Gyermekbérlet a Millenárisra - februári, márciusi program

irodalom, kiállítás, média, zene, 2008. február

Immár tizedik alkalommal hirdeti meg a Millenáris ovisoknak a délelőtti, és kisiskolásoknak a délutáni programsorozatát. Fontosnak tartják, hogy a XXI. század jelenségei mellett, amelyek erőteljesen befolyásolják a gyerekeket, ne rohanjanak el. Ebből kiindulva 3 különböző tematikájú bérletsorozatot indítanak februártól május végéig. A GÉZENGÚZ-bérlet fő ívét a mese, a zene, az irodalom és a színház varázslatos birodalma adja. A ZSEBTV-bérlet a "média" főbb területeit járja körül. A harmadik bérlettípus, a ZÖLD TÚRAZOKNI, az egészséges és környezettudatos életmódra nevelést állítja középpontba.

Február 12-i programjuk:

9.30–12.00 A programot elsősorban ovisoknak ajánlják, ahol a Három selyp leány című népmeséhez készítenek fakanálból bábokat, majd eljátsszák a rövid mesét, egy zenetanár segítségével pedig megzenésítik az "előadást". A produkciót 3 kamerával rögzítik, és bábfilmet készítünk belőle, de a bábok helyett a gyerekek is szerepelhetnek.
13.00–15.30 A programot elsősorban kisiskolásoknak ajánlják. Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című könyvéből rövid forgatókönyvek készülnek változatos szereplőszámmal. Az alkotás folyamatában teret kaphat az improvizáció is.
9.00–16.00 A kreatív műteremben újságot készíthetnek, képregényt, diafilmet rajzolhatnak, amelyet saját maguk által írt dialógusokkal tesznek izgalmassá. A kész képsorozatot "belevarázsolják" a számítógépbe. A nap végén mindenki hazaviheti saját alkotását.

Február 19-i programjuk:

9.00–12.00 Kézműves foglalkozás.
10.00–11.00 "Szervusztok, pajtikák!", avagy Vitéz László és a többiek – Kemény Henrik bábelőadása.
13.00–16.00 Kézműves foglalkozás.
14.00–15.30 Hangszerbemutató és hangszeroktatás – "Neked zörög a dob" zenélés Balázs Elemérrel, Dés Andrással. Játékos formában közös muzsikálásra nyílik lehetőség, ezzel is még inkább felkeltve a gyerekek érdeklődését a zene iránt.

Február 26-i programjuk:

9.30–12.00 Állatokról az állatvédelem jegyében. Házigazda: a (Zöld)Alma zenekar.
13.00–14.30 Állatvédők és az állatkert gondozói mesélnek ritka fajokról, védett állatokról. Megtudhatják, hogyan viselkednek az állatok. Sorra veszik az állatok természetes viselkedését: a táplálkozást, a mozgást és a rejtőzködést. Fajfelismerő vetélkedőkön keresztül számtalan érdekességet tudhatnak meg ezen az ismeretfejlesztő találkozáson.
14.30–15.30 Nógrádi Gábor: Segítség, ember! – Állatok otthon. Vajon mit gondolnak az állatok rólunk? Mit mondanának nekünk, ha emberi nyelven megszólalhatnának. Mert az ember és állat barátsága csak akkor szép és igazi, ha az ember az állat nyelvén is megtanul gondolkodni és cselekedni. A foglalkozást a szerző tartja!

Március 4-i programjuk:

9.00–16.00 A kreatív műteremben az előzőekben taglalt foglalkozás.
9.30–12.00 Arany László: A szomorú királykisasszony című mese feldolgozása az előzőekben leírt módszerrel: bábokkal és gyerekszereplőkkel forgatott mesefilm.
13.00–15.30 Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek című művéből készült rövid forgatókönyv feldolgozása, és gyerekszereplőkkel forgatott mesefilm az előzőekben leírt módszerrel.

Március 11-i programjuk:

9.00–12.00 Kézműves foglalkozás.
10.00–11.00 Makám-koncert interaktív gyerek- és családi műsor. A műsor tematikája az
állatvilág és az ember – különösen a gyermekek – kapcsolata. A műsor játékos formában igyekszik közel hozni a mai városi gyermekekhez a természetet, s a benne élő állatokat. Akinek ez sem elég, azzal kimennek az Állatkertbe, és a Barlangszínházban meghallgatják az ott élő állatok hangversenyét.
13.00–16.00 Kézműves foglalkozás.
14.00–15.00 Figurina Bábszínház – Békés Pál: Félőlény – bábjáték hat éven felülieknek.
A darabot írta: Békés Pál. Az előadást tervezte, készítette és rendezte: Siklósi Gábor.
15.00–15.30 Rendhagyó irodalomóra: az előadás után megbeszéljük a látottakat. Vendég: Békés Pál.

Március 18-i programjuk:

9.00–16.00 A kézműves műhelyben látványos oktatóeszközök segítségével megismerhetik a hulladékok szelektív gyűjtésének helyes gyakorlatát.
9.30–12.00 PET palack és a polár pulóver. Szelektív hulladékgyűjtésről – gyerekeknek – a környezetvédelem jegyében. Házigazda: a (Zöld)Alma zenekar. Két szorgos kis hangya játékosan mutatja be kalandjai során a szelektív hulladékgyűjtés alapszabályait, és a különböző hulladékok újrahasznosítását.
14.00–15.00 Öko-Pannon Kht. előadása – Miért fontos és előnyös az újrahasznosítás? Mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal? Mi készülhet a szelektíven gyűjtött hulladékokból? Hajnal – Ismeretterjesztő mesejáték. Írta és rendezte: Almássy Bettina.
15.00–15.30 Rendhagyó környezetóra: az előadás után megbeszéljük a látottakat.

Részletes információ, illetve a további programokról:
Millenáris, 1024 Bp., Fény u. 20–21.
www.millenaris.hu

Árak:
A bérlet ára: 1400 Ft
Bérleten kívüli jegyár: 450 Ft (egyes produkcióknál: 600 Ft)
A belépés a kísérő pedagógusoknak és három év alatt díjtalan.

Csoportos bejelentkezés:
Murányiné Liptai Judit: muranyine@millenaris.hu Tel: 438-5335
Bérczes Anna: aberczes@millenaris.hu Tel: 336-4050, 06 30/ 826 6021
Pénztár: 438-5312

Mit szólsz hozzá?

Feles

Feles

Tóth (vagy Roszival? ehh...) Kata imád színházba járni, de bölcsészként az olvasást sem veti meg. A szláv, azon belül is az orosz kultúra a szíve csücske. A KULT rovat lelkes vezetője. Hajszínének változásait követni nem egyszerű feladat.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal