Könyvbe préselt világ (Moro úr sikeres lefagyasztása)

könyv, 2004. november

Moro úr létező személy volt, egy portlandi hűtőipari munkás. 1923-ban – tiltakozásképpen a munkások szörnyű helyzete ellen – 30 percre lefagyasztatta magát. Mondván, így lehetne tenni az összes munkással, aztán a recesszió végeztével, ha majd jobb idők jönnek, ki lehetne olvasztani őket. A dupla csavart az adja az emblematikus torténethez, hogy Moro úr őrült kísérlete új lendületet adott a fagyasztási technikáknak, fellendült az iparág.

A kötet tartalma vegyes, mégis egységes. Vannak benne versek, szépirodalmi művek, filozófiai fejtegetések és idézetek. Mindez a rendkívül sokszínű anyag egységessé válik ebben a könyvben. Ez a zseniális szerkesztőelvnek köszönhető. Úgy követik egymást a különböző korokból és szerzőktől származó írások, hogy együttesen adnak egy üzenetet. A naprendszerbéli bolygók száraz, ám érdekes adatainak felsorolása után a bibliai Genezis szövegét találhatjuk, majd Dante Isteni színjátékának híres Pokol-részletét, ezután pedig Darwinnak a Fajok Eredete című művéből egy furcsa, különösen lírai részt. Az ember itt elengedi egy pillanatra a könyvet és elgondolkozik. Most hogy is van ez? Mi van?
A könyv dús képanyaga ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint a szöveg. Ennyi és ilyen nagy hatású fotográfiát sem lehetett még együtt látni. És természetesen úgy vannak adagolva, hogy passzoljanak a szövegekhez. Például Orwell Az akasztás című sokkoló novellájához, ami Burmában játszódik az angol uralom idején, olyan kép került, amelyen egy ősz férfi mászik hason az utcán, fölötte pedig három angol katonatiszt áll puskával a kezükben és láthatóan remekül szórakoznak. A kép címe: "Brit katonák Amritsarban arra kényszerítenek egy férfit, hogy hason csússzon végig az utcán, India 1919".

A könyvet nem kell feltétlenül egyben elolvasni. Az ember úgyis előbb végignézi a képeket, mert nem tudja megállni. Szembesül például azzal a nem mindennapi képdokumentummal, amelyen egy kivégzés előideje látható. A halálraítéltek, fiatalok, öregek, férfiak és nők vegyesen, bekötött szemmel állnak egy szénaboglya előtt. Szemben velük német katonák. Egyikük kivált a sorból, épp átáll a halálra várók közé. A képen látható Joseph Schultz, II. világháborús német katona megtagadta az ítélet-végrehajtást.

Vannak azért a könyvnek könnyed, vidám és szórakoztató részei is, ilyen például Einstein írása az Élet értelméről, vagy Esterházy Péter Azt gondoltam, hogy le című dolga. Alina Reyes A Hentes című novellája pedig szoftpornóba hajló szépirodalom.

Aki szeret gondolkodni és szereti, ha egy könyv gondolkozásra serkenti, keresse a Morót.

Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu

Mit szólsz hozzá?

Tíz évvel később
Hamis nosztalgiák verme
Fregoli főoldal