Nagyon ritkán szoktam nézni a délutáni kibeszélő-show-kat, a Mónikát, Balázst. Csak éppen annyit kukkolok, amennyiből agykárosodás nélkül leszűrhető némi konzekvencia. Az ilyen hatásvadász és emberalázó műsorokból csupán az exhibicionista szereplők lihegő mondatai és a nyájas műsorvezetők hamis beleélése maradt meg egészen idáig. Azt mondják, ha első kézből hallod a dolgokat, azoktól, akikkel megesett, akkor elhiszed. Vagy mégsem? Analóg TV-anomáliában szenvedsz? Akkor új kutatásaim szerint neked készülnek ezek a műsorok.
Azért nem lesz ennek soha vége, mert mindig akad nézője, a nézettségből pénz lesz, és abból meg újabb epizódok készülnek, az ártatlan kis átverésből óriási biznisz, emellett ártalmas tömegpszichózis kerekedik – mondják. A sötét középkor visszaköszön? A megijedő Zsakfos (a bolondos) trubadúrládája kiterjeszti, megnyújtja a történelmi korokat, templomokból a nappalikba vezeti a megtévelyedett hitetlent. Nem muszáj megnézni, mondanák a bölcsek, csakhogy egy tévéfüggő, átlagosan kíváncsi ember tévét néz. Mindent, kontroll nélkül. Ezért fel kéne esketni a médiaértelmiséget is. Felesketni arra, hogy amit ők belülről látnak, és tudván tudják, hogy szirupos mázú hazugságokból és az emberi lélek sutaságait kihasználva kreálódik, az mérgezi a világot és fel kell lépni ellene. De a médiakurvák hallgatnak. Jó pénzért, hírnévért, fene tudja, miért. Némelyikük azzal indokolja hallgatását, vagy éppen mindennapos jelenlétét a tévémocsokban, hogy nem miatta lett ilyenné a világ. A másik sunyin mosolyog, tudja, meri, teszi. A legszomorúbb, hogy a műsorok készítői a magánéletben nem hisznek az ilyen szutykokban, csak a nézettség és a pénz mindenhatóságában. Olyan ez, mint amikor Michael Moore megkérdezi az amerikai szenátorokat a Fahrenheit 911-ben, hogy elküldenék-e fiaikat Irakba harcolni, és esélyt adni nekik az értelmetlen halálra? A legtöbbjük nem válaszolt, idegesen fordult el a kamera elől. Ugyanis a válaszuk NEM lett volna. Tehát csak a pórnép van hülyére véve, saját hülyeségünket vetetik és etetik meg velünk. Az unatkozó nagymamák, kismamák, munkanélküliek és rokkantnyugdíjasok (magyarul a fél ország) pedig jobb híján nézi mások bajait, kevés tanulsággal, ám annál nagyobb beleéléssel. Én sem okosabb, sem szebb nem akarok lenni másoknál, úgyhogy az írást puszta tények közlésével zárom, ami többet elárul az egészről, mint az én okoskodásom fentebb. Az ügy szereplője nekem bebizonyította történetét, szavahihetőségét nem kérdőjelezhetem meg.
Valahol az ország keleti felén él egy alkoholista, züllött srác, akihez egy internetes állásközvetítő cég "kiközvetíti" az RTL Klubot. A show asszisztense felhívja, és nem kevesebb, mint másfél órán keresztül kutakodik, kérdez, hogy behatárolja, milyen témában lesz jó a munkanélküli, szorult helyzetben lévő hétköznapi kisember. Rábeszéli, szervezze be barátját is, majd az elkövetkezendő napokban tovább bombázza telefonjaival mindkettőjüket. Végül könnyed beszélgetésként aposztrofálja a műsor témáját, laza összejövetel, csevegés a mindennapjaikról. Bólintanak. "Kell egy kis pénz, meg a haverok is jót szórakoznak majd a pofánkon!" Felutaznak Pestre a csatorna bérelt autójával, sofőrrel. Mit sem sejtve várakoznak a stúdió öltözőjében, összezárva hasonszőrű társaikkal. A teremfelügyelő figyelmezteti a résztvevőket, tilos a műsorról az eszmecsere, de ők éberségét kijátszva mégiscsak összesúgnak. Izgatott romagyerek megsúgja, ő több pénzt kap, ha kétszer pofon legyinti új nője volt fiúját. A zsúfolt öltöző fülledt hangulatában a gyomoridegekből izmos köteleket lehetne sodorni. Az aznap felvételre kerülő három műsor szereplői idegesen írják alá a 14 pontból álló szerződést, lelkük eladva 15 perc hírnévért... Persze a felületes olvasás és fellépés előtti transz nem mérlegel. Hosszas várakozás után az asszisztens pár perc alatt kiosztja a szerepeket. Kevésbé idomulnak a fellépők igazi mondanivalójához, alakítgatják a "figurát", szájbarágják a mondatokat, magyaráznak, míg a képernyő hőse meg nem esküszik, hogy a szájízük szerint beszél.
