Mindössze 92 oldal. Címlappal, előzékkel, kolofonnal együtt. Ennyi alatt meséli el Ljudmila Ulickaja egy egyszerű szovjet nő sorsának szívbemarkoló történetét. Ez a kisregény tette ismertté hazájában, és a legnépszerűbb kortárs orosz íróvá az egész világon. A művet magyarul V. Gilbert Edit fordításában olvashatjuk.
A hősnő – mert méltán nevezhető annak – Szonyecska. A félszeg, csúnyácska könyvtároslány, aki igazi életét az irodalom, főképp az orosz irodalom valóságában éli. Vagy élné. Ha nem térne vissza férjéért és lányáért a hétköznapok szürke, csalódásokkal teli mezejére.
"Szonyecska körül olyan gyökerestül és mélyen változott meg minden, mintha korábbi élete elkanyarodott volna tőle, s vitte volna magával a sok szeretett irodalmat, és cserébe hihetetlen terheket hagyott volna hátra, otthontalanságot, nyomort, hideget, meg a szüntelen aggódást a kis Tányáért és Robert Viktorovicsért, akik felváltva betegeskedtek."
Szonyecska a szovjet élet nehézségeit leküzdve férjével és kislányával együtt egy pincelyukból, a nyomorból egy szép, kertes házba költözik. De mielőtt még a tökéletes boldogság közhelyeivel találnánk szembe magunkat, a lányuknak fogadott, szépséges, tizennyolc éves Jászja képében visszatérnek a nehézségek. Az idősödő Szonyecskának – bár a közte és férje közt lévő nagy korkülönbség meghagyja neki az illúziót, hogy ő nem öregszik – esélye sincs az újdonsült, fiatal szeretővel szemben. Férjét, az egykor nagynevű, de azóta kiégett festőt, Jászja újabb és újabb remekek alkotására inspirálja, amikre Szonyecska mellett mindeddig nem volt képes. A sors pedig a szép, kertes házból egy lakótelepi panellakásba, majd szerteszét sodorja mindnyájuk életét.
Szonyecska se kétségbe nem esik, se bosszút nem forral, még csak nem is sajnálja magát. Csak pillanatokra hökkenünk meg azon a természetességen, amivel felülemelkedik a konvenciókon, a hétköznapok csalódásain.
Öreg, magányos, bajuszos öregasszonyként újra az orosz irodalomba, annak édes mélységeibe menekül a mindennapok nehézségei elől: a sötét fasorokba, az áradó tavaszi vizekbe.
A narráció, az elbeszélés stílusa, a történet szövése, a cselekményszál vezetése egyszerű, világos, könnyen olvasható és magától értetődő, akárcsak a szereplők karakterei. Mindemellett mély ellentmondásokat, érzéseket feszeget. Szüntelen a rácsodálkozás Szonyecska alakjára, és a gondolatra, amely az egész történetet átszövi: bár rendületlenül vágyik valamire, tökéletesen boldog azzal, amit helyette kap.
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska (Ford.: V. Gilbert Edit)
Magvető Kiadó, Budapest, 2006
A hősnő – mert méltán nevezhető annak – Szonyecska. A félszeg, csúnyácska könyvtároslány, aki igazi életét az irodalom, főképp az orosz irodalom valóságában éli. Vagy élné. Ha nem térne vissza férjéért és lányáért a hétköznapok szürke, csalódásokkal teli mezejére.
"Szonyecska körül olyan gyökerestül és mélyen változott meg minden, mintha korábbi élete elkanyarodott volna tőle, s vitte volna magával a sok szeretett irodalmat, és cserébe hihetetlen terheket hagyott volna hátra, otthontalanságot, nyomort, hideget, meg a szüntelen aggódást a kis Tányáért és Robert Viktorovicsért, akik felváltva betegeskedtek."
Szonyecska a szovjet élet nehézségeit leküzdve férjével és kislányával együtt egy pincelyukból, a nyomorból egy szép, kertes házba költözik. De mielőtt még a tökéletes boldogság közhelyeivel találnánk szembe magunkat, a lányuknak fogadott, szépséges, tizennyolc éves Jászja képében visszatérnek a nehézségek. Az idősödő Szonyecskának – bár a közte és férje közt lévő nagy korkülönbség meghagyja neki az illúziót, hogy ő nem öregszik – esélye sincs az újdonsült, fiatal szeretővel szemben. Férjét, az egykor nagynevű, de azóta kiégett festőt, Jászja újabb és újabb remekek alkotására inspirálja, amikre Szonyecska mellett mindeddig nem volt képes. A sors pedig a szép, kertes házból egy lakótelepi panellakásba, majd szerteszét sodorja mindnyájuk életét.
Szonyecska se kétségbe nem esik, se bosszút nem forral, még csak nem is sajnálja magát. Csak pillanatokra hökkenünk meg azon a természetességen, amivel felülemelkedik a konvenciókon, a hétköznapok csalódásain.
Öreg, magányos, bajuszos öregasszonyként újra az orosz irodalomba, annak édes mélységeibe menekül a mindennapok nehézségei elől: a sötét fasorokba, az áradó tavaszi vizekbe.
A narráció, az elbeszélés stílusa, a történet szövése, a cselekményszál vezetése egyszerű, világos, könnyen olvasható és magától értetődő, akárcsak a szereplők karakterei. Mindemellett mély ellentmondásokat, érzéseket feszeget. Szüntelen a rácsodálkozás Szonyecska alakjára, és a gondolatra, amely az egész történetet átszövi: bár rendületlenül vágyik valamire, tökéletesen boldog azzal, amit helyette kap.
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska (Ford.: V. Gilbert Edit)
Magvető Kiadó, Budapest, 2006
Az íráshoz képgaléria is tartozik.
Ezt megosztom Facebook-on!
