IdőjOS II.

időjárás, klimatológia, szuperszámítógép, 2007. augusztus

Hogyan tovább? Nos, az időjárási modellek finomodásával (például úgynevezett nem hidrosztatikus modellek alkalmazásával, vagy a rácssűrűség növelésével) a felhasználható számítási teljesítménynek gyakorlatilag nincs felső határa. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy nemrégiben jelentették be a 2008-as pekingi Olimpiai Játékok idejére szánt szuperszámítógép leszállítását, mely csak az időjárás előrejelzését fogja szolgálni. Az IBM System P75-ös rendszere körülbelül tízszer nagyobb teljesítményű, mint az OMSZ által jelenleg használt Altix, ettől független persze, de a közel kétéves magyarországi rendszer bővítése egyébként most kezd időszerűvé válni.

Hogyan bővítsünk szuperszámítógépet? Alapvetően két út létezik: a meglévő SGI rendszer teljesítményét nyolc processzoronként, blokkokban lehet növelni. Ekkor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a jelenlegi 152 darab processzorzhoz legalább 20-25%-os nominális növekedés szükséges (tehát további 32-40 processzor), mivel maga a rendszer teljesítménye nem lineárisan skálázódik, tehát a tényleges teljesítmény-többlet így 18-20% közül lehet. Fontos figyelembe venni azt is, hogy a bővítéskor a meglévő processzorokkal teljesen azonosakat (órajel, gyorsítótár stb.) érdemes csak választani, mivel az osztott rendszerekben – mint esetünkben az időjárási modell futtatásakor – egyszerre minden processzorkapacitásra szükség van. A rendszer ilyenkor pedig a legalacsonyabb teljesítményű processzorhoz igazítja a többit, tehát a magasabb órajelű processzorral való bővítéskor egyszerűen a többlet órajelből adódó teljesítmény elvész. Egy-egy nyolc processzoros blokk a hozzá tartozó memóriával nagyságrendileg 10-15 millió forintba kerül.

A másik lehetséges út a meglévő 152 darab Intel Itanium2 processzor teljes cseréje. A jelenlegi 1.5GHz-es, 6MB harmadszintű cache-sel elláttott processzorok helyett például dual-core (két azonos processzormag egy tokozásban) Itanium2 processzorokkal hatalmas teljesítmény növekedést lehetne elérni, a költségeket viszont itt még becsülni is nehéz.

Pénz, pénz és megint pénz. Bizonyára sokan tudják, hogy az OMSZ kötelezettségei közé tartozik például a katasztrófavédelem számára vagy más állami intézmények (ld. Magyar Honvédség) számára előrejelzések készítése. A "piaccal" is van azonban az OMSZ-nak kapcsolata, többek közt a Budapest Airport is a megrendelők közé tartozik. A repülőtéri illeték kifizetésekor a költségek egy része az időjárás-előrejelzésre fordítódik, vagyis az OMSZ kapja meg közvetve. Érdekes, vagy talán szomorú az a tény, hogy az egyik lengagyobb teljesítményű számítógép több, mint kettőszáz millió forintba került az adófizetőknek, mégis sokan úgy gondolnak a rendszerre, hogy az élet- és vagyonvédelem érdekében hatalmasak, indokolatlanok ezek a költségek.

Az OMSZ számára a pályázati pénzek (pl. EU-s források) bevonása nem egyszerű feladat, a piac felé való másik komoly nyitási lehetőség, a gépidő bérbeadása (vagyis az úgynevezett operatív ablakokon kívül a gép számítási teljesítményének lekötése mondjuk szoftverfejlesztésre, kutatásra, adatelemzésre) eddig döcögve halad. Az SGI szuperszámítógép nem az egyetlen komoly költségekkel járó terület, sorban állnak a korábban szolgálatot teljesítő IBM rendszerek is, melyek szintén fejleszthetőek. Ezeket a rendszereket jelenleg klimatológiai kutatásokra (klímamodellezés) használják, és akkor még nem is esett szó a radarfejlesztésekről… de ezzel talán majd később foglalkozunk.

A cikk megírásához, a téma újbóli felkarolásához a Numerikus Modellező és Éghajlat-dinamikai Osztály vezetője, Horányi András volt segítségemre, amit ezúton is köszönök.

Az íráshoz képgaléria is tartozik.

Kapcsolódó írások

Előzmények

Mit szólsz hozzá?

Andy

Andy

Horn András informatikus, középvezető egy multicégnél- pedig végzettsége szerint tanárnak kellene lennie. Kíméletlen kritikus és szinte legyőzhetetlen vitapartner. Folyamatosan követi az IT-világ eseményeit, cikkeit többnyire ebben a témakörben írja.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal