"Radnóti esete, Bálint András estje"

irodalom, színház, történelem, 2007. december

Félretájékoztatás. A média által közvetített elkorcsosított, szoborállító mártíromkodást kapunk. S közben egyre nagyobb az antiszemitizmus. Túl sok, elég a sok zsidóból! – kiáltják az emberek. Hova jutunk? Megint a faj lesz a lényeg, ki hova tartozik, minek vallja magát? Egyáltalán, vallanunk kell?

Érteni akartam. Megérteni végre. Tudni, mit jelent az elmúlt századok kreálmánya, az antiszemitizmus, és a 21. századi média csinált, nagy bocsánatkérése. Reménykedtem, hogy azt kapom, amire vágyom, hogy összeáll a kép, mit jelent egy embernek zsidónak lenni, és ez hogyan jut el a közönséghez. Megérteti-e Bálint András, hogy ők is emberek, mint mi: tótok, svábok s magyarok.

A Radnóti Színház egy százhetven férőhelyes kicsi kamaraszínház. Nehéz dolog egyedül kiállni ennyi ember elé, akik körbefognak. Még nehezebb megoldani a folyamatos kontaktust mind a négy oldallal. Folyamatos mozgás, vibrálás. Ébren tartani a figyelmet nyolcvan percen keresztül. Bálint András Deák Krisztinával, a rendezővel mindezt megoldotta. Jól bejárja a teret, beül a nézők közé, megmutatja a cikkeket, anyakönyvi kivonatot, keresztlevelet. A néző teljesen feloldódik, végül együtt szavalják a verseket. Megérint minket a darab. Mit jelent zsidónak lenni a 20. század derekán, s mit jelentett az akkori világ számára a rasszizmus. Nem a versek döbbentenek meg, azokat ismerjük, tankönyv és tanár válogatja a magyarázatukat, hanem a levelek, melyeket feleségnek, Fifinek írt. A felháborodás, az indulat, a trágár szavak. A folyamatos magyarázatkeresés, mitől más, mint a magyarok? Magyarul beszél, magyarul ír, ezt az országot szolgálja, nem tartja a zsidó szokásokat, mégis meg kell halnia. Radnóti levelei s versei mellett ott vannak a zsidótörvények. Ismerjük őket. Mondhatni a könyökünkön jön ki. S miért? Mert azt hiszik, ha bemagoltatják velünk, megtanuljuk az értelmüket is, és átérezzük, mit jelentenek. Nem igaz. Mikor felolvasta Bálint András a listát, kik azok, akik veszélyesek a magyarságra – Szerb Antal, Kosztolányi Dezső, Hatvany Lajos, Szép Ernő, Bálint György, Vas István – azt hittem, megszakadok. Itt van az igazi tragédia, nem abban, hogy mit mond a törvény. Papok és érsekek szólalnak fel, hogy belepnek és elpusztítanak minket a zsidók. Egy vallás, mely isten igéit hirdeti, gyilkolni kész a két kezével.

Bálint András szavalás közben (forrás: www.radnotiszinhaz.hu)
Bálint András szavalás közben (forrás: www.radnotiszinhaz.hu)

Te jó isten, mit tettünk? Mit teszünk? Mit művel ez az ember a színpadon? Önmagáról vall, a zsidóságról, mit jelent a 21. században, annak lenni, ami. Radnóti Miklós csak a keret. A nagy segítő, hogy megértsünk egy világot, amely jelen van a mindennapjainkban, mondatainkban, lelkünkben. Hihetetlen! Abszurd kérdés bolyongott a fejemben a darab háromnegyed részéig. Mit mesél el a személyes beszámolókkal, a feleségével folytatott beszélgetésekkel? Ez az ember most zsidónak vallja magát, vagy sem? Ki ez az ember? Ő, ő nem zsidó. Ő egy művelt ember. Magyar. Európai uniós állampolgár. Aki színész, közben igazgató, ha sors úgy hozza, családapa, férj. A magyar értelmiségi, és művészvilágunk egy kiemelkedő egyénisége. És ha menni kell? Ha skatulyázunk? Egy zsidó a többiből, akinek vállalni kell, mint ahogy Radnóti is vállalta. A keresztlevele ott volt a Bori notesz mellett a zsebében. És?

Bálint András a Színház című folyóirat szeptemberi számában a Radnóti-napló keretében arról panaszkodik, hogy kevés kritika és cikk jelent meg a darab kapcsán. Csodálkozik? Én nem. A válasz: nagyszüleim az egyik ágról lengyelek voltak és tótok. A másik ágról svábok és valamilyen szlávok. Én magyarnak születtem. Ezen a nyelven gondolkodom, beszélek és írok. Nem beszélem egyik ősöm nyelvét sem, a szokások közül is csak egyet-kettőt ismerek. Akkor én ki vagyok? Színt kell vallanom? Igen. Bálint András megtette, ha erről a darabról beszélek, nekem is meg kell tennem. Nem azért, hogy tartozzam valahová, hanem mert a darab veti fel. Ott ülsz a nézőtéren, és nem tudod nem feltenni: ki vagyok én, és minek minősítenek?

Nem könnyű darab. Már csak a formájából sem. Nem egy újsághír, amely egyik fülünkön be, a másikon meg ki. A végén csak a zongora hangja szólt. Ott ült Bálint András velünk, én a könnyeimmel küzdöttem. Napokig gondolkodtatott, nem engedett el, s most, hogy ezeket a sorokat írom, most is itt van a darab mellettem.

További információ: www.radnotiszinhaz.hu

Mit szólsz hozzá?

Feles

Feles

Tóth (vagy Roszival? ehh...) Kata imád színházba járni, de bölcsészként az olvasást sem veti meg. A szláv, azon belül is az orosz kultúra a szíve csücske. A KULT rovat lelkes vezetője. Hajszínének változásait követni nem egyszerű feladat.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal