Ki beszél itt már Mexikóról?

A cím alapján szólhatna ez a fociról, az indíték okán a cenzúráról, azonban szerkesztőségünk tagjainak számos alkalommal kifejtettem, hogy az első körös, direkt megoldások helyett gondolkodjunk legalább egy logikai lépéssel előbbre – nemcsak mondom, mutatom is.

Mexikóval kapcsolatban a taco, a burrito, a strandok és a hatalmas latino bulák mellett a még Magyarországról nézve is elképzelhetetlen, kilátástalan nyomorról lenne érdemes szót ejteni.

Nálunk egykori bányavárosokba és közvetlen környékükre, például a Tatabánya melletti Felsőgalla részét képező Mésztelepre lehet elutazni katasztrófatúrázni, ha igazi pusztulatot akarunk látni a saját szemünkkel – veszélytelenül és kicsiben. Ez lényeges, hiszen a skála, a méret ebben a témában nem elhanyagoható szempont, a bajok és megoldásuk nehézsége exponenciálisan nő az érintett emberek számával.


Mexikó nyomorát még komolyabb fegyveres kísérettel sem ajánlatos testközelből nézegetni, ahhoz viszont eléggé jól dokumentált a téma, hogy értő kereséssel a hálón keresztül megfogható legyen. A jelenről Pancho Montana nagyívű cikksorozata számol be, elsöprő stílusban.

Ha nem lenne elég az illusztrációból, megnézhetünk itt egy fotósorozatot a hónap elején Oaxacában zajlott tüntetésről, melynek során a tanárok és a mellettük felsorakozók összecsaptak a rohamrendőrökkel. Itt pedig egy másikat, szintén pár héttel ezelőttről, amin egy zseniális fotós, Mauricio Palos mutatja be hazája helyzetét, állapotát, arcait.

A történelmi visszatekintésről nem mondhatunk le: ebben segít John Dolan, azaz Gary Brecher, a War Nerd, aki az 1846-48-as mexikói-amerikai háborúról és annak legendás alakjáról, Pancho Villáról ír, valamint a mexikói forradalom döntő ütközetéről, a celayai csatáról.

Pörgessünk vissza még pár évszázadot: az inka és az azték birodalom meglepően gyorsan omlott össze a spanyol hódítókkal történt találkozáskor, a majákat azonban csak két évtizednyi küzdelem árán, az 1540-es évekre sikerült megtörni. Az őslakosok és a betolakodók harca azonban újra és újra fellángolt, Mexikó állam fegyveres csapatai az utolsó ellenálló maja települést, amely nem volt hajlandó elfogadni az állami fennhatóságot, 1933-ban vették be. A sztori az Asterix és Obelixre emlékeztet, kevésbé vidám végkifejlettel.


Egy az év elején arra járt magyar utazó ezt írja: "A zapatista közösségek továbbra is élik mindennapjaikat Chiapasban, függetlenül a mexikói államtól. A mexikói kormány az oszd meg és uralkodj politikáját követi már több mint egy évtizede, vagyis a nem zapatista falvak egy csomó segélyt kapnak, a zapatisták meg még áramot sem. A zapatisták azonban túltették magukat az ügyön, elfogadták a status quót, és önellátásra rendezkedtek be."

Lenne miről beszélni Mexikóval kapcsolatban, az a helyzet.