Manapság el vagyunk halmozva animációs filmekkel. A számítógépes rajz (meg úgy egyáltalán az informatika) csodálatos fejlődése elhozta nekünk a Kánaánt. Jobbnál jobb filmek jönnek ki évről évre, mi pedig csak ámulunk és bámulunk, hogy mikre képes a technika. Október 26-ától viszont kivételes élményben lehet részünk. Olyan alkotást láthatunk majd, mely háttérbe szorítja a technikát, és előtérbe helyezi az emberi kéz munkáját. Anglia (ha nem a világ) két legnépszerűbb gyurmafigurájának, Wallace-nek és Gromitnak egy bizonyos elvetemült veteménylénnyel kell majd felvennie a harcot az Aardman Animations és a Dreamworks második koprodukciójában. A szerencsésebbek már tudják, mire számíthatnak, mert bizonyára látták azt a három, közel félórás kisfilmet, melyek a páros korábbi kalandjait mutatják be. E havi rendhagyó Celluloid rovatunk azoknak kíván kedveskedni, akik nem tartoznak ebbe a körbe. Egy kis áttekintés következik most a három műről, illetve arról az emberről és csapatáról, akinek ez a két nagyszerű figura köszönhető.
A szülőatya, Nick Park fejében 1982-ben fogant meg az együgyű, önkéntes feltaláló Wallace és hűséges kutyája, Gromit karakterének az ötlete. Kézügyességének köszönhetően meg is formázta a két szereplőt, az első komplett, 23 perces kisfilm viszont már csak azután készült el, hogy 1985-ben csatlakozott az Aardman Animations műhelyhez, ahol méltó partnerekre talált az alkotás befejezéséhez. Az 1989-ben bemutatott "A Grand Day Out" történte egyszerű, megvalósítása briliáns lett. Mivel kis háztartásuk kifogy a sajtból, a két főszereplő a pincéjükben gyorsan összeeszkábál egy űrhajót, majd kiruccannak a Holdra, ahol – mint azt mindannyian tudjuk – kiapadhatatlan sajtkészlet áll az ember rendelkezésére. Itt aztán találkoznak az aprópénzzel működő hűtő-robottal, akinek minden vágya, hogy a földi hegyekben síelhessen. Így vagy úgy, végül aztán mindenki eléri a célját. A trilógia három darabja közül talán ez tartalmazza a legkevesebb rejtett poént, és talán erre mondhatjuk a leginkább, hogy elsősorban a gyerekeknek szól. Jelölték az 1991-es Oscar-díjra (legjobb animációs rövidfilm), és ami szerintem sokkal nagyobb szó, a film megmentette a benne elhangzó sajtmárka gyártóját az anyagi csődtől.
1993-ban aztán jött a ’The Wrong Trousers’, amely igazán kriminális történettel rendelkezett. A jó öreg Gromitot ugyanis kitúrja otthonából egy pingvin, akiről később kiderül, hogy megrögzött bűnöző, és gumikesztyűvel a fején (csirkének álcázva magát), mindenféle betöréseken töri a buksiját, legújabb akciójához pedig éppen Wallace-re és annak legújabb találmányára, egy hatalmas, mechanikus gatyára van szüksége. Az eszes kutya és némi szerencse segítségével aztán a végére a pingvin újra rács mögé kerül. Ahhoz képest, hogy a történések javarészt Wallace-ék otthonában játszódnak, elképesztően sok a vizuális poén, és megjelennek a különböző műfajokat parodizálni hivatott képi és zenei elemek is. Sokadszorra is nagyon élvezetes, mind gyerekek mind felnőttek számára. 1994-ben el is nyerte a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díját, de Nick Park kilenc egyéb fórumon is elvihette a győztesnek járó jutalmat.
A két évre rá megjelenő ’A Close Shave’-ben is rendesen összekuszálódnak a szálak. Ez nem is csoda, hiszen Wallace szerelmes lesz egy gyapjúkereskedő hölgybe, Wendolene-be. Miközben pedig Gromit a kettejük munkáját végzi (ablakot pucol), csőbe húzzák, és bárány-gyilkosságért börtönbe zárják. Mindennek hátterében éppen Wendolene juh-csempész kutyája áll, akiről aztán a végén kiderül, hogy brutális kinézetű eb-terminátor, ám a bárányok erejével már ő sem bír. Legjobb mellékszereplőként láthatjuk a filmben a pulóveres bárányt, akinek egyetlen ruhadarabja éppen saját szőréből készült, melyet Wallace knit-o-matic nevű masinája segítségével nyírtak le. Poénok sora jellemzi ezt a részt is, visszautalások az előző kalandokra, és mindennél több akció. 1996-ban Oscar, és még 14 másik díj lett a jutalma.
