Jééka szórakozni megy
politika, 2007. október
Elmentem egy ígéretes politikai házibuliba. A politikai házibuli pontosan ugyanolyan, mint bármelyik másik sznob házibuli, csak nem filmekről beszélgetnek ott az emberek, hanem könyvekről. A könyveknek is egy speciális alcsoportjáról, amit én, a rosszmájú stréber, kötelező olvasmányként szoktam megjelölni. A politikai házibulik nem egyetemi oktatók körében divatos tevékenységek, az egyetemi oktatók többsége ugyanis igen kevéssé érdeklődik önnön tudományága iránt, amikor éppen nem dolgozik. (Ez persze megérthető: a munka /bérmunka/ rossz, ez vitathatatlan. Így legyen bár izgalmas a bérmunkájuk tárgya, nyilvánvalóan a szabadidejüket nem ezzel a nyomorúsággal akarják tölteni.)
Az önjelölt jövendő egyetemi oktatók azonban, önnön presztízsük növelése és stílusgyakorlat céljából gyakorta rendeznek politikai házibulikat, ahol ideológiáikat, akárha agaraikat összeereszthetik, némi igen drága ajándék viszki, stílustalan szendvicsek és a vidéken élő, ritkán látogatott szülőktől batyuban hozott sós sütemény társaságában. Itt nagy garral felemlegethetik az összes szöveget, amit az óráikra el kellett olvasni; az önszorgalomból befogadott szövegek száma azonban messze a minimálisan elvárható alatt marad. Ezen a magamfajta stréber darab egy ideig csendben jókat röhög. De csak egy kis ideig.
Én is elmentem nemrég egy ilyen csodás házibuliba. No nem mentegetőzésképpen mondom, de nem tudtam előre, mi lesz ott. Korábban egy éven keresztül ilyen aktivista szalont üzemeltettem a nappalimban, és jó okom volt beszüntetni ezt a ténykedésemet. Eltelt egy kis idő, amíg vicces volt. Itt sem számítottam arra, hogy a jól ismert kép fogad majd, de így lett. Fél óra kétségbeesett témalatolgatás után belenyugodtam a helyzetembe és bódult aggyal tűrtem sorsom, ahogy a poénkonzervatív házigazda szótlanul falta a műanyagdobozból kikapart, mikrózott pacalt; egy anarchista és egy szociáldemokrata tépte egymást a köztársaság jelenlegi állásán. Két szituacionista a sarokban megvalósította Wilhelm Reich utópiáját (zavartalanul keféltek), egy neoliberális és egy neokonzervatív a közös értékeiket keresték, s mindezekre fölényes lenézéssel tekintett a sarokból egy analitikus marxista. És ezek közül hárommal együtt lakom!
Az önjelölt jövendő egyetemi oktatók azonban, önnön presztízsük növelése és stílusgyakorlat céljából gyakorta rendeznek politikai házibulikat, ahol ideológiáikat, akárha agaraikat összeereszthetik, némi igen drága ajándék viszki, stílustalan szendvicsek és a vidéken élő, ritkán látogatott szülőktől batyuban hozott sós sütemény társaságában. Itt nagy garral felemlegethetik az összes szöveget, amit az óráikra el kellett olvasni; az önszorgalomból befogadott szövegek száma azonban messze a minimálisan elvárható alatt marad. Ezen a magamfajta stréber darab egy ideig csendben jókat röhög. De csak egy kis ideig.
Én is elmentem nemrég egy ilyen csodás házibuliba. No nem mentegetőzésképpen mondom, de nem tudtam előre, mi lesz ott. Korábban egy éven keresztül ilyen aktivista szalont üzemeltettem a nappalimban, és jó okom volt beszüntetni ezt a ténykedésemet. Eltelt egy kis idő, amíg vicces volt. Itt sem számítottam arra, hogy a jól ismert kép fogad majd, de így lett. Fél óra kétségbeesett témalatolgatás után belenyugodtam a helyzetembe és bódult aggyal tűrtem sorsom, ahogy a poénkonzervatív házigazda szótlanul falta a műanyagdobozból kikapart, mikrózott pacalt; egy anarchista és egy szociáldemokrata tépte egymást a köztársaság jelenlegi állásán. Két szituacionista a sarokban megvalósította Wilhelm Reich utópiáját (zavartalanul keféltek), egy neoliberális és egy neokonzervatív a közös értékeiket keresték, s mindezekre fölényes lenézéssel tekintett a sarokból egy analitikus marxista. És ezek közül hárommal együtt lakom!
Ezt megosztom Facebook-on!
