Az megvan, hogy két ember, meg az egész szerencsétlen emberiség várja Godot-t, a remény megtestesülését, aki soha nem jön el? Sőt, talán nem is létezik. Beckett drámája arról szól, hogy milyen, amikor valamit, valakit egyfolytában, reménytelenül várunk. Jókai Anna pont azt írja meg, hogy mi van akkor, ha ez a valaki egyszer csak bekopog a kapun.
Godot megjött. A Megváltó(?), akit annyira vártunk. Kopog, zörög, dörömböl a kapun. Be kéne engedni. Ha nincs kulcs, azért, ha van, hát azért nem nyílik a zár. Talán az emberek még éretlenek az üdvösségre. És Godot elmegy. Elmegy? Tényleg hiába volt a várakozás?
A "színjáték" egy lapostányér alakú völgyben játszódik, melyet fal vesz körül. A fal közepén bezárt, elrozsdásodott kapu, mellette csapóajtók. A talaj néhol süppedékeny, üreges, máshol zörgő, és kemény. Jobbról balra lejt. Növényzet nincs, csak egy kopár fa ágai nyúlnak át a kerítésen. Ez a közép-európai ember (a magyar ember) tudatvilága. Ez a huszonegyedik századi ember tragédiája.
Ebben a térben mozognak élők, holtak, és Sadot (őt senki nem várja, ő jelen van). Ki-ki a maga módján, mégis ugyanazt várják. De tudnak-e, tudunk-e élni az örömhírrel: Godot megjött. Egyesek csalónak tartják, mások udvariatlannak, mert bár eljön, most is késik, és Sadot egyenesen örülne, ha meg sem érkezne.
Az emberek még nem látják a lényeget. Hogy a Hajléktalan Csonka Család: Szent Család. A fiút, aki szatyrával (rajta felirat: Szeretetszolgálat) újra és újra eléjük áll, csak félretolják, dobnak neki valamit. Nem veszik észre, hogy "Nem kér ő, hanem kínál."
Jókai Anna a keresztény szellemiség elkötelezettje, a spirituális realizmus egyik megteremtője. Regényei arról szólnak, hogy az élet, a realitás egyszerre történik fent és lent. Egyszerre élünk egy kicsit szellemi szférában és egy kicsit a földön. Műveiben szeretetet, a reményt, az általános emberi értékeket képviseli. Új regényét bibliai, magyar és világirodalmi utalások, párbeszédek, versbetétek, a rádióból, hangosbemondóból olykor-olykor felcsendülő slágerek és híradások teszik összetetté (első ránézésre szaggatottá). Ennek ellenére stílusa és mondandója világos, tiszta, egyszerű.
Szívem szerint elolvastatnám mindenkivel a világon. Igényel ugyan némi világirodalmi előzményt, de talán nem is szükségszerűen. A lényeg csak az, Godot megjött, talán el se ment, és tulajdonképpen, ha itt volna, se vennénk észre. Pedig ez a lényeg. Hogy a világon minden szent: a vajúdó nő, a koldus szatyra (ez utóbbi különösen). Van remény. Mert megszületik a Gyermek, Sadot pedig a mélybe hull, a csapóajtó fedele mögé.
"…Gyanúra, aggodalomra az ad okot, hogy a fedél újra és újra – ha csak résnyivel is! – meg-megemelkedik.
Még mindig."
Jókai Anna: Godot megjött
Széphalom Könyvműhely, 2007
Godot megjött. A Megváltó(?), akit annyira vártunk. Kopog, zörög, dörömböl a kapun. Be kéne engedni. Ha nincs kulcs, azért, ha van, hát azért nem nyílik a zár. Talán az emberek még éretlenek az üdvösségre. És Godot elmegy. Elmegy? Tényleg hiába volt a várakozás?
A "színjáték" egy lapostányér alakú völgyben játszódik, melyet fal vesz körül. A fal közepén bezárt, elrozsdásodott kapu, mellette csapóajtók. A talaj néhol süppedékeny, üreges, máshol zörgő, és kemény. Jobbról balra lejt. Növényzet nincs, csak egy kopár fa ágai nyúlnak át a kerítésen. Ez a közép-európai ember (a magyar ember) tudatvilága. Ez a huszonegyedik századi ember tragédiája.
Ebben a térben mozognak élők, holtak, és Sadot (őt senki nem várja, ő jelen van). Ki-ki a maga módján, mégis ugyanazt várják. De tudnak-e, tudunk-e élni az örömhírrel: Godot megjött. Egyesek csalónak tartják, mások udvariatlannak, mert bár eljön, most is késik, és Sadot egyenesen örülne, ha meg sem érkezne.
Az emberek még nem látják a lényeget. Hogy a Hajléktalan Csonka Család: Szent Család. A fiút, aki szatyrával (rajta felirat: Szeretetszolgálat) újra és újra eléjük áll, csak félretolják, dobnak neki valamit. Nem veszik észre, hogy "Nem kér ő, hanem kínál."
Jókai Anna a keresztény szellemiség elkötelezettje, a spirituális realizmus egyik megteremtője. Regényei arról szólnak, hogy az élet, a realitás egyszerre történik fent és lent. Egyszerre élünk egy kicsit szellemi szférában és egy kicsit a földön. Műveiben szeretetet, a reményt, az általános emberi értékeket képviseli. Új regényét bibliai, magyar és világirodalmi utalások, párbeszédek, versbetétek, a rádióból, hangosbemondóból olykor-olykor felcsendülő slágerek és híradások teszik összetetté (első ránézésre szaggatottá). Ennek ellenére stílusa és mondandója világos, tiszta, egyszerű.
Szívem szerint elolvastatnám mindenkivel a világon. Igényel ugyan némi világirodalmi előzményt, de talán nem is szükségszerűen. A lényeg csak az, Godot megjött, talán el se ment, és tulajdonképpen, ha itt volna, se vennénk észre. Pedig ez a lényeg. Hogy a világon minden szent: a vajúdó nő, a koldus szatyra (ez utóbbi különösen). Van remény. Mert megszületik a Gyermek, Sadot pedig a mélybe hull, a csapóajtó fedele mögé.
"…Gyanúra, aggodalomra az ad okot, hogy a fedél újra és újra – ha csak résnyivel is! – meg-megemelkedik.
Még mindig."
Jókai Anna: Godot megjött
Széphalom Könyvműhely, 2007
Az íráshoz képgaléria is tartozik.
Ezt megosztom Facebook-on!
