A csillagok hegyén című könyvet nehéz letenni, pörögnek benne az események. Érdekes alaphelyzetből indul ki: csendes apokalipszis jön el a Földre, az emberek egyszer csak minden külső hatás nélkül, nem tudni miért, elhagyják a társadalomba rendezett életformát. "A háziasszonyok nem tudták eldönteni, hogy az egyformán legjobb mosószerek közül melyik a leginkább tyűha, ezért inkább nem mostak. A marketingszakemberek egy ideig tűnődtek a problémán, de megoldás nem lévén, vették ők is a kalapjukat. Az atomerőművek dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy egyszerűbb lesz, ha csak a tudatuk hasad. (...) Lassan elhalt minden". A civilizáció egyszerűen széthullik.
A szerző nem indokolja meg, miért ebbe a malamudi pillanatba csöppenünk bele a meseregény kezdetén. Megismerjük a szereplőket: George, az iszákos, érdes modorú autószerelő, a lány, akinek nem derül ki a neve, Tom, aki még csak tizenhét éves és Sir Alex Kowalsky, a professzor. Ők szépen egymásra találnak, ahogy kell. Eleinte a történet roppant kiszámíthatóan kezd kifejlődni: értelemszerűen egyetlen helyre kell terelődniük a szereplőknek, és elindulni valahová, hiszen egy széthullott világban ideig-óráig lehet csak érdekes leragadni - különösen akkor, ha nem fejtjük ki pontosabban, milyen törvények szerint hullott szét a rendszer, és mivé alakul.
Királynak azonban más céljai voltak, számára a posztapokaliptikus világ csak díszlet és eszköz a mese elkezdéséhez. A második fejezet azonban kizökkent minket, szerencsére. A szerző egyszeriben beleírja magát a történetbe. Méghozzá véglegesen. Ő is szereplővé válik, miközben megmarad narrátornak is. Ő a passzív ötödik, a szemtanú. S az ötös útnak indul a bomló világban, hogy eljussanak az Északi-tengerig, méghozzá azért, mert a szerző szerint így lesz jó befejezése a könyvnek. Hogy pontosan milyen, azt maga sem tudja, azért írta bele, hogy rájöjjön. Tudathasadásos regény, viszont roppant szórakoztató.
A fordulatos cselekmény sokféle helyzetkomikumra ad lehetőséget, ezeket Király rendre ki is használja, a klasszikus mesékből vagy éppen a hollywoodi filmekből ismert klisés szituációkat pedig remek érzékkel bombázza szét, forgatja ki. Ezért lehet meglepő, hogy egészében a regény egy kissé keserű üzenetet hordoz: a szerző (aki a narrátor és a tulajdonképpeni főszereplő is egyben) nem azt és nem úgy kapja meg az utazás végén, amint az elején reméli, és kételyei sem szűnnek meg. Beleírta magát a történetbe, hátha majd az események mennek maguktól, elsodorják őt is, és a végén minden jó lesz, csak vissza kell rá gondolni, és leírni. Hát, az események sodorták is, de happy end semmi esetre sincs. Ahogyan igazi dráma sem. Fura.
A csillagok hegyén nagyon 21. századi és nagyon "káeurópai" mű. A szereplők beszédstílusában, reakcióiban nem nehéz felismerni a sarki autószerelőt, vagy éppen a csendes, elmélázó srácot a gimiből. A kelet-európai (magyar) középosztálybeli, értelmiségi vonalat erősíti az a tény, hogy A csillagok hegyén szereplői közül sokan ápolnak jó barátságot a cigarettával és az alkohollal; a szereplők vándorlásai általában görbe estékben végződnek. A történet elején, az időben és térben meghatározhatatlan, apokaliptikus városban éppúgy, mint Meseországban vagy Krakkóban.
Lehetne persze fogást találni a könyvön, első regény, s tán hiányzik még a rutin (túl sok az indokoltatlanul hosszúkás elkalandozás, fejtegetés, egy kicsit magamutogató némely stílusbravúr, és néhány főbb szereplő karaktere nem igazán teljes - George alakjában például még nagyon sok mindenre lehetőség lett volna). Viszont az, akinek sikerült olyan remek mellékszereplőket kreálnia, mint Janek vagy Mufurc, és olyan kedvesen életszerűvé varázsolnia Jézust (a nem túl szerencsés teológiai fejtegetést leszámítva), mint Király Ferencnek, arra érdemes lesz ezentúl figyelni. A csillagok hegyén pedig több, mint bíztató kezdet.
