Járnak a vonatok, örül a szívem és utazom is haza családi körben ünnepelni azt, amit ilyenkor szokás. 221 kilométer, négy és fél óra vonatút, ha nem késünk. Hatodik éve csinálom és nem tudom megunni a balatonpartot, melynek déli oldalán ilyenkor végigvergődik a szerelvény, de könyv, újság, ismerős azért tud segíteni. Különleges nap, Gyével és Susuval is találkozom, akikben ráadásul van egy közös vonás: mindkét lánnyal gyenge pillanatomban futottam össze először, rögtön megosztottam velük aktuális nyomorúságomat, amitől ők – mily meglepő – el is menekültek, amint lehetett.
Susu esete az érdekesebb, 2004 januárjában vagyunk, a miklósfai kultúrházban pótszilveszterezünk (tessék megnézni, merre van az, tudom ajánlani a Google népszerű térképes szolgáltatásait), én meg vészes szeretetéhségemnél és jelentős elázottságomnál fogva szorongatom szegényt, amihez így utólag visszagondolva Susu meglehetős türelemmel és megértéssel viszonyult.
Aztán persze hazament – mint ahogy most mindketten tesszük, így egyszerre – és jobb híján ügyesen elfoglaltam a hodályban fellelhető egyetlen kanapét, majd leheveredve transzba estem, vagy elszunyókáltam, vagy csak simán elvoltam a külön bejáratú delirium tremensemmel, ahogy tetszik, miközben a többiek a közelben lévő fotelekben dödörögtek, egyre halkabban és egyre kevesebbet. Nem tudom, meddig tartott ez a helyzet, de arra határozottan emlékszem, hogy miért szűnt meg: valahogy felkúszott a lépcsőkön és betántorgott a terembe Pepszi, a mázsás vízilabdázó, aki amúgy rendes ember, de akkor éppen vagy nem vette észre, hogy a kanapén fekszem, vagy nem érdekelte (bármelyik verzió korrektnek és hihetőnek tűnik), és nemes egyszerűséggel rám ült.
Tekintve, hogy akkor még csak alulról közelítettem a hatvan kilót, ez a manőver rossz hatással volt testi integritásomra, de hát a pótszilveszter egy ilyen dolog, mindig történik valami váratlan. Sőt, olyan is előfordult már, hogy ez a váratlan fordulat maga a pótszilveszter megtörténte volt, például egy évvel később, amikor pedig csak kártyázni ültünk le este kilenc körül, ha jól emlékszem január másodikán, aztán a végén még a szilveszterkor a sütőbe rejtett dugipezsgő is előkerült, mert valamelyikünknek az est egy későbbi szakaszában eszébe villant, hogy odatette – csodák tehát léteznek, indukciós bizonyítás vége.
A Badacsony (forrás: http://www.cs.elte.hu/~ewkiss/)
Susu esete az érdekesebb, 2004 januárjában vagyunk, a miklósfai kultúrházban pótszilveszterezünk (tessék megnézni, merre van az, tudom ajánlani a Google népszerű térképes szolgáltatásait), én meg vészes szeretetéhségemnél és jelentős elázottságomnál fogva szorongatom szegényt, amihez így utólag visszagondolva Susu meglehetős türelemmel és megértéssel viszonyult.
Aztán persze hazament – mint ahogy most mindketten tesszük, így egyszerre – és jobb híján ügyesen elfoglaltam a hodályban fellelhető egyetlen kanapét, majd leheveredve transzba estem, vagy elszunyókáltam, vagy csak simán elvoltam a külön bejáratú delirium tremensemmel, ahogy tetszik, miközben a többiek a közelben lévő fotelekben dödörögtek, egyre halkabban és egyre kevesebbet. Nem tudom, meddig tartott ez a helyzet, de arra határozottan emlékszem, hogy miért szűnt meg: valahogy felkúszott a lépcsőkön és betántorgott a terembe Pepszi, a mázsás vízilabdázó, aki amúgy rendes ember, de akkor éppen vagy nem vette észre, hogy a kanapén fekszem, vagy nem érdekelte (bármelyik verzió korrektnek és hihetőnek tűnik), és nemes egyszerűséggel rám ült.
Tekintve, hogy akkor még csak alulról közelítettem a hatvan kilót, ez a manőver rossz hatással volt testi integritásomra, de hát a pótszilveszter egy ilyen dolog, mindig történik valami váratlan. Sőt, olyan is előfordult már, hogy ez a váratlan fordulat maga a pótszilveszter megtörténte volt, például egy évvel később, amikor pedig csak kártyázni ültünk le este kilenc körül, ha jól emlékszem január másodikán, aztán a végén még a szilveszterkor a sütőbe rejtett dugipezsgő is előkerült, mert valamelyikünknek az est egy későbbi szakaszában eszébe villant, hogy odatette – csodák tehát léteznek, indukciós bizonyítás vége.
Ezt megosztom Facebook-on!