A siker együttműködést is eredményezett Parkék számára: az Aardman szerződést kötött a Dreamworks-szel, így 2001-ben együtt ünnepelhették közös gyermekük, a Csibefutam diadalmenetét. Ez persze nem jelentette azt, hogy a számítógépes animáció átvette volna a plasztilin szerepét, a technika e csodáját inkább csak háttérmunka szintjére korlátozták. Hiszen Nick Park mindig is szerette hangsúlyozni, hogy a gyurma mennyire organikussá, emberközelivé varázsolja a filmeket. Wallace-ről és Gromitról már-már úgy beszél, mint családtagokról, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen majd’ negyed évszázada szinte minden nap velük kel, és fekszik. Ez az odaadás már önmagában is garanciát jelenthet a közelgő mozifilm sikerére. Hát még az a tény, hogy aki megtekintette az első három történetet, az nem létezik, hogy bármi pénzért is kihagyná a legújabb epizódot!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
A szülőatya, Nick Park fejében 1982-ben fogant meg az együgyű, önkéntes feltaláló Wallace és hűséges kutyája, Gromit karakterének az ötlete. Kézügyességének köszönhetően meg is formázta a két szereplőt, az első komplett, 23 perces kisfilm viszont már csak azután készült el, hogy 1985-ben csatlakozott az Aardman Animations műhelyhez, ahol méltó partnerekre talált az alkotás befejezéséhez. Az 1989-ben bemutatott "A Grand Day Out" történte egyszerű, megvalósítása briliáns lett. Mivel kis háztartásuk kifogy a sajtból, a két főszereplő a pincéjükben gyorsan összeeszkábál egy űrhajót, majd kiruccannak a Holdra, ahol – mint azt mindannyian tudjuk – kiapadhatatlan sajtkészlet áll az ember rendelkezésére. Itt aztán találkoznak az aprópénzzel működő hűtő-robottal, akinek minden vágya, hogy a földi hegyekben síelhessen. Így vagy úgy, végül aztán mindenki eléri a célját. A trilógia három darabja közül talán ez tartalmazza a legkevesebb rejtett poént, és talán erre mondhatjuk a leginkább, hogy elsősorban a gyerekeknek szól. Jelölték az 1991-es Oscar-díjra (legjobb animációs rövidfilm), és ami szerintem sokkal nagyobb szó, a film megmentette a benne elhangzó sajtmárka gyártóját az anyagi csődtől.
1993-ban aztán jött a ’The Wrong Trousers’, amely igazán kriminális történettel rendelkezett. A jó öreg Gromitot ugyanis kitúrja otthonából egy pingvin, akiről később kiderül, hogy megrögzött bűnöző, és gumikesztyűvel a fején (csirkének álcázva magát), mindenféle betöréseken töri a buksiját, legújabb akciójához pedig éppen Wallace-re és annak legújabb találmányára, egy hatalmas, mechanikus gatyára van szüksége. Az eszes kutya és némi szerencse segítségével aztán a végére a pingvin újra rács mögé kerül. Ahhoz képest, hogy a történések javarészt Wallace-ék otthonában játszódnak, elképesztően sok a vizuális poén, és megjelennek a különböző műfajokat parodizálni hivatott képi és zenei elemek is. Sokadszorra is nagyon élvezetes, mind gyerekek mind felnőttek számára. 1994-ben el is nyerte a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díját, de Nick Park kilenc egyéb fórumon is elvihette a győztesnek járó jutalmat.
A két évre rá megjelenő ’A Close Shave’-ben is rendesen összekuszálódnak a szálak. Ez nem is csoda, hiszen Wallace szerelmes lesz egy gyapjúkereskedő hölgybe, Wendolene-be. Miközben pedig Gromit a kettejük munkáját végzi (ablakot pucol), csőbe húzzák, és bárány-gyilkosságért börtönbe zárják. Mindennek hátterében éppen Wendolene juh-csempész kutyája áll, akiről aztán a végén kiderül, hogy brutális kinézetű eb-terminátor, ám a bárányok erejével már ő sem bír. Legjobb mellékszereplőként láthatjuk a filmben a pulóveres bárányt, akinek egyetlen ruhadarabja éppen saját szőréből készült, melyet Wallace knit-o-matic nevű masinája segítségével nyírtak le. Poénok sora jellemzi ezt a részt is, visszautalások az előző kalandokra, és mindennél több akció. 1996-ban Oscar, és még 14 másik díj lett a jutalma.
A siker együttműködést is eredményezett Parkék számára: az Aardman szerződést kötött a Dreamworks-szel, így 2001-ben együtt ünnepelhették közös gyermekük, a Csibefutam diadalmenetét. Ez persze nem jelentette azt, hogy a számítógépes animáció átvette volna a plasztilin szerepét, a technika e csodáját inkább csak háttérmunka szintjére korlátozták. Hiszen Nick Park mindig is szerette hangsúlyozni, hogy a gyurma mennyire organikussá, emberközelivé varázsolja a filmeket. Wallace-ről és Gromitról már-már úgy beszél, mint családtagokról, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen majd’ negyed évszázada szinte minden nap velük kel, és fekszik. Ez az odaadás már önmagában is garanciát jelenthet a közelgő mozifilm sikerére. Hát még az a tény, hogy aki megtekintette az első három történetet, az nem létezik, hogy bármi pénzért is kihagyná a legújabb epizódot!
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 2. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
