Gaelle: Transient
zene, 2004. december
Soul. Be kell vallanom, van bennem iránta némi előítélet. Gyakran érzem úgy, e zenei műfaj túlzottan piac-orientált. Persze mi nem az manapság? Szerencsére azért mindig akad egy-egy lemez, ami megakadályozza, hogy ez az előítélet túlzott mértéket öltsön. Sőt, a legutóbbi esetben ez a bizonyos lemez előkelő pozícióba verekedte magát a lejátszási listámon, és úgy vélem, erre jó esélye van más zeneszerető embereknél is.
Nagyot mondjuk nem kockáztattam, amikor egy, a Naked Music égisze alatt kijövő albumnak szavaztam bizalmat. Az amerikai kiadó eddig is a könnyed, ámde igényes hangzásokat képviselő zenészeiről volt ismert. Gaelle főleg e művészek alkotásaiban énekelt debütáló albuma megjelenése előtt. Ezek közül a legismertebb darab minden kétséget kizáróan a Chris Brann vezette Wamdue Project King Of My Castle című száma volt, amely még a slágerlisták élmezőnyébe is felkúszott annak idején. Emellett a kiadó különböző válogatásaink jelent meg egy-egy saját szerzemény az atlantai hölgytől, zeneszerzői tehetségét viszont csak ezzel a bemutatkozó koronggal villantotta meg igazán.
Gaelle nagyon kellemes, organikus albumot alkotott. A soul igazából csak egy közelítő stílus-meghatározás, mert nem ragaszkodott a tipikus sablon megoldásokhoz, sok egyéb műfaj új és érdekes hangzásait is beépítette zenéibe. Ettől lett a lemez hangulatában is sokrétű. Vannak rajta olyan darabok, melyeket talán az r’n’b kategóriába sorolna az ember, persze a hasonló címkéjű rádiós zenéknél ezerszer jobb hangszereléssel (Parkway, Give It Back, Fade Away, Love You More). A lassabb tempójú dalok (Shape Shifting, Transient, Separate Rooms, Moonglow) egyfajta keserédes életérzést csalnak elő az emberből, mind-mind nagyon szépek. A három house számot (Falling, Repetition, Rain) pedig azoknak ajánlom, akiknek esetleg e stílussal szemben vannak előítéleteik, mert ezt az alfaját itthon csak nagyon kevesen ismerik. Talán mondanom sem kell, hogy a művésznő gyönyörű hangját egy rövid instrumentális alkotást (Haiti) leszámítva majdnem 55 percen keresztül folyamatosan élvezhetjük.
Egy élmény higgyétek el nekem!
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Nagyot mondjuk nem kockáztattam, amikor egy, a Naked Music égisze alatt kijövő albumnak szavaztam bizalmat. Az amerikai kiadó eddig is a könnyed, ámde igényes hangzásokat képviselő zenészeiről volt ismert. Gaelle főleg e művészek alkotásaiban énekelt debütáló albuma megjelenése előtt. Ezek közül a legismertebb darab minden kétséget kizáróan a Chris Brann vezette Wamdue Project King Of My Castle című száma volt, amely még a slágerlisták élmezőnyébe is felkúszott annak idején. Emellett a kiadó különböző válogatásaink jelent meg egy-egy saját szerzemény az atlantai hölgytől, zeneszerzői tehetségét viszont csak ezzel a bemutatkozó koronggal villantotta meg igazán.
Gaelle nagyon kellemes, organikus albumot alkotott. A soul igazából csak egy közelítő stílus-meghatározás, mert nem ragaszkodott a tipikus sablon megoldásokhoz, sok egyéb műfaj új és érdekes hangzásait is beépítette zenéibe. Ettől lett a lemez hangulatában is sokrétű. Vannak rajta olyan darabok, melyeket talán az r’n’b kategóriába sorolna az ember, persze a hasonló címkéjű rádiós zenéknél ezerszer jobb hangszereléssel (Parkway, Give It Back, Fade Away, Love You More). A lassabb tempójú dalok (Shape Shifting, Transient, Separate Rooms, Moonglow) egyfajta keserédes életérzést csalnak elő az emberből, mind-mind nagyon szépek. A három house számot (Falling, Repetition, Rain) pedig azoknak ajánlom, akiknek esetleg e stílussal szemben vannak előítéleteik, mert ezt az alfaját itthon csak nagyon kevesen ismerik. Talán mondanom sem kell, hogy a művésznő gyönyörű hangját egy rövid instrumentális alkotást (Haiti) leszámítva majdnem 55 percen keresztül folyamatosan élvezhetjük.
Egy élmény higgyétek el nekem!
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
