"Lui, I tink disz iz a béginning of á bjútiful frendsipp…"
Valószínűleg sok filmbarátot megmozgat a fenti idézet. Emir Kusturica előző egészestés mulatságából való, a Macskajajból. A Balkán világának keserédes, abszurd esszenciáját megragadó bohózat nagy siker volt, alakjait, vaskos poénjait nehezen felejti, aki látta. Ugyanígy az emlékezetünkbe vésődik az a böszme röfi is, amelyik szépen, akkurátusan megeszi az út szélén parkoló Trabantot a film végére. Az Élet egy csoda című filmben a mohó gyesznó helyett szuicid hajlamú szamár van. A roma gengszterek és lúzerek helyett pedig ez alkalommal bosnyák gengszterek és lúzerek kerülnek a középpontba.
Van először is egy isten háta mögötti falu valahol a bosnyák hegyek között, gyönyörű erdős lankák és vadul emelkedő hegycsúcsok közt. Aztán van ennek a falunak egy vasútállomása, amelyiken soha nem áll meg vonat, mert Szerbia felé nincs kész a sín. A cselekmény ekörül a vonatállomás körül kavarodik, itt bukkannak fel a szereplők. Az egyszerű eszű, ám jólelkű bakter, aki a legjobban a terepasztala körül érzi magát, neje, a neurotikus operaénekesnő és tehetséges focista fia, valamint annak muzulmán alkoholista haverja, stb.
Kusturicában az a zseniális, hogy karakterei mind egyéniségek. Az is egyéniség, aki két percre tűnik föl a vásznon, és csak annyit mond, hogy b…meg. Mert még azt is úgy tudja mondani, hogy nevetnünk kell. A film egyébként egészen tüntetően visszanyúl a Buster Keaton-i / Charlie Chaplin-i burleszk hagyományaihoz; fenékberúgás, hasra esés, díszletlebontás minden jelenetre jut. Ehhez még hozzávehetjük azt a sajátos hangulatot, amelyet csak Kusturica képes kreálni anekdotikus kis sztorik egymás után fűzéséből, hihetetlenül kinéző és beszélő fazonok szerepeltetéséből. Sőt, ebben a filmben is vannak állatok, a hiperaktív vizslaszerű kutyakeverék és a hatalmas, teljesen elpofátlanodott kandúr fontos szereplői a filmnek.
Erre eddig azt is mondhatná az olvasó, hogy szokványos. A furcsa azonban az, hogy az Élet egy csoda alapvetően nem vígjáték. A romantikus történet és a filmdráma keveréke lehetne, ha nem Kusturica rendezte volna. A sztori lényege az, hogy zajlik a hétköznapi élet ebben a porfészekben: a járási elnök házi készítésű, sínen járó autóban csülköt reggelizik, miközben helyettese kokaint szív. A bakter a helyi rezesbandában fújja, cigijét diszkréten a Tito-mellszobor füle mögé helyezi, amikor rá kerül a sor. A mindig jó kedélyű postás fehér lovon nyargalva viszi ki a nyugdíjakat, miközben mindenkivel megiszik egy-egy felest. Aztán valakit megesznek a medvék ("ezek a rohadékok biztos Szerbiából jönnek"), és hajtóvadászatot rendelnek el ellenük. Ez remek alkalom politikai ellenfelek eltávolítására, úgyhogy a hajtóvadászat után már a kokós helyettes lesz a járási elnök. A bakter fia tehetséges focista, csak hát a balkáni focimeccsre ez nem elég, tudni kell verekedni is.
A meccs végére mindenki belejön, a nagybácsi kitépi a kapufélfát, azzal veri az ellent. A srác pedig, amikor éppen nem a bőrt rúgja, a haverjaival száguldozik a kanyargós szerpentineken, makirészegen punkdalokat énekelnek, valamint modern Tell Vilmosként egymás fejére tett sörösüvegekre lődöznek. Tehát zajlik a békés falusi lét.
