Két szempontból

Egy esős szombat este úgy éreztem, a kerítésen kívül állok. Odabent mindenki boldog és nevet, csak én nem tudom átérezni, pedig közéjük akarok tartozni. Velük akarok kacagni, de csak sírni tudnék és kiáltani: hé emberek, ez ma már nem így van! Csalódottan jöttem ki a kis pincéből, azt éreztem, ez a darab nem nekem szólt. Idegen vagyok, és idegenek ők is. Nem értettem, anyu min kuncog még hazafele is a kocsiban. Mit látott, amit én nem? Mit hallott, amit én nem? Másik darabra szólt a jegye, és én észre sem vettem?

Znájduch férfinek nem mondható lény. A második mondatánál már gyűlöltem. Szid és szitkozódik. Minden mondatával nőket gyaláz, megsért. Miért? Ő tökéletes. Zseniális. Az első, kit utánozni nem lehet, a kezdet, kihez nincsen fogható. Ott áll a színpad közepén zsíros hajjal, túlméretezett nadrágban. Fekete ing, fekete póló, fekete nadrág és cipő. Fekete minden. Illett hozzá ez a szín. A nagy sötétség ez a gyűlölet. Undorodik a nőktől, de el kell őket viselnie. Az apró hisztiket, nyafkát, bújást. Ő Párnát szeret, Takarót, Álmokat. Álmokat, melyek elrepítik minden éjszaka és délután, amikor hazatér. Irtózik a szextől: értelmetlen; utálja az ételt: felesleges. Mindent rühell, mi nem önmaga. Illúzióba menekül a fehérnép és az élet elől. Választhatna, tengethetné máshogy, de nem tudja hogy. Ez lebeg a szeme előtt: asszony, házasság, gyerek. Nem akarja, de nem tud mást elképzelni. Úgy gondolja, majd halála előtt két perccel megszokja.

Flocika. Ő a másik oldal, a másik fél. Rikító rózsaszín sztreccsnadrág, felismerhetetlen mintákkal. Hasonló színösszeállítású felsőcske, szobamamusz rózsaszínben. Ki ő? Egy senki. Kit bárki meggyalázhat, kibe bárki belerúghat. Mit csinál erre Flocika? Semmit. Bocsánatot kér, amiért egyáltalán létezik. Megtesz mindent, hogy ne hagyja őt el az, aki nem az övé. Hisz másnap lesz az esküvő, ahol meg kell jelenni. Hogy miért? A nőnek férj kell, gyerek és család. Nem maradhat egyedül, az elképzelhetetlen. Mindegy milyen, de kell egy férfi, akiről elmondhatja: "a férjem". A férfinak kell egy nő, akiről elmondhatja: "ő a feleségem".

Kinyílik az ajtó. Ott áll a következő szerencsétlenség. Keres valakit, aki mellett tettetheti a boldogságot. Kit becsaphat, aki mellett becsaphatja önmagát. Ő Szarabino. A szomszéd hajadon a "testvére". Két szép szó, egy bájos pillantás, s a mi tökéletességünk már repül. Znájduch kint találja magát. De semmi vész, jön a megmentő: egy tehát. Bulma olyan, mint ő. A tökéletes vegetáriánis, ki bogyókat kakil, és seggbe dugdos ujjakat. Ki férjhez akar menni boldog-boldogtalanhoz, mindegy, hogy kihez, csak férjhez. Ojsztwind, kinél eddig gyakorolta a seggbe nyúlkálást, az egyetlen szimpatikus szereplő számomra. Nála éreztem a varázst, a humort. Láttam a megvetést a szemében és tudtam, ő az egyetlen, aki átlát a káoszon. Aki bír még nevetni. Ki képes változtatni, meg tudja tenni az első lépést. A többiek képtelenek.

Ott ültem és nem éreztem semmit, csak szánalmat. Körülöttem sok-sok ember, majd leesik a székről, nem értettem, miért. De hát ez szánalmas! Kiléptem és nem tudtam, mi lesz, hogy fogom megírni. Nem értek vele egyet. A színészek alakítása tökéletes, hisz visszaadták, amit kellett, különben nem alakult volna ki bennem ekkora ellenszenv Znájduchhal szemben. Néztem anyura, aki még mindig mosolygott. Az járt a fejemben, hogy ma nem így élünk. Nem akar mindenki férjhez menni. A nők többsége hallani sem akar az igáról. Mindenki önmagát keresi, épít valamit, ami saját belsőjétől függ. Már nem a család az első, hanem a munka, a karrier, és önmagunk. Egyenlő társadalomban élünk, sőt úgy érzem, ma egy nő több dolgot megtehet, több dolgot elérhet, mint egy férfi. Nem vagyunk a férfiak rabszolgái. Miközben ültem a kocsiban és bámultam kifele, anyu azt kérdezte: miről is szól az a közkedvelt sorozat? Jaj anya – mondtam én – ott a nők nem akarnak férjhez menni. Ja jó – mondta anya. És akkor rájöttem!

A múltról szól a darab. A szüleink korosztálya, ahol ha egy nő nem ment férjhez, akkor vénlány maradt. Nem a darabon nevettek, hanem önmagukon. Kaptak egy tükröt, mely kifigurázta, de tökéletesen megmutatta, miként gondolkodtak. Ma nem vet meg a társadalom, ha azt mondom: nem akarok férjhez menni. Régen ez elképzelhetetlen lett volna. Vénlány, bogarad, önfejű és hasonló ostobaságokkal bombázták volna őket. Egyvalami azonban megmaradt. Ami ránk is vonatkozik. Görcsösen kapaszkodunk mi is valakibe. Görcsösen megyünk valami után. Mi is társra vágyunk úgy, mint régen, csak már másként viszonyulunk hozzá, A nagymamám még anya volt, csak a nagyapám dolgozott. Az anyukám már anya és dolgozó nő egyszerre. Én már választhatok. Család, vagy karrier. Család, vagy karrier?

Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu