Tömegkultúraerobic
rádió, 2007. július
Valamilyen oknál fogva sikerült a Petőfi rádióra kapcsolni tegnap hétkor. Nem volt nagyon rossz döntés egyébként, mert a Petőfinek nagyon jót tett az átalakítás, popzene az igényesebbik fajtából, kevés beszéd, szóval pont olyan lett a rádió, mint amilyen kereskedelmire már régóta vágynak sokan a 18-28 éves korosztályból. A hétköznap este hét óra viszont nem a kedvenc műsorsávom a kultúrfitnesszel, személyi edző Horváth Gergely, ez kiderült hamar, és csak azért hagytam a rádiót ON fokozaton, hogy ma kritikát írhassak ide.
Antionionira emlékeztünk bemelegitésképp, félpercben, melynek nagyrésze azt tette ki, hogy két napon belül két nagy filmes távozozott az örök filmmezőkre. Ha előző nap nem ejtett volna pár keresettlen szót Horváth Bergman filmes érdemeiről, akkor is furcsának tartottam volna, hogy A helyett B-t mond, így viszont még visszásabbá vált a helyzet.
Viszont beszélt pár szó erejéig Keith Richardsról, illetve az önéletrajzáról is, melyet 7,3 milliárd dollárért vett meg egy amerikai kiadó, s valamilyen – számomra leginkább ködös – számitási módszer segítségével kiszámolta személyi eddzőnk, hogy a pár héttel ezelőtti Stadion-beli koncertjükön csápolók hány dollárt érnek...
Aztán jött a jó zene. (Sajnos nem Rolling Stones, de jó.)
Aztán voltak Kulturistáknak szánt percek Egerről, ami egy kis aranyos, sokszinű rovat, van benne egy főműsor "menjünk oda, ahol szaga van a középkornak" címmel, meg pár miniajánló (három tipp, mit ne hagyjunk ki, ha már úgyis Egert vagyunk...), csak ici-picit nézi hülyének a meginterjuvolt Berecz Klárát a riporter, de nem nagyon, csak viccesen, úgyhogy ez inkább "kereskedelmisre" sikerült, mint rosszra.
Aztán jött a jó zene.
Aztán az útrahang: van egy hosszas magyarázata is, hogy mi is az (nagyon nehéz lenne egyébként egy viszonylag értelmes hallgatónak kitalálnia, de hát miért fizetnénk a műsorvezt ha nem azért, hogy az egyszer már olyan jól kitalált szövegét – felvételről – estéről estére bejátssza), de most csakazértse fogom elárulni, hogy mi, találja ki az olvasó. Az e napi ajánlat egy album volt, a Rhythms del' Mondo, amely jó latin zenét meg jó angol zenészeket párosít, ahol is a latin zene a férfi, s vezeti a nőt, az angol zenészeket (szexizmus? Á, dehogy)... A kísérőszövegnél persze többet mond az albumról hallható anyagdarabka-eső (jó zene), viszont ez utóbbival legalább nem spóroltak.
Aztán jött a jó zene. Ezúttal sok, csak közben sajnos néha átmentünk rossz-kereskedelmibe, mert közben csakazértis belebeszél hülyeségeket az edző.
Aztán heppening-ajánló, az Andrássy téri szabadidőközpontból, A legvidámabb barakk összművészeti fesztivál. Lehet, hogy csak én szoktam meg a stílust, de kezdett valami informatív jelleget ölteni az ajánló, több szervezőt-szereplőt is megszólaltattak a blokkhoz, mindenki más szemszögből és művészeti ágból láttatta a heppeninget, és egész kedvet is csinált a felkerekedéshez a műsor.
Aztán jött a jó zene.
Aztán valami robbant. Egy DVD-ajánló robbant. Hatvan másodpercben próbálta edzőnk összefoglalni a Megfojtott szabadság című "dokumentumfilmnek nevezett izé" lényegét és ezúttal kifejezetten viccesbe ment át a dolog, tekintve hogy talált valamit a fiatalember, amit úgy istenigazából lehet csípőből szidni, mert tényleg nagyon rossz (rosszmájúbb olvasókban felmerülhet, hogy "még nála is rosszabb", de ezt én nem osztom ebben a formában). Úgyhogy egy lélegzetre fel is sorolta a hibáit a filmnek, másra már nem is jutott idő (nem hiszem, hogy akarta Horváth, hogy jusson egyébként), csak egy kis robbanásra, meg arra, hogy (meglepő!) számszerűen is megbuktassa a filmet a 10-es skálán...
Aztán jött a jó zene.
A nyújtást egy kis TV-ajánló egyveleg jelentette, össze-vissza mindenféle műsorról volt szó, filmekről, dokukról egy-egy mondatban, és itt tényleg elég is volt ennyi – először éreztem a műsorban, hogy helyén kezeli az edző a témát, rövid és velős műsorajánló, semmi felesleges vicceskedés, csak a lényeg. Még egy honlapcím is beficcent a végére, ami egyébként a heppening honlapját reklámozza, szóval szuperül lekerekített a lezárás.
Aztán jött a jó zene.
Ez így elsőre borzalmasan hangzik, de a műsor nem volt az. Felszínes, igen. Vicceskedő (és csak néha vicces), igen. De kultúráról szólt, amitől a Petőfi Petőfi és nem Danubius vagy Juventus vagy Akármius, fiatalos volt (vagy legalábbis olyan, amilyet a kereskedelmi adók fiatalosként akarnak eladni), sokféle volt, úgyhogy a nem annyira izgalmas témáknál sem kapcsol át a hallgató, és ami a legjobb benne, az a blokkok közötti sok-sok jó zene.
Kulturfitness, Petőfi rádió, minden hétköznap 19-20h
Antionionira emlékeztünk bemelegitésképp, félpercben, melynek nagyrésze azt tette ki, hogy két napon belül két nagy filmes távozozott az örök filmmezőkre. Ha előző nap nem ejtett volna pár keresettlen szót Horváth Bergman filmes érdemeiről, akkor is furcsának tartottam volna, hogy A helyett B-t mond, így viszont még visszásabbá vált a helyzet.
Viszont beszélt pár szó erejéig Keith Richardsról, illetve az önéletrajzáról is, melyet 7,3 milliárd dollárért vett meg egy amerikai kiadó, s valamilyen – számomra leginkább ködös – számitási módszer segítségével kiszámolta személyi eddzőnk, hogy a pár héttel ezelőtti Stadion-beli koncertjükön csápolók hány dollárt érnek...
Aztán jött a jó zene. (Sajnos nem Rolling Stones, de jó.)
Aztán voltak Kulturistáknak szánt percek Egerről, ami egy kis aranyos, sokszinű rovat, van benne egy főműsor "menjünk oda, ahol szaga van a középkornak" címmel, meg pár miniajánló (három tipp, mit ne hagyjunk ki, ha már úgyis Egert vagyunk...), csak ici-picit nézi hülyének a meginterjuvolt Berecz Klárát a riporter, de nem nagyon, csak viccesen, úgyhogy ez inkább "kereskedelmisre" sikerült, mint rosszra.
Aztán jött a jó zene.
Aztán az útrahang: van egy hosszas magyarázata is, hogy mi is az (nagyon nehéz lenne egyébként egy viszonylag értelmes hallgatónak kitalálnia, de hát miért fizetnénk a műsorvezt ha nem azért, hogy az egyszer már olyan jól kitalált szövegét – felvételről – estéről estére bejátssza), de most csakazértse fogom elárulni, hogy mi, találja ki az olvasó. Az e napi ajánlat egy album volt, a Rhythms del' Mondo, amely jó latin zenét meg jó angol zenészeket párosít, ahol is a latin zene a férfi, s vezeti a nőt, az angol zenészeket (szexizmus? Á, dehogy)... A kísérőszövegnél persze többet mond az albumról hallható anyagdarabka-eső (jó zene), viszont ez utóbbival legalább nem spóroltak.
Aztán jött a jó zene. Ezúttal sok, csak közben sajnos néha átmentünk rossz-kereskedelmibe, mert közben csakazértis belebeszél hülyeségeket az edző.
Aztán heppening-ajánló, az Andrássy téri szabadidőközpontból, A legvidámabb barakk összművészeti fesztivál. Lehet, hogy csak én szoktam meg a stílust, de kezdett valami informatív jelleget ölteni az ajánló, több szervezőt-szereplőt is megszólaltattak a blokkhoz, mindenki más szemszögből és művészeti ágból láttatta a heppeninget, és egész kedvet is csinált a felkerekedéshez a műsor.
Aztán jött a jó zene.
Aztán valami robbant. Egy DVD-ajánló robbant. Hatvan másodpercben próbálta edzőnk összefoglalni a Megfojtott szabadság című "dokumentumfilmnek nevezett izé" lényegét és ezúttal kifejezetten viccesbe ment át a dolog, tekintve hogy talált valamit a fiatalember, amit úgy istenigazából lehet csípőből szidni, mert tényleg nagyon rossz (rosszmájúbb olvasókban felmerülhet, hogy "még nála is rosszabb", de ezt én nem osztom ebben a formában). Úgyhogy egy lélegzetre fel is sorolta a hibáit a filmnek, másra már nem is jutott idő (nem hiszem, hogy akarta Horváth, hogy jusson egyébként), csak egy kis robbanásra, meg arra, hogy (meglepő!) számszerűen is megbuktassa a filmet a 10-es skálán...
Aztán jött a jó zene.
A nyújtást egy kis TV-ajánló egyveleg jelentette, össze-vissza mindenféle műsorról volt szó, filmekről, dokukról egy-egy mondatban, és itt tényleg elég is volt ennyi – először éreztem a műsorban, hogy helyén kezeli az edző a témát, rövid és velős műsorajánló, semmi felesleges vicceskedés, csak a lényeg. Még egy honlapcím is beficcent a végére, ami egyébként a heppening honlapját reklámozza, szóval szuperül lekerekített a lezárás.
Aztán jött a jó zene.
Ez így elsőre borzalmasan hangzik, de a műsor nem volt az. Felszínes, igen. Vicceskedő (és csak néha vicces), igen. De kultúráról szólt, amitől a Petőfi Petőfi és nem Danubius vagy Juventus vagy Akármius, fiatalos volt (vagy legalábbis olyan, amilyet a kereskedelmi adók fiatalosként akarnak eladni), sokféle volt, úgyhogy a nem annyira izgalmas témáknál sem kapcsol át a hallgató, és ami a legjobb benne, az a blokkok közötti sok-sok jó zene.
Kulturfitness, Petőfi rádió, minden hétköznap 19-20h
Ezt megosztom Facebook-on!