Esetünkben a két barát kiosztott szerepe még nekik is újdonságként hat. Féligazságok. A meglepetés gyorsan elmúlik, mikor a csapóajtó felé terelik a fellépőket. A téma: lebeszélni a másikat az önpusztítás fegyveréről, az italról, különben vége a barátságuknak, öri hari. Pont az alkesz kapja a józan szerepét, az antialkoholista pedig a piásét, így jobbnak látja a karaktereket mustráló rendező. Mehet, poén! Jön a még nagyobb stressz, önkívület. Bólogató Józsefek, Mihályok, Máriák lepik el a stúdiót, a ceremóniamester tapsra vezényli a belső közönséget, indul a SHOW! Mónika fürtjei mögött az apró “fülesből" dől a rendezői utasítás. Buta kérdések, tágra nyitott bociszemek, a média minden szemete benne van ebben a nézésben. Egy eldobható kulcsfigura névadója a megjátszások show-jának, mások szarában tapicskol. Gratulálunk! Dr. Csernus-féle "mély" pszichikai ráhatás, leöntve bugyuta tanácsokkal, a végén a megoldást Mónika szervírozza! Ha csak hebeg-habog, akkor nincs megoldás. Komoly témáknál néha egész színvonalas a szereplők amatőr színészi teljesítménye, de egy suta félmosoly az arcukon a komoly szappanopera-tragédiák tálalásakor mindent elárul. Botrányos műbalhék. A közönség egy-két ezresért ujjong, a szereplők "egyénre szabva" kapják a megérdemelt összeget. 8 ezertől egészen 50 ezerig. Verekedésért prémium, szembeköpésért taps és rendezői dicséret.
A szerződés – amelyet a-tól z-ig elolvastam – már bűncselekményként említi, ha a szereplő a kocsmában, buszon, vagy akár otthon elmeséli a felvétel részleteit. A miniatűr betűs írás közli: egy évig más csatornán csak engedéllyel szerepelhet a kuncsaft. Ha netán észbe kapna, és mégsem akarná elveszíteni munkahelyét, barátnőjét, nehezen kivívott tekintélyét egy közepes nézettségű délutáni adás miatt, a szerződés megnyugtatja: a műsor levetítésének akadályoztatása esetén 1.000.000 forint kötbért és mellé a műsor összes költségét hozza magával az általuk megjelölt bíróságra, mert úgyis veszít.
Némely kisembernek akkor is van önérzete, ha egy hibás manőver folytán mégis a karmaik közé téved! A szereplők elvileg nem áldozatok, főleg azok nem, akik butaságuk megkoronázásaként illegetik magukat a kamerák előtt. Nagy része megérdemli a 15 perces proli-népszerűséget! A szegénységtől és szereplési vágytól vezérelt megalázottak – akik jóhiszeműen álltak a porondra, de későn kapcsoltak – csak a saját marhaságuk áldozatai. Meg azé a médiavilágé, amely furmányos módon saját maga butítja le "felhasználhatóra" nézőit, hogy később önnön maguk köszönjenek vissza a hazugládáikból: "Halló, látod, én is benne lehetek a tévében, nem csak a sztárok!"
A két srác Pestről hazafelé már egymáshoz sem szólt, egész úton hallgattak. Agyukban zavartság, düh és megbánás. Jönnek az otthoni kínos percek, magyarázkodások, a 15 ezerért eladott lélek feszült hétköznapjai. Megtörtént, de szerencsére elfeledik hamar, akár az ilyen agyament dolgok legtöbbjét. Marad a rossz szájíz, és egy sokáig őrizgetett papírfecni apró betűkkel, rajta két tanú aláírása. Egy erkölcsileg kizsákmányoló világ tanúié.