Aztán egykettőre összeomlik ez a vidám, groteszk idill: a bakter neje megszökik egy magyar cimbalmossal, fiát behívják katonának, és ami a legrosszabb, kitör a jugoszláv polgárháború. Ám a világvégi faluba csak lassan érnek el a hírek. Telnek-múlnak a napok, a front egyre közelebb húzódik. A bakter egyedül marad, de megőrzi hidegvérét és életkedvét: bosnyák ételeket főz, foldozgatja a lebombázott tetőt, és sakkozik a postással. A falubeliek különböző pozíciókat töltenek be a katonaságnál, és ebből bakterünk sem maradhat ki, a vasútállomásért ő felel. A helyzet súlyosbodik, amikor kiderül, hogy a fia hadifogságba került. Közben hozzájuk sodródik egy szerb lány, akivel bakterünk már váltott korábban kacér pillantásokat. A falubeliek kieszelik, a lányt majd egy fogolycsere keretében kicserélik a bakter fiára, és akkor mindenki jól jár. Igen ám, de miközben a feltűnően csinos és tűzrőlpattant csajszi és a méla bakter uram összezárva töltik a háborús napokat, igencsak összemelegednek. Ahogy kivirágzik a szerelem a "fogoly"-lány és a bakter között, minden, eddig is takaréklángon működő józanész elszállni látszik. A szerelmesek őrült menekülésbe kezdenek, a lány majdnem bele is hal. Ám az eleve kudarcra ítéltetett szerelemnél erősebb az élet: a végén mégiscsak kicserélik a foglyokat, és a neurotikus feleség is visszatér. Bakterünk pedig legalább életében egyszer igazán boldog lehetett, és ezt csakis az egyébként borzasztó háborúnak köszönhette.
A mozi egyetlen baja, hogy nagyon hosszú. Ám érdemes bevackolódni rá. Kusturica egy mélyen humanista filmet készített nekünk, amelyen egyébként kitűnően szórakozhatunk. A további tanulságok levonását az olvasóra bízom.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Valószínűleg sok filmbarátot megmozgat a fenti idézet. Emir Kusturica előző egészestés mulatságából való, a Macskajajból. A Balkán világának keserédes, abszurd esszenciáját megragadó bohózat nagy siker volt, alakjait, vaskos poénjait nehezen felejti, aki látta. Ugyanígy az emlékezetünkbe vésődik az a böszme röfi is, amelyik szépen, akkurátusan megeszi az út szélén parkoló Trabantot a film végére. Az Élet egy csoda című filmben a mohó gyesznó helyett szuicid hajlamú szamár van. A roma gengszterek és lúzerek helyett pedig ez alkalommal bosnyák gengszterek és lúzerek kerülnek a középpontba.
Van először is egy isten háta mögötti falu valahol a bosnyák hegyek között, gyönyörű erdős lankák és vadul emelkedő hegycsúcsok közt. Aztán van ennek a falunak egy vasútállomása, amelyiken soha nem áll meg vonat, mert Szerbia felé nincs kész a sín. A cselekmény ekörül a vonatállomás körül kavarodik, itt bukkannak fel a szereplők. Az egyszerű eszű, ám jólelkű bakter, aki a legjobban a terepasztala körül érzi magát, neje, a neurotikus operaénekesnő és tehetséges focista fia, valamint annak muzulmán alkoholista haverja, stb.
Kusturicában az a zseniális, hogy karakterei mind egyéniségek. Az is egyéniség, aki két percre tűnik föl a vásznon, és csak annyit mond, hogy b…meg. Mert még azt is úgy tudja mondani, hogy nevetnünk kell. A film egyébként egészen tüntetően visszanyúl a Buster Keaton-i / Charlie Chaplin-i burleszk hagyományaihoz; fenékberúgás, hasra esés, díszletlebontás minden jelenetre jut. Ehhez még hozzávehetjük azt a sajátos hangulatot, amelyet csak Kusturica képes kreálni anekdotikus kis sztorik egymás után fűzéséből, hihetetlenül kinéző és beszélő fazonok szerepeltetéséből. Sőt, ebben a filmben is vannak állatok, a hiperaktív vizslaszerű kutyakeverék és a hatalmas, teljesen elpofátlanodott kandúr fontos szereplői a filmnek.
