Yahoo és az MSN mögött az Ask Jeeves, melynek világhírű komornyikját hamarosan nyugdíjazzák. A Sir P.G. Wodehouse angol regényíró, humorista által életre keltett figurát évekig kölcsönözte a keresőmotort fejlesztő cég, sőt, külsejét többször is megváltoztatta, megfiatalította. A kereső sajátossága volt egyébként kezdetektől, hogy nem csak kulcsszavakra kereshettünk, hanem konkrét kérdő mondatokat várt el tőlünk az ask.co.uk, melynek imázsához tökéletesen passzolt a némileg mogorva házvezető. Érdekesség, hogy a rajzolt figura köré épülő márka reklámozására több mint százmillió dollárt (kb. 20 milliárd forint) költöttek az alapítók a dotcom-éra elején. A történethez hozzátartozik, hogy idén júliusban részvénycserés ügylet keretében 2.3 milliárd dollárért az IAC – többek között az expedia.com tulajdonosa –felvásárolta a keresőmotort fejlesztő céget. Barry Diller, a cég új ügyvezetője elmondta, habár kedveli a kövérkés komornyikot, felmérések azt bizonyítják, hogy a nemrégiben jelentős fejlesztésen átesett keresőmotort használók továbbra is a régi, elavultnak számító lassú rendszert társítják Jeeves képéhez, ezért várhatóan ask-ra, vagy ask.com-ra rövidítik a szolgáltatás nevét, és hosszú évek után megválnak hűséges komornyikjuktól.

Zárszó

Köszönöm ezúttal is megtisztelő figyelmeteket, véleményeiteket, megjegyzéseiteket, javaslataitokat továbbra is várom. Kellemes első zéhákat!

Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu


Kapcsolódó írások

Előzmények

Utózmányok

Mit szólsz hozzá?

Andy

Andy

Horn András informatikus, középvezető egy multicégnél- pedig végzettsége szerint tanárnak kellene lennie. Kíméletlen kritikus és szinte legyőzhetetlen vitapartner. Folyamatosan követi az IT-világ eseményeit, cikkeit többnyire ebben a témakörben írja.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal