Nem lojális privát majális
hétköznapok, 2005. május
"A munka emelt ki az állati sorból" /Akela együttes/
Itt a tavasz, hogy az olvasók számára bizonyára roppant meglepő és nagy hírértékkel bíró információval nyissam írásomat. Ezt tetézvén még kísérletet teszek annak megemlítésére is, hogy nagyon valószínű, hogy ezután, a több éves gyakorlatnak megfelelően, a nyár fog jönni. És a nyár azért jó – hogy tovább fokozzam bölcselkedéseim intenzitását –, mert a téllel ellentétben nyáron meleg van. Ez pedig lehetőséget ad az embereknek arra, hogy több időt töltsenek el viszonylag nyugodtabb lelkiállapotban a szabad levegőn. Erre bazírozva rengeteg szabadtéri eseményre szoktak rá az emberek az idők folyamán.
Itt van például a majális, még tavasszal. Számomra egy kicsit mindig groteszk dolognak tűnt föl, hogy a munkát pihenéssel kell ünnepelni, de valójában ez teljesen normális. Aki dolgozik, az szórakozzék is, lásd: aki nem dolgozik, ne is egyék (ha ez valóban teljesülne, perceken belül éhen halnának a politikusok és az útfelújítók). A majális szó bennem, aki a felvonulós időkben még általános iskolás állampolgár voltam, a perec, a virsli és a vizezett sör képeit idézi föl. A munka ünnepén általában az emberek valami fedetlen közterületen kóvályognak egyre kómásabb állapotban, csapolt sört markolva. Szokott lenni körülöttük még vurstlim céllövölde, és sokszor valami színpad is, ahol az egyik Republic-hasonmás zenekar lép föl, és playbackről Republic-számokat játszik. De az is lehet, hogy maga a Republic lép föl, és Republic-számokat játszik.
Hasonlóan történhetett az idén is, a Tabán majálison például koncertet adott a megasztáros Tóth Veronika, akinek a honlapjára kattintva, a belépés után egyből hosszasan megcsodálhatjuk a támogatók listáját. A feltehetőleg önmaga által írt önéletrajzi szövege pedig csak egészen távoli rokonságot mutat a magyar nyelvvel. Fellépett többek között Demjén Rózesz is, ha már nem telik a gánszenrózeszre, és biztos, hogy jó hangulat volt, mert az emberek nem emiatt mennek ki egy majálisra, hanem a menés miatt. És igazuk van.
Én meg itthon szívtam majáliskor: a misztikusan csengő "anyanyelvi tantárgy-pedagógia" nevezetű tanegységhez kellett produkálni különféle beadandó matériákat. Nézegettem tehát erőteljesen kifelé az ablakon, és vágyakoztam. Egyszer csak hallottam ám, hogy éktelen magyarnótázás folyik valahol a közelben. Körülnéztem hát, és kiderült, hogy az egyik szomszéd család generálja az emberi szervezetre káros hanghatásokat. Persze nem lepődtem meg. Edzve vagyok már. Mifelénk minden előfordulhat. Ez a csöndes kertváros. Itt a petárdaszezon december elején kezdődik, és március végéig tart. Melegebb időjárás esetén pedig azonnal beindul a "nótafa".
Úgy szokott történni a dolog, hogy Tahó bácsi és Tahó néni, meg a sok kistahó kiül a verandára, kicsengetik a lábost, meg "a züveg ászokat" plusz még a magnót is. Felcsavarják "kokszra", aztán a jó ebédhez hadd szóljon a nóta. Ők is egy furcsa, sokak (szerencsések) számára ismeretlen, egzotikus fajhoz tartoznak: a Kertvárosi Szomszéd családjához. Talán segíthet közelebb kerülni cizellált lelkivilágukhoz az alábbi történet: egy éve, az első finom tavaszi napon az egész szomszéd-kompánia kivonult táplálkozni a kertbe. És mivel meccs volt aznap, kivitték a tévét is. Na most, az ilyen szomszéd-típusú élőlényekről tudni kell, hogy az evolúció furcsa menetének következtében csak üvöltve képesek kommunikálni. Ez bizonyára előidéz náluk valami süketségfélét, mert a tévét is csak teljes hangerőn tudják üzemeltetni. És azt próbálták túlüvölteni, miközben ettek. Ezt persze mi, idebent a lakásban, csukott ajtók mögött is tökéletesen tisztán hallottuk, és nem azért, mert annyira éles hallású népek vagyunk. Aztán, amikor anyámban elpattant az ideg, és átment szólni, hogy biztos-e, hogy a tévének a kertben a helye, azt a választ kapta, hogy "Há mé’, ha mink is kint vagyunk a kertbe’, akkor a tévé is kint van, nem?"
Bár lehet, hogy bennem van a hiba. A mediterrán országokban például non-stop ez megy, az emberek késő estig gyünnek-mennek az utcákon és hangoskodnak. De akkor legalább élnék egy mediterrán országban! Akkor azt mondhatnám, ejnye, hát elég nagy a hangzavar, de legalább egész évben jó az idő. Valamit valamiért. Bár attól, hogy nem igaz, mondani mondhatom, senki sem tilthatja meg. Ahogy a Kertvárosi Szomszédoknak sem a magán-majálist.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Itt a tavasz, hogy az olvasók számára bizonyára roppant meglepő és nagy hírértékkel bíró információval nyissam írásomat. Ezt tetézvén még kísérletet teszek annak megemlítésére is, hogy nagyon valószínű, hogy ezután, a több éves gyakorlatnak megfelelően, a nyár fog jönni. És a nyár azért jó – hogy tovább fokozzam bölcselkedéseim intenzitását –, mert a téllel ellentétben nyáron meleg van. Ez pedig lehetőséget ad az embereknek arra, hogy több időt töltsenek el viszonylag nyugodtabb lelkiállapotban a szabad levegőn. Erre bazírozva rengeteg szabadtéri eseményre szoktak rá az emberek az idők folyamán.
Itt van például a majális, még tavasszal. Számomra egy kicsit mindig groteszk dolognak tűnt föl, hogy a munkát pihenéssel kell ünnepelni, de valójában ez teljesen normális. Aki dolgozik, az szórakozzék is, lásd: aki nem dolgozik, ne is egyék (ha ez valóban teljesülne, perceken belül éhen halnának a politikusok és az útfelújítók). A majális szó bennem, aki a felvonulós időkben még általános iskolás állampolgár voltam, a perec, a virsli és a vizezett sör képeit idézi föl. A munka ünnepén általában az emberek valami fedetlen közterületen kóvályognak egyre kómásabb állapotban, csapolt sört markolva. Szokott lenni körülöttük még vurstlim céllövölde, és sokszor valami színpad is, ahol az egyik Republic-hasonmás zenekar lép föl, és playbackről Republic-számokat játszik. De az is lehet, hogy maga a Republic lép föl, és Republic-számokat játszik.
Hasonlóan történhetett az idén is, a Tabán majálison például koncertet adott a megasztáros Tóth Veronika, akinek a honlapjára kattintva, a belépés után egyből hosszasan megcsodálhatjuk a támogatók listáját. A feltehetőleg önmaga által írt önéletrajzi szövege pedig csak egészen távoli rokonságot mutat a magyar nyelvvel. Fellépett többek között Demjén Rózesz is, ha már nem telik a gánszenrózeszre, és biztos, hogy jó hangulat volt, mert az emberek nem emiatt mennek ki egy majálisra, hanem a menés miatt. És igazuk van.
Én meg itthon szívtam majáliskor: a misztikusan csengő "anyanyelvi tantárgy-pedagógia" nevezetű tanegységhez kellett produkálni különféle beadandó matériákat. Nézegettem tehát erőteljesen kifelé az ablakon, és vágyakoztam. Egyszer csak hallottam ám, hogy éktelen magyarnótázás folyik valahol a közelben. Körülnéztem hát, és kiderült, hogy az egyik szomszéd család generálja az emberi szervezetre káros hanghatásokat. Persze nem lepődtem meg. Edzve vagyok már. Mifelénk minden előfordulhat. Ez a csöndes kertváros. Itt a petárdaszezon december elején kezdődik, és március végéig tart. Melegebb időjárás esetén pedig azonnal beindul a "nótafa".
Úgy szokott történni a dolog, hogy Tahó bácsi és Tahó néni, meg a sok kistahó kiül a verandára, kicsengetik a lábost, meg "a züveg ászokat" plusz még a magnót is. Felcsavarják "kokszra", aztán a jó ebédhez hadd szóljon a nóta. Ők is egy furcsa, sokak (szerencsések) számára ismeretlen, egzotikus fajhoz tartoznak: a Kertvárosi Szomszéd családjához. Talán segíthet közelebb kerülni cizellált lelkivilágukhoz az alábbi történet: egy éve, az első finom tavaszi napon az egész szomszéd-kompánia kivonult táplálkozni a kertbe. És mivel meccs volt aznap, kivitték a tévét is. Na most, az ilyen szomszéd-típusú élőlényekről tudni kell, hogy az evolúció furcsa menetének következtében csak üvöltve képesek kommunikálni. Ez bizonyára előidéz náluk valami süketségfélét, mert a tévét is csak teljes hangerőn tudják üzemeltetni. És azt próbálták túlüvölteni, miközben ettek. Ezt persze mi, idebent a lakásban, csukott ajtók mögött is tökéletesen tisztán hallottuk, és nem azért, mert annyira éles hallású népek vagyunk. Aztán, amikor anyámban elpattant az ideg, és átment szólni, hogy biztos-e, hogy a tévének a kertben a helye, azt a választ kapta, hogy "Há mé’, ha mink is kint vagyunk a kertbe’, akkor a tévé is kint van, nem?"
Bár lehet, hogy bennem van a hiba. A mediterrán országokban például non-stop ez megy, az emberek késő estig gyünnek-mennek az utcákon és hangoskodnak. De akkor legalább élnék egy mediterrán országban! Akkor azt mondhatnám, ejnye, hát elég nagy a hangzavar, de legalább egész évben jó az idő. Valamit valamiért. Bár attól, hogy nem igaz, mondani mondhatom, senki sem tilthatja meg. Ahogy a Kertvárosi Szomszédoknak sem a magán-majálist.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