Erre eddig azt is mondhatná az olvasó, hogy szokványos. A furcsa azonban az, hogy az Élet egy csoda alapvetően nem vígjáték. A romantikus történet és a filmdráma keveréke lehetne, ha nem Kusturica rendezte volna. A sztori lényege az, hogy zajlik a hétköznapi élet ebben a porfészekben: a járási elnök házi készítésű, sínen járó autóban csülköt reggelizik, miközben helyettese kokaint szív. A bakter a helyi rezesbandában fújja, cigijét diszkréten a Tito-mellszobor füle mögé helyezi, amikor rá kerül a sor. A mindig jó kedélyű postás fehér lovon nyargalva viszi ki a nyugdíjakat, miközben mindenkivel megiszik egy-egy felest. Aztán valakit megesznek a medvék ("ezek a rohadékok biztos Szerbiából jönnek"), és hajtóvadászatot rendelnek el ellenük. Ez remek alkalom politikai ellenfelek eltávolítására, úgyhogy a hajtóvadászat után már a kokós helyettes lesz a járási elnök. A bakter fia tehetséges focista, csak hát a balkáni focimeccsre ez nem elég, tudni kell verekedni is.
A meccs végére mindenki belejön, a nagybácsi kitépi a kapufélfát, azzal veri az ellent. A srác pedig, amikor éppen nem a bőrt rúgja, a haverjaival száguldozik a kanyargós szerpentineken, makirészegen punkdalokat énekelnek, valamint modern Tell Vilmosként egymás fejére tett sörösüvegekre lődöznek. Tehát zajlik a békés falusi lét.
Aztán egykettőre összeomlik ez a vidám, groteszk idill: a bakter neje megszökik egy magyar cimbalmossal, fiát behívják katonának, és ami a legrosszabb, kitör a jugoszláv polgárháború. Ám a világvégi faluba csak lassan érnek el a hírek. Telnek-múlnak a napok, a front egyre közelebb húzódik. A bakter egyedül marad, de megőrzi hidegvérét és életkedvét: bosnyák ételeket főz, foldozgatja a lebombázott tetőt, és sakkozik a postással. A falubeliek különböző pozíciókat töltenek be a katonaságnál, és ebből bakterünk sem maradhat ki, a vasútállomásért ő felel. A helyzet súlyosbodik, amikor kiderül, hogy a fia hadifogságba került. Közben hozzájuk sodródik egy szerb lány, akivel bakterünk már váltott korábban kacér pillantásokat. A falubeliek kieszelik, a lányt majd egy fogolycsere keretében kicserélik a bakter fiára, és akkor mindenki jól jár. Igen ám, de miközben a feltűnően csinos és tűzrőlpattant csajszi és a méla bakter uram összezárva töltik a háborús napokat, igencsak összemelegednek. Ahogy kivirágzik a szerelem a "fogoly"-lány és a bakter között, minden, eddig is takaréklángon működő józanész elszállni látszik. A szerelmesek őrült menekülésbe kezdenek, a lány majdnem bele is hal. Ám az eleve kudarcra ítéltetett szerelemnél erősebb az élet: a végén mégiscsak kicserélik a foglyokat, és a neurotikus feleség is visszatér. Bakterünk pedig legalább életében egyszer igazán boldog lehetett, és ezt csakis az egyébként borzasztó háborúnak köszönhette.
A mozi egyetlen baja, hogy nagyon hosszú. Ám érdemes bevackolódni rá. Kusturica egy mélyen humanista filmet készített nekünk, amelyen egyébként kitűnően szórakozhatunk. A további tanulságok levonását az olvasóra bízom.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
