Mark Knopfler Budapesten

koncert, pop, rock, youtube, zene, 2008. április

Mark Knopfler nevének hallatán elsőre mindenkinek a már-már legendásnak mondható zenekar, a Dire Straits ugrik be. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen van-e olyan egyén, aki ne ismerné a briliáns Sultans Of Swing-et vagy a balladisztikus Romeo And Juliet-t? De ha ezek a címek ismeretlenül csengenének, még mindig ott a 80-as évek überslágere, a klipjéről is emlékezetes Money For Nothing. Ez a dal katapultálta a csapatot a világhírnév felé, s a tagok köszönetet mondhattak a közreműködő Stingnek, hogy éppen akkor sétált be a stúdióba, mikor Knopfler megbotlott saját torzítópedáljában.

Természetesen a zenekar e nevezetes esemény előtt sem tétlenkedett. Az eredetileg Mark öccsét, David Knopflert is a soraiban tudó banda 1978-ban jelentette meg már klasszikusnak számító bemutatkozó albumát, s a 80-as évek első felében – immáron egy billentyűssel a soraikban, viszont David nélkül – további sikeres lemezeket tettek le az asztalra: Making Movies, Love Over Gold. Sokak számára a zenekar csúcsteljesítményének számító Brothers In Arms 1985-ben jelent meg, mellyel a csapat – főként Mark Knopfler – elképesztő magasságokba emelkedett. A diadalmenet nem tartott túl sokáig: a lemezt követő turné után a csapat szétszéledt, s 1991-ig nem jelentetett meg új korongot, sőt, nem is lépett fel. A 90-es évek elején azonban a Dire Straits ismét régi fényében csillogott, a friss stúdióalbum mellett egy kiváló koncertanyaggal is megörvendeztették rajongóikat. 1992 után a zenekar ismét leállt – úgy tűnik, örökre.

A Dire Straits sikerszériája egyértelműen Mark Knopflernek köszönhető, aki Bob Dylan-re emlékeztető orgánumával, valamint egyedi technikájával döntően befolyásolta a banda stílusát. Újszerű (és ujjszerű) gitárjátéka izgalmas pillanatokhoz vezetett, ám olykor-olykor azért a pengető is előkerült eszköztárából. Néhány évvel a zenekar feloszl(at)ását követően Mark szólólemezzel jelentkezett. Az 1996-os Golden Heart dalait hallgatva felmerülhetett a kérdés: mi is a különbség egy Dire Straits-album és egy önálló Mark Knopfler-munka között? A legfrappánsabb választ a Rolling Stone egyik cikkírója adta meg: "semmi, csak John Illsley basszusgitáros, és néhány millió eladott példány".

Mark Knopfler neve azonban egymagában is garancia a sikerre. Talán a klasszikus Dire Straits-lemezek izgalmasabbak, mint a szólópróbálkozások, ám a brit zenész büszke lehet újabb munkáira is. Dalai legtöbbször szomorkásak, s mindegyiket néhány jól elhelyezett gitárhang vagy akkordmenet tesz utánozhatatlanná – a szokásos "énekmondás" pedig már csak a hab azon a bizonyos tortán.

Mit is várhatunk a május 12-i koncerttől? Mindenekelőtt semmi mással össze nem téveszthető, hangulatos atmoszférát, régi, ám korántsem poros slágereket, valamint néhány új szerzeményt a Kill To Get Crimson című albumról, melyeket meghallgatva talán majd azt mondjuk: "Knopfler Úr régebben azért jobb számokat írt, nem?" Persze más a fél kezét odaadná azokért a "rosszabb dalokért" is...

Mark Knopfler-koncert
Időpont: 2008. május 12., 20:00
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

További információk: www.ticketpro.hu

Az íráshoz képgaléria is tartozik.

Mit szólsz hozzá?

Zoli

Zoli

Feltein Zoltán az utolsó TFK-s mohikánok egyike, Ottó évfolyamtársa. Irodalommal, történelemmel, nyelvészettel foglalkozik, a Fregoli korrektora. Amikor éppen nem, akkor zenél, egészen pontosan különféle gitárok húrjait tépkedi.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal