A komédia története egyidős az emberiséggel. Biztos vagyok benne, hogy a kőkorszakban is minden barlangban volt egy idióta aki azzal érdemelte ki mindennapi kenyerét, hogy természetellenesen sokat foglalkozott mókusokkal, vagy ha nyakonvágták, olyan hangot adott, hogy "Biff!". Nagy előnyökkel is járhatott ez, bizonyos angolszász területeken törvénybe volt iktatva, hogyha étel kerül a földre, vagy a sárba, az a falu bolondját illeti. Ma pedig láthatjuk, ha az embernek megvan a magához való esze, humorérzéke és bátorsága, megcsinálhatja a szerencséjét akár egy téglafal előtt is.
A magam módján mindig is érdekelt az előadóművészet, de főleg a színpadi művészetek. Lehet sokan csalódnának bennem ha tudnák, hogy többet ezek közül műveltem és művelek is mind a mai napig (persze csak álnéven, próbálom takargatni a nekro-pedofil-homoszexuális transzvesztita perszónámat). Az előadóművészetek egyike sem könnyű – sőt, kezdetben maga a pokol, ha egészen őszinték akarunk lenni –, de van egy ága, ami minden más művészeti ágnál nagyobb bátorságot és vakmerőséget igényel, ez pedig az amerikai gyökerekkel rendelkező stand-up comedy. Amikor általában egyetlen szerencsétlen figura kiáll a nagyközönség elé, egy szál mikrofonnal és azzal az egyszerű szándékkal, hogy megnevettessen minket. Néha persze énekelnek-zenélnek is, különböző kellékeket alkalmaznak, de a lényeg mégis a szöveg, méghozzá a jó szöveg. Gondolhatnánk: "Ááá ember! Hol van ez egy tűzzsonglőrhöz, vagy oroszlán szelídítőhöz képest?". A különbség és a feladat nehézsége éppen az egyszerűségében rejlik. A stand-up ugyanis eltávolítja minden színpadi művészetek legnagyobb barátját és mentőövét, az úgynevezett negyedik falat. A mentális gátat, amit vasakarattal vagy rutinnal tartunk fent, hogy kizárjuk a közönséget a tudatunkból. Ahol Hamlet látszólag magához, illetve egy koponyához beszél, ott egy stand-up komikus egyenesen a közönséghez szól és nem ritkán a közönségről – néha a koponya is. Mutatom mire gondolok:
Jeff Dunham: Achmed, the dead terrorist
Ez a műfaj nem nélkülözheti a humor olyan kellékeit, mint az egysoros poénok, a viccek, tréfás sztorik, kisebbségi viccek, a komikus pedig sem önmagát, sem a közönségét nem kíméli. Sarah Silverman, az izrealita származású komika például erre hegyezi ki a produkcióit, ami valahol logikus – mégis ki tudná a legtöbb zsidóviccet, ha nem egy édes zsidó lány?
Sarah Silverman: My boyfriend is Catholic
Sarah Silverman: Jews and Blacks
Sarah Silverman: Pamela Anderson Roast
Néha énekel is:
Sarah Silverman: Give the Jew Girl Toys
Sarah Silverman: The Porn Song
Mivel az egész stand-up dolog, mint az amerikai szórakoztató ipar megannyi ága a 19. századi vaudevilleből származik, amely az utazó zenés-próza, cirkusz, performansz és humor furcsa elegye volt. A különböző műfajok képesek a keveredésre, sőt bizonyos előadók ennek köszönhetik hihetetlen sikerüket. Stephen Lynch angyali arccal és angyalhangon énekel, de MIT!?
Stephen Lynch: The Divorce Song
Stephen Lynch: If I Were Gay
Stephen Lynch: Superhero
Persze mára a világon mindenhol találkozhatunk ilyen produkciókkal, mégis az angol nyelvterületekről származnak a legnagyobb stand-up komikusok:
Carlos Mencia
Eric O’Shea
BJ Novak
Maz Jobrani
Az egyik legnagyobb arc a világon szerintem mégis a brit Eddie Izzard, aki egész életében ezt csinálta és valljuk be ez azért látszik is. Mármint kevés ember van a világon aki az abszurd humorából képes megélni, de akik mégis, azok általában angolok. Nem is értem miért...
Eddie Izzard: Ich Bin Ein Berliner
Eddie Izzard: Cake or Death
Eddie Izzard: Religion
Eddie Izzard: World War 2
És akár hiszitek, akár nem, sokan a "nagyok" közül is egy téglafal előtt kezdték egy szál mikrofonnal. Van aki még mindig ezt műveli néha.
George Carlin: Religion is bullshit
Eddie Murphy does James Brown
Rodney Dangerfield
Steve Martin: Smokers (sajnos csak hang)
Robin Williams: The French
Ellen Degeneres: Dressing room
Steven Wright
De ne feledkezzünk meg a lelkes amatőrökről sem!
Duplavé Bokor György
Will Ferrell azt mondta ez a legkeményebb, legmagányosabb, legkegyetlenebb műfaj. Ezek az emberek nem csak a leégést kockáztatják, hanem a méltóságukat is. Ahol egy zsonglőr újra próbálkozhat, egy stand-up komikus nem nagyon, mégis időről időre ki kell állnia, feltennie mindent, és akkor is viccesnek lennie amikor neki van a legkevesebb kedve röhögni.
A magam módján mindig is érdekelt az előadóművészet, de főleg a színpadi művészetek. Lehet sokan csalódnának bennem ha tudnák, hogy többet ezek közül műveltem és művelek is mind a mai napig (persze csak álnéven, próbálom takargatni a nekro-pedofil-homoszexuális transzvesztita perszónámat). Az előadóművészetek egyike sem könnyű – sőt, kezdetben maga a pokol, ha egészen őszinték akarunk lenni –, de van egy ága, ami minden más művészeti ágnál nagyobb bátorságot és vakmerőséget igényel, ez pedig az amerikai gyökerekkel rendelkező stand-up comedy. Amikor általában egyetlen szerencsétlen figura kiáll a nagyközönség elé, egy szál mikrofonnal és azzal az egyszerű szándékkal, hogy megnevettessen minket. Néha persze énekelnek-zenélnek is, különböző kellékeket alkalmaznak, de a lényeg mégis a szöveg, méghozzá a jó szöveg. Gondolhatnánk: "Ááá ember! Hol van ez egy tűzzsonglőrhöz, vagy oroszlán szelídítőhöz képest?". A különbség és a feladat nehézsége éppen az egyszerűségében rejlik. A stand-up ugyanis eltávolítja minden színpadi művészetek legnagyobb barátját és mentőövét, az úgynevezett negyedik falat. A mentális gátat, amit vasakarattal vagy rutinnal tartunk fent, hogy kizárjuk a közönséget a tudatunkból. Ahol Hamlet látszólag magához, illetve egy koponyához beszél, ott egy stand-up komikus egyenesen a közönséghez szól és nem ritkán a közönségről – néha a koponya is. Mutatom mire gondolok:
Jeff Dunham: Achmed, the dead terrorist
Ez a műfaj nem nélkülözheti a humor olyan kellékeit, mint az egysoros poénok, a viccek, tréfás sztorik, kisebbségi viccek, a komikus pedig sem önmagát, sem a közönségét nem kíméli. Sarah Silverman, az izrealita származású komika például erre hegyezi ki a produkcióit, ami valahol logikus – mégis ki tudná a legtöbb zsidóviccet, ha nem egy édes zsidó lány?
Sarah Silverman: My boyfriend is Catholic
Sarah Silverman: Jews and Blacks
Sarah Silverman: Pamela Anderson Roast
Néha énekel is:
Sarah Silverman: Give the Jew Girl Toys
Sarah Silverman: The Porn Song
Mivel az egész stand-up dolog, mint az amerikai szórakoztató ipar megannyi ága a 19. századi vaudevilleből származik, amely az utazó zenés-próza, cirkusz, performansz és humor furcsa elegye volt. A különböző műfajok képesek a keveredésre, sőt bizonyos előadók ennek köszönhetik hihetetlen sikerüket. Stephen Lynch angyali arccal és angyalhangon énekel, de MIT!?
Stephen Lynch: The Divorce Song
Stephen Lynch: If I Were Gay
Stephen Lynch: Superhero
Persze mára a világon mindenhol találkozhatunk ilyen produkciókkal, mégis az angol nyelvterületekről származnak a legnagyobb stand-up komikusok:
Carlos Mencia
Eric O’Shea
BJ Novak
Maz Jobrani
Az egyik legnagyobb arc a világon szerintem mégis a brit Eddie Izzard, aki egész életében ezt csinálta és valljuk be ez azért látszik is. Mármint kevés ember van a világon aki az abszurd humorából képes megélni, de akik mégis, azok általában angolok. Nem is értem miért...
Eddie Izzard: Ich Bin Ein Berliner
Eddie Izzard: Cake or Death
Eddie Izzard: Religion
Eddie Izzard: World War 2
És akár hiszitek, akár nem, sokan a "nagyok" közül is egy téglafal előtt kezdték egy szál mikrofonnal. Van aki még mindig ezt műveli néha.
George Carlin: Religion is bullshit
Eddie Murphy does James Brown
Rodney Dangerfield
Steve Martin: Smokers (sajnos csak hang)
Robin Williams: The French
Ellen Degeneres: Dressing room
Steven Wright
De ne feledkezzünk meg a lelkes amatőrökről sem!
Duplavé Bokor György
Will Ferrell azt mondta ez a legkeményebb, legmagányosabb, legkegyetlenebb műfaj. Ezek az emberek nem csak a leégést kockáztatják, hanem a méltóságukat is. Ahol egy zsonglőr újra próbálkozhat, egy stand-up komikus nem nagyon, mégis időről időre ki kell állnia, feltennie mindent, és akkor is viccesnek lennie amikor neki van a legkevesebb kedve röhögni.
Ezt megosztom Facebook-on!
