Feketén-fehéren
kiállítás, Szentendre, 2007. október
Fekete-fehér a címe a MűvészetMalom legújabb kiállításának, mely kortárs képzőművészek alkotásait mutatja be kerámiából. Az alkotások között van sakk-tábla, Nofretiti (vagy -tete?), de asztal is, ahol persze nem az asztal van kerámiából, hanem ami rajta van. Megint érdemes ám kilátogatni Szentendrére a művészetszeretőknek.
Tizenöt keramikusművész állított ki a pincében (ez azért vicces, mert nem lefelé, hanem felfelé kell menni ahhoz, hogy belépjünk az egyébként teljesen pinceszerű pincébe), és a különleges hangulathoz illettek darabjaik is. A picit dohos szagú, alapvetően sötét terem néha málló falakival különleges színhatásokat produkált a világításnak köszönhetően, s ezt az enyhén szürreális életérzést csak fokozta a fekete illetve fehér (vagy éppen fekete-fehér) tárgyak egymásmellettisége.
Van tehát Nofretiti, teljesen felismerhetően, az "officiális" szobrot alig változtatta meg a művész, kivéve olyan finomságokat, persze, hogy Nofretiti ezúttal feketoid jelleget öltött. Van Ottliknak emléket állító fejszobor a költőről és benne (!) az alkotóról. A játék veszélyes, a nézőnek az az érzése, Ottlik megbomlott elméjéből tör elő a kortárs művész, ez szürreális, és utal Ottlik lélektani regényeire is, ám számomra enyhén sértő felhangja is van.
A Pletyka című alkotás az előbbinek az ellentéte – túl banális, túl elcsépelt a megoldás (egy telefonkagylóból áramló papírköteg, történetekkel). Azonban nem csak negatív példáim vannak.
Van a kiállításnak iparművészetibb vonulata is, a sakktábláról már esett szó, ötletes lámpa-megoldásokkal is találkozhatunk, vannak gyertyatartók is, mind a már emlegetett fényhatásokkal operál, sőt. A fényhatások itt nyernek értelmet: a megvilágítást persze nem a tárgyakból nyeri a terem, viszont az "alap" világítás szinkronba kerül a tárgyak adta fényekkel. A kerámia itt új értelmet nyer, elhisszük, hogy a régi (márpedig a keramika az egyik legősibb formája az (ipar)művészetnek) formák még mindig mondhatnak újat a néző számára.
Tizenöt keramikusművész állított ki a pincében (ez azért vicces, mert nem lefelé, hanem felfelé kell menni ahhoz, hogy belépjünk az egyébként teljesen pinceszerű pincébe), és a különleges hangulathoz illettek darabjaik is. A picit dohos szagú, alapvetően sötét terem néha málló falakival különleges színhatásokat produkált a világításnak köszönhetően, s ezt az enyhén szürreális életérzést csak fokozta a fekete illetve fehér (vagy éppen fekete-fehér) tárgyak egymásmellettisége.
Van tehát Nofretiti, teljesen felismerhetően, az "officiális" szobrot alig változtatta meg a művész, kivéve olyan finomságokat, persze, hogy Nofretiti ezúttal feketoid jelleget öltött. Van Ottliknak emléket állító fejszobor a költőről és benne (!) az alkotóról. A játék veszélyes, a nézőnek az az érzése, Ottlik megbomlott elméjéből tör elő a kortárs művész, ez szürreális, és utal Ottlik lélektani regényeire is, ám számomra enyhén sértő felhangja is van.
A Pletyka című alkotás az előbbinek az ellentéte – túl banális, túl elcsépelt a megoldás (egy telefonkagylóból áramló papírköteg, történetekkel). Azonban nem csak negatív példáim vannak.
Van a kiállításnak iparművészetibb vonulata is, a sakktábláról már esett szó, ötletes lámpa-megoldásokkal is találkozhatunk, vannak gyertyatartók is, mind a már emlegetett fényhatásokkal operál, sőt. A fényhatások itt nyernek értelmet: a megvilágítást persze nem a tárgyakból nyeri a terem, viszont az "alap" világítás szinkronba kerül a tárgyak adta fényekkel. A kerámia itt új értelmet nyer, elhisszük, hogy a régi (márpedig a keramika az egyik legősibb formája az (ipar)művészetnek) formák még mindig mondhatnak újat a néző számára.
Ezt megosztom Facebook-on!
