Egy hónappal ezelőtt mutattak egy színházi felvételt. Még most sem szabadultam a hatása alól. A hölgy elmondta a történetét, ők eljátszották. Mind a sztori, mind a színpadi kép valamit megváltoztatott bennem. Nem tudom, mit. De ott ülve az ágyon eldöntöttem: nekem ezt látnom kell!
Miután megvettem a jegyem, lementem a szűk kis lépcsőn. Ismerős arcokba botlottam. Ők voltak azok. Ott álltak öten, beszélgettek, nevetgéltek. A szűk kis pince lassan megtelt. Mindenki helyet foglalt. Ők is leültek. A játékmester felállt, köszöntött minket. Néhány mondattal megteremtett egy barátságos, közvetlen légkört. Elmondta, miben fogunk részt venni, és mit kell tennünk. Ők csak játszanak, de mi adjuk a történetet. Mi vagyunk a rendezők.
Az alapötletet Moreno adta a múlt században, aki a bécsi egyetem orvoskarán szerzett diplomát. 1935-ben alapította meg az első pszichodráma színházat Beaconban, amely intézet jelenleg is működik. Ennek alapján hazánkban Kis György Ádám létesített ilyen közösséget az első pszichodráma kongresszus után. A mi öt színészünk szintén részt vett ezen az összejövetelen, és ennek hatására alapítottak meg playback színházat körülbelül egy éve. Eme színház lényege: az emberek elmondják történeteiket, és ők eljátszva segítenek az emberek életén.
Minden egyes este öt részből tevődik össze. Először beszél a játékmester, bemutatja, kikből áll a társulat. Mintegy előzetesként elmeséli, miről fog szólni az este. Aztán feltesz egy kérdést. Ki mivel érkezett? Itt nem a fantasztikus BKV-ra kíváncsi. Bevallom, ekkor jót nevettem. Egy héttel ezelőtt eltévedtem a Ráday utcában. Hiába, van ez így!
Egy-két ember elmondta, milyen érzésekkel érkezett, ők megjelenítették. Majd következik néhány perc a szomszéddal. Ekkor eszembe jutott a régi színházak világa, ahova az ember nem bámulni járt, hanem társalogni. S mind emellé egy gyermeki érzés is társult. Beszélhetek a színházban önfeledten, anélkül, hogy valaki rám szólna. De jó!
Majd következett az est csúcspontja. Bevallom, azt hittem, nehezebben fog elindulni, de végül csalódnom kellett. Voltak emberek, akik minden hónapban lejárnak. Program. Pszichiáter helyett inkább nevetnek. Igazuk van. A kedvenc történetem, ami a legjobban megfogott, az egy baba volt. Egy negyven év körüli hölgy élete nagy álmát teljesítette. Kapott egy nagyobb összeget, bement a bababoltba, és vett egy babát. Aki tudja, mit jelent a Kathy márka, annak nem kell magyaráznom. Uraim, ez olyan, mint az autóknál a Rolls-Royce. Nem az volt igazán jó, ahogy játszanak, hanem amit. Én is szoktam így örülni. Nekem is teljesülnek álmaim. Én is egy ugyanolyan ember vagyok, mint aki kint ült, s örült. Egy átlagember. Akár az én történetem is lehetett volna. Nem volt nagy dráma a színpadon, nem voltak hősszerelmes lovagok. Emberek volta, olyanok, mint Te vagy én.
Miközben hallgattam az egymást követő történeteket, néztem a színészeket, morfondíroztam. Hogy csinálják? Előre lefixálják, ki kit alakít, de azt nem, ki mikor következik. Nem tévednek, nem kezdenek egyszerre. Tudják, ki mikor lép be. De honnan? Nem sikerült megfejtenem. Hatalmas összhang dominál. Rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy öt ember ennyire ismerje egymás minden rezdülését. Koncentrálnak, de közben élvezik azt, amit alakítanak.
Az ötödik személy a zenész, Katona Emese. Az egyetlen nő a társulatban. Igen, hölgyeim és uraim, a nők világát is férfiak játsszák. Bevallom, Emese lényét egy picit hiányoltam. Teljesen háttérben marad, csak a zenéjét hallod. Még csak nem is látod őt. Elnyomják a férfiak, de mégis nélkülözhetetlen az est egészét nézve.
A záró rész egy összegzés. A színészek elmondják, mi fogta meg őket igazán. Mi az, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk. Hiszen azáltal, hogy elmondtuk nekik az életünk egy részét, részeseivé váltak. Kiadtunk magunkból egy kis darabot. Ezáltal megkönnyebbültünk. Megoszthattuk másokkal boldogságunk, bánatunk. Hihetetlen ereje és hatása van az ilyen estéknek. Rádöbbensz, van egy másfajta élet. Ami nem arról szól, hogy mindenki szalad valahová, nem veszi észre a másikat, csak fél füllel van ott. Itt mindenkit érdekel, mi van veled. Azért vannak, hogy veled nevessenek. Nem a színház mufurc, személytelen világa nyílik meg. Itt emberekre találsz. Orvosokra, tanárokra, tanulókra, üzletasszonyokra. Bárkire.
Amikor vége lett a színháznak, ittunk egy sört a Duna-parton. Azon gondolkodtam, nekem is van egy történetem. Legközelebb én is elmesélem!
Cím: A pszínház
Helyszín: Budapest, Ráday Könyvesház
Társulatvezető és játékmester: Dr. Bakó Tihamér
Színészek: Donáth Attila, Dr. Pálmai Kálmán, Simon Péter
Zene: Katona Emese
Fellépési időpontok: minden hónap első szerdája
Web: http://www.pszichoszinhaz.hu/
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Miután megvettem a jegyem, lementem a szűk kis lépcsőn. Ismerős arcokba botlottam. Ők voltak azok. Ott álltak öten, beszélgettek, nevetgéltek. A szűk kis pince lassan megtelt. Mindenki helyet foglalt. Ők is leültek. A játékmester felállt, köszöntött minket. Néhány mondattal megteremtett egy barátságos, közvetlen légkört. Elmondta, miben fogunk részt venni, és mit kell tennünk. Ők csak játszanak, de mi adjuk a történetet. Mi vagyunk a rendezők.
Az alapötletet Moreno adta a múlt században, aki a bécsi egyetem orvoskarán szerzett diplomát. 1935-ben alapította meg az első pszichodráma színházat Beaconban, amely intézet jelenleg is működik. Ennek alapján hazánkban Kis György Ádám létesített ilyen közösséget az első pszichodráma kongresszus után. A mi öt színészünk szintén részt vett ezen az összejövetelen, és ennek hatására alapítottak meg playback színházat körülbelül egy éve. Eme színház lényege: az emberek elmondják történeteiket, és ők eljátszva segítenek az emberek életén.
Minden egyes este öt részből tevődik össze. Először beszél a játékmester, bemutatja, kikből áll a társulat. Mintegy előzetesként elmeséli, miről fog szólni az este. Aztán feltesz egy kérdést. Ki mivel érkezett? Itt nem a fantasztikus BKV-ra kíváncsi. Bevallom, ekkor jót nevettem. Egy héttel ezelőtt eltévedtem a Ráday utcában. Hiába, van ez így!
Egy-két ember elmondta, milyen érzésekkel érkezett, ők megjelenítették. Majd következik néhány perc a szomszéddal. Ekkor eszembe jutott a régi színházak világa, ahova az ember nem bámulni járt, hanem társalogni. S mind emellé egy gyermeki érzés is társult. Beszélhetek a színházban önfeledten, anélkül, hogy valaki rám szólna. De jó!
Majd következett az est csúcspontja. Bevallom, azt hittem, nehezebben fog elindulni, de végül csalódnom kellett. Voltak emberek, akik minden hónapban lejárnak. Program. Pszichiáter helyett inkább nevetnek. Igazuk van. A kedvenc történetem, ami a legjobban megfogott, az egy baba volt. Egy negyven év körüli hölgy élete nagy álmát teljesítette. Kapott egy nagyobb összeget, bement a bababoltba, és vett egy babát. Aki tudja, mit jelent a Kathy márka, annak nem kell magyaráznom. Uraim, ez olyan, mint az autóknál a Rolls-Royce. Nem az volt igazán jó, ahogy játszanak, hanem amit. Én is szoktam így örülni. Nekem is teljesülnek álmaim. Én is egy ugyanolyan ember vagyok, mint aki kint ült, s örült. Egy átlagember. Akár az én történetem is lehetett volna. Nem volt nagy dráma a színpadon, nem voltak hősszerelmes lovagok. Emberek volta, olyanok, mint Te vagy én.
Miközben hallgattam az egymást követő történeteket, néztem a színészeket, morfondíroztam. Hogy csinálják? Előre lefixálják, ki kit alakít, de azt nem, ki mikor következik. Nem tévednek, nem kezdenek egyszerre. Tudják, ki mikor lép be. De honnan? Nem sikerült megfejtenem. Hatalmas összhang dominál. Rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy öt ember ennyire ismerje egymás minden rezdülését. Koncentrálnak, de közben élvezik azt, amit alakítanak.
Az ötödik személy a zenész, Katona Emese. Az egyetlen nő a társulatban. Igen, hölgyeim és uraim, a nők világát is férfiak játsszák. Bevallom, Emese lényét egy picit hiányoltam. Teljesen háttérben marad, csak a zenéjét hallod. Még csak nem is látod őt. Elnyomják a férfiak, de mégis nélkülözhetetlen az est egészét nézve.
A záró rész egy összegzés. A színészek elmondják, mi fogta meg őket igazán. Mi az, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk. Hiszen azáltal, hogy elmondtuk nekik az életünk egy részét, részeseivé váltak. Kiadtunk magunkból egy kis darabot. Ezáltal megkönnyebbültünk. Megoszthattuk másokkal boldogságunk, bánatunk. Hihetetlen ereje és hatása van az ilyen estéknek. Rádöbbensz, van egy másfajta élet. Ami nem arról szól, hogy mindenki szalad valahová, nem veszi észre a másikat, csak fél füllel van ott. Itt mindenkit érdekel, mi van veled. Azért vannak, hogy veled nevessenek. Nem a színház mufurc, személytelen világa nyílik meg. Itt emberekre találsz. Orvosokra, tanárokra, tanulókra, üzletasszonyokra. Bárkire.
Amikor vége lett a színháznak, ittunk egy sört a Duna-parton. Azon gondolkodtam, nekem is van egy történetem. Legközelebb én is elmesélem!
Cím: A pszínház
Helyszín: Budapest, Ráday Könyvesház
Társulatvezető és játékmester: Dr. Bakó Tihamér
Színészek: Donáth Attila, Dr. Pálmai Kálmán, Simon Péter
Zene: Katona Emese
Fellépési időpontok: minden hónap első szerdája
Web: http://www.pszichoszinhaz.hu/
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