Megjegyzés: a nem piás, állással rendelkező fiatal srác egy héttel később elvesztette állását. A főnökasszony is nézte az adást...
Azért nem lesz ennek soha vége, mert mindig akad nézője, a nézettségből pénz lesz, és abból meg újabb epizódok készülnek, az ártatlan kis átverésből óriási biznisz, emellett ártalmas tömegpszichózis kerekedik – mondják. A sötét középkor visszaköszön? A megijedő Zsakfos (a bolondos) trubadúrládája kiterjeszti, megnyújtja a történelmi korokat, templomokból a nappalikba vezeti a megtévelyedett hitetlent. Nem muszáj megnézni, mondanák a bölcsek, csakhogy egy tévéfüggő, átlagosan kíváncsi ember tévét néz. Mindent, kontroll nélkül. Ezért fel kéne esketni a médiaértelmiséget is. Felesketni arra, hogy amit ők belülről látnak, és tudván tudják, hogy szirupos mázú hazugságokból és az emberi lélek sutaságait kihasználva kreálódik, az mérgezi a világot és fel kell lépni ellene. De a médiakurvák hallgatnak. Jó pénzért, hírnévért, fene tudja, miért. Némelyikük azzal indokolja hallgatását, vagy éppen mindennapos jelenlétét a tévémocsokban, hogy nem miatta lett ilyenné a világ. A másik sunyin mosolyog, tudja, meri, teszi. A legszomorúbb, hogy a műsorok készítői a magánéletben nem hisznek az ilyen szutykokban, csak a nézettség és a pénz mindenhatóságában. Olyan ez, mint amikor Michael Moore megkérdezi az amerikai szenátorokat a Fahrenheit 911-ben, hogy elküldenék-e fiaikat Irakba harcolni, és esélyt adni nekik az értelmetlen halálra? A legtöbbjük nem válaszolt, idegesen fordult el a kamera elől. Ugyanis a válaszuk NEM lett volna. Tehát csak a pórnép van hülyére véve, saját hülyeségünket vetetik és etetik meg velünk. Az unatkozó nagymamák, kismamák, munkanélküliek és rokkantnyugdíjasok (magyarul a fél ország) pedig jobb híján nézi mások bajait, kevés tanulsággal, ám annál nagyobb beleéléssel. Én sem okosabb, sem szebb nem akarok lenni másoknál, úgyhogy az írást puszta tények közlésével zárom, ami többet elárul az egészről, mint az én okoskodásom fentebb. Az ügy szereplője nekem bebizonyította történetét, szavahihetőségét nem kérdőjelezhetem meg.
Valahol az ország keleti felén él egy alkoholista, züllött srác, akihez egy internetes állásközvetítő cég "kiközvetíti" az RTL Klubot. A show asszisztense felhívja, és nem kevesebb, mint másfél órán keresztül kutakodik, kérdez, hogy behatárolja, milyen témában lesz jó a munkanélküli, szorult helyzetben lévő hétköznapi kisember. Rábeszéli, szervezze be barátját is, majd az elkövetkezendő napokban tovább bombázza telefonjaival mindkettőjüket. Végül könnyed beszélgetésként aposztrofálja a műsor témáját, laza összejövetel, csevegés a mindennapjaikról. Bólintanak. "Kell egy kis pénz, meg a haverok is jót szórakoznak majd a pofánkon!" Felutaznak Pestre a csatorna bérelt autójával, sofőrrel. Mit sem sejtve várakoznak a stúdió öltözőjében, összezárva hasonszőrű társaikkal. A teremfelügyelő figyelmezteti a résztvevőket, tilos a műsorról az eszmecsere, de ők éberségét kijátszva mégiscsak összesúgnak. Izgatott romagyerek megsúgja, ő több pénzt kap, ha kétszer pofon legyinti új nője volt fiúját. A zsúfolt öltöző fülledt hangulatában a gyomoridegekből izmos köteleket lehetne sodorni. Az aznap felvételre kerülő három műsor szereplői idegesen írják alá a 14 pontból álló szerződést, lelkük eladva 15 perc hírnévért... Persze a felületes olvasás és fellépés előtti transz nem mérlegel. Hosszas várakozás után az asszisztens pár perc alatt kiosztja a szerepeket. Kevésbé idomulnak a fellépők igazi mondanivalójához, alakítgatják a "figurát", szájbarágják a mondatokat, magyaráznak, míg a képernyő hőse meg nem esküszik, hogy a szájízük szerint beszél.