Király Ferenc: A csillagok hegyén
Print Café Könyvkiadó; Budapest, 2006.
A szerző nem indokolja meg, miért ebbe a malamudi pillanatba csöppenünk bele a meseregény kezdetén. Megismerjük a szereplőket: George, az iszákos, érdes modorú autószerelő, a lány, akinek nem derül ki a neve, Tom, aki még csak tizenhét éves és Sir Alex Kowalsky, a professzor. Ők szépen egymásra találnak, ahogy kell. Eleinte a történet roppant kiszámíthatóan kezd kifejlődni: értelemszerűen egyetlen helyre kell terelődniük a szereplőknek, és elindulni valahová, hiszen egy széthullott világban ideig-óráig lehet csak érdekes leragadni - különösen akkor, ha nem fejtjük ki pontosabban, milyen törvények szerint hullott szét a rendszer, és mivé alakul.
Királynak azonban más céljai voltak, számára a posztapokaliptikus világ csak díszlet és eszköz a mese elkezdéséhez. A második fejezet azonban kizökkent minket, szerencsére. A szerző egyszeriben beleírja magát a történetbe. Méghozzá véglegesen. Ő is szereplővé válik, miközben megmarad narrátornak is. Ő a passzív ötödik, a szemtanú. S az ötös útnak indul a bomló világban, hogy eljussanak az Északi-tengerig, méghozzá azért, mert a szerző szerint így lesz jó befejezése a könyvnek. Hogy pontosan milyen, azt maga sem tudja, azért írta bele, hogy rájöjjön. Tudathasadásos regény, viszont roppant szórakoztató.
A fordulatos cselekmény sokféle helyzetkomikumra ad lehetőséget, ezeket Király rendre ki is használja, a klasszikus mesékből vagy éppen a hollywoodi filmekből ismert klisés szituációkat pedig remek érzékkel bombázza szét, forgatja ki. Ezért lehet meglepő, hogy egészében a regény egy kissé keserű üzenetet hordoz: a szerző (aki a narrátor és a tulajdonképpeni főszereplő is egyben) nem azt és nem úgy kapja meg az utazás végén, amint az elején reméli, és kételyei sem szűnnek meg. Beleírta magát a történetbe, hátha majd az események mennek maguktól, elsodorják őt is, és a végén minden jó lesz, csak vissza kell rá gondolni, és leírni. Hát, az események sodorták is, de happy end semmi esetre sincs. Ahogyan igazi dráma sem. Fura.
A csillagok hegyén nagyon 21. századi és nagyon "káeurópai" mű. A szereplők beszédstílusában, reakcióiban nem nehéz felismerni a sarki autószerelőt, vagy éppen a csendes, elmélázó srácot a gimiből. A kelet-európai (magyar) középosztálybeli, értelmiségi vonalat erősíti az a tény, hogy A csillagok hegyén szereplői közül sokan ápolnak jó barátságot a cigarettával és az alkohollal; a szereplők vándorlásai általában görbe estékben végződnek. A történet elején, az időben és térben meghatározhatatlan, apokaliptikus városban éppúgy, mint Meseországban vagy Krakkóban.
Lehetne persze fogást találni a könyvön, első regény, s tán hiányzik még a rutin (túl sok az indokoltatlanul hosszúkás elkalandozás, fejtegetés, egy kicsit magamutogató némely stílusbravúr, és néhány főbb szereplő karaktere nem igazán teljes - George alakjában például még nagyon sok mindenre lehetőség lett volna). Viszont az, akinek sikerült olyan remek mellékszereplőket kreálnia, mint Janek vagy Mufurc, és olyan kedvesen életszerűvé varázsolnia Jézust (a nem túl szerencsés teológiai fejtegetést leszámítva), mint Király Ferencnek, arra érdemes lesz ezentúl figyelni. A csillagok hegyén pedig több, mint bíztató kezdet.
Király Ferenc: A csillagok hegyén
Print Café Könyvkiadó; Budapest, 2006.
Ezt megosztom Facebook-on!