Mónika - A kibeszélőshow
Esetünkben a két barát kiosztott szerepe még nekik is újdonságként hat. Féligazságok. A meglepetés gyorsan elmúlik, mikor a csapóajtó felé terelik a fellépőket. A téma: lebeszélni a másikat az önpusztítás fegyveréről, az italról, különben vége a barátságuknak, öri hari. Pont az alkesz kapja a józan szerepét, az antialkoholista pedig a piásét, így jobbnak látja a karaktereket mustráló rendező. Mehet, poén! Jön a még nagyobb stressz, önkívület. Bólogató Józsefek, Mihályok, Máriák lepik el a stúdiót, a ceremóniamester tapsra vezényli a belső közönséget, indul a SHOW! Mónika fürtjei mögött az apró “fülesből" dől a rendezői utasítás. Buta kérdések, tágra nyitott bociszemek, a média minden szemete benne van ebben a nézésben. Egy eldobható kulcsfigura névadója a megjátszások show-jának, mások szarában tapicskol. Gratulálunk! Dr. Csernus-féle "mély" pszichikai ráhatás, leöntve bugyuta tanácsokkal, a végén a megoldást Mónika szervírozza! Ha csak hebeg-habog, akkor nincs megoldás. Komoly témáknál néha egész színvonalas a szereplők amatőr színészi teljesítménye, de egy suta félmosoly az arcukon a komoly szappanopera-tragédiák tálalásakor mindent elárul. Botrányos műbalhék. A közönség egy-két ezresért ujjong, a szereplők "egyénre szabva" kapják a megérdemelt összeget. 8 ezertől egészen 50 ezerig. Verekedésért prémium, szembeköpésért taps és rendezői dicséret.
A szerződés – amelyet a-tól z-ig elolvastam – már bűncselekményként említi, ha a szereplő a kocsmában, buszon, vagy akár otthon elmeséli a felvétel részleteit. A miniatűr betűs írás közli: egy évig más csatornán csak engedéllyel szerepelhet a kuncsaft. Ha netán észbe kapna, és mégsem akarná elveszíteni munkahelyét, barátnőjét, nehezen kivívott tekintélyét egy közepes nézettségű délutáni adás miatt, a szerződés megnyugtatja: a műsor levetítésének akadályoztatása esetén 1.000.000 forint kötbért és mellé a műsor összes költségét hozza magával az általuk megjelölt bíróságra, mert úgyis veszít.
Némely kisembernek akkor is van önérzete, ha egy hibás manőver folytán mégis a karmaik közé téved! A szereplők elvileg nem áldozatok, főleg azok nem, akik butaságuk megkoronázásaként illegetik magukat a kamerák előtt. Nagy része megérdemli a 15 perces proli-népszerűséget! A szegénységtől és szereplési vágytól vezérelt megalázottak – akik jóhiszeműen álltak a porondra, de későn kapcsoltak – csak a saját marhaságuk áldozatai. Meg azé a médiavilágé, amely furmányos módon saját maga butítja le "felhasználhatóra" nézőit, hogy később önnön maguk köszönjenek vissza a hazugládáikból: "Halló, látod, én is benne lehetek a tévében, nem csak a sztárok!"
A két srác Pestről hazafelé már egymáshoz sem szólt, egész úton hallgattak. Agyukban zavartság, düh és megbánás. Jönnek az otthoni kínos percek, magyarázkodások, a 15 ezerért eladott lélek feszült hétköznapjai. Megtörtént, de szerencsére elfeledik hamar, akár az ilyen agyament dolgok legtöbbjét. Marad a rossz szájíz, és egy sokáig őrizgetett papírfecni apró betűkkel, rajta két tanú aláírása. Egy erkölcsileg kizsákmányoló világ tanúié.
Megjegyzés: a nem piás, állással rendelkező fiatal srác egy héttel később elvesztette állását. A főnökasszony is nézte az adást...
Ezt megosztom Facebook-on!
